Több mint 75 ezer kiskorút hagytak itthon a külföldön munkát vállaló romániai szülők

2022. december 26. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Idén júniusban már 75 769 olyan gyereket tartottak nyilván a román hatóságok, akiknek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozott – derül ki az Agerpres által idézett Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) által központosított adatokból.

Ezek közül 12 706 gyereknek mindkét szülője külföldön dolgozik, és a gyerekek nagy része 11 870 kiskorú rokonok gondozásában volt, védelmi intézkedések nélkül, a fennmaradó szinte ezer gyereket hivatásos nevelőszülőknél, gyerekvédelmi központokban vagy más családoknál helyezték el.

Az idézett forrás szerint 53 743 gyermek van abban a helyzetben, hogy csak az egyik szülő dolgozik külföldön, és ebből 51 560 gyermek rokonok gondozásában van, védőintézkedés nélkül. Ugyanakkor 1282 kiskorút ezek közül is a gyerekvédelmi rendszerben helyeztek el.

Az érvényes szabályozások értelmében azok a szülőknek, akik külföldön vállalnak munkát, az elutazás előtt 40 nappal be kell ezt jelenteniük a Polgármesteri Hivatal szociális osztályán és meg kell nevezniük azt a személyt, aki a gyermek gondját fogja viselni a távollétük alatt.

A jelenleg érvényben levő gyermekvédelmi törvények szerint, amikor a szülők külföldön vállalnak munkát, tehát huzamosabb ideig nem az egyik szülő felügyeli a gyermeket, ideiglenes gyámot kell kinevezni. A gyám kinevezése a bíróságon történik, az iratcsomót a polgármesteri hivatal munkatársai állítják össze. A gyermeket felügyelő személy meg kell jelenjen a bíróságon. A gyám kinevezése egy évig érvényes.

Az ideiglenes felügyeleti jogot családtagokra lehet átruházni, nagyszülőkre, dédszülőkre, nagybácsira, nagynénire, unokaöcsre, unokahúgra, bátyra vagy nővérre. A megbízottnak nagykorúnak kell lennie, és rendelkeznie kell a gyermek neveléséhez szükséges erkölcsi és anyagi háttérrel.

Egyébként a törvény értelmében mindössze 500 lejes pénzbírsággal sújthatók azok a külföldön dolgozó szülők, akik hivatalos felügyelet nélkül hagyják gyermeküket.

A szakemberek azt állítják, hogy a statisztika nem reális, és a jelenség a valóságban jóval fajsúlyosabb, mint amit a hivatalos adatok mutatnak. Ennek az lehet az oka, hogy az érintett intézményeknek nincs teljes rálátásuk a jelenségre, a szülők egy része pedig nem jelenti be külföldi munkavállalását a polgármesteri hivatal szociális osztályán, illetve az iskolában sem mindig derül fény arra, ha egy gyerek szülei külföldön dolgoznak.

A külföldön dolgozó szülők által itthon hagyott gyerekek magatartási zavarai általános problémát jelentenek, köztudott, hogy ezek a gyerekek hajlamosabbak a különböző viselkedési zavarokra és pszichés megbetegedésekre, mint például a szorongás vagy a depresszió.

Az állami gyermekvédelmi rendszerben összesen 2979 kiskorú volt idén június végén, közülük 614-et hivatásos nevelőszülőnél, 494-et otthonokban, 1713-at rokonoknál, 158-at pedig más családoknál vagy személyeknél helyeztek el a hatóságok.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!