Jön a globális kereskedelmi háború, vagy csak egy jó ajánlatot akar kizsarolni Trump a megfenyegetett országoktól?

Ember legyen a talpán, aki követni tudta az elmúlt hónapokban (és főleg az elmúlt napokban) Donald Trump amerikai elnök vámkivetéssel kapcsolatos fenyegetéseit, konkrét döntéseit, hátraarcait, és hogy éppen mekkora számmal dobálózott az egyes országok esetében. Az elmúlt 24 óra legfrissebb eredménye, hogy Mexikó és Kanada is haladékot kapott, egy nappal azelőtt, hogy életbe lépett volna a rájuk kivetett szankció. Először Claudia Sheinbaum mexikói elnök jelentette be, hogy Trump egy hónapra felfüggesztette az országára kivetett, 25 százalékos vámot, miután Mexikó beleegyezett abba, hogy tízezer emberrel erősíti meg a két ország közti határszakasz védelmét a (főleg a fentanilra vonatkozó) kábítószer-kereskedelem elleni fellépés érdekében. Hétfő este kiderült, hogy Kanadával is sikerült megegyezni, szintén egy hónapos hatállyal.

Kína viszont nem lett kivétel, sőt, a helyzet ezen a fronton tovább eszkalálódott: kedden az ország megtorló vámokat szabott ki bizonyos amerikai árukra, és közölte, hogy panaszt nyújt be a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO-nál) Trump vámjai miatt. A kínai vámok február 10-én lépnek életbe, az ország 15 százalékot szab ki az amerikai szénre és cseppfolyósított gázra, és 10 százalékot nyersolajra, mezőgazdasági gépekre, pick-upokra és egyes sportkocsikra. Az amerikai vámok február 4-től hatályosak.

Trump egyik fő választási ígérete volt, hogy óriási vámokat vet ki az Egyesült Államokba érkező árucikkekre, különösen Kínával lett volna szigorú, az ország termékeire kampányában 60 százalékos vámokat ígért megválasztása esetén. Január 20-i beiktatása után gyakorlatilag azonnal belengette, hogy vámot vet ki Kanadára és az ázsiai gyártók számára kulcsszereppel bíró Mexikóra, Kínát viszont aznap még nem bántotta. Első napján végül nem is születtek konkrét intézkedések, de utasította a szövetségi szerveket, hogy tanulmányozzák a vámkérdést. Február elejére aztán Kanada és Mexikó mellett Kínával szemben is megszülettek a konkrét döntések, és ha hinni lehet Trump elmúlt napokban tett nyilatkozatainak, az Európai Uniónak sem kell sokat várnia a vele szemben kivetett vámokra. Erre már Orbán Viktor is trenírozza a kontinenst, friss Facebook-posztjában arról ír, Brüsszelben mindenki látja, hogy jön a Trump-tornádó, Magyarországnak pedig „jó dealt” kell kötnie.

A kérdés viszont az elmúlt napok fényében leginkább az, hogy lehet-e hinni Trump fenyegetőzéseinek és nyilatkozatainak, vagy inkább csak tárgyalástechnikai húzásokat alkalmaz, hogy kicsikarja Kanadánál, Mexikónál és az EU-nál azt, amit szeretne. Előbbi azt jelentené, hogy az USA új, az eddiginél jóval veszélyesebb fejezetet nyit a legfontosabb partnerei elleni kereskedelmi háborúban. Azonban már ősszel is voltak olyan megszólalások Trump környezetéből, melyek arra utalhatnak, hogy – Kínát leszámítva – Trump csak blöfföl, amikor arról beszél, hogy kemény vámokkal illetné a legfontosabb kereskedelmi partnereit, és Trump maga is beszélt arról, hogy neki a vám „a legszebb szó a szótárban”.

Ebben a cikkben összegyűjtjük, milyen vámokról és felfüggesztésekről döntött eddig a Trump-adminisztráció, hogyan reagáltak az egyes országok, mi utalhat arra, hogy Trump vámokkal való fenyegetőzése akár tárgyalási stratégia is lehet, milyen hatása lehet egy kibontakozó kereskedelmi háborúnak, és hogyan érinti az egész vámkérdés Magyarországot.

Jönnek a VÁMOK!

Trump beiktatása után tizenegy nappal, január 31-én a Fehér Ház megerősítette, hogy február elejétől fokozatosan életbe lépteti az ígért vámokat. Az amerikai elnök elsők között a Mexikóból és Kanadából érkező árukra vetett ki 25 százalékos vámot, és – noha néhány napja még arról beszélt, valószínűleg alkut tud kötni Kínával – végül a kínai termékek sem úszták meg, ezekre 10 százalékos vám vonatkozik majd. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy az intézkedések azonnal, kivételek és mentességek nélkül lépnek életbe. A döntésre Kanada szinte azonnal konkrét ellenvámokkal reagált, Mexikó és Kína pedig szintén válaszlépéseket ígért, bár Claudia Sheinbaum hozzátette, hogy a kormánya inkább a párbeszédre törekedne, mint a konfrontációra (ezt, mint láttuk, tulajdonképpen sikerült is elérnie hétfőn).

A Kanadára kivetett vámok egy része eredetileg február 4-től lépett volna érvénybe: a tervek szerint Amerika 25 százalékos vámokat vetne ki az országba érkező, összesen 155 milliárd kanadai dollár értékű amerikai árukra. Justin Trudeau az erre reagáló nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a kanadaiakra „nehéz hetek várnak”, és a hazai termékek támogatására biztatta őket. Arról is beszélt, hogy Trump intézkedéseinek az amerikai lakosságra nézve is komoly következményei lesznek.

Elképzelhető, hogy Trump vámjai elől az Európai Unió sem fog megmenekülni, év vége óta szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne fenyegetné meg az EU-t az új elnök. Az elnök legutóbb vasárnap beszélt arról, hogy jönnek a vámok az Egyesült Államokba exportált uniós árukra, a BBC-nek az időzítésről azt mondta, hogy „elég hamar” kivetheti őket. „Nem veszik meg az autóinkat, nem veszik meg a mezőgazdasági termékeinket, szinte semmit nem vesznek meg tőlünk, miközben mi mindent megveszünk tőlük: több millió autót, óriási mennyiségű élelmiszert és mezőgazdasági terméket” – mondta. A BBC rákérdezett, hogy van-e már időpontja az EU-val szembeni vámok bejelentésének, Trump erre azt felelte, egyelőre nincs, de hamarosan sor kerülhet rá.

Az Egyesült Királysággal viszont barátságosabb lehet a helyzet, a Marylandben összegyűlt újságíróknak Trump arról beszélt, jó kapcsolatot ápol Sir Keir Starmer brit miniszterelnökkel, szerinte az országgal fennálló kereskedelmi kérdéseket „meg lehet oldani”, de hozzátette, hogy az Egyesült Királyság is „átlépett egy határt”.

Az amerikai elnök első körben még december végén fenyegette meg az EU-t: „Megmondtam az Európai Uniónak, hogy az Egyesült Államokkal szembeni hatalmas deficitjét az amerikai olaj és gáz nagy mennyiségben történő vásárlásával kell ledolgoznia. Ha nem, jönnek a VÁMOK!” – írta egy, a saját közösségi oldalán megjelent posztban.

Trump posztjára az EU azt válaszolta, Európa arányosan fog reagálni a kivetett vámokra. Az Európai Unió gazdaságért és a termelékenységért, valamint a végrehajtásért és egyszerűsítésért felelős biztosa, Valdis Dombrovskis azt nyilatkozta, Európa „kész megvédeni az értékeit, érdekeit és jogait, ha az szükségessé válik”. Dombrovskis arról is beszélt, fontos, hogy fenntartsák a kereskedelmi-befektetési kapcsolatot Amerikával, mert ennek hiányában „széttöredezne a világgazdaság”, ami komoly visszaesést jelentene a globális GDP-ben. Trump beiktatása után egy nappal az Európai Parlamentben is elnökségének uniós következményei adták az egyik témát, Adam Szlapka a tagállami Tanács soros lengyel elnöksége nevében azt hangsúlyozta, hogy a transzatlanti kapcsolat megerősítése kölcsönös érdek.

A vám célja, hogy a tárgyalóasztalhoz cibáljon

Arra, hogy Trump csupán tárgyalási eszközként használja a vámokat, az azóta pénzügyminiszterré lett Scott Bessent is utalt ősszel. Bessent akkor arról győzködte a Wall Streetet, hogy Trump vámokkal való fenyegetőzése csupán tárgyalási taktika. „Az általános véleményem az, hogy a nap végén ő egy szabadkereskedő – mondta a Financial Timesnak. – Azért eszkalálja a helyzetet, hogy utána deeszkalálhassa.” Szintén inkább taktikaként látja a vámokkal való fenyegetőzést Jamie Dimon JP Morgan-vezér, aki a január végi Világgazdasági Fórumon azt nyilatkozta, a fenyegetés „jó eszköz és fegyver” lehet, és szerinte még némi infláció is belefér, ha a vámok erősítik a nemzetbiztonságot.

A Bessent által is használt „escalate to deescalate” érvelés gyakran előfordul elemzői körökben, ennek lényege, hogy Trump szándékosan élezi ki a helyzetet, hogy aztán a visszatáncolás során könnyebben kényszerítse engedményekre partnereit. A blöffölésre utalhat az is, hogy az elemzői konszenzus alapján a vámokkal Amerika saját magát is felpofozná, nem csak a kereskedelmi partnereit. A The Wall Street Journal (még a Kanadával és Mexikóval való átmeneti kiegyezés előtt írt) véleménycikke szerint a mostani „a világ leghülyébb kereskedelmi háborúja”, Kínát leszámítva a kivetett vámoknak „semmi értelmük”, Trump úgy csinál, mintha Amerika egy teljesen zárt gazdaság lenne (Trump a cikkre azzal reagált, hogy a globalisták által vezetett lobbi „mindig téved”). Bill Clinton egykori pénzügyminisztere, Larry Summers szerint a közelgő vámok felérnek egy öngerjesztett kínálati sokkal, míg az amerikai kereskedelmi kamara üzleti ága arra figyelmeztetett, hogy Trump vámpolitikája elhibázott, és gazdasági károkat fog okozni az amerikaiaknak.

A Mexikóra és Kanadára kiszabott felfüggesztések után az Egyesült Államok egykori EU-s nagykövete, Gordon Sondland is arra figyelmeztette az Egyesült Királyságot és az európai országokat, hogy Trump tárgyalási alapként használja a vámokat. Sondland szerint Amerikának „évek, esetenként évtizedek óta” van egy listája a partnerországok felé tett kérésekről, Trumpnak pedig elege lett abból, hogy az európai országok húzzák az időt ezek teljesítésére. Szerinte a vámok a figyelemfelkeltés eszközei, emiatt nagyon is valós fenyegetést jelentenek. „Ha szükséges, a vámok mindaddig érvényben maradhatnak, amíg el nem érik a gazdasági hatást. A tárgyalóasztalhoz ráncigálja az embereket, hogy elkezdjenek dolgozni a problémák megoldásán” – nyilatkozta kedden.

7 százalékkal zsugorodhat a globális GDP

Trump már az első ciklusában is élt a vámok adta lehetőségekkel, fontos különbség viszont, hogy előző elnökségének kereskedelmi háborúi még leginkább az egyes termékekre kivetett vámokról szóltak (például hogy helyzetbe hozzák az amerikai acélipart). Ezekhez a vámokhoz Joe Biden kormánya sem nyúlt, sőt, újabbakat vezetett be, sarcolva például a kínai elektromos autókat. Trump már régóta sejteti, hogy a mostani ciklusban emelné a tétet. Közben egyes nyilatkozatai alapján olykor úgy tesz, mintha nem értené pontosan, hogyan működik igazából a vámkivetés – az elnök rendszeresen úgy nyilatkozik, mintha a vámokat közvetlenül a célzott országok fizetnék meg, nem pedig az importőrök, a kiskereskedők és aztán részben az amerikai fogyasztók.

Ha viszont valóban érvénybe lépnek a példátlan mértékű, egyelőre felfüggesztett vámok, annak komoly negatív hatása lehet a globális gazdaságra. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberben arra figyelmeztetett, hogy a világgazdaság a francia és a német gazdaság együttes méretével zsugorodhat, ha a legnagyobb szereplők között széleskörű kereskedelmi háború alakul ki. Gita Gopinath vezérigazgató-helyettes szerint az első becslések alapján a vámok alkalmazásával a világ GDP-je közel 7 százalékkal zsugorodhat, Trump több száz milliárd dolláros vámjai „nagyban különböznek attól a világtól, amiben az elmúlt két-három évtizedben éltünk”. Szerinte inkább a jó oldalát kellene nézni a világgazdaság rugalmasságának, épp most lenne itt az ideje, hogy az elmúlt évek válságai utáni a törékeny állapotból újjáépítsük. A kereskedelmi harc ráadásul nem csak a vámok (és a szankciók) területén zajlik, hanem a támogatásoknál is: az IMF tanulmánya szerint 74 százalék a valószínűsége annak, hogy ha egy nagy gazdaság támogatást nyújt egy termékre, egy másik nagy gazdaság egy éven belül hasonlóan tesz, aminek szintén torzító hatása van a szabadkereskedelemre.

A vámok ráadásul az amerikaiak pénztárcájának sem tesznek jót, hiszen a kivetésükkel csökken a belső kínálat, ami magasabb árakhoz vezet majd. Az ING egyik közgazdásza szerint a fogyasztók hangulatán a Trump által megígért adócsökkentések sem javítanának, mert ezek nem fognak kellő időben megvalósulni ahhoz, hogy csökkentsék a megnövekedett költségeket. A Yale Egyetem egyik becslése szerint az átlagos amerikai háztartásnak évi 1000–1200 dolláros vásárlóerő-csökkenést okoznak az újonnan kivetett vámok, Gregory Daco, az EY vezető közgazdásza szerint pedig 0,4 százalékkal növekedhet a jelenlegi 2,9 százalékos infláció, és a vámok miatt akár 1,5 százalékkal is csökkenhet a 2025-ös amerikai GDP. A választók reakciója már csak azért is érdekes lesz az infláció esetleges felpörgésére, mert a Biden-kormányzat népszerűtlenségének oka jelentős részben éppen a szokatlanul nagy pénzromlás volt.

Az ING elemzése szerint az új vámok emellett megzavarhatják az ellátási láncokat és akadályozhatják a feldolgozóipar működését is, becslése szerint az amerikai feldolgozóiparnak több mint kétszeresére kéne növekednie ahhoz, hogy teljes mértékben helyettesíteni tudja az importot, ez pedig kivitelezhetetlen a közeljövőben. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek, az italok, valamint a faanyagok is jelentős áremelkedésnek indulhatnak idén. Az ING szerint nehéz elképzelni, hogy a kereskedelmi feszültségek eszkalálódása hosszú távon bárkinek is jót tenne, a most kialakuló helyzetben mindenki csak vesztes lehet.

Elsősorban persze most minden érintett országot és régiót az érdekel, hogy hogyan érintenék a gazdaságát a rá kirótt vámok, de ezek közvetett hatásairól sem szabad megfeledkezni. A Kínával szemben meghozott vámok például Európát már a saját vámjai kiszabása előtt is kellemetlenül érinthetik. Ha a kínai termékeket nem éri meg az Egyesült Államokba vinni, nagyobb lesz az ottani exportőrök motivációja arra, hogy azokat az EU-ba vigyék, ami kínai dömpinget jelenthet az európai piacon, hacsak nem vezetnek be itt is hasonló szintű intézkedéseket, ami tovább szűkítené a világpiacot és növelné az árakat. A Mexikóra kivetett szankció szintén kihathat Európára, számos cég ugyanis Mexikón keresztül importál Amerikába.

Ami Európát illeti, Carsten Brzeski, az ING makrogazdasági részlegének globális vezetője december végén a tanácsadócég podcastjában arról beszélt, az EU-t olyan időszakban érhetik majd a vámok, amikor a gazdaság már eleve vérszegény növekedést tud csak felmutatni, a kontinens sokkal gyengébb, mint nyolc éve, Trump előző beiktatásakor. Szerinte elképzelhető, hogy a vámok recesszióba taszítják az EU-t, de a podcastban kiemelte azt is, hogy a vámkérdés nem az egyetlen Európát érintő probléma. Szerinte az amerikai adócsökkentések, a dereguláció és az alacsony energiaárak önmagukban is alááshatják az európai növekedést és versenyképességet, a vámokkal kiegészülve ezek együttesen nemcsak rövid, de hosszabb távon is csökkenthetik az EU növekedési kilátásait.

A Politico január közepi elemzése szerint Kanadának, Mexikónak és Kínának van a legtöbb félnivalója (utóbbi esetében ekkor még 60 százalékos vámról volt szó), Európának a lap 5-ös skálán 4-es pontot adott arra, hogy mennyire lesznek sokkolóak a vámok. A Politico szerint a legnagyobb államok – Németország, Franciaország, Olaszország és Írország – lehetnek leginkább veszélyben, mert jelentős kereskedelmi többletük van az Egyesült Államokkal szemben. A lap szerint, mivel Trump sosem volt „Brüsszel rajongója”, várhatóan inkább a kétoldalú tárgyalásokat fogja választani, ami negatívan hathat az EU eleve törékeny egységére.

A Politico azt írja, a vámok konkrét (vámmal való) megtorlásán túl az egyes országoknak más lehetőségei is vannak arra, hogy próbálják enyhíteni Trump kereskedelmi háborújának hatásait, például elkezdhetnek külön-külön is megállapodásokat kötni. Pont a vámok terén erre az EU-nak nincs lehetősége, hiszen vámunió is, de nagyban dolgozik azon, hogy diverzifikálja a kereskedelmi kapcsolatait, nemrég a Mexikóval kötött megállapodásait vizsgálta felül.

Mellette az egyes országok Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) is egyeztethetnek a nemzetközi kereskedelem eddig bevett szabályainak betartásáról, ahogy azt már Kína is belengette. Ez sem feltétlenül a legjobb megoldás, hiszen – ahogy arról korábban írtunk –, a szervezet nem most éli a legfényesebb napjait, a WTO vitarendezési eljárása 2019-ben ellehetetlenült, és ugyan történtek próbálkozások a bíróság megreformálására, Trump visszatérése valószínűleg újra megakasztja az előrelépést. A Politico szerint az alternatív lehetőségek csak kismértékben hozhatnak enyhülést, nem tudnák ellensúlyozni a vámháború kereskedelemre, gazdasági növekedésre és árakra gyakorolt hatását.

Ezen a gazdasági semlegesség sem segít

Orbán Viktor és a kormány már évek óta kész tényként beszél arról, hogy a mai formájában ismert globalizációnak lőttek, megindult a blokkosodás a világpolitikában és a világgazdaságban (a deglobalizációról szóló érvekről és ellenérvekről itt írtunk bővebben). Retorikája 2024-ben újabb lendületet vett, miután a szokásos tusnádfürdői beszédében arról beszélt, egy 500 éve nem látott világrendszerváltás közeleg, és az új helyzetben fontos, hogy Magyarország ne engedje magát bezárni a keleti vagy a nyugati világgazdaságba. Nem sokkal később a kormány meg is hirdette a gazdasági semlegesség elvét. Ennek lényege az lenne, hogy a világgazdaság kettéválasztása esetén is lesznek találkozási pontok, ahol a két blokk érintkezik. A semlegesség legfontosabb elvei Orbán szerint a következők:

• Mi döntjük el, kivel üzletelünk.
• Azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri.
• Csak a saját értékeink alapján tárgyalunk (hiszen tőlünk nyugatra árukapcsolás van, az uniós pénzeket összekeverik ideológiai kérdésekkel, ilyen például a woke, a gender és a bevándorlás).
• Minden égtáj irányába tájékozódni kell.

A gazdasági semlegességet kritizáló elemzők szerint egy olyan fajsúlyú és nyitottságú gazdaságnak, mint a magyar, elég korlátozottak a lehetőségei, ha gazdaságilag semleges akar maradni, az egész stratégia pedig sokkal inkább politikai kérdés, mint makrogazdasági. „Jól hangzik, hogy azzal kereskedünk, akivel akarunk, és annak adunk el, aki megveszi, de a kérdésnek inkább politikai dimenziói vannak” – összegzett egy elemző szeptemberben a Telexnek. A szakmai hangok szerint a gazdaság törvényei önjáróbbak, erősebbek, mint a politikai vagy a katonai döntések, nem igazán lehet róluk deklarációkat tenni, főleg úgy, hogy az is deklarált tény, hogy az EU-hoz tartozunk, ami nemcsak politikai, de gazdasági tömb is. Egy általunk megkérdezett közgazdász szerint fontos szempont az is, mi történik akkor, ha előrehalad a blokkosodás: minél jobban mélyülnek a törésvonalak, annál nagyobb a kockázata annak, hogy Magyarország két szék között végül a pad alá esik.

Orbán nézeteit viszont árnyalja az is, hogy elsősorban az EU és Kína, illetve a Biden-vezette USA és Kína közötti kezdetleges kereskedelmi háborúra kihegyezve kezdett el a blokkosodásról beszélni. Így egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogyan fog reagálni arra, hogy a kebelbarátjának tartott Trump tényleg vámokat szab ki az EU-ra, hiszen ez alól Magyarország sem húzhatja ki magát. A miniszterelnök január végén már amiatt is nehéz kommunikációs helyzetbe került, hogy Donald Trump belengette, az eddigieknél keményebb szankciókat vet ki Oroszországra, ha az nem vet véget az ukrajnai háborúnak. Január 31-én a szokásos péntek reggeli, Kossuth rádiónak adott interjújában a miniszterelnök hosszasan próbálta megmagyarázni a hallgatóknak, miben különbözik az EU és az USA által Oroszországra kivetett szankció.

„Az amerikaiak és az európaiak két egymással szöges ellentétben lévő dolgot mondanak. Az európaiak azt mondják, hogy a szankciókat folytatni kell, sőt súlyosbítani kell annak érdekében, hogy az ukránok megnyerjék a háborút Oroszországban. (…) Az amerikaiak éppen ezért nem szankciót akarnak, hanem békét. Tehát az európaiak béke helyett akarnak szankciót. Az amerikaiak békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció. Tehát ők azt mondják, hogy tárgyaljatok, ha nem tárgyaltok, akkor még súlyosabb szankciók is lehetnek, de ez két egészen különböző kávéház. Az európai logika teljesen más, mint az amerikai, az egyik háborús logika, a másik pedig békelogika.”

Ha jönnek az EU elleni vámok, akkor hasonló okfejtésre kerülhet sor ezen a területen is, a kommunikáció azonban nem tudja ellensúlyozni a gyakorlati hatásokat. Ilyen lehet például, ha az eleve nehézségekkel küzdő nagy német autóipari vállalatokat, kiemelten a győri Audit tulajdonló Volkswagen-csoportot még mélyebbre löki az amerikai piachoz való nehezebb hozzáférés. Ha azt feltételezzük, hogy Trump csak kiegyenlíti a járművekre vonatkozó vámokat (ez most úgy néz ki, hogy az USA-ból Európába 10 százalék vámmal lehet autókat hozni, fordított irányba viszont 2,5 százalékkal mehetnek a kocsik), az is érezhető emelés lesz az érintett cégeknek. Ha az USA-ba irányuló német kivitel csökken, akkor a mi ipari termékeink iránt is lanyhul a kereslet. A probléma mértékét jelzi, hogy ha a hozzáadottérték-alapú kereskedelmet nézzük, a magyar gazdaságnak az amerikaival szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete.

Orbán ugyanakkor abban reménykedhet, hogy Trumppal ápolt jó kapcsolata hozhat is valamit Magyarországnak: a múlt héten az MNB konferenciáján arról beszélt, hogy talán sikerül tető alá hozni egy amerikai–magyar gazdasági megállapodást. Ennek várható tartalmát ugyanakkor nem részletezte, és a miniszterelnök hivatala sem válaszolt ezt firtató kérdéseinkre.

A már említett kedd reggeli Facebook-posztja szintén arra utal, hogy reménykedik abban, hogy Magyarország valahogyan kivétel lehet Trumpnál, vagy legalább köthetünk egy olyan megállapodást az Egyesült Államokkal, ami valamiképpen ellensúlyozná a vámok negatív hatását. Szerinte a világkereskedelem eddig ismert szabályainak búcsút inthetünk, Trump Európa ellenében is ki fog állni az amerikai érdekekért, az EU-ban viszont a legtöbben még azt hiszik, megúszhatják ezt. „Nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió és kemény hónapok elé néznek a brüsszeli bürokraták.” Végső soron viszont ő is azzal érvel, hogy Magyarország megúszhatja a tornádót, megoldási javaslata szerint:

1. „egy ❗️dealt ❗️kell kötnünk”
2. egy „jó❗️ dealt ❗️”, amit azok tudnak kötni, akik tisztelik egymást,
3. ezért Magyarország „egy jó ❗️dealt ❗️fog kötni”.