A Jingle Bellst egyáltalán nem karácsonyi dalnak írták

Amíg Mariah Carey és a Wham! nem szálltak be a versenybe, valószínűleg a Jingle Bells volt a legtöbbet játszott karácsonyi dal. A száncsengős nóta a legártatlanabb énekek egyike csupa kellemes dologról: leesett a hó, lovas szánon utazunk, közben szólnak a csengők, és hát nyilván közeledik a karácsony. Nyilván? Nem egészen. A Jingle Bellsnek eredetileg semmi köze nem volt a karácsonyhoz.

A dal zeneszerzője és szövegírója az amerikai James Lord Pierpont volt. Pierpont mozgalmas életet élt: Bostonban született, és a környéken nőtt fel, majd dolgozott bálnavadász hajón, aztán az első feleségét és két gyerekét elhagyta, hogy kivegye a részét a kaliforniai aranylázból. Kaliforniai tervei nem jöttek be, ezért visszaköltözött a keleti partra, majd Georgiába. A polgárháborúban már a déli hadseregben szolgált, miközben az apja az északiban. Élete utolsó évtizedei már kevésbé voltak zaklatottak, zenélésből és zenetanításból élt, míg 1893-ban, 71 évesen meg nem halt. A Jingle Bellst a húszas évei végén szerezte, 1850-ben, már ha hinni lehet a massachusettsi Medford helytörténészeinek.

A nyolcvanas években ugyanis kirobbant egy vita Medford és a georgiai Savannah városvezetése között, miután mindketten azt állították, hogy a Jingle Bells az ő városukban született. A medfordiak korabeli feljegyzések alapján tudni vélik, hogy Pierpont egészen pontosan a Simpson Tavern nevű fogadóban komponálta a dalt egy Otis Waterman nevű helyi polgár jelenlétében. A savannah-iak ezzel szemben hivatalos dokumentumot tudnak lobogtatni: Pierpont ugyanis 1857 szeptemberében ott védette le a dal szerzői jogait, és Savannah-ban is adatta ki azután, hogy Georgiába költözött. A medfordi legendárium szerint a zeneszerzőt a massachusettsi lovas szánokon tett téli utazásai ihlették, Savannah jobban szereti azt a magyarázatot, hogy éppen ezek az utazások hiányoztak Pierpontnak, és a hó nélküli déli télben írta a dalt, hogy vágyódását levezesse. Nem kizárt persze, hogy mindkét félnek egyszerre van igaza: Pierpont Medfordban írta a dalt, aztán pár év múlva Savannah-ban védette le és adatta ki.

Ahhoz képest, hogy a mű mekkora klasszikus lett, nincs benne semmi eredeti – Kyna Hamill helytörténész szerint Pierpont szinte összelopkodta az egészet. Akkoriban nagyon mentek a száncsengős dalok, a zeneszerző pedig folyton pénzszűkében volt, és talán ez is hozzájárult a nóta megszületéséhez. Pierpont részben más dalokból összerakott egy sajátot, innen egy sort, amonnan egy dallamrészletet kölcsönözve, és meg is született a The One Horse Open Sleigh. Ez volt ugyanis a dal eredeti címe, ami az 1857-es bejegyzésen is szerepel, csak 1859-ben változott a cím Jingle Bellsre, miután a dalt újra kiadták. Érthető lépés volt, a Száncsengők kétségtelenül jobban hangzik, mint az Egylovas nyitott szán.

És hogy rátérjünk a karácsonyra: nem tudunk rátérni a karácsonyra. Pierpont nem említette sem az ünnepet, sem valamelyik jól felismerhető tartozékát, nincs benne fenyőfa, Mikulás, Jézuska, bejgli, talpfaragás közbeni káromkodások, ronda kötött pulóver, de még december sem. A zeneszerző általánosságban írt lovas szánon utazásról, amikor éppen hó takarja a vidéket (jó eséllyel azért télen). Sőt, elterjedt eredettörténet az is, hogy Pierpont egyenesen hálaadás ünnepére írta a dalt az apjának, aki vasárnapi iskolát vezetett egy parókián, de erre nincs meggyőző bizonyíték. Az viszont biztos, hogy bár eleinte a dalnak semmi köze nem volt a karácsonyhoz, még a szerző életében karácsonyi dallá vált, annyira népszerű ének volt év végén.

Az éneket azóta rengetegen feldolgozták és átköltötték. Először Will Lyle bendzsóművész rögzítette 1889-ben viaszhengerre, de ebből nem maradt fenn hallgatható példány. Egy 1898-as felvétel viszont igen, amin az Edison Male Quartette adja elő teljesen felismerhetően a dalt. A 20. században a népszerűbb feldolgozások között volt 1935-ben Benny Goodmané és 1943-ban Bing Crosbyé, de Frank Sinatra is eldalolta. Sőt, 1965. december 16-án a Gemini–6A űrhajósai az űrben is eljátszották a Gemini–7-en hallgatózó kollégáiknak, miután Mikulás-észleléssel viccelődtek. A modernebb verziók között akad többek közt Yello-feldolgozás, egy lakossági szeletelés Basshuntertől, de még Crazy Frog is beállt a sorba. És 2010-ben Mariah Carey is elénekelt pár sort a dalból, csak hogy körbeérjünk.

A szöveg sem maradt érintetlen. Elég, ha a gyerekdalosra szabott magyar verzió utolsó versszakát megnézzük:

Hull a hó, hull a hó, minden hófehér,
elhallgat a száncsengő, mert nyugovóra tér.
Száncsengő, száncsengő, néma már a dal,
de holnap újra kezdődik, és újra szól a dal.

Ennek ugyanis semmi köze már az eredetihez. Némileg szöveghűbb a Bojtorján együttes fordítása, miszerint:

Ha mindent hó takar, és ha ifjú vagy komám,
Csak fogjál be hamar, hisz vár reánk a szán,
És hívd a lányokat, aztán nyomás, gyerünk,
Hadd hallgassák majd jó sokan jókedvű énekünk!

Ami eredetiben így hangzott:

Now the ground is white, go it while you’re young,
Take the girls tonight, and sing this sleighing song;
Just get a bobtailed bay, two forty as his speed,
Hitch him to an open sleigh and snap! You’ll take the lead.

A teóriát, hogy a Jingle Bells egy vasárnapi iskola műsorába készült volna, ez a dalszöveg is gyengíti. Ahhoz ugyanis túl mocskos, legalábbis a 19. századi New England mércéjével mérve. Egy vasárnapi iskolában akkor nem hangozhatott volna el olyasmi, hogy „go it while you’re young, take the girls tonight”. És a korábbi versszakokban is vannak hasonló sorok, amiket nem szoktak énekelni a karácsonyi verziókban (például: „A day or two ago, I thought I’d take a ride / And soon, Miss Fanny Bright was seated by my side”).

Ne szépítsük: ez a dal részben a csajozásról szól. Részben pedig a szánon száguldásról, amit vélhetően tényleg a medfordi telek ihlettek, a városban ugyanis a Salem Streeten jó ideig a fiatalok szórakozása volt a szánverseny. „Gyors verdák (szánok) és szép lányok. Van, ami sosem változik” – összegezte ezzel kapcsolatos észrevételeit egy savannah-i helytörténész, Margaret W. DeBolt.

És tényleg nem, a zenetörténetben bőven találni dalokat erről a két örök témáról, a Beach Boys például szinte erre építette az életművét. Ha például meghallgatjuk tőlük a Car Crazy Cutie-t vagy a Shut Downt (vagy akár az egész albumot, amin ez a két dal szerepel), nem nehéz közös pontokat találni a szövegekben a Jingle Bellsszel. Ott van például Pierpont szerzeményében a „just get a bobtailed bay, two forty as his speed” sor, ami a Bojtorján magyarításában nem szerepel. A „bobtailed bay” nem más, mint egy barna szánhúzó ló, rövidre fazonírozott farokkal, a „two forty” pedig a sebességre utal: arra, hogy a szán 2 perc és 40 másodperc alatt tesz meg egy mérföldet (ez kb. 36 kilométer per órás sebességnek felel meg). Hát nem hasonlít ehhez kísértetiesen az, amikor a Beach Boys azt énekli, hogy „she always turns in the fastest times, my four speed, dual quad, Posi-Traction 409”?

A Jingle Bellsnek tehát eredeti verziójában több köze van a surf rock klasszikusaihoz, mint a karácsonyhoz. Ettől még persze lehet énekelni a fa alatt, ha már egyszer az ünnepi kultúrkör így fogadta be. Jingle all the way.