Miért látjuk néha nappal a Holdat?

2022. november 8. – 05:57

Miért látjuk néha nappal a Holdat?
A hold a nyugati égbolton 2015. január 6-án a kaliforniai Healdsburg fötlött – Fotó: George Rose/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Mindenkinek ismerős az élmény, hogy kint van a szabadban, nézi az eget, és egyszer csak észrevesz egy halvány, fehér alakzatot, ami nem lehet felhő, de repülő sem – aztán leesik, hogy az a Hold, és lehet örülni, illetve csodálkozni, nahát, mit keres ez itt ilyenkor. Pedig a Hold sokszor fehérlik nappal is az égen, csak tudni kell, mikor és merre keressük.

Kezdjük azzal, miért látszik egyáltalán a Hold. A régi mítoszok még világító égitestként kezelték űrbéli kísérőnket: nappal a Nap ad fényt, éjjel a Hold, így van ez a népmesékben is. Persze régóta tudjuk, hogy a Holdnak valójában nincs saját fénye, hanem a Nap világítja meg: amit holdfénynek látunk, az valójában a Hold felszínéről visszatükröződő napfény.

Bár látszólag nem tartozik ide, valójában nagyon is, ezért vegyük át az iskolai tananyagot arról, miért kék az ég. A jelenség magyarázata a Rayleigh-szórás, ami nevét az élete későbbi szakaszában Lord Rayleighként is ismert John William Struttról kapta. Strutt volt az argon egyik felfedezője, és munkájáért fizikai Nobel-díjat is kapott, de fiatalabb korában is maradandót alkotott a tudománynak, amikor leírta az említett szórást. Ennek lényege, hogy a fény a hullámhosszánál kisebb méretű részecskéken szóródik: a részecskék (az égbolt esetében főleg oxigén- és nitrogénmolekulák) részben elnyelik, részben más irányban bocsátják tovább a fényt.

A napfény fehér fény, ami több színből áll össze, egy prizmával szépen színekre is lehet bontani. A különböző színű fények hullámhossza más, az egyik legrövidebb hullámhosszú a kék fény. Ami azt jelenti, hogy a kék fény sokkal jobban szóródik, mint a többi, többször visszaverődik a részecskéken, és végeredményben elnyomja a többi színt. Ez nagyon pongyola magyarázat, mert más faktorok is közrejátszanak, például az, hogy a még rövidebb hullámhosszú ibolyaszínű fényt jobban elnyeli a légkör felső rétege, vagy hogy az ember szeme érzékenyebb a kék színre, mint az ibolyára. De a lényeg, hogy a kék fény jobban szóródik, azért látjuk kéknek az eget. (És ha már itt tartunk: a naplemente azért narancssárgás, mert a nap sugarai akkor más szögben, vastagabb légkörrétegen keresztül érkeznek a szemünkbe, olyankor a rövid hullámhosszú kék fény nagy része elnyelődik, és a vörös meg a sárga kezd dominálni.)

Tehát a természet napközben őrületes lézershow-t rendez a légkörben, ami nyilvánvalóan fényszennyezéssel jár. A csillagok saját fénye nem is látszik nappal, mert fénysugaraik túl gyengék, hogy észrevegyük őket, a légköri fények elnyomják őket. A Hold viszont kozmikus léptékkel nagyon közel van a Földhöz, átlagos távolsága tőlünk potom 384 400 kilométer. Az erős napfényt is jól visszaveri, így sokkal fényesebb, mint egy csillag – annyira, hogy sokszor a légkörön át is jól láthatók a körvonalai. De pontosan mikor és hol?

Erre a válasz régóta ismert, nemrég Edward Guinan, a pennsylvaniai Villanova Egyetem asztrofizikaprofesszora is elmagyarázta a LiveScience-nek. Mint Guinan elmondta, újhold környékén – tehát amikor a Hold amúgy sem fényes –, két-három napig nem látszik nappal a Hold, mert olyankor túl közel van a Naphoz. A kérdést tovább bonyolítja a Hold keringési ciklusa, illetve az évszakok, ezektől is függ, hogy mikor milyen magasan áll a Hold. Teliholdkor például csak éjszaka látható az égitest, mert olyankor éppen 180 fokra van a Naptól, vagyis pont akkor bukik a horizont alá, amikor a Nap feljön.

De összességében elég sokszor el lehet csípni nappal is, mert a Hold naponta nagyjából 12 órát van a horizont felett. És amikor nincs telihold, 0 és 180 fok között bárhol lehet a Naphoz képest, vagyis elméletileg a nappali égbolton is felbukkan. A Hold megfigyelésének lehetséges időablakai napfényben átlagosan körülbelül 6 órát tesznek ki naponta. Ezt komplikálják még az évszakok is: télen, amikor rövidebbek a nappalok, kevesebb rivaldafény(!) jut a Holdnak nappal, és persze az is számít, hogy hol lakik a szemlélő, mert a Spitzbergákon például a nappal fogalma is nehezen értelmezhető decemberben.

Ha az ilyen egzotikus eseteket leszámítjuk, akkor elméletileg egy hónapban körülbelül 25 napon lehetséges nappal is látni a Holdat (a maradék öt nap a telihold környéke és az újhold napja). De a láthatóságot befolyásolja még az időjárás is, továbbá a terep és az, hogy milyen magasan áll a Hold (nem takarja-e el például egy hegy). És persze az is, hogy a hatalmas égbolton éppen a Hold felé nézünk-e, mert valójában sokszor ott van fölöttünk, csak hát nem úgy éljük a napjainkat, hogy közben az eget lessük.

Guinan szerint nappali fényben leginkább az első negyedben, vagyis egy héttel az újhold után és a harmadik negyedben, azaz egy héttel a telihold után lehet látni a Holdat. Különösen azokon a napokon érdemes az eget figyelni, amikor a Hold 90 fokra van a Naptól. Az első negyedben a Hold a délutáni órákban várható, amikor a keleti égbolton emelkedni kezd. A harmadik negyedben pedig a reggeli órákban, ahogy lenyugszik a nyugati égbolton.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!