Amikor a diákok hívására megindultak és történelmet írtak

Aligha akad a magyar történelemnek olyan eseménye, ami annyira jól dokumentált képekben, mint 1956 októbere. A Magyar október oldalon vagy éppen a Fortepanon is ezernél több felvétel őrzi az egyetemi diákság által megfogalmazott követelésekből sarjadt, a világpolitikai, elsősorban természetesen a lengyelországi felkelés eseményeitől felfokozódó, majd a szolidaritást nemcsak a lengyelekkel, hanem egymással is mutató magyar társadalom, így a fegyvert fogó felkelőkhöz egyre nagyobb számban csatlakozó pesti polgárság, a munkások, a vidék, azaz a gazdák erőfeszítéseinek, harcának és az összecsapások brutalitásának emlékét.

Az október 23-i forradalmi eseménysor tulajdonképpeni kezdete, a Bem téri tüntetés egy, a lengyelekkel való szimpátiatüntetésből duzzadt hatalmassá, ám az oda vonuló műegyetemistáknak nagyon is tudatos demonstrációs szándékai és követelései voltak, amelyeket a Magyar Rádió épületénél már a megelőző naptól be kívántak olvastatni. A felvonulás célja – szolidaritás a lengyel felkelőkkel – így már a rádióból hallható ellentmondásos hírektől (a párt előbb betiltotta, majd mégis engedélyezte a demonstrációt) függetlenül is ismert volt, és gigantikus tömeggé nőtte ki magát.

A műegyetemisták ugyanakkor már kora hajnalban széthordták a városban a pontokat és a röplapokat a követeléseikkel, így a korabeli fotókon az is látszik, hogy mire az egyetemista csoportok megérkeztek, a tér már majdnem tele volt, hiszen a betiltás hírére a diákok követeléseihez egyre nagyobb számban csatlakoztak a munkások, a tisztiiskolások és mások.

A helyszínen gyülekezőket, az egyre nagyobb tömeget és az őket figyelő embereket, azokat, akik ekkor még aligha tudhatták, hogy egy valódi forradalom előtti utolsó pillanatot élik át, természetesen a hatalom is „vigyázta”, de a tömeg mérete egy történelmi pillanat erejéig megbénította a rend őreit. A demonstráció így nőtte ki magát: a tömeg nagyobbik fele a Bem térről a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. A hatalom által kivezényelt erők nem mertek erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, de teljesíteni sem voltak hajlandók a követeléseket.

Október 23-án, máig tisztázatlan körülmények között dördült el este kilenc óra körül az első lövés a Magyar Rádiónál, amit annak hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. Azt viszont a kutatók alaposan feltárták, hogy alig egy órával később Hruscsov – Gerő és Andropov sürgetésére – telefonon közölte a magyar első titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erők részt vegyenek a „rend helyreállításában”. A tilalmak, a statárium és a szovjet páncélosok támogatása sem tudott azonban véget vetni a fegyveres megmozdulásnak, sőt a felkelők már október 24-re jelentős sikereket is elértek: a szovjet csapatok beavatkozása ugyanis talán még nagyobb ellenállást váltott ki. Ekkor vált a felkelés szabadságharccá – az addigra felfegyverzett felkelőket sokak számára feledhetetlen fotókon és filmsorokon is megörökítették.

A forradalom látszólagos győzelmének néhány napjában, az átmeneti fegyvernyugvást és össznépi optimizmust hozó október 29–31. közötti napokban is bőséggel készültek fotók Budapesten és vidéken, ahogyan az október 29-én délután kezdődött szovjet „kivonulásról” is, amiről akkor úgy tűnt, a forradalom győzelmét jelenti. Másnap az oroszok úgy döntöttek, visszatérnek, ami november 4-én be is következett, és a forradalom leverését, majd véres megtorlást hozott.

Hiába váltották le 1956. július 18-án Rákosi Mátyást (hivatalosan: lemondott), az ellenállás identitását meghatározó Rákosi-ábrázolás jól mutatja, a párt megújulásával elégedetlenek nem érték be azzal, hogy Rákosi a Szovjetunióban kapott menedéket.

Október 23-án a Bem-szobornál született meg a forradalom jelképe: a rákosista, szovjet típusú címertől megszabadított, lyukas zászló. Ez a fotó a Múzeum körút 27.-nél készült egy ilyen lobogóról.

A Szabadság téri szovjet emlékmű címerének eltávolítását több százan ünnepelték. A Szabadság téren a ma is látható szovjet emlékművön kívül a téren állt egy szovjet szobor is, egy moszkvai másolata annak, amit még Sztálin „adott ajándékba” a magyar dolgozóknak. Ez utóbbi emlékművet nem állították helyre a forradalom bukása után sem, szemben a ma is ott álló, körbekerített szovjet emlékművel.

Szovjet és leninista könyvekből több helyen raktak máglyát a forradalom első napjaiban, a legismertebb a Szovjet Kultúra Háza előtti könyvégetés volt, a Semmelweis utca – Kossuth Lajos utca sarkán.

Október 23-án egyes elemzések szerint a Sztálin-szobor ledöntésével lett a tüntetésből forradalom. A fotó a VII. kerületi Akácfa utca elején készült, a Sztálin-szobor szétdarabolását teszi feledhetetlenné.

Forradalmárok Budapesten. Az egyik kép a VII. és VIII. kerület határához közel, a Rákóczi úton a Szent Rókus-kápolnánál készült, jobbra a háttérben a Nagy Diófa utca sarkán álló házak látszanak. A másik fotón a fáklyás tüntetés résztvevői 1956. október 23-án, a Parlament előtt.

A Kossuth téren október 23-án este letáborozók feje felett kikapcsolták a világítást abban a reményben, hogy a Nagy Imrére váró tömeget ez távozásra fogja bírni. Erre válaszul gyújtottak – elsősorban a pártlapokból – fáklyákat. Végül a Parlament erkélyéről hiába beszélt Nagy Imre miniszterelnök a forradalmi tömeghez, ez – és maga a mondandó – már nem nyugtatta meg a kedélyeket.

A forradalom napjaiban a Népszínház utca a József körút felől nézve, balra a Csokonai utca torkolata.

Átálló rendfenntartóktól, megostromolt fegyvergyártó üzemekből, elfoglalt rendőrőrsökről, katonai és félkatonai intézményekből jutottak fegyverhez a felkelők. A fotó a Kossuth Lajos tér déli oldalán, a metró építkezési területén készült.

A szabadságharc nyomai a szovjet csapatok bevonulása után voltak leginkább látványosak Budapesten. A fotó a VII. kerületi Erzsébet (Lenin) körúton készült, a Royal Szállót, a Vörös Csillag mozi bejáratát mutatja.

A bal oldali fotón vagonra ragasztott karikatúra látható a II. kerületi Széna téren, a jobb oldali a Ferenciek terén készült (Felszabadulás tér), és egy, a forradalom alatt elesett felkelő ideiglenes sírja látható rajta a Pázmány-szobor előtt, a felirattal: „bosszút állunk érted”.

1956 tömör és egyértelmű üzenete egy Kálvin téri tűzfalon.