Miért hordanak az amerikaiak a lakásban is cipőt?

Az európai és az amerikai kulturális különbségek sokszor szembetűnők, ebből adódóan pedig gyakran nagyon szórakoztatók. Jó példa erre az autópiac: az Egyesült Államokban általában az automata váltós autókat részesítik előnyben, míg Európában inkább a kézi váltósak terjedtek el. Nagy különbség még a méret is, a tengerentúlon a minél nagyobb, annál jobb elvet részesítik előnyben, Európára talán ez kevésbé igaz. Akárhogy is, amikor egymás mellé teszünk egy amerikai piacra gyártott és egy európai piacra szánt autót, akkor rögtön szembeötlő a különbség.

Az építészet terén is egészen más dimenziókban gondolkodnak az amerikaiak, mint mi. Amit az amerikaiak egy százéves ház láttán már történelmi emlékműnek tartanak, az például Budapesten egyszerűen csak egy hétköznapi bérház. Ezek az apró, mégis sokatmondó különbségek remekül tükrözik, hogy mennyire eltérő szemléletmódok formálják a két kontinens életstílusát.

Amikor szóba kerülnek a kulturális különbségek, rendszeresen előkerülő példa, hogy az amerikaiak sokszor otthon, a lakásban is cipőt hordanak. Sokan ezt bunkóságnak tartják, ami nem meglepő, ugyanis Európában és a keleti kultúrákban is szinte sértésnek számít cipőben járkálni valakinek a lakásában. Az amerikaiak számunkra fura cipőviselési szokásai mögött nemcsak praktikus indokok húzódnak meg, hanem történelmi és kulturális hagyományai is vannak.

Miért nem veszik le?

Azt hihetnénk, hogy a lakásban cipőben mászkáló amerikaiakról szóló sztorik nem igazak vagy csak féligazságokon alapuló tévhitek, pedig nem ez a helyzet. A YouGovAmerica kutatása szerint az amerikaiak mindössze harmada veszi le minden esetben a cipőjét otthon, a megkérdezettek 26 százaléka pedig arról számolt be, hogy csak általában teszi ezt. Ugyanezen felmérés szerint minden második amerikai soha nem kéri meg a vendégeit, hogy vegyék le a cipőjüket, amikor belépnek az otthonába.

Mindez részben azzal magyarázható, hogy a múltban az Egyesült Államokban a cipő valódi luxuscikknek számított, amit a szegényebb családok csak nagy áldozatok árán engedhettek meg maguknak. Különösen a gyerekeknek volt megszokott, hogy tavasszal és nyáron mezítláb jártak, hiszen a cipőket szigorúan a legszükségesebb alkalmakra tartogatták. A cipő viselése a jólét és a társadalmi felemelkedés szimbólumává vált.

Sokan azonban nem ezért, hanem egyszerűen lustaságból vagy megszokásból nem veszik le a cipőjüket otthon. Ez az amerikai életmód egyik jellegzetessége, amit számos filmben is megfigyelhettünk. A karakterek gyakran cipőben ülnek a kanapén, sétálnak be hálószobába vagy épp ebédelnek az étkezőasztalnál, ami nekünk, európaiaknak néha kiakasztó látvány lehet.

Ugyanakkor ez a jelenség összefügg a tiszteletadással is. Amerikában sokan tiszteletteljesebb gesztusnak tartják a cipőben maradást, különösen vendégségben. A cipő levételét nagyjából olyan intimnek tartják, mintha, mondjuk, a nadrágjukat vennék le.

Amerika megúszta a sötét középkort

A cipő levétele egykor életbe vágóan fontos egészségügyi óvintézkedés volt. A 15. századi Hollandiában az utcákon szennyvíz hömpölygött, és aki cipővel lépett be egy szobába, az a külvilág mocskát hurcolta be az otthonába is, éppen ezért szigorúan tiltották, hogy bárki lábbeliben járkáljon a lakásban. Ironikus módon azonban Hollandia mára azon kevés európai országok egyike, ahol ez a hagyomány teljesen feledésbe merült, náluk ugyanis ma már viszonylag elfogadott, ha valaki cipőben van a lakásban.

Az, hogy valaki leveszi-e a cipőjét a lakásban, függhet attól is, milyen vallási felekezethez tartozik. Az iszlám, a hinduizmus és a szikh vallás például megköveteli, hogy a hívek cipő nélkül lépjenek be az imaházakba. A muszlimok a mecsetbe való belépés előtt, a hinduk a templomba lépve, a szikhek pedig a gurdvára kapujánál hagyják lábbelijüket. Ez a gyakorlat nemcsak a tiszteletadásról szól, hanem az alázat és a tisztaság kifejezése is. A cipő levételével elválasztják a külvilágot a szent tértől. Az ilyen hagyományok szerint élők gyakran otthonukban is szigorúan követik ezt a gyakorlatot.