Romániában kiemelt időszakot szánnak a szülés utáni depresszió tudatosítására

2023. február 28. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

A képviselőház kedden döntő házként fogadta el a szülés utáni depresszió tudatosításának szentelt hét bevezetéséről szóló törvénytervezetet. A tervek szerint erre minden évben az európai depresszióellenes nap (október 1.) előtti héten kerül majd sor. A jogszabályjavaslatot 246 képviselő támogatta, kettő ellene szavazott, tizenegyen tartózkodtak, írja az Agerpres.

Az elfogadott jogszabály gyakorlatilag jogi keretet teremt arra, hogy a kismamák a mentális betegségek megelőzését célzó tudományos, orvosi, oktatási és szociális programok kedvezményezettjei lehetnek.

Mint ahogy arról korábban bővebben is írtunk, Romániában ingyenes pszichológiai tanácsadás jár a szülés utáni depresszióban szenvedő nőknek, az erre vonatkozó jogszabályt januárban hirdette ki az államfő.

Csép Éva Andrea, az RMDSZ szociális ügyekkel foglalkozó szakpolitikusa a Transtelexnek kifejtette: a korábbi szabályozás szerint csak addig kaphattak ingyenes pszichológusi segítséget a nők, ameddig szülés után a kórházban voltak. Elvileg minden kórháznak van egy pszichológusa, aki ellátja a kismamák lelki gondozását, amennyiben igénylik, vagy amennyiben a szakemberek úgy látják, hogy szükséges a jelenlétük. Miután kikerültek a kórházból, már csak akkor juthattak ingyenes pszichológusi támogatáshoz a kismama, ha pszichiáter javasolja a terápiát. Egyébként ez nem csak a szülő nőkre igaz, hanem bárkire, aki a romániai állami egészségügyi rendszerben van biztosítva. A tavaly év végén elfogadott jogszabálymódosítás elvileg ezen a helyzeten könnyíthet.

Romániában, de Erdélyben is, még mindig tabunak számít, ha valaki mentális zavarokkal küzd, ha pszichológiai segítségre lenne szüksége. Sokan még mindig a szégyenérzet, a megbélyegzéstől való félelem miatt nem mernek róla beszélni és segítséget kérni. Ugyanakkor, bár az állami egészségügyi rendszerben elvben van lehetőség arra, hogy biztosítottként kapjon valaki pszichológusi segítséget, erről csak kevesen tudnak, és a rendszer nem kifejezetten támogatja, hogy viszonylag könnyen és az ehhez szükséges bizalmi légkörben kaphasson valaki szakmai segítséget. A Transtelex külön interjúsorozatot szentelt a témának, a második részben egyik alanyunk épp a szülés utáni depresszióval kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!