Kinizsi Pál Emlékparkot hozott volna létre Dél-Erdélyben egy magyarországi alapítvány, de egy telekvita miatt túl sok tulajdonosa lett a területnek

Egy évvel ezelőtt, 2021 októberében fektették le az alapkövét annak a Kinizsi Pál Emlékparknak, amelyet az egykori kenyérmezei csata helyszínéhez közel, a dél-erdélyi Bokajalfaluban hoztak volna létre. Felvonultak a hagyományőrző huszárok, népdalegyüttes, egyházi és világi személyiségek, elhangzottak a díszbeszédek, úgy tűnt, minden sínen van. A kezdeményezők között ott volt a gyulafehérvári református egyházközség és egy magyarországi civilszervezet, a Veszprém megyei Nagyvázsonyban bejegyzett Pontes Közhasznú Alapítvány a Fiatalok Társadalmi Szerepvállalásáért, amely az egyháztól megvásárolta telket, és pénzt, segítséget ígért az emlékpark létrehozásához. Az alapkőletétel után azonban csend és homály borult a történetre.

Annak ellenére, hogy közeledik október 13-a, a kenyérmezei csata 543. évfordulója, a tervezett emlékpark területén nem lesz különösebb megemlékezés, sőt az is kérdéses, hogy lesz-e ott valaha emlékpark, ugyanis a magyarországi szervezet, amely finanszírozta volna a projektet, és pénzt, paripát, fegyvert ígért, egyelőre elállt ennek megvalósításától, megsemmisítették az adásvételi szerződést, amely által a Pontes Alapítvány, mint új tulajdonos eljárhatott volna az ügyben. Hol a hiba, hol bukott el a terv és miért?

A Transtelex nyomába eredt ennek a történetnek, és kiderült, hogy a fényesnek ígérkező projekt egy tulajdonjogi vita miatt feneklett meg. A területet, melyről mindeddig azt hitték az érdekeltek, hogy a gyulafehérvári református egyházközség tulajdona – és a reformátusok el is adták az alapítványnak –, a helyi önkormányzat még az 1990-es években szétosztotta néhány helybéli között. Azok meg ragaszkodnak a megszerzett földjükhöz, nem akarnak lemondani róla.

A román sajtó is felkapta a sztorit, és már abban a kontextusban tálalta ezt is, mint a többi, magyar kormány által támogatott romániai ingatlanvásárlást. Első pillantásra valóban úgy tűnik, hogy minden elem adott egy hasonló történethez: a Bethlen Gábor Alapból finanszírozták a vásárlást, egy magyarországi alapítványhoz került volna a terület és a református egyház, illetve más egyházi személyiségek (Böjte Csaba ferences szerzetes) valamint a Fehér megyei RMDSZ elnöke, Ladányi Árpád Csaba ügyvéd bábáskodtak fölötte.

A Kinizsi Pál Emlékpark azonban egyelőre füstbe ment terv marad, mivel azok, akik kitalálták nem tudták, hogy a román helyi közigazgatás már évtizedekkel azelőtt a jogos tulajdonos tudta nélkül „eladományozta” a kérdéses területet. Az egyház pedig most eldöntheti, hogy van-e pénze és energiája egy éveken keresztül elhúzódó peres ügybe kezdeni, amely egyáltalán nem garantálja azt, hogy visszaszerezheti azt a telket, amelyen egy Árpád-kori templom romja és a tornyának a dülöngélő fala áll.

Az érdeklődést Gudor Botond gyulafehérvári református esperesnél kezdtük, hogy megtudjuk, mi is történik tulajdonképpen Bokajalfaluban, amelyről csak azok a megszállott történelemkedvelők hallottak, akik pontosan tudják, hogy évszázadokkal ezelőtt Kinizsi ott aratott fényes győzelmet a török hadak felett. Bokajalfaluban egyébként már az 1950-es években sem élt egyetlen református hívő sem, a 12-13. századi műemléktemplomból csak a torony maradványa áll, illetve az egykori papi lak barokk boltozatos pincéje. Mindkét rom szerepel azonban az országos műemlékek listáján, és ez a státusuk meg kellett volna védje őket attól, hogy az alattuk és körülöttük lévő területet kaszálónak nyilvánítsák.

A hatályos törvények értelmében ugyanis bármilyen tulajdonosváltás esetében, ha műemlékről van szó, akkor sajátos eljárás érvényesül. Nem lehetett volna elidegeníteni azt a területet, amelyen a két épületmaradvány emelkedik, nem beszélve arról, hogy körülöttük évszázados sírhelyek is vannak, mert a református temető is ott volt – tudtuk meg Gudor Botondtól.

„Ez egy tipikus dél-erdélyi szórványtörténet, ahol minden talpalatnyi földért meg kell küzdeni. Kihalnak a hívek, az egyházközségek elnéptelenednek, és templomkertek, temetők kerülnek át úgy idegen kézbe, hogy arról a jogos tulajdonosnak fogalma sincs” – mondta el a Transtelex megkeresésére Gudor esperes, aki az emlékpark ötletgazdájaként azzal szembesült, hogy tervének megvalósítása meghatározatlan időre kitolódik.

A Pontes Alapítvány Kinizsi Pál emlékének ápolása révén került kapcsolatba az erdélyi településsel, hiszen a híres törökverő vezér sírja Nagyvázsonyban található. Mátyás király a birtokot 1472-ben adományozta hadvezérének, aki ott várat építtetett, és ennek köszönhetően a település virágzásnak indult. Nagyvázsony máig nem felejtette el, kinek köszönheti hírnevét, így a Kinizsi-kultusz ápolásának hagyománya van a Veszprém megyei településen. A kenyérmezői csata 542. évfordulójára a veszprémi civilszervezet a gyulafehérvári református egyházközséggel közösen már ki is találta, hogy az alapítvány egy szimbolikus összegért megvásárolja a gyulafehérvári református egyháztól a kérdéses területet, és létrehozzák az emlékparkot. Gudor Botond esperes elmondása szerint a Bethlen Gábor Alap támogatta a vásárlást, 6500 euró ellenében az egyházi ingatlan az alapítvány tulajdonába került. Erre azért volt szükség, magyarázta Gudor, mert az alapítvány akkor tudott volna pályázni a műemlékek felújítására és a Kinizsi-emlékpark fejlesztésére, ha ezt tulajdonosként teszi.

Az adásvételt Ladányi Árpád ügyvéd, a Fehér megyei RMDSZ elnöke készítette elő.

Elmondása szerint telekkönyvi kivonatokkal tudják bizonyítani, hogy annak a területnek mindig is a gyulafehérvári református egyházkerület volt a tulajdonosa, ez az ingatlan soha nem lett elidegenítve, nem is lehetett, hisz egy régi temető és az említett műemlékromok találhatók ott.

Bármely tulajdonoscsere előtt végig kell járni a törvényes utat, ugyanis műemlékek esetében először a román államnak, majd a megyei önkormányzatnak és végül a helyi önkormányzatnak van elővásárlási joga. Annak a hírére azonban, hogy az egyház eladni készül a telket, kiderült, hogy még a 90-es évek közepén, amikor Románia szerte újraosztották a falvak, községek határában lévő kültelkeket a bokajalfalusi önkormányzat egyszerűen sajátjaként kezelte, felosztotta, birtokíveket állított ki róla, és az újdonsült tulajdonosok is telekkönyvezték a területet.

A projekt előkészítése során az egyház képviselői és a nagyvázsonyi alapítvány emberei többször megfordultak a helyszínen, ekkor derült ki, hogy a kelleténél több tulajdonosa van a területnek. Ennek ellenére, 2021 júliusában a Pontes közleményben tudatta az érdekeltekkel, hogy útnak indítja a dél-erdélyi projektet:

„Alapítványunk nagy fába vágta fejszéjét, hiszen a Bethlen Gábor Alap segítségével, Böjte Csaba ferences szerzetes, Gudor Botond és Zsargó János református esperesek segítségével, dr. Ladányi Árpád gyulafehérvári ügyvéd ügyintézése és szervező munkája, Zólya Levente régész közreműködése után Kenyérmező mellett, Bokajalfaluban egy 2000 négyzetméteres területet vásárolt meg. A telek különlegessége az a feltehetően tatárjárás-kor előtti templomrom és kora-középkori templomtorony, amely látta Kinizsi 1479-es diadalát. A magyarok a tatár- és török betörések, valamint a Horea- és az Avram Iancu-féle felkelések tömeges mészárlásai miatt szinte elfogytak a Maros-völgyének azon területeiről, ahol a törökverő hadvezér Európában is egyedülálló diadalt aratott a muzulmán betolakodók felett. Alapítványunk célja, hogy ne csak megmentsük a mementóként ott maradt templomromot, hanem olyan emlékparkot, táborozó helyet alakítsunk ki, amely a maroknyi, de élettel teli szórványmagyarság, illetve a turisták számára hangulatos találkozóhely, valamint a kenyérmezei csatának méltó emlékpark is lehet.”

2021 októberében, a csata napján, az alapítvány tagjai ismét ellátogattak az emlékműhöz, emléktáblát lepleztek le. Az egy évvel ezelőtti híradások szerint az ünnepség fénypontja a Kinizsi emlékpark alapkőletétele volt. Beszédet mondott Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere; Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP), Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke; Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország kolozsvári vezető konzulja. Az eseményen egy időkapszulát is elhelyeztek, amely tartalmazta az elhangzott beszédeket.

Igen ám, de az ünnepély lejárta után kiderült, hogy a Fehér megyei kataszteri hivatal nem hajlandó az új tulajdonost bejegyezni a telekkönyvbe, lévén, hogy a kérdéses terület már valaki másnak képezi a tulajdonát. Andrei Căstăian, aki azt állítja, a telek az övé, a román sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy teljesen legálisan vásárolta meg a területet 2019-ben egy olyan falubélitől, aki az önkormányzattól kapta azt 1995-ben, és nem hajlandó lemondani a tulajdonjogról.

A váratlan bonyodalmak miatt a Pontes Alapítvány elállt a vásárlástól, a közjegyző által is hitelesített adásvételi szerződést pedig semmisnek nyilvánították, az emlékpark létrehozása pedig meghatározatlan időre kitolódott.

Gudor Botond esperestől megtudtuk, a gyulafehérvári református egyházközség nem fog lemondani a tulajdonjogáról, azonban hosszú pereskedés elébe néznek. Mindeközben a műemlékromok, amelyeket éppen a Kinizsi-projekt révén szeretett volna megmenteni, tovább omladoznak. Ladányi Árpád ügyvéd megkeresésünkre elmondta:

az adásvétel ügyintézőjeként bizonyítani tudja, minden felmutatott, dokumentum, amely a tulajdonjogot bizonyítja, kétségen felül megerősíti, hogy az egyház a tulajdonos, ezért továbbra is vállalja, hogy pro bono eljár az ügyben, és tisztázni fogja, hogy az egyetlen, aki itt visszaélt a helyzettel az községháza volt, amely jogtalanul állított ki birtokíveket az érintett területre a 90-es években.

Gudor állítása szerint az emlékpark létrehozásáról egyeztettek a helyi önkormányzati vezetőkkel is, akik nagyon jó ötletnek tartották az elképzelést, ugyanis a vidéken a románság körében is jelen van a Kinizsi-kultusz, és a község állomásán szobra is áll az egykori törökverő hősnek. Igaz, ők Paul Chinezuként emlegetik Mátyás király egykori hadvezérét, azonban ez mit sem változtat azon, hogy az emlékpark, amelyet kialakítottak volna, mindkét közösség számára felkerülhetett volna a turisztikai látványosságok térképére.

„A mindenféle útvonalak, biciklis vagy gyalogos túráknak nagy divatja van. Arra gondoltunk, hogy az emlékparkot is be lehetne kapcsolni egy ilyen turisztikai körforgásba, hiszen a Maros-parton található, és a folyó túloldaláról is megközelíthető, mert dereglyével is lehet közlekedni a két part között. Egy turisztikai célpont lehetett volna, ahol bárki, aki erre jár, megállhatott volna” – részletezte az eredeti elképzelést az esperes, mely szerint ifjúsági táborokat és kerékpáros kirándulásokat is rendszeresen szerettek volna szervezni.

A kérdéses telekről hangsúlyozta, hogy mindig az egyházhoz tartozott, és soha nem merült fel bennük az elbirtoklás gondolata. Az is igaz, hogy két megye határán, a Hunyad és Fehér megye közötti mezsgyén terül el, ezért többször került új és új közigazgatási egységhez. A 90-es évek előtt a bokajalfalusi református közösség Algyógyhoz és Szászvároshoz tartozott, ezek pedig a Hunyadi egyházmegye részei voltak. Az 1968-as megyésítéskor a települést Fehér megyéhez sorolták, és akkor egyházilag a gyulafehérvári egyházmegye vette kezelésbe. Bár a hívek kihaltak, a romokat gyakran látogatták, kirándulásokat szerveztek a helyszínre, számon tartották, fel sem merült annak a lehetősége, hogy arra a területre bárki igényt formáljon – számolt be a helyzetről Gudor Botond. Az esperes elmondta, a felmerülő projekt kapcsán buktak ki a csontvázak a szekrényből, ugyanis az alapítvány felvállalta volna az öreg torony restaurálását és a kulturális turizmust is fel szerették volna lendíteni – ez pedig egyértelművé tette, hogy a területet rendszeresen használni szeretnék.

Nem ez az egyetlen olyan dél-erdélyi település, ahol azzal szembesülnek, hogy kézen-közön eltűnik egy-egy egyházi, magyar érdekeltségű ingatlan – állította a Transtelexnek Gudor Botond esperes. „Ahol nincs közösség, ott kezdődik a garázdálkodás, ugyanis nincs akkora erőforrásunk, sem humán, sem anyagi, hogy minden településen folyamatosan figyeljük, mi történik. A Gyulafehérvártól 25 kilométerre fekvő Vingárdon például 2020-ban államosították az egykori református temetőt, nem is értesítették az egyházat erről. A marosszentimrei temetőt is eltulajdonították, ott sem hívták be az egyházat birtokigazolás céljából.

Ez egy tipikus dél-erdélyi szórványtörténet, kihúzzák a lábunk alól a földet.

A bokajalfalusi torony tulajdonképpen az egyházé maradt, de gyakorlatilag a levegőben lóg, mert az alatta lévő földet önkényesen másnak adták oda” – ecsetelte a helyzetet Gudor.