„A politika az, amely előbb elveszi a sajtó szabadságát, majd létében fenyegeti”. Állást foglalt a MÚRE a Szatmári Friss Újság megszűnése kapcsán

2022. augusztus 31. – 12:39

frissítve

„A politika az, amely előbb elveszi a sajtó szabadságát, majd létében fenyegeti”. Állást foglalt a MÚRE a Szatmári Friss Újság megszűnése kapcsán
Az utolsó lapszám címoldala – Fotó: mure.ro

Másolás

Vágólapra másolva

„Jelentős csapás a romániai magyar sajtó szabadságára, ezzel együtt a szatmári magyarság anyanyelvi nyilvánossághoz, tájékozottsághoz való jogának megsértése” – értékel állásfoglalásában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) annak a hírnek kapcsán, hogy szerdától megszűnik a Szatmári Friss Újság, Szatmár megye egyetlen magyar nyomtatott napilapja.

Mint írtuk, a hír váratlanul érte a lap munkatársait is, akiknek egy része csak hétfőn értesült róla, hogy szerdától már nem lesz munkája. A lap jelenlegi tulajdonosa Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakciójának a vezetője. Turos egyik cége, a Friss Press Kft. 2020 januárjában vásárolta meg a kiadói jogokat. Az újság a kiadó közlése szerint holnaptól már csak online lesz olvasható.

A MÚRE Igazgatótanácsa által írt állásfoglalásban szokatlanul erélyesen fogalmaznak, és a sajtószabadság emlegetése mellett a valódi felelősöket is keresik.

„Nem váratlan ez a fejlemény: hosszú, baljós folyamat végeredménye a lap kiadójának döntése. Évek óta tapasztaljuk, a különböző tulajdonosváltások nyomán leginkább a sodródás jellemezte a lapot. A folyamat végén, a feladatra alkalmatlan lapmenedzserek működése eredményezte a lapterjesztés összeomlását, a szerkesztőség tizedelődését. Néhány hónapja a megmaradt tapasztalt szerkesztőket távolították el a lap kötelékéből”

– jelentik ki.

Idézzük az állásfoglalás további állításait, amelyek a politikum szerepét is firtatják:

„A Friss Újság belső viszonyait ismerő kolléga szerint: »egy lépést sem tettek azért, hogy a lap megmaradjon, olyanok kezébe adták a kiadó vezetését, akik újságot sem olvastak, nemhogy a kiadásához értettek volna«. Úgy is fogalmazhatunk: a Szatmári Friss Újság előbb elveszítette az olvasóit, később a szerkesztőit, így – még ha az olvasók, a romániai magyarok szempontjából jogtalannak is tartjuk – szinte törvényszerűnek mondható a lap megszűnése. Több hazai magyar napilap és hetilap példája igazolja ugyanakkor: azok döntöttek helyesen, szakmai és gazdasági szempontból is előrelátóan, akik megpróbálták részben vagy teljesen a munkaközösség kezében tartani a lap kiadását.

A politika pedig, amely az utóbbi években könyékig benne volt a lap helyzetének súlyosbodásában, alighanem mossa kezeit. Pedig a politika az, amely előbb elveszi a sajtó szabadságát, majd létében fenyegeti.

(A lapterjesztési tevékenységet is súlyosan érintő, a részmunkaidősök foglalkoztatását megnehezítő intézkedések is sajtóellenesek, ha nem is ezzel a szándékkal hozták meg azokat.)

Számtalanszor halljuk az érvelést: manapság már nincs szükség nyomtatott (napi)lapokra, mintha egy újságnak nem lenne más hivatása, mint a politikai üzenetek célba juttatása. Hosszú volna itt és most leírni, mi minden még a média feladata, most csak egyet említünk: a média ma is az anyanyelvi kultúra megőrzésének egyik fontos eszköze. Biztosak vagyunk benne: ami a Szatmári Friss Újsággal történt, az nem egyetlen ember mulasztása, sokkal több annál: a közösség kudarca, az érdekvédelem szégyene. Azt üzeni: át kell gondolni, újra kell tervezni a romániai magyarság teljes médiastratégiáját. Ez nem Szatmár megyei ügy, messze túlmutat a megye határain, s arra figyelmeztet, mennyire nem vagyunk felkészülve egy ilyen helyzet kezelésére.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!