Andezit virágszirmok jelölik ezután azt a helyet, ahol 1984-ben a sepsiszentgyörgyi Vaszi Jánoskával felrobbant a pokolgép

1984. június 5-én 12:35 perckor a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szoborcsoport mögött egy házilag készített pokolgép robbant fel, ami betörte az üzletek ablakát és kioltotta egy ártatlan magyar gyermek, Vaszi Jánoska életét, aki az egykori Gábor Áron téren játszott. A fiút egyes feltételezések szerint maguk az elkövetők küldték oda, hogy megnézze, mi van a dobozban. Mások szerint Jánoska kíváncsiságból érintette meg a piros zászlórúddal feltámasztott robbanószert rejtő dobozt. Az elkövető személyéről és a robbanás körülményeiről azonban csak feltételezések vannak, a nyomozást lezárta után a dokumentumokat titkosították.

Hogy Vaszi Jánoska alakja – aki idén októberben töltötte volna be 50-ik életévét – mégse merüljön feledésbe, Váry O. Péter újságíró, a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány és Puskás Attila, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének részéről emlékmű felállítását kezdeményezték. Az alkotást Antal Árpád-András polgármester és Rápolti Éva, Vaszi Jánoska testvére leplezte le, Hajdú János főesperes szentelte fel. Az eseményen beszédet mondott még Dénes Előd református lelkész, Vaszi Jánoska volt osztálytársa is.

A mű Sárpátki Zoltán szobrászművész munkája, aki a nonfiguratív alkotásról egykor úgy nyilatkozott: „Szétszakadt egy virág, elhunyt egy világ. Ezt ábrázolja a szobor, aminek kidolgozása igen részletgazdag. Sepsibükszádi vörös andezitból és fekete bazaltos andezitból készült, hiszen Jánoska szülei Sepsibükszádról származnak”.

Váry O. Péter szerint azért kellett a 11 éves fiúnak emlékművet állítani, mert Vaszi Jánoska halála nem csupán családja máig tartó tragédiájává vált, az egész közösség sorsát befolyásolta, hisz emberek ezreinek életét változtatta meg. Személye szerinte a diktatúra összes áldozatát is jelképezi. „A város tehát önmagával szembeni adósságát rója le most.” A kompozícióról úgy vélte szimbolikája egyszerű, mégis sokat mondó, mert valóban a lehulló virág szirmait faragta kőbe az alkotó, de elrejtette benne a levegőt, a földet, a vizet és a keresztet is.

Az emlékmű-állítás után az esemény résztvevői a katolikus temetőbe vonultak át, hogy Vaszi Jánoska sírját megkoszorúzzák. Ezután 16 órától Vörös T. Balázs és Filep Farkas Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilmjét lehetett megnézni a Művész Moziban.

A Mihai Viteazul-szoborcsoport története

A megye kommunista vezetői feltehetően a Kárpátok géniuszának Nicolae Ceaușescu jóindulatának elnyeréséért állították fel a szoborcsoportot, amelyet Gir Rădulescu bukaresti szobrász mintázott a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoportot használva inspirációs forrásként. A román fejedelemségeket Erdéllyel egyesítő vajdát ábrázoló alkotás már az 1970-es évek végén elkészült, mai helyére azonban csak 1982-ben került. Az avatási ceremónián Nicolae Ceausescu is jelen volt Sepsiszentgyörgyön.

Sántha Imre Géza muzeológus, művészettörténész írásából tudjuk, hogy Sepsiszentgyörgy még 1943-ban Gábor Áronnak kívánt szobrot állítani az egykori Kovács Gábor téren. Az avatást 1944 májusára tervezték, de a háború okozta anyagi nehézségek miatt, és a visszarendeződő román hatalomváltás következtében ez elmaradt. A város lakói a '60-as, '70-es években próbálkoztak még a Gábor Áron szobrot felállítani, de csak a térnek a székely hősről való elnevezését érték el. Az 1980-as évek elején felélénkülő, Ceauşescu-féle, román nemzeti tudatot idején újra felvetették a téren egy nagyméretű szobor felállítását, de ezúttal Mihai Viteazul (1558-1601) térplasztikáját vetették fel, és sikerrel is jártak.

Sántha megállapítása szerint Gir Rădulescu bukaresti szobrász „tisztán láthatóan” a kolozsvári Mátyás király szoborkompozíciót vette mintául, középen a több mint 4 méteres lovas vezérrel, és mellette, öt mellékszereplővel, a vajdát dicsőitő bizalmasokkal, köztük az egyik hűségesnek feltüntetett figura székely.

Rekviem az igazságért

Alig két évvel az avatás után, déli fél egy körül történt a szobor mögötti robbantás. A korabeli hatóságok terrorcselekményként, magyar provokációként könyvelték el az eseményt, amely magában a szoborcsoportban alig tett kárt, de kioltott egy ártatlan életet. A magyar közösség viszont a román politikai rendőrség provokációjaként értelmezte a történteket, a kihallgatások sorát megfélemlítések követték, s bár az elkövetők személye ismeretlen maradt, a Securitate az ügy miatt a megye intézményeinek magyar vezetőit leváltotta.

Puskás Attila visszaemlékezésében úgy számolt be a házilag eszkabált pokolgép felrobbanása utáni kivizsgálásról, hogy bukaresti állambiztonsági szervek vették át az ügyet, akik helikopterrel érkeztek a helyszínre, és elkezdték a kihallgatásokat.

„Különös volt, hiszen jól képzett szekus tisztekből Sepsiszentgyörgyön sem volt hiány, ám ezzel az volt a baj, hogy a magasabb rangúak magyarok voltak. Le is váltották őket nyomban. Egyesek szerint éppen ezért kellett megrendezni a robbantást, amely jóformán semmi kárt nem tett a szoborban”

– emlékezett vissza a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviselője. Emiatt a magyar közösségből még ma is sokan úgy vélik, hogy a Securitate idézte elő a tragédiát. Erre azonban nincs bizonyíték.

Az áldozat sepsibükszádi szülei a tragédia után igyekeztek kideríteni, hogy mi történt gyermekükkel, sok helyen próbálkoztak, de mindhiába. Ezután keresték meg a volt politikai elítéltek megyei szervezetét, akik közül Puskás Attila alelnököt bízták meg a történtek felderítésével. Puskás számos hivatalos levelezést folytatott a rendszerváltás utáni években, több dokumentum birtokába került, de ő sem járt teljes sikerrel, mert bár egy általa feltételezett elkövető nevét megtudta, elegendő bizonyítékot nem tudott megszerezni ellene. Az ügy részleteinek feltárásához akkor került a legközelebb, amikor a SRI bukaresti ezredese magára hagyta saját irodájában a kérdéses dokumentumokkal, Puskás szerint talán azért, hogy belekukkantson a titkos anyagokba, erre viszont nem vitte rá a lélek. Erkölcsi magatartása erősebbnek bizonyult. És nem sokkal később közölték vele és az áldozat szüleivel, hogy az ügy 15 év után elévült. Nincs már mit tenni. A szülők így 2016-ban bekövetkezett halálukig nem tudták meg, hogy gyermekük milyen oknál fogva és ki által veszítette életét.

Később Puskás úgy írt erről, hogy: „kutattam a most már egyre inkább provokációnak tartott történteket, és találtam egy illetőt, aki állítólag tudta, hogy ki és miért helyezte oda a robbanószerkezetet. Felmerült egy belügyi tiszt neve. Mivel örök titoktartásra kötelezett a közlő, soha senkinek nem mondtam meg, mert amúgy sem tudnék semmit bizonyítani, végül én járhattam volna rágalmazásért a törvényszéket” – írta.