Holokauszttagadás: a SRI volt ezredese kamunak nevezte a holokausztot, a bírák azonban csak megrovásban részesítették

2022. április 1. – 16:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először született Romániában holokauszttagadás miatti jogerős ítélet, azonban a táblabíróság gyakorlatilag jóval enyhébb büntetést szabott ki az elkövetőre – aki egyébként a Román Hírszerző Szolgálat nyugalmazott ezredese –, mint amilyent az alapfokú döntés előírt.

A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság elfogadta Vasile Zărnescu fellebbezését, akit a bukaresti 3. kerületi bíróság 2021. február 4-én holokauszttagadás bűntette miatt 13 hónap börtönbüntetésre ítélt halasztott végrehajtással.

Zărnescut, aki a Román Hírszerző Szolgálat nyugalmazott ezredese a fellebviteli bíróság figyelmeztetésben részesítette, hogy a jövőben ne kövessen el további bűncselekményeket. A holokauszttagadás miatt ez volt az egyetlen ítélet Romániában a bűncselekményt büntethetővé tevő 31/2002-es sürgősségi rendelet 20 éve alatt.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese egy 2014-ben közzétett írásában a 20. század legnagyobb csalásának nevezte a holokausztot.

Romániában 2002 óta számít büntetendőnek a holokauszt tagadása, vagyis húsz évnek kellett eltelnie az első ítéletig. Alexandru Muraru liberális képviselő, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős kormánybiztos a G4Media megkeresésére az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy maga az a tény, hogy az elkövetőt bűnösnek találták, alapvető fontossággal bír. Az ítélet enyhítésével kapcsolatosan azonban kitérő választ adott, mondván, hogy mivel nincs jogászi végzettsége, nem tud nyilatkozni érdemben a döntésről.

Maximiliam Marco Katz, az Antiszemitizmus elleni Küzdelem Szervezetének igazgatója azonban elégedetlen a táblabíróság ítéletével.

„Az igazságszolgáltatás azon döntése, hogy elfogadta Vasile Zărnescu fellebbezését, miután bűnösnek találták holokauszttagadásban, semmissé és nevetségessé teszi a hatóságok által az antiszemitizmus és a holokauszttagadás elleni küzdelemben Romániában bejelentett haladást. Ezt a döntést nem lehet sem megérteni, sem elfogadni. Ha valaki nem lép fel e döntés ellen, akkor az antiszemitizmus elleni küzdelem stratégiáiról és az erre irányuló oktatási programokról szóló vitákat a szemétdombra dobja. Elvárom, hogy a kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős képviselője ne hagyja figyelmen kívül a precedenst, amelyet ez a felháborító döntés teremtett”.

A megrovás egyébként a legenyhébb büntetőjogi jogkövetkezmény, méghozzá nevelő jellegű intézkedés. A bűncselekmény elkövetőjének erkölcsi elítélését jelenti, minden egyéb joghátrány nélkül.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!