2023. január 17. – 06:07
A világ legostobább sportja – így jellemezte az ESPN újságírója 2007-ben a finnországi szauna-világbajnokságot, miután ő maga is kipróbálta a versenynek otthont adó, 110 fokosra felfűtött szaunát. Alighanem igaza volt. Három évvel később a bajnokságot lefújták, miután a döntő egyik résztvevője belehalt a hőségbe, a másikat hetekig kellett égési sérülésekkel kórházban ápolni.
Finnországban a szaunázás a kultúra része, mindenki csinálja, sok embernek van privát szaunája otthon, a jobb munkahelyek is üzemeltetnek szaunát a dolgozóknak, sőt még a börtönök is, ugyanis a fogvatartottaknak a törvény szerint joguk van heti egyszer használni a szaunát, ez olyan alapszolgáltatás, mint a zuhany.
Aki járt már szaunaszeánszon, amikor a szaunamester különféle illóolajokkal és törülközővel generált légmozgással szórakoztatja az izzadó közönséget, jól tudja, hogy egy ilyen eseményről idő előtt távozni, főleg a társaságból elsőként, sokak szemében ciki, a gyengeség és – férfiak esetében – a férfiatlanság jele, kb. úgy, mint nem bírni az alkoholt vagy a csípős ételt. Persze jó nagy hülyeség benn maradni a 80-90 fokban, amikor a testünk jelzi, hogy elég volt, de hát ez van, ilyen az emberi természet. Meg olyan, hogy szereti a saját határait próbálgatni, akár messze a józan ész határain túl is. Ez inspirálhatta 1999-ben Finnországban az első szauna-világbajnokság megrendezését, ahol a verseny egyszerűen annyiból állt, hogy aki tovább bírja a 110 fokra felfűtött szaunában, az nyer.
110 fok elég brutális, és ha ez nem lenne elég, 30 másodpercenként fél liter vízzel dobták fel az élményt. Márpedig a szaunában a páratartalom az igazán kegyetlen, nem is a hőmérséklet. Ennek az a magyarázata, hogy a hőség ellen a szervezetünk a vérkeringés és az izzadás felpörgetésével védekezik. Az izzadság elpárolog a bőrünkről, a párolgás hőt von el – ez a testünk légkondija, ami egy ideig akár a 100 fok feletti szaunában is életben tart, pedig ugye ilyen hőmérsékleten szó szerint fel kéne forrnia a vérünknek. Viszont minél magasabb a páratartalom a levegőben, annál nehezebben párolog el az izzadságunk, így romlik a hűtés hatásfoka is.
A tradicionális finn szaunát meztelenül szokás használni ugyan, a világbajnokságon azonban kötelező volt a fürdőruha. Tilos volt bármilyen krémet, olajat kenni a bőrre, illetve a szaunában dörzsölni vagy akár hozzáérni (például letörölni az izzadságot); tilos volt a szaunában felállni, lefeküdni, és úgy általában mozogni. Aki feladta, annak önerőből, segítség nélkül kellett elhagynia a szaunát, különben kizárták.
Az első bajnokságokon jellemzően hazai győzelmek születtek, és a férfiaknál ez így is maradt, amíg csak megtartották a versenyt (a nőknél a belarusz Natallja Trifanava háromszor is megverte a finneket). A férfiaknál egy Leo Pusa nevű finn fickó volt eleinte a legnagyobb sztár, négy világbajnokságot nyert meg, az utolsót már 56 évesen. Tőle aztán egy Timo Kaukonen nevű, civilben hegesztőként dolgozó versenyző vette át a trónt, aki ötször lett világbajnok. A győzelemhez amúgy jellemzően 15-20 percig kellett kibírni a 110 fokban, 200-as pulzussal, egy idő után már elég jelentős páratartalom mellett. Mivel maga a szauna mérete és kialakítása is nagyban befolyásolja a szaunázók hőérzetét, hivatalos világcsúcsot nem tartottak számon.
2004-ben a japán tévé forgatott egy dokumentumfilmet a bajnokságról, ami váratlanul nagy siker lett, 40 milliós nézettséget ért el, és megalapozta a verseny nemzetközi népszerűségét. Így jutunk el 2010-ig, az utolsó, tragédiába fulladt bajnokságig. Ekkor a már említett ötszörös bajnok Timo Kaukonen volt a címvédő, de az orosz Vlagyimir Ladizsenszkij erősen fogadkozott, hogy megszakítja a finnek győzelmi sorozatát. Az orosz is hagyományos szaunázó nemzet (bár az orosz szauna, a banya tipikusan inkább gőzös, magas páratartalmú, és kevésbé forró, mint a finn), éppen az előző évben avattak először orosz világbajnokot a női versenyben, és Ladizsenszkijnek is volt már egy harmadik helyezése – szóval nem is volt egészen irreális a terv.
A 2010-es verseny szaunája a szokásosnál is sokkal extrémebb körülményeket teremtett, sosem tapasztalt, intenzív hőérzésről számoltak be a versenyzők, akik jellemzően pár percet bírtak csak odabenn a szokásos, 10 perc feletti menetekhez képest. A döntő a várakozásoknak megfelelően Ladizsenszkij és Kaukonen között zajlott, és előbbi kicsivel hat perc után egyszerűen elájult, úgy kellett kivonszolni a szaunából. Kaukonen megpróbált a saját lábán távozni, de végül ő is segítségre szorult – így hivatalosan mindkettőjüket kizárták a versenyből, és a finn Ilkka Pöyhiä lett a bajnok. De ez akkor már senkit nem érdekelt, annyira borzasztóan nézett ki a két sztár a hatperces pokol után, tele égési sérülésekkel. Ladizsenszkij halott volt, amikor kihúzták a szaunából, a helyszínen próbálták újraéleszteni, de hiába. Kaukonent kórházba szállították, ahol hat hétig tartották mesterséges kómában; a testfelülete 70 százalékán szenvedett égési sérüléseket, a veséi leálltak, a tüdeje és a légcsöve is megégett.
Mint utólag kiderült, a tragédiát az okozta, hogy Ladizsenszkij csalni próbált, erős fájdalomcsillapítókat vett be, és a bőrét érzéstelenítő zselével kente be. Az így eltompított fájdalomérzékelése mellett tovább volt képes a forróságban benn maradni, mint ahogy a szervezete el tudta azt viselni. Kaukonen pedig egyszerűen akaraterőből megoldotta, hogy akkor is tartsa vele a lépést, amikor az már túl sok volt a testének. Egyébként amikor felépült a sérüléseiből, azt nyilatkozta, nem neheztel sem az ellenfelére, sem a szervezőkre.
A világbajnokság sorsa azonban így is megpecsételődött. A hivatalos nyomozás nem marasztalta el ugyan a verseny szervezőit, a tragédia árnyékában soha többé nem rendezték meg a bajnokságot.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
