Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej

2022. március 06. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Zaporizzsja nevét az elmúlt napokban mindenki megismerte. A Dél-Ukrajnában, a Dnyeper partján álló városban található Európa legnagyobb atomerőműve, amit elért az orosz-ukrán háború, és a létesítmény egy része ki is gyulladt. Aki viszont korábban is ismerte a város nevét, az valószínűleg már hallott a zaporizzsjai kozákokról is, és arról a levélről, amit IV. Mehmed (vagy Mohamed) oszmán szultánnak írtak a XVII. században.

Hogy ez a levél mennyire fontos a részben a kozákok leszármazottjainak tekinthető ukránoknak, és mennyire él a nemzeti emlékezetben, azt jól mutatja a lenti kép, amit az angol nyelvű Business Ukraine magazin rakott ki a Twitter-hírfolyamába múlt héten:

Forrás: Twitter / Business Ukraine
Forrás: Twitter / Business Ukraine

A „levél Putyin cárnak” kommentárral publikált fotó a magazin szerint azt ábrázolja, ahogy ukrán katonák ugyanúgy pózolnak, mint az Ilja Jefimovics Repin orosz realista festő A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak című képén látható alakok (Zaporozsje Zaporizzsja orosz neve). Kétségtelen, hogy a katonák teljesen hasonló helyzetben állnak és ülnek, a festmény ugyanis így néz ki:

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

A népszerű legenda szerint IV. Mehmed 1676-ban le akarta igázni a zaporizzsjai kozákok földjeit, és mielőtt megindította volna seregét, a kor szokásainak megfelelően levelet küldött a kozákoknak. Ebben felszólította őket, hogy adják meg magukat harc nélkül, és akkor kíméletes bánásmódban részesülnek. A szultán nem fukarkodott az öntömjénezéssel, felsorolta az őt megillető cirkalmas címeket, a levél nagy részét tulajdonképpen ez teszi ki. A sztorival részletesebben foglalkozó Töriblog Zicherman István fordításában így mutatja be a szultán levelét:

„Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vigasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani.

Törökország Szultánja, IV. Muhammed”

A zaporizzsjai kozákok erre olyan trágár válaszlevelet írtak, amire a nemzetközi diplomácia történelmében nemigen akad példa. Sorra kigúnyolták a szultán címeit, és néhány káromkodást még önszorgalomból hozzáfűztek. Érdemes ezt is teljes egészében idézni (érzékeny lelkű olvasóink és kiskorúak esetleg ugorják át, nyugodtan vehetik úgy, hogy a levélhez kitettük a 18-as karikát):

„ A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földön és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alexandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom az anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen*, az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg”

* lefordíthatatlan szójáték, az eredetiben szereplő „meszjac” holdat és hónapot is jelent

A frenetikus levélváltást olvasva könnyű megérteni, hogy az eset miért vált a térségben az idegen elnyomás elleni küzdelem és a szabadságvágy szimbólumává. Repint is ez fogta meg, és rögzített egy elképzelt pillanatképet, ahogy a kozákok egymásra licitálva diktálnak durvánál durvább szitkokat az asztalnál ülő írástudónak. A képről sugárzó vidámság és dac olyan hatásos, hogy a festmény az eredeti történettel együtt mélyen beépült az ukrán kollektív tudatba, így nem meglepő, hogy modern változata a most zajló háborúban is előkerült.

Viszont ennek a háborúnak része a dezinformációs hadviselés is, és aki kétkedve fogadja a fent leírtakat, az jól teszi. Bár a sztori egy szelete igaz (például a festmény valóban létezik és valóban ez a címe), nagyobb része nem úgy történt vagy nem akkor történt vagy meg sem történt.

Törökök, lefőtt a kávé

Kezdjük a forrással, a két levéllel, illetve az ezeket állítólag életre hívó történelmi helyzettel. 1676-ra az egykor dicsőséges Oszmán Birodalom eresztékei igencsak repedeztek, Buda visszafoglalására már csak tíz évet kellett várni. IV. Mehmed hosszú uralkodása alatt ugyan – elsősorban nagyvezíreinek köszönhetően – a birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, de a hanyatlás kezdetét is sokan a nevéhez kötik. Sokat elárul, hogy IV. Mehmed végül fogságban halt meg, miután a saját emberei puccsolták meg, akik a szultán sorozatos katonai kudarcai miatt szánták magukat erre a lépésre.

Az egyik ilyen kudarc a Lengyelország elleni hadjárat volt 1672 és 1676 között. Sobieski János lengyel király keményen visszaverte IV. Mehmed seregét. A lengyel csapatokban akkor szövetségesként ott harcoltak a zaporizzsjai kozákok is, akik az 1673-as második chocimi csatában igencsak hozzájárultak az oszmánok súlyos veszteségeihez. A négyéves háborút egy Żurawnóban aláírt békeszerződés fejezte be, amivel a törökök gyakorlatilag elveszítettek minden addigi hídfőállást a lengyelek uralta ukrán területeken. Ezután földrajzilag is adta magát, hogy az akkor orosz fennhatóság alá tartozó Zaporizzsja vidéke legyen a következő célpont, de a szultán új nagyvezíre, Kara Musztafa valószínűleg egyébként is szívesen törlesztett volna az ukránoknak. Ezt az új hadjáratot kezdte állítólag IV. Mehmed azzal, hogy megírta az ominózus levelet, amire megkapta a még ominózusabb választ.

Repin másik, befejezetlen változata – Forrás: Wikipedia
Repin másik, befejezetlen változata – Forrás: Wikipedia

A neten több helyen megtalálni, hogy a levél hatására a szultán letett a hadjáratról, de ez biztosan nem igaz. Ugyan abban az évben valóban nem támadta meg végül a régiót, de vélhetően azért, mert haditerveit késleltette egy pestisjárvány a hátországban. 1677-ben viszont megindult a sereg Ukrajna orosz részében, szóval IV. Mehmed nem tett le semmiről. Igaz, nem is járt sikerrel: 1681-ben verten elkullogott, és Ukrajna az orosz birodalom része maradt. Aztán Kara Musztafa megpróbálta 1683-ban bevenni Bécset, de kudarcot vallott, ami karrierje és élete végét jelentette. Egy évvel később a pápa kezdeményezésére létrejött a Szent Liga nevű proto-NATO, és elkezdték kisöpörni a törököt Európából, a többi meg már történelem (igaz, amit eddig írtam, az is).

Pamfletből levél?

Akkortájt valóban szokás volt, hogy a szultán postai úton inzultálta a leigázásra kiszemelteket, de az oszmán-kozák levélváltás ebben a formában szinte biztosan nem létezett. Egyik levélnek sem maradt fenn az eredetije, ami máris óvatosságra int. A pazar kozák válasz oroszul lejegyzett másolatára csak 1870-ben akadt rá J.P. Novickij etnográfus, tehát majdnem kétszáz évvel a történtek után. Ennyi idő alatt pedig sokat színesedik egy szöveg, akár az eredettörténete is.

Daniel C. Waugh, a seattle-i University of Washington ruszológusa például kutatásai alapján már a hetvenes években leírta, hogy a levél eredetileg a csihirini kozákoknak szólt, csak valamikor a XVIII. században megváltozott a címzettek neve, és a szöveg is ekkor ment el a trágárságok irányába. De így is nehezen magyarázható, hogy a levél több változatban is fennmaradt, és ezek néha alapvető dolgokban – például a dátumozásban vagy aláírásokban – is különböznek. (A leggyakrabban idézett változat a fenti, ami eredetileg 1872-ben jelent meg egy folyóiratban.)

V. V. Kuksza, a kijevi politechnikum történelemprofesszora is levezette, hogy a levél vélhetően sosem létezett. Szerinte K. Harlamovics történész már 1923-ban arra a megállapításra jutott, hogy a levél nem kezelhető történelmi dokumentumként, és irodalmi alkotásként születhetett valamikor a XVII. század végén. Kuksza osztja ezt, és ő is megemlíti a számos verzió közti sok alapvető különbség problémáját.

A legvalószínűbb magyarázat szerint a levél eredetije nem is levél volt, hanem valamilyen törökellenes röpirat. Ilyeneket sűrűn terjesztettek a XVII. század második felében Európa több részén, így Lengyelországban és Oroszországban is, és jellegéből adódóan ezek a pamfletek sokat változtak. Emberről emberre adták, sokszorosították őket, és becsúszhattak kisebb-nagyobb módosítások, ami a sok fennmaradt verzióra is magyarázatot adhat. Könnyen lehet, hogy a válaszleveles keretet valaki hozzáköltötte a röpirathoz – hogy ki, azt már nem tudni, de még azt sem zárhatjuk ki, hogy a „levélre” rábukkanó Novickij.

Évszázados mém

Akárhogy is, a trágár replikát Novickij továbbadta kortársának, Dmitrij Javornickij történésznek, aki baráti társaságban egyszer felolvasta a levelet. E társaság része volt Repin is, aki ihletet kapott a hallottaktól. 1878 nyarán elkezdte rajzolni a festmény első vázlatát, 1880-tól már festette, 1891-ben pedig befejezte. A korhű részletekben Javornickij igyekezett segíteni a művésznek, és Repin róla mintázta az írnok figuráját is. A festmény többi alakja is hasonló easter egg, a Töriblog bejegyzésében végig lehet böngészni.

A 203×358 centis olajfestmény aztán Repin egyik legismertebb művévé vált, és ez végképp összemosta a történelmi valóságot a legendával: akik látták a képet, azok közül sokan tényként kezelték, hogy a megörökített jelenet lezajlott. III. Sándor orosz cár 35 ezer rubelért vásárolta meg az alkotást, amivel akkoriban beállította a legdrágább orosz festmény rekordját. A festmény ma a Szentpétervári Orosz Múzeumban látható, de Repin elkezdett egy másik változatot is, ami szinte el is készült, ez a Harkivi Művészeti Múzeumban lóg (és jelenleg kétséges, hogy a háború megkíméli-e).

A bolsevikok levele George Curzonhoz – Forrás: Wikipedia
A bolsevikok levele George Curzonhoz – Forrás: Wikipedia

Repin mesterremeke hamar mémesedett. 1907-ben például politikai karikatúra dolgozta fel a festményt, amiben a Duma tagjai írtak az akkori miniszterelnöknek, Pjotr Sztolipinnek. De elég jó az az 1923-as rajz is, amin bolsevikok válaszolnak George Curzon brit külügyminiszternek, és a röhögők között ott látható például Buharin, Trockij és Sztálin. De a jelenet szerepelt a Tarasz Bulba című 2009-es orosz filmben, a Cossacks 3 és az Europa Universalis IV című videójátékban is előkerült a festmény, Krasznodarban pedig szobor formájában is léteznek a vásznon látott kozákok, oda lehet ülni közéjük (Valerij Pcselin szobrász alkotása). És azt se felejtsük el, hogy nem Repin volt az egyetlen, akit a levéllegenda megihletett: Apollinaire A megcsalt szerető éneke című versének egyik szakasza is a levéllel indul.

Elmész te a jó édes postaládához

Ilyen előzményekkel nem csoda tehát, hogy a festmény rekreálása az orosz-ukrán konfliktusokban is előkerül. Ugyanakkor a Business Ukraine által minap közölt kép nem most készült, már egy 2015-ös fórumban is megtalálható. Forrásmegjelölés itt sincs, szóval még abban sem lehetünk biztosak, hogy nem régebbi vagy nem manipulált fotó, mindenesetre a szándék világos: egy kozákos-levélírós kép bedobálása konfliktusos helyzetben az orosz elnyomással dacoló ukrán ellenállás jelképe.

Forrás: Facebook / Olekszij Goncsarenko
Forrás: Facebook / Olekszij Goncsarenko

Egyébként a Business Ukraine nem először csúsztat így. 2021-ben már kitettek egy másik fényképet azzal a szöveggel, hogy ukrán képviselők a festmény helyzetét reprodukálva válaszolnak Putyin egyik ukránellenes esszéjére. Ez sem volt igaz, vagy legalábbis nem így: a fotót évekkel korábban, 2018-ban tette ki Facebookra Olekszij Goncsarenko, aki viszont valóban ukrán képviselő, és a kép többi szereplője is parlamenti tag, akiket Goncsarenko posztja fel is sorol. A képviselők Putyin egyik friss szankciójára reagáltak akkor a képpel – meg azzal, hogy minimális változtatással leírták a levél szövegét is, gyakorlatilag elküldve az orosz elnököt az búsba.

Zaporizzsja kozákjai tehát ma is hozzáteszik a magukét az ukrán történelemhez – egy olyan cselekedettel, amit valószínűleg nem is követtek el.

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.