A csatornázás ellenére ismét ellepte a víz a Kubik tó helyére tervezett szatmárnémeti szabadidős parkot

2022. szeptember 13. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Év elején a kevés hó elolvadása, a nyári szárazság után pedig az első kiadós eső elég volt ahhoz, hogy a hajdani tómederben ismét megálljon a víz.

Parkot, játszóteret és sportpályákat alakíttatott ki a szatmárnémeti önkormányzat az egykori Kubik tó helyén, a munkálatokat egy kb. 13 millió lejes uniós pályázatból finanszírozzák. A nagyjából 5 hektáros vízfelület egy régi agyagbánya helyén alakult ki. Néhány évtizede még a szatmáriak kedvelt kirándulóhelye volt: fürdeni, piknikezni, horgászni jártak a Kubikra. Az elmúlt bő egy évtizedben viszont, miután lecsökkent a vízszint, a városvezetés betömette a tómedret építkezési hulladékkal.

Most pedig az önkormányzat egy pályázat keretében alakíttatná át szabadidős övezetté, a víz azonban, úgy tűnik, nem hagyja magát. Január elején, miután a kevéske hó elolvadt, ellepte a terület mélyebben fekvő részeit. Ekkor az önkormányzat azt közölte, hogy a munkálat még nincs átvéve, és nem is lesz mindaddig, amíg azt nem kapják, amit megrendeltek. Azaz egy szabadidős parkot a tómeder helyén.

A beruházás már akkor a vége felé járt: kész volt az elkerített sportpálya, a játszótér, utak, járdák szelték át a területet, padokat helyeztek ki, és fákat, virágokat is ültettek már.

A nyári hosszú száraz időszakot követően szeptember elején esett jelentősebb mennyiségű csapadék, és ismét ellepte a víz a feltöltött meder egy részét, épp ott, ahol az önkormányzat építkezett. Próbáltuk megkérdezni a tervezéssel és a kivitelezéssel megbízott, bukaresti RoVerde Landscaping Kft.-t, hogy miként állnak a csatornázási munkálatokkal, mellyel meg kívánták oldani a belvíz kérdését, azonban – bár korábban megígérték – nem kaptunk tőlük tájékoztatást.

Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzserétől viszont megtudtuk: a cég kb. egy kilométer hosszan kialakított egy drénrendszert – kilyuggatott csöveket helyeztek el a földfelszín alatt. És beástak két darab, egyenként 20 köbméteres műanyag gyűjtőmedencét is, pumpákkal ellátva. A tervek szerint a drénrendszer a tartályokba kellett volna vezesse a fölös vizet, innen pedig átpumpálták volna a városi kanalizálási hálózatba.

„Egy hatalmas esőt követően gyűlt meg a víz. Az egyik rendszer egyáltalán nem működött, az egyik medencénél nem kapcsolt be a pumpa, amikor megtelt. Ez egyébként még tesztüzem idő alatt van”

– magyarázta a városmenedzser.

Maskulik kifejtette: az egész park 50 ezer négyzetméter, ennek mindössze a 10%-a beépített, itt van a játszótér, a kutyafuttató, a sportpálya, míg a terület 90%-a zöldövezet kell maradjon. Az esőzés után a probléma mindössze egy 4-5 ezer négyzetméteres részt érintett, azaz kevesebbet, mint a terület 10%-át. Hozzátette: az egész park nem lett 100%-ban vízszintesre csinálva, ez a legmélyebb pontja, ahol most meggyűlt a víz.

„Óriási probléma, hogy a fű még nem nőtt ki, a nyári szárazságban képtelenség volt életre kelteni. Most át lett kapálva, újravetették, a fű majd megfogja a vizet, nem engedi hogy elfolyjon” – vélekedett a városmenedzser. Kijelentette: a munkálat mindaddig nem lesz átvéve, amíg meg nem oldja a kivitelező ezt a problémát. „Nem egy ördöngős dolog. Vannak a fizikának törvényei, ezek alapján meg lehet oldani” – szögezte le.

A városmenedzser szerint továbbá „volt egy elsődleges tervezési hiba”, eredetileg a drénrendszert teljesen kihagyták a bukaresti kivitelezők. „Úgy gondolták, hogy van ott elég töltelékanyag, ami el fogja nyelni a csapadékot. Sajnos, nem így történt” – magyarázta, hozzátéve: át lett tervezve emiatt a létesítmény, de a cég költségén, mert amit felvállaltak, azt meg is kell csinálják.

Szeptemberi árvíz a Kubik tó helyén – Fotó: Babos Krisztina / Transtelex Szeptemberi árvíz a Kubik tó helyén – Fotó: Babos Krisztina / Transtelex
Szeptemberi árvíz a Kubik tó helyén – Fotó: Babos Krisztina / Transtelex

A Transtelex kérdésére, hogy szükségesnek lát-e további beavatkozást, és ha igen, mifélét, Maskulik elmondta: egyelőre nem tud erre felelni. „Ha működött volna mindkét pumpa, tudnék válaszolni. De nem működött mindkettő. Olyasmit is hallottam a cég képviselőitől, hogy a kanalizálási rendszer csöveibe mobil kamerát küldtek, és a felvételek szerint lehetett dugulás is” – fejtegette.

Az egykori Kubik tónál végzett beruházás miatt egyébként az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) néhány hónapja házkutatást tartott a szatmárnémeti polgármesteri hivatalban is. Erre is rákérdeztünk a városmenedzsernél, aki elmondta: nem tudja, hol tart az ügy. „Bekérték az aktákat, de hogy azóta mit csináltak, mit nem, azt nem tudom. Nem szokták az ilyesmit közölni” – magyarázta.

Azzal kapcsolatban viszont, hogy melyik az a legutolsó határidő, amíg a Kubik tó helyén készülő parkot át kell venniük, elmondta: a határidő ugyan idén tavasszal lejárt, az EU-s pályázat keretében viszont maximum 2023 végéig lehet hosszabbítást kérni, így bő egy éven belül most már végezni kell minden feladattal.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!