Az állatvilágban a méret igenis számít, méghozzá sokat: J. B. S. Haldane, az evolúcióbiológia egyik atyja még nagy hatású esszét is írt arról, hogy mennyire más világban él egy hangya és egy elefánt. Míg az utóbbinak a gravitáció okozza a legfőbb problémát, előbbinek sokkal több gondja van például a felületi feszültséggel. Éppen ezért, amikor az állatvilág rekordjairól van szó, érdemes figyelembe venni, hogy egy-egy faj a saját méretéhez képest mekkora teljesítményre képes. Egyes hangyák például a saját testsúlyuk ötvenszeresét is elbírják, ami egy ember esetében három és fél tonna cipelését jelentené.
De nemcsak a relatív súlyemelésben bajnokok az apró élőlények, hanem a kiabálásban is. Nemrég a Danionella cerebrum nevű hal került be a hírekbe, mivel az alig egycentis halacskák olyan hangosan pattogtatják a bordáikat az úszóhólyagjukhoz, hogy az még az akvárium falain kívül is hallatszik. Aki járt már mediterrán országban nyáron, tudja, hogy a nem túl nagy kabócák is egészen meghökkentő hangerővel képesek zizegni. A hímeknek ehhez egy külön szervük van, a potroh oldalán található membránt pattogtatják ki és be elképesztő gyorsasággal, és mivel a potroh belseje tulajdonképpen egy hangdobozzá módosult, ezzel nagyon nagy hangerőre képesek. Ráadásul ezt többnyire kórusban teszik, amitől még hangosabbnak halljuk az éneküket. Amíg nekünk a kabócahang egy merő zizegéssé áll össze, a nőstények kihallják belőle az egyes szólistákat és természetesen a leghangosabb legény lesz a legszimpatikusabb nekik. Ez a folyamat hozhatta létre azt az evolúciós nyomást, amiben a hangerő növelése lett a gének továbbadásának záloga.
Ha a leghangosabb állatokat keressük, akkor érdemes a szárazföldről a vízbe merülnünk, mivel a víz sokkal jobb hangközvetítő közeg, könnyebb benne magas hangerőt elérni. Abszolút értékben mérve a leghangosabb állat a nagy ámbráscet, ami akár 230 dB hangerővel is képes hangot kiadni. Csak hogy tudjuk hová tenni ezt a számot: egy sugárhajtású vadászgép hajtóműve 150 decibelt ad ki felszálláskor, ami fülvédő nélkül simán beszakítja a dobhártyát.
A bálna ezt elsődlegesen a delfinek és denevérek hangradarjához (echolokációjához) hasonlóan használja a zsákmány megtalálására. Szintén híres a hangerejéről a garnélákhoz tartozó pisztolyrák, ami a sekély trópusi vizekben olyan hangosan csattogtatja az ollóját, hogy az nem egyszer még a hajók szonárját is jócskán zavarja. A pisztolyrákok többnyire csoportosan élnek, ez az egyetlen tengeri élőlény, aminek egyes fajai a méhekhez és a hangyákhoz hasonlóan államokat alkotnak, ezért is lehet szükségük a hangos kommunikációra.
Azonban a méretéhez viszonyított hangerőben még a pisztolyrákok is elmaradnak egy aprócska rovartól, ami Magyarországon is megtalálható. Jellemzően kisebb tavacskákban, holtágakban él a törpe búvárpoloska (Micronecta scholtzi), ami csak két milliméteres, mégis néha még a parton állva is hallani lehet a hangját. A hang kiadásának oka nála is az, mint az állatvilágban olyan gyakran: a nőstények csalogatása és meggyőzése arról, hogy az adott egyed a legalkalmasabb a párosodásra. Éppen ezért a törpe búvárpoloskák között is csak a hímek adnak ki hangot, a nőstények a klasszikus családmodellnek megfelelően csak hallgatják őket.
A nőstények számára már csak azért is nehéz lenne hangot kiadni, mert ezt a hímek a párzószervükkel teszik. Ezt dörgölik a potrohukhoz, ami azután a fajra jellemző, három, egyre erősödő hangból álló jelet adja ki. Az állat hasi részén apró szőrök hoznak létre egy vékony levegőréteget, és ahogy ezen oda-vissza verődik a hang, az erősíti fel ennyire. Amikor a kutatók nekiálltak víz alatti mikrofonokkal a laborban mérni a hangot, először azt hitték, elromlott a műszerük, és újrakalibrálták az egész berendezést, annyira megdöbbentek az eredményeken, amit aztán PLOS One című szaklapban jelentettek meg. A méretéhez viszonyított hangerőben, energiában a törpe búvárpoloska egészen egyedülálló az állatvilágban. Ahogyan a kabócák, a törpe búvárpoloskák is csoportosan adnak hangot, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy evolúciós előnye volt annak a hímnek, amelyik hangosabb volt a többinél.
Az állat párzószerve nemcsak a hangadás miatt érdekes, hanem azért is, mert a párzás során a hím egyszerűen átdöfi vele a nőstény kitinpáncélját és a hímivarsejteket annak testfolyadékába fecskendezi. Ez az úgynevezett traumatikus megtermékenyítés más állatcsoportoknál, például az ágyi poloskáknál is előfordul. Az ilyen, Andrew Tate-i értelemben vett harmonikus párkapcsolat kialakulásának evolúciós oka még nem tisztázott teljesen, bár megfigyelték, hogy vannak olyan állatfajok, amiknél a hím párzás után valamilyen anyaggal elzárja a nőstény párzószervét, biztosítva, hogy más hímmel már ne tudjon párosodni. Ezzel a magatartással szemben alakulhatott ki a traumatikus megtermékenyítés.
A törpe búvárpoloska bámulatos párzószerve bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe is mint a világ leghangosabb pénisze.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
