Kultúra

Őrzők címmel nyílik kiállítás Kállai András műveiből a csíkszeredai Új Kriterion Galériában
„Őrzők című képciklusában az eltűnt vagy eltűnőben lévő kultúrák embereit ábrázolja” – írták a képzőművészről.
Tigran Hamasyan dzsesszzongorista lesz a szerdán kezdődő Csíki Jazz sztárfellépője
A koncertek mellett táncperformansszal, jazzfestészettel, jazz kocsmával és zenés kézműves foglalkozásokkal várják a közönséget.
Tilos hozzáérni Brâncuși köztéri alkotásaihoz, de ezt sokan nem tartják be Târgu Jiuban
Idén eddig 150 esetben szabtak ki bírságot a szabályszegőkre, a büntetések összege pedig meghaladja a 30 ezer lejt.
„Nem úgy fogtam neki ennek a könyvnek, hogy az erdélyi magyar rockzene történetét szeretném megírni”
Idén tavasszal jelent meg a Kolozsvári Rádió munkatársának, Zilahi Csabának Erdélyi magyaRock 1970-2010 című kötete, amelyben a szerző megfogalmazása szerint az erdélyi rock hőskorának a zenekarait...
Bocsárdi László: Megadom az esélyt magamnak, hogy más nézőpontból, szabadabb helyről lássam a...
28 évet töltött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház élén, ebből 17-et igazgatóként, most lemondott intézményvezetői tisztségéről Bocsárdi László. A rendező korábban mindössze azzal indokolta a...
Igen! Igen! Senki nem tud úgy szülinapozni, mint a sZempöl!
A fennállásának 15. évfordulóját ünneplő zenekar elkészítette a néhány éve megjelent Igen-igen daluk videóklipjét. Itt lehet megnézni.
Colliding Epistemes címmel nyílt kiállítás a kolozsvári Tranzit Házban
Az alkotók azokat a kihívásokat vizsgálják, amelyekkel a bolygónk napjainkban szembesül.
A Blinken OSA Archívuma aggodik a Román Nemzeti Levéltár gyűjteményeihez való hozzáférés...
A Román Nemzeti Levéltár „minősített információ védelmére” való hivatkozással korlátozta a hozzáférést, ellehetetlenítve a bizonyos területeken való kutatást.
Khetane néven szerveznek fesztivált Pataréten: „nem csak egy manelefesztivál lesz”
A Khetane romani nyelven azt jelenti, hogy együtt, és a szervezők azt remélik, hogy a fesztivál összehozza a közösségeket, és elősegíti a kolozsváriak közötti társadalmi kapcsolatok újraépítését.
Kövess minket Facebookon is!