Az atomhatalmak tavalyi kiadásai meghaladták a 82 milliárd dollárt, de képtelenek voltak megakadályozni, hogy egy atomhatalom háborút indítson Európában.
Az atomhatalmak atomarzenáljaik korszerűsítésére fordított kiadásai 2021-re közel 9%-kal, 82,4 milliárd dollárra emelkedtek – derül ki a Nemzetközi Kampány a Nukleáris Fegyverek Eltörléséért (ICAN) jelentéséből, írja a tvr.ro.
A kedden közzétett jelentés szerint csak az Egyesült Államok elköltött tavaly 44,2 milliárd dollárt a nukleáris programjára, ami 12,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest, Kína pedig 11,7 milliárd dollárt (+10,4%) fektetett az ágazatba.
Az Oroszország (8,6 milliárd dollár), Franciaország (5,9 milliárd dollár) és Nagy-Britannia (6,8 milliárd dollár) által a nukleáris fegyverekre fordított költségvetés enyhén nőtt – teszi hozzá az ICAN.
A szervezet egyébként 2017-ben Nobel-békedíjat kapott, mivel fáradságot nem kímélve dolgozott a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló szerződésen, amelyet 59 ország ratifikált ugyan, de az atomhatalmak egyike sem volt ezek között.
A jelentés szerint Pakisztán 1,1 milliárd dollárt költött nukleáris fegyverekre, szemben az egy évvel korábbi 1 milliárd dollárral, míg India 2,3 milliárd dollárra (a 2020-as 2,5 milliárd dollárról) csökkentette a kiadásait ebben az ágazatban.
Izrael, amely hivatalosan soha nem ismerte el, hogy rendelkezik atombombával, 1,2 milliárd dollárt különített el ilyen célra, akárcsak egy évvel korábban – állítja az ICAN, amely Észak-Korea nukleáris programjának költségvetését 2021-ben 642 millió dollárra becsüli, szemben a 2020-as 700 millió dollárral.
A nagyhatalmak az adófizetők pénzéből új szerződéseket (összesen 30,2 milliárd dollár értékben) kötöttek magáncégekkel nukleáris arzenáljainak korszerűsítésére, ezek a magáncégek pedig agytrösztök és nyomásgyakorló csoportok szolgáltatásait vásárolták meg, hogy megvédjék a nukleáris fegyverek hasznosságát – teszi hozzá a civil szervezet, amely elítéli az „atomfegyverek ördögi körét”.
„Ez a jelentés azt mutatja, hogy a nukleáris fegyvereknek nincs semmi hasznuk” – mondta Alicia Sanders-Zakre, az ICAN kutatási koordinátora.
„Az atomfegyverekkel rendelkező országok 2021-ben 6,5 milliárd dollárral költöttek többet, de képtelenek voltak megakadályozni, hogy egy atomhatalom háborút indítson Európában” – szögezte le,, utalva Oroszország ukrajnai inváziójára.
„Ezért van szükségünk a többoldalú nukleáris leszerelésre, jobban, mint valaha” – tette hozzá.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!