Százéves a Mount Everest legnagyobb talánya

2024. június 8. – 13:12

Százéves a Mount Everest legnagyobb talánya
Csoportkép az 1924-es Everest-expedíción: hátul balról Andrew Irvine, George Mallory, Edward Norton, Noel Odell és John Macdonald, az első sorban balról Edward Shebbeare, Geoffrey Bruce, Howard Somervell és Bentley Beetham – Fotó: J. B. Noel / Royal Geographical Society / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor megkérdezték tőle, miért akarja megmászni az Everestet, csak ennyi volt az a válasz: „Mert ott van.” A szállóigévé vált kérdezz-feleleket sokan a csúcsra hivatalosan először felérő Edmund Hillarynak tulajdonítják, pedig azt évtizedekkel korábban George Mallory mondta. A brit alpinista nem a levegőbe beszélt, három expedícióval is nekifutott a Föld legmagasabb hegyének. Utolsó kísérletével mindenki másnál magasabbra juthatott, de csak kérdéseket hagyott maga után. Malloryt 1924. június 8-án látták utoljára élve. Ismeretlen körülmények között halt meg, és nem tudni, hogy előtte feljutott-e a csúcsra társával, Andrew Irvine-nal. Ha előkerülne a fényképezőgépük, az választ adhatna arra, hogy ereszkedés közben, vagy még felfelé menet vesztek oda a hegyen.

A britek óriási gyarmatbirodalmat építettek ki a 16. századtól kezdve, számos nagy földrajzi felfedezés kötődött hozzájuk, de amikor szinte sporttá vált, hogy ki jut el először a bolygó valamelyik extrém zugába, sokszor kudarcot vallottak a versenyben. A Déli-sarkon megelőzte őket a norvég Roald Amundsen (1911), az északin pedig az amerikai Robert Peary (1909). Szerencséjükre viszont még volt a Földnek egy harmadik pólusa, legalábbis, amit annak tekintettek, a 8850 méter magas Mount Everest, ahová még nem jutott el ember.

Az 1914-ben kitört első világháború nem kedvezett az expedíciók szervezésének, de 1918-ban, amikor szinte még véget sem értek a harcok, a britek máris sok erőforrást megmozgattak azért, hogy a Himalájában ők legyenek az elsők.

Az első expedíciót 1921-ben indították el, rettenthetetlen és sokat szenvedett emberekből toborozva a tagságot. A csapatban lövészárkok túlélői kaptak helyet, akik a franciaországi frontvonalon, Somme és Ypres vérzivataraiban sokat nélkülöztek, miközben körülöttük lemészárolták a barátaikat. Ennek az első expedíciónak a nagy eredménye a Himalája korábban nem látott részletességű feltérképezése volt, és erre a későbbiekben is tudtak alapozni. Ebben a csapatban ott volt Mallory is, aki már hétéves korában azzal szórakoztatta magát, hogy minden lehetséges helyre felmászott, többek között annak a templomnak a tetejére, amelyben apja szolgált tiszteletesként. Később szerzett sziklamászói és magashegyi tapasztalatokat az Alpokban, de a Himalája neki is ismeretlen közeg volt. Néhány társával együtt az 1921-es expedícióval az északi nyeregig, 7020 méterig jutottak.

Egy évvel később is visszatért a Himalájába, ekkor már egyértelműen az volt a célja, hogy első emberként feljusson az Everestre. Erre két kísérletet tudott tenni. Az angolok terve mindvégig az volt, hogy a hegy tibeti oldaláról indulva, az északi gerincen végighaladva jutnak fel, ez a ma északi normál útként ismert útvonal a hegymászók körében. Mallory először három társával próbálkozott, de a vártnál lassabban haladtak, és miután felmérték, hogy éjszaka is mászniuk kellene, inkább visszafordultak. Ereszkedés közben Henry Morshead megcsúszott, és magával rántotta társait is, akik kötéllel voltak egymáshoz rögzítve. Csak Mallory lélekjelenlétén és leszúrt jégcsákányának volt köszönhető, hogy nem zuhantak mindannyian a mélybe, és végül épségben lejutottak. A csúcstámadási kísérlet részsikere, hogy magassági rekordot állítottak fel 8225 méterrel. Ez nem sokáig élt, mert néhány nappal később George Finch és Geoffrey Bruce 8321 méterig mászott. Mallory második próbálkozásának és az expedíciónak egy lavina vetett véget, amiben hét teherhordó veszett oda.

Ereszkedés a Kama-völgynél az 1921-es expedíción – Fotó: Royal Geographical Society / Royal Geographical Society / Getty Images
Ereszkedés a Kama-völgynél az 1921-es expedíción – Fotó: Royal Geographical Society / Royal Geographical Society / Getty Images

1924-ben már több tapasztalattal és optimizmussal vágtak neki a következő expedíciónak. Mallory első kísérleténél visszavonulót fújt a kegyetlenül erősen fújó szél miatt, de június 4-én újra elindult a csúcs felé. Társául Andrew (Sandy) Irvine-t választotta, mert ő volt az, aki a legjobban tudta kezelni a gyakran elromló oxigénpalackokat. Mallory, ahogy a mai klasszikus alpinisták is, sokáig nem tartotta fairnek, hogy pótlólagos oxigént használjon, de a siker reményében felülbírálta magát. Június 7-én négy teherhordóval, akik oxigénpalackokat is vittek, egészen 8163 méterig emelkedtek, és innen, a 6-os táborból kezdték meg aztán másnap, meglepően jó időjárási körülmények között a csúcstámadást.

A kitisztult időnek köszönhető, hogy egyik társuk, a körülbelül 7000 méteren tartózkodó Noel Odell, 12 óra 50 perckor megpillanthatta a két mászót. A beszámolója szerint Malloryék az egyik sziklalépcső közelében voltak, és tempósan haladtak a csúcs felé. Az északi gerincen három sziklalépcsőt kell leküzdeniük a hegymászóknak, ebből a 8610 méteren lévő második jelenti a legnagyobb nehézséget. Odell valószínűleg itt látta Malloryékat, akik aztán eltűntek a felhőben, míg ő a megerősödő szél és havazás miatt lejjebb ereszkedett a hegyen. Délután négykor kitisztult az idő, de Irvine-t és Malloryt ekkor már nem lehetett látni, ahogy az utána következő napokban sem látták nyomaikat, hiába kémlelték távcsövekkel a csúcsgerincet. Odell még felküzdötte magát a 6-os táborig, de a nyomok azt mutatták, oda nem tértek vissza Malloryék.

Hogy mi történhetett velük, az innentől kezdve találgatás és a később fellelt nyomokból való következtetés. 1971-ben a német-amerikai Thomas Martin Holzel azzal a teóriával állt elő, hogy a két mászó a második lépcső után különvált, miután rájöttek, hogy kettejüknek nem elég az az oxigénmennyiség, ami a következő két-három órára, a csúcsra jutásig szükséges lenne. Holzel szerint Mallory tartott a csúcsra, Irvine-t pedig leeresztette kötélen, hogy térjen vissza a 6-os táborba. Irvine-t lefelé elkaphatta a hóvihar, és ez végzett vele, teste egy 8200 méter magasan található hópárkányig sodródhatott le, míg Mallory elérhette a csúcsot, de ereszkedés közben rásötétedett, és nem kockáztatta meg azt, hogy lejöjjön a második lépcsőn, így aztán halálra fagyott odafenn. 1986-ban Holzel kezdeményezésére jött létre az az expedíció, ami tisztázni akarta Malloryék rejtélyét. Már egy kínai mászó információit is használták, Vang Hung-pao 1975-ben látott egy „angolként” emlegetett holttestet, nagyjából ott, ahol Holzel sejtette. Abban reménykedtek, hogy megtalálják Irvine és Mallory holttestét, vagy felfedezik a második lépcsőnél az oxigénpalackjaikat, amelyek bizonyíthatták volna, hogy addig biztosan eljutottak. Ez végül nem sikerült.

1999-ben újabb expedíció indult a holttestek keresésére. Kiindulópontnak a kínai mászó sztorija alapján az 1975-ben felállított 6-os tábort vették, amelynek helyét egy fotó segítségével azonosították be. Onnan kezdték pásztázni a terepet, és Conrad Anker nem sokkal később rá is lelt egy holttestre. Először Irvine-nak hitték az arccal lefelé fekvő, megdermedt mászót, de meglepetésükre Mallory volt az. Ezt egy a nevével ellátott ruhacímke tette biztossá. A többrétegnyi foszló ruhadarabok mellett a testen egy mászókötél maradványai voltak, a jobb lábán pedig egy zöld szöges bakancs. Mallory testén számos súlyos sérülés nyomait fedezték fel, a kötél által okozottak alapján úgy gondolják, hogy Irvine-nal együtt zuhant le.

A kutatócsoport tagjai ezután alaposan átfésülték a test környékét, abban a reményben, hogy megtalálják azt a Kodak fényképezőgépet, amit Mallory magával vitt. A benne lévő film választ adhatott volna arra a kérdésre, hogy jártak-e a csúcson. A gép viszont a mai napig sem került elő. Számos más személyes tárgyat ugyanakkor megtaláltak: zsebkendők, bicska, levelek, tubus vazelin, körömolló, cipőfűző és egy hószemüveg volt még a ruházatában, majd később a karórája is meglett. Az expedíció nagyobb magasságban még egy tárgyi bizonyítékot talált, Malloryék egyik oxigénpalackját azonosították be 8475 méteren.

A leleteket van, aki közvetett bizonyítéknak látja arra, hogy a két férfi feljutott az Everestre. Mallory lánya többször elmondta, hogy az apja mindig magával hordta a felesége fényképét, amit a csúcson akart elhelyezni. A kép nem került elő, miközben számos más, jó állapotban lévő személyes tárgy igen, ez azt valószínűsíti, hogy Mallory terve megvalósult. Az épségben maradt, ruházatában lévő hószemüveg pedig azt mutathatja, hogy a két mászó éjszaka ereszkedett, amit valószínűleg csak azért vállaltak, mert a csúcson jártak, más helyzetben nem kockáztatták volna meg ezt.

Eric R. Simonson, a kutatócsoport vezetője, 1999 májusában sajtótájékoztatót tart kezében az 1924-es expedícióból származó oxigénpalackkal. Mallory és Irvine felszerelésének egy részét megtalálták, de nem sikerült bizonyítékot találnia arra, hogy ők voltak az elsők, akik megmászták az Everestet – Fotó: Devendra Man Singh / AFP
Eric R. Simonson, a kutatócsoport vezetője, 1999 májusában sajtótájékoztatót tart kezében az 1924-es expedícióból származó oxigénpalackkal. Mallory és Irvine felszerelésének egy részét megtalálták, de nem sikerült bizonyítékot találnia arra, hogy ők voltak az elsők, akik megmászták az Everestet – Fotó: Devendra Man Singh / AFP

A szkeptikusok szerint a teljesítés elleni legerősebb érv maga a második lépcső, amelyen a korabeli technikával képtelenség volt átvergődni. 1960-ban egy négyfős kínai csapat négy óra alatt jutott át a harmincméteres, közel függőleges sziklafalon, olyan eszközöket használva, amelyeknek Malloryék nem voltak birtokában. Később több mászó is arról számolt be, hogy olyan nehézségű a fal, ami kudarcra ítélte az 1924-es expedíciót. De ellenpéldák is akadnak, úgynevezett szabadmászással, rögzített elemek segítsége nélkül is leküzdötték már a második lépcsőt.

Arra is születtek elméletek, hogy miért haltak meg Irvine-ék. A hirtelen lecsapó vihar, amiről Odell is beszámolt, gyors légnyomás- és hőmérséklet-csökkenéssel is együtt járt, ez pedig megnövelte az oxigénhiányt. A két brit úgy érezhette magát, mintha pillanatok alatt 200 méterrel magasabbra kerültek volna.

A fényképezőgép megtalálása mellett – a Kodak szakemberei szerint még ennyi idő után is elő tudnák hívni a filmet – Irvine holttestének meglelése is közelebb vihetne a rejtély megoldásához. Mark Sinnot folytatja Holzel kutatásait, 1995-ben egy serpa, 1960-ban pedig egy kínai mászó is látni vélt egy olyan holttestet 8400 méteren, amelyen egy nagyon régi katonai uniformis volt, olyasmi, mint amilyet az angolok viseltek. Sinnot könyvében pedig a kínai Vang Fu-csou egyik szovjetunióbeli beszámolóját is idézi, amelyben az hangzott el, hogy 1960-ban 8600 méteren találtak egy európai holttestet, amelynek olyan fogszabályozója volt, mint Irvine-nak.

Ezeket a tanúvallomásokat vagy szóbeszédeket a hivatalos kínai szervek hiteltelennek tartják, a népszerű teóriák szerint azért, hogy ezzel is biztosítsák, hogy ők voltak az elsők, akik feljutottak az északi normál úton. Ezzel együtt olyan pletykák is terjednek, hogy eltüntették Irvine holttestét és a fényképezőgépet is.

Mindeközben egy másik rejtély is született. A legutóbbi expedíciók nem találták ott Mallory holttestét, ahol 1999-ben hagyták és kövekkel fedték be, pedig pontos GPS-koordináta is volt hozzá. Feltételezések szerint ez is a kínaiaknak tulajdonítható. Van, aki szerint a 2008-as pekingi olimpia miatt tisztították meg a hegyet, mielőtt felvitték volna oda is az olimpiai lángot, de Jamie McGuinness brit kutató és hegymászó a Kínai Tibeti Hegymászó Szövetség egyik tisztviselőjétől úgy tudja, hogy már jóval előbb ledobták Mallory tetemét a hegyről.

Hivatalosan Edmund Hillary és Tenzing Norgaj voltak az elsők, akik a Mount Everest tetején álltak, de Hillary nyilatkozatai arra utaltak, hogy ő Mallory elsőségével is együtt tudna élni. Mallory fia, John szerint ugyanakkor feljutni valahová csak a munka fele, az az igazi csúcsmászás, ha aztán élve tér vissza az ember.

Felhasznált források: Guardian | El País | Wikipedia | CNN

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!