Kultúra

Életműdíjjal tünteti ki Bocsárdi Lászlót a Román Színházi Szövetség
Az UNITER szenátusa a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezőjét és Interferenciák fesztiválját is díjazza.
Egy kis szempillaspiráltól csillog a szeme a kislánynak
Hajlakk, pirosító, rúzs, szempillaspirál és alapozó az asztalon. A rögtönzött szépségszalonban készülnek a sminkek és a frizurák, kattog a fényképezőgép, a szomszéd teremben a zsűri várja a...
A Vidnyánszky Attila rendezte A helység kalapácsát tűzte műsorra március 15-én a kolozsvári színház
A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös vendégelőadását hozzák.
Közös történeteink itt lebegnek Kolozsváron – csoportkép Balla Zsófiával
A fiatal kolozsvári magyar értelmiségiek színe-java ül körül egy asztalt 1977 márciusában a Continental, más néven New York szálló vendéglőjében. Balla Zsófia költő megrázó történetei világítanak rá...
A női főszereplő betöltötte a negyvenet, és jól áll neki
Hollywood kezd rájönni, hogy a negyven pluszos színésznők is lehetnek főszereplők. Ez az olyan színésznőknek is köszönhető, mint Reese Witherspoon, aki a mellékszerepeket megelégelve a saját pénzét...
Jean Luc Godard előtt tiszteleg az idei TIFF
A francia újhullám tavaly elhunyt rendezőjének nyolc filmjét fogják vetíteni.
A gombák már rég megtámadták az embert, de ennél látványosabban már nem szolgálná az érdekük
A hangyák és rovarok parazita gombái, amelyek a The Last of Us sorozatot is ihlették, viszonylag hétköznapinak számítanak. Bár a sorozatban azt látjuk, hogy a gomba agresszívé teszi a fertőzötteket,...
Szász Attila a 65 éves Marosvásárhelyi Rádióról: Az online jelenlétre is ugyanúgy odafigyelünk
Három nagyszabású eseménnyel ünneplik meg nemcsak a 65 éve szóló rádiót, hanem a 10 éves egész napos magyar adást is.
A rock nem halott Erdélyben, mindig lesznek olyanok, akik az őszinte zenét és szövegeket szeretik
Péntektől a rock kerül előtérbe Marosvásárhelyen, ahol a rendszerváltás előtti zenei mozgalmakat és a válaszként született titkosszolgálati akciókat boncolgatják egy rockzenei konferencián.
A mesterséges intelligenciáról és a sikerideológiáról is elgondolkodhatunk az idei Reflex...
Öt év kihagyás után, március végén veszi kezdetét Sepsiszentgyörgyön az ötödik Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyet kivételesen három modulban szerveznek meg, így március végén, májusban és...
Kövess minket Facebookon is!