A rettegett náci orvosnak, Mengelének nézték a magyar írót, aki a Micimackó latin fordításával lett sztár Amerikában

Lénárd Sándor neve itthon nincs a köztudatban, pedig a kalandos életű író, nyelvész, muzsikus, orvos világhírnévre tett szert pár évtizeddel ezelőtt. Egy különös ötlet folytán lefordította latinra a Micimackót, ami több országban is népszerű tankönyvvé vált, sőt a New York Times bestsellerlistájára is felkúszott. A több vonásában is Albert Schweitzerre emlékeztető Lénárdnak még azzal is szembe kellett néznie, hogy a hírhedt náci orvosnak, Josef Mengelének vélték.

A zsidó családból származó Lénárd kevés időt töltött Magyarországon, a szállítmányozási cégeknél dolgozó apjával kilencévesen előbb Fiuméba, majd egy évvel később, 1920-ban Bécsbe került. Nyelvtehetsége már ekkor megmutatkozott: gimnazistaként magyar költőket fordított németre, míg Goethe Faustját magyarra próbálta átültetni, miközben németül is verselt. 1928-ban a Bécsi Egyetem orvosi karára iratkozott be, magyarázata szerint azért oda, mert az őt érdeklő többi karra túl bonyolult volt az adminisztráció. Lénárd 14 szemesztert hallgatott az orvosi karon, de arról nincs bizonyíték, hogy diplomát is szerzett volna. Ez persze a későbbiekben sem zavarta abban, hogy orvosi tevékenységet folytasson. Az egyetem elvégzése után Ausztriában tanított, de nem sokáig volt maradása. Az 1938-as anschluss és az egyre erősödő antiszemitizmus miatt Rómába menekült.

Életében három keserves év következett, szinte hajléktalanként élt, éhezett, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Dolgozott kuktaként, de előfordult, hogy vacsorájáért zongorázott. Közben egyre több nyelvet sajátított el, az olasz mellett spanyolul, norvégul, hollandul is tanult, így tolmácsolásból és fordításból is tudott pénz szerezni, sőt szellemíróként mások disszertációit is ő jegyezte. Orvosi, művészettörténeti és régészeti témákban egyaránt otthonosan mozgott. Bújta a könyvtárakat, sokáig az volt a hitvallása, hogy a fasiszta propagandát csak úgy lehet elkerülni, ha a kétszáz évnél korábban született nyomtatott anyagokat elkerüli az ember.

A világháborúban az antifasiszta ellenállásban is részt vett, angol tiszteket bújtatott a németek elől. A világháború után az amerikai hadseregnek dolgozott antropológusként, meghalt katonákat exhumált, és állította össze csontvázukat. 1947-ben aztán a Római Magyar Akadémia orvosa lett, ahol az irodalmi elitünk több tagját megismerte, barátságba került többek között Weöres Sándorral, Déry Tiborral és a Karinthy Ferenccel is. Ők aztán megpróbálták hazacsábítani Lénárdot, de hiába. A folyamatosan német verseket és különböző fordításokat publikáló orvos egy újabb világháború kitörésétől tartva családjával együtt a mindentől távol lévő, biztonságosnak vélt Brazíliában telepedett le 1952-ben.

Füles úgy beszél, mint Cicero

Lénárdék nem az édenkertbe csöppentek bele, új életük is viszontagságosan indult. Brazíliai pályáját egy ólombánya felcsereként kezdte. Bár orvosi végzettségét nem ismerték el, egyszerre volt baleseti sebész, szülész, körzeti és gyerekorvos. A mérgező ólom gyorsan tönkretette a bányászok egészségét, Lénárd azt, akit lehetett, egy vagy két hónapos betegszabadságra írt ki, és arra biztatott, hogy hagyják ott a bányát. Ezzel nem lett túl népszerű a tulajdonosok között, és bő fél év után ő is távozott. Ebben a néhány hónapban viszont befészkelte a fejébe a gondolat, hogy a Micimackót le kéne fordítania latinra. Lénárdot francia bányamérnökök bízták meg, hogy lányaikat tanítsa angolra, történelemre, matematikára és latinra is. Először az angolhoz vette elő a Micimackót, és sikeres is volt vele, de a latinnal nehezen boldogultak tanítványai, ezért gondolt arra, hogy itt is segíthet Milne könyve. Neki is állt a fordításnak, és már néhány részlet elkészültével sikert aratott.

„A kisasszonykák készségesen elfogadták Cicero szavait, mindaddig, amíg azokat Füles szájából hallották”

– írta önéletrajzi könyvében. Lénárd nem először nyúlt a Micimackóhoz, 1943-ban egy olasz ellenállót tanított meg a segítségével angolra, hogy az tudjon beszélni az amerikai szövetségesekkel. A latin fordítást São Paulóba kerülve fejezte be, és posztmodern módszert is bevetve vendégszövegekkel is megtűzdelte a Micimackót, amelynek hősei időnként klasszikus szövegeket idéznek.

„Lassan és végtelen gyönyörrel olvastam Horatiust és Petroniust, Apuleiust és az öreg Cicerót, akiket valaha olyan unalmasnak találtam. Mindegyikük szolgálatkészen nyújtott Milne úr állatkertjéhez szavakat és mondatokat” – írta Lénárd.

A latin Micimackót, amelynek az angol eredeti Winnie the Pooh után Winnie ille Pu lett a címe, először 1956-ban adta ki saját költségén, mindössze 110 példányban. Ezeket a könyveket nyelvészeknek, klasszika-filológusoknak, könyvtáraknak, kiadóknak küldte el, és sokan lelkesedtek is a némileg antik művé nemesedő Micimackóért. Az eldobott hógolyó aztán lavinává dagadt, 1959-ben egy svéd kiadó kétezer példányban nyomtatta ki Lénárd fordítását, majd még kétezret berendeltek belőle. Egy stuttgarti kiadó már 50 ezer példányban jelentette meg a Winnie ille Put, majd angol nyelvterületen is berobbant a terjesztés, Londonban százezer példány jött ki, az Egyesült Államokban pedig a New York Times bestsellerei közé is bekerült. Ez az egyetlen idegen nyelvű könyv, amelynek ezt sikerült elérnie.

Lénárd könyve divatot csinált a latinnak. Hiába érveltek ellene kezdetben, hogy egy gyerek nem tud annyira latinul, hogy mesét olvasson, egy felnőttet pedig már nem érdekelheti ez a szöveg. Szörényi László irodalomtörténész idézte fel egy interjújában, hogy egy amerikai professzor neki hálálkodott, amiért a magyar szerző megmentette New York államban a latinoktatást, így ő is tanulhatta a nyelvet. „Akkor éppen megjelent a Micimackó második kiadása, kétszázötvenezer példányban, latinul. Teljesen letarolta a könyvpiacot, és minden szülő és gyerek elkezdett ordítani, hogy ő is akarja olvasni a Micimackót latinul. Úgyhogy visszavezették a latint a gimnáziumba” – mondta Szörényi.

Magyarországon csak sokára, 1992-ben jelent meg először a Winnie ille Pu, amelyet nálunk is használtak a latin nyelv oktatásához. Ma már antikváriumokban kell vadászni egy-egy példányra.

Jöhet még egy kérdés Bachról?

Lénárdnak a Winnie ille Pu hozta meg a sikert, míg az anyagi biztonságát egy kvízjátékkal teremtette meg. A határ a csillagos ég című műsorban egy a játékos által választott témában kellett kérdésekre felelni. Lénárd Johann Sebastian Bachot jelölte meg, akinek a műveit rajongásig szerette és ismerte. A magyar orvos adásról adásra megfelelt minden kérdésre, amivel a zeneszerző és maga iránt is felkeltette a brazil nézők figyelmét. Amikor ő játszott, kiürültek az utcák. Az sem fogott ki rajta, amikor egy összetépett Bach-kottából kellett megmondania, hogy mi volt a zenemű. Lénárd nemcsak a címét mondta meg, hanem le is ült a zongorához, és eljátszotta a darabot. Felesége, az olasz származású Andrietta úgy emlékezett vissza, hogy férjét nagyon megviselték idegileg ezek a szereplések, nem tudta végigcsinálni a vetélkedőt, 200 ezer crusiedónál (ez akkoriban 2500 dollárt ért) kiszállt. A nyereményből az őserdő szélén álló Donna Emmában vásárolt meg egy patikát. Lénárd csendes életet élt, ellenszolgáltatás nélkül gyógyította az ottani sváb telepeseket és a botokud indiánokat, és olykor, ahogy Albert Schweizer is Afrikában, klasszikus zenét játszott a helyi templomban. 1960-tól már inkább csak alkotott, polihisztorként és lelkes szakácsként a római gasztronómiáról is könyvet, több művében pedig az életútját foglalta össze.

Orvos, és németül beszél? Akkor csak Mengele lehet!

Életének talán legabszurdabb mozzanata volt, amikor 1968 végén Auschwitz hírhedt orvosát, Mengelét vélték felfedezni a szélsőséges eszmék miatt kétszer is hazát váltó, zsidó származású Lénárdban. Egy Erich Erdstein nevű egykori rendőrségi tolmácsban ébredt fel az a gyanú, hogy Lénárd maga Mengele, hiszen a magát Alexander Lenardnak hívató férfi orvos, és németül is beszél, ráadásul félszemére kancsal, mint Mengele az őserdőben pedig bizonyára kimenekített vagyonát rejtegeti. Gyanúját csak fokozta, hogy a tudós házvezetőnője, Kleinné is német volt, aki egykor a Hermann Göring Műveknél dolgozott. Erdstein aztán a rendőrséget is mozgósította, de nem tudták letartóztatni Lénárdot, mert éppen az Egyesült Államokban dolgozott egyetemi tanárként. Később gyilkos humorral számolt be az incidensről.

„December 6-án éjszaka tizenhárom ember autókkal és gépfegyverekkel körülfogta a házamat, hajnalban akartak elfogni. Meg is tették volna, ha nem vagyok Charlestonban. Így hát újból csak szegény Kleinnét kérdezték ki, hogyan gyártott atombombát (kitűnő zsemlegombócot főz), azután átkutatták a házat, találtak egy Bach-portrét (Hitler álruhában!) és egy képes levelezőlapot ezzel a szöveggel: »A virág és veteménymagokról gondoskodom« (sifrírozott, titkos üzenet). Aranyat és gyémántokat hiába kerestek...”

A történet még meredekebb eleme volt, hogy a szélhámos Erdstein egy német lapban megírta, hogy agyonlőtte Mengelét, és cikkéhez Lénárd fotóját is mellékelte. A tudós aztán a Stuttgarter Zeitungban ismertette a históriát a saját szemszögéből. Bár ez az írás humorosan közelíti meg az esetet, ismerői szerint Lénárdot megviselte az őt ért rágalomhadjárat, és amúgy sem jó egészségi állapota még tovább romlott. Lénárd 62 évesen, 1972-ben halt meg, itthon jórészt ismeretlen életművet maga mögött hagyva. Az 1960-as években egy rövid időre fellobbant Magyarországon is a Lénárd-rajongás – ekkor jelent meg Völgy a világ végén című önéletrajzi könyve –, de utána eltűnt a fősodorból, pedig már néhány mondata meggyőzi az olvasót, hogy milyen nagyszerű író. És ehhez még latinul sem kell tudni.

Felhasznált források:
Magyar Napló, 2005, (17. évfolyam, 11. szám)
Kurír, 1990, 1. évfolyam, 124. szám
Magyarország, 1969., 6. évfolyam, 9. szám
Élet és Irodalom, 2010, 54. évfolyam, 11. szám
Siklós Péter: Budapesttől a világ végi völgyig – Lénárd Sándor regényes életútja
Berta Gyula: Egy magyar orvos, aki megtanította latinul Micimackót