„Az orbáni modell nem más, mint a putyini elképzelések alkalmazása egy EU-s országban”

2022. március 31. – 13:02

„Az orbáni modell nem más, mint a putyini elképzelések alkalmazása egy EU-s országban”
Fotó: László Balogh/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Bukaresti politikai elemzők egyre gyakrabban fogalmazzák meg azt az álláspontot, hogy az RMDSZ, amely az egyik leginkább Európa-párti politikai alakulata volt Romániának, mára a progresszió fékje lett. Cristian Pîrvulescu politikai elemző szerint az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezete saját választóinak fogságába került, a közösséget pedig a Budapest által ellenőrzött média évek óta Orbán Viktor képére és hasonlatosságára formálta, így az RMDSZ közvetítésével exportálják Bukarestbe Budapest illiberális politikáját. Interjú.

Cristian Pîrvulescu úgy értékeli, hogy:

  • az RMDSZ a kiegyensúlyozottság és a mérsékelt diskurzus modelljéből a Fidesz tagozatává és az EU-t módszeresen aláásó párttá vált;
  • a Fidesz által kialakított és most már erősen ellenőrzött erőtérben az RMDSZ-nek kénytelen-kelletlen, de el kell játszania a neki szánt szerepet;
  • az RMDSZ-nek joga van eldönteni, hogy melyik utat választja, de amíg kormányon van, addig a román állam és a romániai állampolgárok érdekeit kellene szem előtt tartania.

A politológussal készített interjú során feltérképeztük a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatának fontosabb állomásait, illetve azokat a történéseket leltároztuk, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy az orbáni illiberalizmus már a bukaresti törvényhozásban és döntéshozatalban is szerepet játszik.

Cristian Pîrvulescu politológus 1992 óta oktat politikatudományt a bukaresti Országos Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) politikatudományi karán, ahol 2005 óta dékán. Részt vesz a romániai nyilvános vitákban, a politikai vitaműsorok rendszeres meghívottja. 1999 és 2013 között a Pro Democratia Egyesület elnöke volt, 2013 óta pedig tiszteletbeli elnöke. Számos könyvet és cikket publikált, többek között Politikák és politikai intézmények, Pártok és pártrendszerek, Politikatudomány. 2007 óta az Európai Gazdasági és Szociális Tanács (EGSZB) tagja, ahol több mint 20 szakértői háttéranyagot dolgozott ki, különösen az emberi jogok, a migráció és az oktatás területén. 2015 óta az EGSZB bevándorlással és integrációval foglalkozó állandó csoportjának elnöke.

Az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatának történetét két fejezetre szokták osztani. Az első a Markó Béla által vezetett RMDSZ és az 1998-2002 között regnáló Orbán-kormány közötti együttműködés története. A második már Kelemen Hunor nevéhez fűződik, aki 2011-es megválasztása után lassan, de biztosan közeledett a nyolc évnyi, ellenzékben töltött periódus után újra kormányra jutott Fideszhez.

Már 2010-2012-ben elkezdődött a finomhangolása mindannak, ami mára már evidencia.

Ha visszamegyünk az időben, akkor azt mondhatom, hogy főként a Tusnádfürdőn szervezett tábor volt az ideológiai melegágya annak az eszmerendszernek, amely mára kiszorított szinte minden alternatívát az erdélyi magyarság gondolkodásából.

A szabadegyetem harminc év alatt sokat változott, és vitafórumból fokozatosan egyoldalú politikai erődemonstrációvá vált. Nagyon fontos kezdeményezés volt valamikor, egyfajta román–magyar párbeszéd helyszíne is volt, különböző meggyőződésű, de mindenképpen jelentős román és magyar személyiségekkel lehetett ott találkozni akkoriban. Aztán cserélődött a helyszín, és majdnem ezzel egyidejűleg a tábor jellege is. A tábor és a hozzá kapcsolódó rendezvények kínálatát és jellegét már kizárólag a Fidesz határozta meg: az elmúlt évek során több százmillió forinttal támogatták a nemzetpolitikai fórumnak számító Tusványos lebonyolítását.

Orbán Viktor mindig ott jelentette be az elkövetkező évek stratégiáját. A 2000-es évek első évtizedében a magyar és a román belpolitikát érintő botrányos kijelentéseket tett itt, majd 2012-től az EU, Brüsszel és a Nyugat ostorozása került előtérbe. Az Orbán-beszédek csúcspontja kétségtelenül az illiberalizmus 2014-es meghirdetése volt.

Ha a tusványosi beszédekre gondolok, akkor képként mindig az jelenik meg előttem, hogy Orbán Viktor jobbján Tőkés László ül, véletlenül sem valamelyik RMDSZ-es politikus. Mára azonban ez a kép csak történelem.

Tusványos három évtizedes története valamiképpen annak is analógiája, ahogyan az erdélyi magyar politikai közösség átalakult. Tőkés László állandó jelenléte azt volt hivatott jelképezni, hogy az RMDSZ ’mérsékelt szárnyával’ Orbán nem hajlandó tárgyalni, és folyamatosan a szervezet belső ellenzékét, illetve később az RMDSZ-ből már kivált nemzeti radikálisokat próbálta helyzetbe hozni. Míg Markó Bélát és csapatát megpróbálta háttérbe szorítani, addig Tőkés és a köréje gyűlt politikusok élvezték Orbán és a Fidesz bizalmát. Kelemen Hunor megválasztása után azonban elég hamar megváltoztak a viszonyok.

2018-ban a leginkább megtapsolt mondata az volt, hogy a Székelyföld akkor is fog létezni, ha már egész Európát elfoglalta az iszlám. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy már az első Orbán-kormány is nagy népszerűségnek örvendett az erdélyi magyarok körében, ami nem csökkent akkor sem, amikor a 2002-es választások elvesztése után Orbánnak ellenzékbe kellett vonulnia. Mit gondol erről?

A népszerűségét a státustörvénnyel nyerte el a magyar miniszterelnök, annak ellenére, hogy annak nem volt akkora hatása az erdélyi magyarok életére, főként, miután Orbán aláírta az akkori román miniszterelnökkel, Adrian Năstaseval azt a román-magyar egyezményt, amely szükséges volt ahhoz, hogy az Orbán-kabinet a nemzeti együvé tartozást szimbolizáló törvényt tető alá tudja hozni, s ez sikerült is neki. De ennek a törvénynek gyakorlati, a határon túliakat szülőföldjükön megtartó értéket tulajdonítani inkább demagógia volt, mint politikai realitás.

A bukaresti diplomácia is pontosan értette, hogy az erdélyi magyarok számára a törvény szimbolikus értéke sokkal fontosabb, mint bármely más, mindennapi életüket érintő jogszabály, alkalmazása pedig presztízskérdés. A Năstase-kormány ezért először meggyőződött arról, hogy a törvény semmi lényegeset nem tartalmaz, majd aláírta azt a bizonyos egyezményt, melyet mindkét fél óriási győzelemként kommunikált a maga választói irányába. Orbán 2001 júliusának végén, Tusnádon az új magyar nemzetfelfogás úttörő jellegéről beszélt, a korábbi német és francia modellekhez mérve azt. Európa valamiért mégsem lelkesedett a magyar modellért már akkor sem. Ennek ellenére ezzel a státustörvénnyel indította útjára Orbán Viktor azt a szimbolikus nemzetegyesítő politikát, amely által egyre inkább a szélsőjobboldal irányába csúszott el.

Pedig annak idején az induló Fiatal Demokraták Szövetsége még a hajdani „demokratikus ellenzék” legjobb tanítványának mutatkozott, sarkosan hirdette a nyugatos polgárosodás tantételeit.

Igen, de Orbán váratlan választási veresége után bezárkózott a szűkebb jobboldali közönsége világlátásának falai közé. Ellenzékben mind sűrűbben jelentkeztek megnyilvánulásaiban a régi, történelmi hazai jobboldal antikapitalizmusának és nyugatellenességének tételei. A 2004. decemberi eredménytelen népszavazás pedig megerősítette abban, hogy igenis, a nemzeti kártyát kell kijátszani a továbbiakban, folyamatosan ostorozva a baloldalt.

Cristian Pîrvulescu politológus/ Fotó: Sorin Lupsa/Agerpres
Cristian Pîrvulescu politológus/ Fotó: Sorin Lupsa/Agerpres

Orbán kezdettől fogva kategorikus kijelentésekkel politizált. Nagyon hamar átlátta: a frusztrált, orientációjukat vesztett választókat a látványos politikai különbségek és a létező viszonyok erőteljes bírálata ragadja meg.

Ezzel sikerült Erdélyben is óriási népszerűségre szert tennie: a 2004-es referendum után erőteljes nacionalista kampányba kezdett a határon túl is, hiszen szinte minden erdélyi családnak voltak magyarországi rokonsági kapcsolatai is, tehát joggal számíthatott arra, hogy szavazatokat nyer ezzel. Ez mára odafejlődött, hogy az erdélyi magyarok, akik részt vesznek a magyarországi választásokon, elsöprő többségben a Fideszre szavaznak. Néhány évvel ezelőtt még a Jobbiknak is volt Erdélyben egy sokkal kisebb, de stabil szavazótábora. Azóta már felmorzsolta ezt is a Fidesz gépezete.

Milyen ideológiai pályát járt végig az RMDSZ ebben az időszakban? Hogyan érhető tetten az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezetének a fideszesedése?

A megalakulásakor az RMDSZ kimondottan transzilvanista eszmékre alapozva indította el működését. Egy olyan politikai alakulatként határozta meg magát, amely a mindenkori román kormány felé a romániai magyarok helyzetét, követeléseit, jogainak biztosítását képviseli. Az érdekvédelmi képviseletet Markó Béla és csapata nagyon jó politikai érzékkel látta el nemcsak a belpolitikai színtéren, hanem európai viszonylatban is. Ez az ideológiai alap azonban eltűnőben van a mostani RMDSZ esetében, az európai néppárti vonalról letértek a Fidesz által követett ultrakonzervatív irányba. Ez nyilvánvaló lett már akkor, amikor a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-szel és az ALDE-val szövetkezve egy olyan parlamenti többséget tartott fenn, amely nemcsak a jogállamiságot kezdte ki Romániában, hanem az alapvető emberi jogokat is megsértette.

Az én meglátásom szerint az orbáni modell nem más, mint a putyini elképzelések alkalmazása egy EU-s országban.

Nos, ezt a Magyarországra importált mintát annak idején nemcsak a PSD akkori elnöke, Liviu Dragnea próbálta meghonosítani Romániában, hanem az RMDSZ is. Az egyik jó példa erre, hogy a 2012-ben Oroszországban bevezetett, majd 2017-ben Magyarország által is átvett „külföldi ügynöktörvényt” itt is be akarták vezetni, azaz minden külföldi finanszírozásban részesülő és politikával kapcsolatos tevékenységet folytató civil szervezetet arra akartak kötelezni, hogy „külföldi ügynökként” tüntesse fel magát. A kifejezés a hidegháborús kémkedéshez kapcsolódik, és pár év alatt több száz civil szervezetet köteleztek arra, hogy „külföldi ügynökként” jegyeztessék be magukat Oroszországban. Az Amnesty International szerint közülük soknak beszüntették a tevékenységét.

Vlagyimir Putyin modelljét vette át Budapesten Orbán Viktor, aki a Soros György milliárdossal folytatott nyilatkozatszintű harcában hasonló, a civil szervezeteket célzó törvényt támogatott. Annak idején, amikor a szociáldemokraták hasonló tervezettel álltak elő, az RMDSZ szavazatait is megkapták. Tehát az a drámai helyzet, amelyben most van a romániai társadalom, az RMDSZ-nek is köszönhető.

Milyen helyzetre céloz?

Egyértelmű, hogy a szélsőséges AUR azért tudott megerősödni, mert elő volt neki készítve a terep: a civil szervezetek, az európai értékek, a jogállamiság és az Európai Unió ellen intézett támadások azért lehetségesek ma Romániában, mert éveken keresztül maguk a törvényhozók is olyan keretet teremtettek, amelyet kihasználhatott ez a szélsőséges alakulat. És ha már az AUR-ról beszélünk, akkor ki kell emelni azt is, hogy George Simion, a párt társelnöke nagy csodálója Orbán Viktornak és annak az illiberális modellnek, amelyet a magyar kormányfő gyakorlatba ültetett. Nem tagadom, ebben a rajongásban sok pragmatizmus is van, hiszen Simion mindenáron be akar kerülni az európai szuverenista pártok csoportjába, azonban azt is tudjuk, hogy Simion is ugyanabból a forrásból inspirálódik, mint Orbán Viktor, azaz mindketten Putyinra és Oroszországra figyelnek.

Ez a közeledés azért is érdekes, mert egyre több jel utal arra, hogy Simionnak az erdélyi magyarság körében is vannak követői, akik adott esetben attól sem riadnának vissza, hogy rá szavazzanak a romániai parlamenti választásokon.

Ilyenkor igazolódik be az, hogy a tömegnek nincs memóriája és nincs lelkiismerete. Románia centenáriumának előestéjén történt meg, hogy futballhuligánokból toborzott csapatok lepték el az úzvölgyi katonatemetőt, és gyakorlatilag meggyalázták a katonasírokat. Ennek a paramilitáris alakulatnak az egyik vezetője maga George Simion volt, aki jól meglovagolta akkor ezt a helyzetet, és a szélsőségesen nacionalista szimpatizánsokat maga mellé állította. Azonban az eset egy tipikus soviniszta, xenofób manipuláció volt, olyan, amilyet az állambiztonsági szerveknek bizonyos csoportjai szoktak titokban levezényelni.

Elsősorban a marosvásárhelyi fekete márciust említeném meg, mint egy olyan mementót, amely figyelmeztésként örökké a szemünk előtt kéne lebegjen. Ezt is látszólag egy román, félig kulturális, félig politikai egyesület, a Vatra Românească szervezte, azonban, akárcsak pár évtizeddel később az úzvölgyi temető esetében, itt is a Securitate, az állambiztonság ügynökei voltak a fő ’játékmesterek’, és azzal a céllal ugrasztották egymásnak a két etnikumot, hogy az ’erdélyi helyzetre’ hivatkozva újjáalakíthassák a régi struktúrákat. A titkosszolgálat azóta is állambiztonsági rizikófaktorként tekint a magyar közösségre, és éppen ez erősíti meg bennem a gyanút, hogy az AUR és George Simion is valamilyen szállal kötődik ehhez a szervezethez, amelynek keretében bőven vannak olyan szélsőségesen nacionalista, unióellenes tagok, olyan ’hazafiak’, akik megpróbálnak elakasztani minden progresszív, kozmopolita áramlatot, amely Romániát egy nacionalizmus-mentes irányba terelné.

Azok a magyarok pedig, akik Simionnak a diskurzusát értékelik, azért teszik, mert részben az orbáni narratíva köszön vissza a román nacionalista politikus szövegeiből is. És akkor itt visszatérnék ismét Tusványoshoz, ahol

évről évre az erdélyi magyar közösség egyfajta átnevelése zajlott, amely az EU irányába nyitott, progresszív népcsoportból egyre inkább átfordult az illiberalizmus irányába.

Eladdig, hogy amikor az első ázsiai munkavállalók megjelentek Székelyföldön, az addigra teljesen a Fidesz-propaganda hatása alá került közösség úgy viselkedett, mintha naponta több ezer menekültet kellene befogadnia. Elképesztő volt kívülállóként végignézni, ahogy a ditrói közösség a római-katolikus pappal az élen „tiltakozott a migránsok ellen”. Ami még ennél is elképesztőbb volt: a teljes reakcióhiány az erdélyi magyar civil szervezetek és az RMDSZ politikusainak részéről. Nem azt mondom, hogy nem szólaltak meg, hiszen egyébről sem volt szó azokban a napokban, mint a gyergyóditrói esetről, de korántsem az emberi jogokra, a tolerancia fontosságára hívták fel a figyelmet. Minden nyilatkozat maszatolásokba, populista megnyilvánulásokba fulladt. Már akkor tudni lehetett, hogy a menekültválság kérdésében Erdélyben is a magyarországi narratíva érvényesül.

A ditrói pékek esete 2019-ben történt, és ha jól emlékszem, akkor a Fidesz 2018-as kampányának fő témája a migránsellenesség volt, a migráció megállítása a magyar határoknál.

Ebből is lemérhető, hogy milyen jól működött akkor is és azóta is Erdélyben a Fidesz-propaganda. Egy másik hasonló eset, amelyet ki szeretnék emelni, az a 2018-as népszavazás volt, amelynek esetleges sikeressége nyomán megváltozott volna Románia alkotmányának családról szóló paragrafusa. Akkor is kettős kommunikációt folytatott az RMDSZ, csak Markó Bélának, a volt szövetségi elnöknek a karakán kiállására emlékszem. Most pedig a magyarországi népszavazást támogatja az RMDSZ, egy olyan homofób és az emberi jogokat sárba tipró törvény kapcsán, amelyet már minden európai fórumon elítéltek, a Velencei Bizottságtól kezdődően az Európai Parlamentig.

Azonban az illiberális propagandagépezet nem áll le itt, hiszen ugyanezeket az eszméket nemcsak terjesztik Romániában, hanem az RMDSZ segítségével gyakorlatba is akarják ültetni. A 2021. szeptemberi RMDSZ-kongresszus már ennek volt az előfutára, ezt követően pedig rövidesen RMDSZ-döntéshozók sugallatára megalakult a Családügyi Minisztérium, most pedig a magyarországihoz hasonló ’gyermekvédelmi’ törvénytervezetet iktattak az RMDSZ-es politikusok.

És egy személyes véleménnyel folytatnám: az én szememben az illiberalizmus egyenlő az antiszemitizmussal, mivel Orbán számára a kezdetekben a liberális kapitalizmus elleni harc gyakorlatilag nem más, mint a magyar társadalom mélyén gyökerező antiszemitizmusnak egy másféle megfogalmazása. Azt nem tudnám megmondani, hogy a magyar kormányfő meggyőződésből vagy opportunizmusból építette fel ezt a narratívát, de azt tapasztalhatjuk, hogy ha elég gyakran ismételjük ugyanazokat a mantrákat, előbb-utóbb elkezdünk hinni bennük. Annál inkább érvényes akkor, ha 12 éve ismételgeti valaki ugyanazt, egy olyan helyzetben, amikor minden hatalom az ő kezében összpontosul.

Orbán Viktor szétverte a magyarországi civil társadalmat, a szabad sajtót, a jogállamot, és eltüntette az erdélyi magyar társadalom sokszínűségét is.

Az érdekes ebben az uniformizálásban, hogy miközben a teljes erdélyi magyar társadalom jobbra tolódott, ebből nem az RMDSZ-től jobbra helyezkedő pártoknak sikerült profitálniuk, az EMNP-nek meg az MPP-nek, hanem az RMDSZ került ki ’győztesen’ az ideológiai átnevelésből. Miért történhetett ez így?

Ezért is hálás az RMDSZ, hisz a Fidesz gyakorlatilag megoldotta azt, amit az erdélyi pártnak évtizedeken keresztül nem sikerült: sorra kilőtte mellőle a politikai ellenfeleket. Emlékezzünk vissza, milyen helyzetben volt a 2000-es évek elején az RMDSZ. Egyre-másra jelentek meg a kritikus hangok, kiváltak az alakulatból Tőkésék, létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, aztán a Magyar Polgári Párt, végül az Erdélyi Magyar Néppárt. A legnagyobb politikai alakulatnak, az RMDSZ-nek nap mint nap meg kellett küzdenie a szavazókért, persze ez is egy taktika volt Budapest részéről. A 2010-es kormányváltás után Orbánék még az ellenpártok stratégiáját erőltették, de a 2010-es győzelem után Szász Jenőt kivonták forgalomból, Budapesten milliárdos költségvetéssel nemzetstratégiai kutatóintézetet hoztak létre számára, Tőkés Lászlót bejuttatták az Európai Parlamentbe, azaz minden akadályt elhárítottak az RMDSZ elől. Már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy milyen árat kell ezért fizetni, hogyan tovább? Mára már ezt a kérdést is meg tudjuk válaszolni: az RMDSZ-ből Fidesz-tagozat lett. Orbán egyébként azért választotta az RMDSZ-t, mert neki egy olyan politikai formációra volt szüksége, amelynek jók a kapcsolatai a román politikum felé is. Ez a számítás jelent meg akkor is, amikor Felvidéken, a Vajdaságban vagy Kárpátalján keresett politikai partnert. Mivel az általa futtatott ellenpártok nem tudtak bizonyítani, ejtette őket, és a figyelmét az RMDSZ felé fordította. A Markó-érát követő években színre lépő fiatal politikusgenerációnak pedig ennyi kellett, azonnal a Fidesz irányába fordították a szekér rúdját.

A Fidesznek az erdélyi társadalomra gyakorolt hatásához jelentősen hozzájárul az a nagymértékű támogatás, amelyet a magyar kormány az erdélyi kisebbségnek folyósít. Az idei kampányban is leggyakrabban az hangzik el, hogy példátlan az nagymértékű támogatás, amelyet a romániai magyarok kapnak. Mi a véleménye erről?

Ez a román államnak is a fiaskója, mert nem sikerült oly módon integrálnia ezt a magyar kisebbségi közösséget, hogy ne az érezze veszélyben forogni az identitását. Ennek a távolságtartásnak a gyökerei a nacionál-kommunizmus időszakába nyúlnak vissza, és amíg olyan pártok fognak kormányozni, amelyeknek valamilyen formában kapcsolódik az ideológiájuk az akkori nemzetszemlélethez, addig ezzel sajnos meg kell küzdeni. Ezek a reflexek nemcsak a román közösségben működnek, hanem az erdélyi magyarságban is. Ezzel magyarázható, hogy sok mindent, ami Bukarestből jön, azt veszélyként, rossz döntésként értékelnek, azonban a Budapestről érkező impulzusokat, szemléletet azonnal elfogadják.

Azonban nagyon fontos arra felhívni a figyelmet, hogy

főként ebben a periódusban nagyon veszélyes a Budapestről jövő eszméket befogadni. Evidens, hogy ebben az orosz-ukrán válságban, háborúban Orbán Viktor kinek a pártjára helyezkedett. Annak ellenére, hogy a magyar kormány hivatalosan az uniós közös álláspontot követve Ukrajna területi egységét támogatja, a fideszes médiagépezet jelentős része nyíltan Putyin pártján áll. Több, orosz forrásból származó, Ukrajnát agresszorként bemutató álhírt terjesztenek,

sőt, az az igény is felmerült, hogy Magyarország szálljon be Ukrajna felosztásába, ugyanis maga Putyin vetette fel ezt a lehetőséget az Ukrajnával szomszédos országoknak a háborút megelőző beszédében.

Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha azt mondom, hogy Magyarországon, még a Fideszen belül is – bár ez hivatalosan nem lett soha kimondva –, vannak olyan politikusok, olyan hangok, akik nem vetik el a revizionizmus eszméit. Elképzelhetőnek tartom, hogy a mostani kontextusban sokakban felmerül az a minden realitástól elrugszkodott gondolat, hogy mi volna, ha Kárpátalja ismét Magyarországhoz tartozna. Szijjártó Péter maga nyilatkozta legutóbbi moszkvai látogatása alkalmával, hogy azért nem támogatja Ukrajnát, mert nehezményezi a kisebbségekkel, és ezen belül is elsősorban a magyar kisebbséggel való bánásmódot. Egyúttal a román hatóságokat is kritizálta amiatt, hogy Magyarországgal ellentétben, nem állnak ki hasonló határozottsággal az ukrajnai román kisebbség érdekeiért. Mindez annak a jele, hogy a Magyarországot kormányzó párt nem az EU irányvonalát tartja mérvadónak, és olyan külön utakon jár, amelyek Putyin közelébe vezetnek, és amelyeknek egyik-másik leágazásán még a revizionizmus lehetősége is felmerül.

Orbán Viktor erős államot akar teremteni, amelyet természetesen késő öregkoráig kormányozna hűséges kamarillája segítségével. Egyike azoknak a politikusoknak, akik szelet vetnek, hogy vihart arathassanak, abban a reményben, hogy még több haszonra, még nagyobb hatalomra tesznek szert.

Attól tartok, hogy bár kimondatlanul, de sok romániai magyar politikus is hasonlóképpen gondolkodik, és egy ilyen alapon nagyon nehéz lesz összhangot, egyetértést teremteni a romániai többség és kisebbségek között.

Közelednek a magyarországi országgyűlési választások, egyre több fideszes politikus jön át Erdélybe is kampányolni, és nem titok, hogy a szavazni óhajtó kettős állampolgárok jó része a Fideszre adná le voksát. Hogyan látja a választások utáni jövőt?

Nehéz erre válaszolni, mert – úgy látom – nagyon szoros a mezőny a két miniszterelnök-jelölt között. Orbánnak reális esélye van megnyerni ezeket a választásokat is, azonban számomra érthetetlen, hogy történhet ez meg.

Az elmúlt 12 év alatt Magyarország folyamatosan csak veszített: gazdasági hullámvölgyben van már évek óta, a nemzetközi presztízsét felmorzsolta teljesen Orbán harca az EU-val és a nemzetközi demokratikus intézményekkel. Ezt kellene észrevenniük a választópolgároknak.

Márki-Zay Péter legyőzheti Orbán Viktort, ugyanis a sok esetben Orbán saját fegyverét fordítja ellene: hívő keresztény, sok gyerekes családfő, akinek politikai meggyőződései is konzervatívnak mondhatók. Bármennyire is baloldali liberálisként, nemzeti érzelmektől mentes kozmopolitaként szeretné őt beállítani Orbán, nem hiszem, hogy sikerrel járna ebben. Az ellenzéki koalíció természetesen nagyon sokszínű, bár a klasszikus baloldal, mint olyan, hiányzik belőle: én úgy látom, hogy akárcsak Romániában, Magyarországon sincsenek igazi baloldali pártok.

Elképzelhetőnek tartom a szoros harc miatt, hogy tényleg Erdélyben dől el a választások sorsa, nemhiába fektetett be olyan óriási összegeket Erdélybe a Fidesz. Mivel ismert az itt élő kettős állampolgárok elkötelezettsége, és azt is tudni lehet, hogy itt a szavazás teljesen másként zajlik, és nem igazán lehet ellenőrizni, hogy mi történik. Elképzelhetőnek tartom, hogy ebből az irányból érkezzenek azok a plusz szavazatok, amelyekre Orbánnak szüksége lehet egy újabb négyéves mandátumhoz. Orbán Viktornak tehát reális esélye van ismét nyerni, bár az EU-ellenes diskurzusa lehet, hogy már annyi magyarországi állampolgárt aggaszt, hogy végül mégsem fognak rá szavazni.

A nagy gond azonban inkább ott kezdődik Magyarország számára, hogy mi lesz Orbán Viktor után? Mert előbb-utóbb a hatalmát megdönti valaki. De a teljes ország annyira egyetlen ember köré épült, hogy félő, minden összeomlik utána. Még a Fidesz is, mert az sem úgy funkcionál, mint egy valódi párt, hanem egyetlen szereplő köré épülő érdekszövetség, és az erdélyi magyarok is teljesen attól függnek, amit Orbán diktál.

Ez egy veszélyes konstrukció. Orbán annyira legyengítette a saját alakulatát és az ellenzéki pártokat is, nem beszélve a civil szféráról, hogy magyarországi léptékben putyini eredményeket ért el. Az ellenzék esetleges vereségének az idei választásokon további pusztító hatása lehet. Természetesen, fontos egy jó vezetői képességekkel rendelkező politikusnak a megválasztása miniszterelnöki, pártelnöki pozícióba, és amíg az ország intézményi rendszere erős és jól működik, addig nincs gond – Németország jó példa erre –, azonban amikor a teljes hatalom kezd egyetlen ember kezében összpontosulni, és az intézményességet saját kénye-kedve szerint alakítja, akkor már nem lehet demokratikus államformáról beszélni.