2022. március 29. – 05:58
A WWF szerint mindössze kb. 1900 panda él még a vadonban, emiatt a „sebezhető” állatfajok közé tartoznak. 2021-ben a Michigani Állami Egyetem végzett egy kutatást, amelyből kiderül, hogy
minél kellemesebb élőhelyet biztosít az emberiség a pandáknak, annál valószínűbb, hogy az állatok már nem is akarnak szaporodni.
Ez az állítás azért különösen érdekes, mert az ember azt gondolná, hogy éppen azzal lehet legjobban segíteni a veszélyeztetett állatfajokat, ha az emberiség megfelelő élőhelyet hoz létre nekik. Ez viszont egyáltalán nem ilyen egyszerű.
A kutatás több pont alapján is problémásnak találja, ha a pandáknak túl tökéletes az élőhelyük. A vadon élő pandák elvileg rá vannak arra kényszerítve, hogy folyamatosan mozgásban legyenek, hogy megtalálják maguknak a tökéletes természetes élőhelyet. A vándorlásnak köszönhetően pedig alacsonyabb a kockázata a beltenyészetnek.
A pandák különösen macerás állatfajnak számítanak, ha élőhelyről van szó. A megfelelő környezet kiválasztásában fontos szerepe van annak, hogy elég bambuszhoz jussanak, ami a legfőbb táplálékuk, és mivel természetükből adódóan félénk, visszahúzódó állatok, az olyan területek sem jöhetnek szóba, ahol gyakori az emberi jelenlét. Ráadásul alapvetően a hűvösebb klímát és az enyhe lejtős területeket kedvelik. Ha az emberiség tökéletes lakhelyet kreál a pandáknak, a vándorlás nem történik meg, és kimutathatóan csökken a szaporulat a luxusban élő állatok körében.
A kutatók így arra jutottak, hogy nem minél nagyobb természetes élőhelyben kell gondolkodni, ha a pandák megmentéséről van szó, hanem másra van szükség. A kutatás egyik társszerzője, Jack Liu szerint egyértelműen kiderült, hogy igenis tudnak egymás mellett élni a pandák és az emberek, csak olyan élőhelyet kell az állatoknak biztosítani, ahol szabadon tudnak vándorolni. Liu szerint egy ilyen vándorlási útvonalat kell kialakítani és szabadon hagyni a pandáknak, hogy ők dönthessék el, hol és mikor akarnak letelepedni.
A kutatás végül arra jutott, hogy elég, ha egy adott terület 80 százaléka ideális a pandáknak; ha ennél is jobb körülmények között élnek, drasztikus csökkenésbe kezd a szaporulat.
Az utóbbi években egyébként pozitív változás állt be pandahelyzetben. Kínában például annyit foglalkoztak az óriáspandák természetes élőhelyeinek növelésével, hogy az óriáspandák a veszélyeztetett kategóriából átkerültek a „sebezhető” kategóriába. Az más kérdés, hogy kutatók közben arra is figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés és a klímaváltozás nyolcvan éven belül elpusztítja a világ bambuszállományának 35 százalékát, ezzel ismét veszélyeztetve a pandák életben maradását.
Források: Zenger, Guardian, Conservation Biology
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!