Vett magának egy szigetet, hogy megcsinálja belőle a világ legkisebb nemzeti parkját

2024. június 14. – 05:47

Vett magának egy szigetet, hogy megcsinálja belőle a világ legkisebb nemzeti parkját
A Moyenne-sziget 2003-ban – Fotó: DeAgostini / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legkisebb alapterületű nemzeti parkja az Indiai-óceánon, a Seychelle-szigetek keleti részén található. A mindössze 0,099 négyzetkilométer alapterületű Moyenne-sziget viszont nem csak ezért különleges hely: itt élt évtizedekig egy Brendon Grimshaw nevű újságíró, aki szinte aprópénzért vásárolta meg magának az egzotikus szigetet, hogy rezervátumot csináljon belőle.

Az akkoriban Kelet-Afrikában újságíróként dolgozó, de angol származású Grimshaw 1962-ben vásárolta meg a teljesen lakatlan szigetet nyolcezer fontért, ami mai árfolyamon kevesebb mint négymillió forintnak felel meg. (Ez a nyolcezer font mai értéken 145 ezer font, azaz nagyjából hetvenmillió forint lenne.) A választása azért esett a kis szigetre, mert még pont megfizethető áron kínálták, és közel volt a Seychelle-szigetek legnagyobb szigetéhez, Mahéhoz.

Amikor a partra lépett, akkor már legalább ötven éve nem járt senki (pár halászon kívül) a Moyenne-szigeten. A terület annyira rossz állapotban volt,

annyira túlburjánzott a növényzet, hogy hiába esett le a kókuszdió a fáról, a hatalmas dzsumbuj miatt sosem ért talajt.

Madarak egyáltalán nem voltak a szigeten, cserébe mindent elleptek a patkányok. Grimshaw viszont elhatározta, hogy olyan helyet varázsol a kis szigetből, mint amilyen a Seychelle-szigetek nagyobb szigetei voltak az akkor már beindulni kezdő turizmus előtt.

A környező szigeteken megismerkedett egy René Lafortune nevű, 19 éves férfival, aki egy halász fia volt. Ők ketten (majd később csatlakozott hozzájuk Grimshaw apja is) 39 éven át dolgoztak azon, hogy ma már nemzeti park lehessen a sziget. Ez idő alatt 16 ezer fát ültettek a saját kezükkel, összegyűjtött esővízzel alakítottak ki öntözőrendszert, majd kiépítették a telefonhálózatot és az áramellátást is.

Lafortune és Grimshaw évtizedeken át tartó munkájának meg is lett a gyümölcse: a Seychelle-szigetek állat- és növényvilágának kétharmada megtalálható a Moyenne-szigeten. Nekik köszönhetően áll például több száz kétméteres mahagónifa is, amelyeket még hetvenes években ültettek. Összesen nagyjából kétezer madár költözött a szigetre, akikről folyamatosan gondoskodtak, illetve 120 óriásteknős is az otthonuk lakója volt.

Lafortune 2007-ben, Grimshaw pedig 2012-ben halt meg, ezután papíron magára maradt a sziget. De azért csak papíron, mert Grimshaw az évek alatt gondoskodott arról, hogy a sziget semmiképpen se kerülhessen magánkézbe. Pedig volt olyan vevő is, aki 50 millió dollárt ajánlott a földi paradicsomért, míg a legenda szerint egy szaúdi herceg egyszer egy biankó csekket állított ki a férfinak, mert bármennyit hajlandó lett volna fizetni a szigetért. Grimshaw azonban leszögezte, hogy nem akarja, hogy milliomosok üdülőhelyévé váljon a sziget, és a Seychelle-szigeteki környezetvédelmi minisztériummal megállapodtak arról, hogy a speciális státuszát megtartva váljon a Szent Anna Nemzeti Park részévé.

Grimshaw az ott töltött évek alatt ráadásul a sziget múltjáról is egyre többet tudott meg. Egyszer talált két sírkövet, amelyekre mindössze annyi volt írva, hogy „boldogtalanul, ismeretlenül”, amiből arra következtetett, hogy a sziget északi partján az előző évszázadban kalózokat temethettek el. A helyi legenda szerint a két martalócot két hírhedt kalózkapitány ölhette meg, hogy aztán a szellemeik védjék a szigeten elrejtett kincseket. Ezek a kincsek azonban sosem kerültek elő.

A sziget egyik partszakasza napjainkban – Fotó: Iryna Shpulak / Shutterstock
A sziget egyik partszakasza napjainkban – Fotó: Iryna Shpulak / Shutterstock

Ma a nemzeti parkként működő szigeten egy Jolly Roger nevű étterem, egy Grimshaw életét bemutató kis múzeum és két teknősgondozó működik. Egyes mérések szerint a világon itt a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó különböző állat- és növényfajok száma a világ nemzeti parkjai közül. Naponta általában ötven, de maximum háromszáz turista lép partra a szigeten, amely egyike annak a kettőnek a Szent Anna Nemzeti Parkban, ahol továbbra sincsenek hotelfejlesztések, és nem is terveznek ilyesmit.

A férfi halála után a szigeten temették el apja és a már említett két kalóz mellé. A sziget gondozását Suketu Patel vett át, akivel 1976 óta voltak szoros barátságban, és Patel kezeli azt az alapítványt, amely gondoskodik arról, hogy a Seychelle-szigetek többi részével ellentétben Mayonne soha ne lehessen turistaparadicsom. A szigetről és Grimshaw életéről több dokumentumfilm is készült, illetve a férfi 1996-ban A Grain of Sand (Egy szem homok) címmel könyvet is írt életéről és missziójáról. A szigeten pedig máig kint vannak a táblák, amelyeket még Grimshaw állított a látogatóknak:

„Kérlek, tiszteld a teknősöket, mert valószínűleg idősebbek nálad!”

(Források: Atlas Obscura, Medium, Nation.sc, BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!