1962. szeptember 14-én reggel riporterek és bámészkodók gyülekeztek a francia–olasz határ közelében az Alpokban. Mindenki a Scarasson-barlang bejáratát, azaz egy sötétbe vesző hasadékot nézett, amibe kötelet eresztettek le. Nem sokkal később egy alacsony férfit húztak fel. A férfi sötét lencséjű szemüveget viselt, hogy ne zavarja a napfény, és láthatóan nehezen mozgott, azonnal a közelben várakozó helikopterhez szállították.
Ez azonban nem mentőakció volt, a férfi, Michel Siffre ugyanis önszántából töltött 63 napot a 114 méteres mélységben.
A geológus végzettségű Siffre 23 éves volt ekkor. Gyerekkora óta vonzották a barlangok, ezért ment a Sorbonne Egyetem geológia szakára is: a föld mélyét akarta kutatni. 1961-ben fel is fedezett egy föld alatti gleccsert az Alpokban, nem messze Nizzától, a szülővárosától. Napokig tanulmányozta a gleccsert, több mint két héten át nem jött fel a felszínre. Ebben a két hétben jött rá, hogy ami igazán érdekli, az nem is a föld mélye, hanem az, hogy az ember hogy viselkedik ott.
Ezért ment vissza 1962 nyarán a föld alá, de ekkor már két hónapra. Azt kutatta, hogyan változik az időérzékelése, ha egyáltalán nem látja a napfényt, és nincsen időmérésre alkalmas tárgy a keze ügyében.
„Létrehoztam egy egyszerű tudományos protokollt. Állítottam egy csapatot a barlang bejáratához. Felhívtam őket, amikor felébredtem, amikor ettem, és közvetlenül lefekvés előtt. A csapatomnak nem volt szabad felhívnia engem, nehogy bármilyen fogalmam legyen arról, hogy kint épp hány óra van. Anélkül, hogy tudtam volna, létrehoztam az emberi kronobiológia tudományterületét. Jóval korábban, már 1922-ben felfedezték, hogy a patkányoknak van egy belső, biológiai órájuk. A kísérletem azt mutatta, hogy az embereknek, ugyanúgy, mint az alacsonyabb rendű emlősöknek, szintén van ilyen órájuk” – mondta Siffre egy 2008-as interjúban a Cabinet magazinnak.
Siffre nem nagyzolt: saját magán elvégzett kísérlete tényleg az emberi kronobiológia alapjait fektette le. Ez a tudományág vizsgálja az emberi szervezet működése és a Nap–Hold-ciklus közötti összefüggéseket.
A kutató két dolgot tapasztalt az 1962-es kísérletben. Az egyik, hogy amikor szervezete – napfény és óra híján – maga határozta meg, mikor aludjon el, és mikor keljen fel, az alvás-ébrenlét ciklusai elnyúltak, 24 óra helyett 24 óra 30 percesek lettek, de ezzel is bizonyították, hogy az embernek is van belső biológiai órája. A másik dolog pedig, amire rájött, az idő lelassulása volt. A kísérletnek része volt az is, hogy Siffre minden felszínre telefonálás idején megmérte a pulzusát, majd a telefonban 120-ig számolt, de törekednie kellett arra, hogy mindez nagyjából két percig tartson, azaz a másodperceket számolja. A leereszkedés után még nagyjából tartotta a két percet, viszont a kísérlet végére már öt percig tartott, amíg eljutott a számolásban 120-ig. E szerint tehát ő a barlangban két percnek élte meg azt, ami fent öt perc volt.
Az idő lassulásával párhuzamosan Siffre a napokat sem tudta megfelelően számolni. Július 16-án ereszkedett le a barlangba, és szeptember 14-ig tervezték a kísérletet, viszont amikor társai szeptember 14-én jelezték, hogy hamarosan ledobják a kötelet, ő azt gondolta, még csak augusztus 20. van. 2008-as interjújában azt mondta, ennek oka szerinte az volt, hogy lenn a memóriája egy idő után elkezdte egyszerűen nem érzékelni az időt, elfelejtette, mit csinált az előző nap vagy azelőtt.
Siffre kísérletét a hatvanas években csapata több tagja is megismételte, és újabb változást figyeltek meg, amit Siffre-nél nem: a többség egy idő után a napfénytől elzárva 48 órás alvás-ébrenlét ciklusokra állt át: 36 órás ébrenlétet 12 órás pihentető alvás követett. A barlangba zárt emberek általában remekül aludtak, és az alvásminőségüket elemezve a kutatócsoport rájött arra is, hogy minden tízpercnyi ébrenlét átlagosan egy perccel növeli az úgynevezett REM (azaz gyors szemmozgásos) alvási szakasz hosszát. Ebben az alvási szakaszban szoktak álmodni az emberek. Kiderült továbbá, hogy minél többet álmodik valaki az előző éjjel, azaz minél hosszabb az REM alvási szakasza, annál rövidebb másnap a reakcióideje.
A 36 órás folyamatos ébrenlét és a gyors reakcióidő természetesen azonnal felkeltette a francia hadsereg figyelmét, és a hidegháborús készülődés jegyében jelentős forrásokkal támogatta Siffre csapatának további kísérleteit.
Maga Siffre tíz évvel később, 1972-ben tért vissza a föld alá, ezúttal a texasi Del Rióban, a Midnight Cave nevű barlangba ereszkedett le összesen 205 napra, azaz majdnem hét hónapra. Itt már neki is sikerült átállnia a 48 órás alvás-ébrenlét ciklusra, de azt nem tudta, miért nem sikerült korábban, ahogyan azt sem, hogy miért áll be ilyen sok embernél a 36 órás ébrenlét és a 12 órás intenzív alvás váltakozása. Siffre azt mondta, ő maga semmi különbséget nem érzett a 48 órás és a 24 órás napok között, és amikor a barlangnaplóját elemezte később, akkor sem vett észre semmilyen nyomot, ami arra utalt volna, hogy a 48 órás napokat máshogy érzékelte volna.
A texasi kísérlet azonban sokkal inkább megviselte a tudóst, mint a tíz évvel korábbi. 79 nap után elromlott a lemezjátszója, feljegyzései és könyvei pedig penészedni kezdtek, idővel súlyos depresszióba esett. Egyetlen társasága egy, az élelmiszerkészleteit fogyasztó egér volt, de amikor megpróbálta elkapni az állatot, véletlenül agyonnyomta, ez pedig tovább rontott a mentális állapotán. Így az idővel kapcsolatos kutatásai mellett önkéntelenül azt is igazolta, milyen súlyos hatással lehet az elhagyatottság és a magány az ember pszichés állapotára.
Ilyen hosszú időre Siffre soha többé nem ment vissza a föld alá, és 2008-as interjújában azt mondta, szerinte már nem is fog senki hasonló kísérleteket szervezni, mert a mai tudományetikai normák szerint nem is lehetne ilyesmit engedélyezni. Első elvonulása idején például folyamatosan vizes volt a lába, a francia barlangban ugyanis nagyon magas volt a páratartalom. Egy alkalommal a testhőmérséklete 34 fokig hűlt. Említett egy 1964-es kísérletet is, amikor egyik bezárt kutatótársa egyszer 34 órán át aludt folyamatosan. A felszínen nem voltak biztosak abban, hogy egyáltalán él-e még a férfi, hiszen tudomásuk szerint soha senki a világon nem aludt még ilyen sokáig, ezért 33 óra után Siffre elkezdett leereszkedni a barlangba, hogy ellenőrizze, mi van a társával. A barlangban lévő kutató azonban a 34. órában horkantott egyet, ebből győződtek meg a felszínen lévők, hogy még mindig él, és néhány perc múlva telefonált is a felszínre a szokásos pulzusmérés miatt. Siffre szerint ma már az orvosok soha nem engedélyeznék, hogy valaki ilyen kísérletbe fogjon.
A geológus még egyszer vonult a föld alá hosszabb időre, 1999 novemberében, és vitt magával pezsgőt meg libamájpástétomot is, hogy lenn ünnepelje az újévet. Végül négy nappal lemaradt róla, 2000. január 4-én bontotta a pezsgőt. Februárban tért vissza a felszínre.
Michel Siffre 2024 augusztusában halt meg Nizzában. 85 éves volt.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
