Csiby-Gindele Botondnál a kecske is jóllakik, és a tervezőgrafikusság is megmarad

Csiby-Gindele Botond Csíkszeredában született, az egyetemi alapképzést a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékén végezte, majd Egerben az Eszterházy Károly Egyetem Tervezőgrafika szakán mesterizett. 2019 óta dolgozik szabadúszó tervezőgrafikus művészként, munkáit láthattuk tejesdobozok oldalán, könyvesbolt molinóin és utóbbi években a Transylvanian Design Week kiállításán is. 2023-ban a rendezvény különdíjasa volt Rokoya című alkotásával, idén pedig a Bestia kártyajátékkal találkozhattak az érdeklődők a neve mellett a Csíki Székely Múzeumban. Vele azonban leggyakrabban a csíkszeredai házuk udvarán kialakított kisgazdaságban lehet találkozni, ahol napjainak nagy részét tölti, ugyanis soha nem lehet tudni, Heidinek, Szofinak vagy a többi kecskének éppen mikor van szüksége rá. A Kecskemesék „szerelem-projektje” betekintést nyújt a gazdaság mindennapjaiba Csiby-Gindele Botond szemszögéből és arra is rámutat, nem csak a kecskéknek van szüksége rá, neki is a kecskékre. Ebben a beszélgetésben munkáiról, kecskéiről, mesterséges intelligenciáról, ipari állatartásról és férfias csomagolópapírról is kérdeztük.

Második alkalommal válogatták be az alkotásodat Transylvanian Design Week tárlatába, milyen volt az idei alkalom a 2023-as kiállításhoz viszonyítva?

A szervezők nagyon magasra tették a lécet, színvonalas volt mind a kiállítás, mind a kurátori méltatás, prezentálás. Szerintem az ideivel talán sikerült még az elsőt is felülmúlni. Látszik, hogy az előző kiállítás olyan erős benyomást tett egy csomó dizájnerben, hogy idén még többen jelentkeztek, függetlenül attól, hogy nem volt specifikus díjazás, csak maga a megtiszteltetés, hogy valaki a saját hazájában, saját városában, saját otthonában tud kiállítani. Sok esetben azt tapasztalják a grafikusok, hogy kisebb városban nehezebb érvényesülni, hangot kapni magadnak, ezek a lehetőségek mind-mind szuper opciók arra, hogy valaki megmutassa magát az otthoni közösségnek olyan keretek között, ahogy azt a munkássága megérdemli.

Mesélsz kicsit a Bestia kártyajátékról?

Ez egy játszható társasjáték, ami annak idején egy egyetemista feladat volt. Vannak ezek a középkori állatábrázolások, amik rendkívül finoman fogalmazva sok esetben gagyik, és mémeket készítettek belőlük az emberek. Ez nagyon megmozgatta a fantáziámat, elkezdtem utánajárni ezeknek a képeknek és akkor találtam rá a skóciai Aberdeen Bestiáriumra, ami egy 13. századi kódex. Ennek lényegében az volt a funkciója akkor, mint most egy növény- vagy állatlexikonnak. Bemutatta az akkor a Földön élő vagy élőnek vélt állatokat. Az érdekessége az, hogy az embereknek annyira hiányos volt a tudásuk, hogy nagyon sok állatot természetfeletti tulajdonságokkal ruháztak fel, ezek pedig mind le vannak írva. Például, hogy van olyan afrikai bölény, amelyiknek maró hatású bélgázai vannak, spriccel hátrafelé és hogyha eltalálja a vadászokat, akkor lemarja róluk a bőrt. Vagy hogy a tigrist tükörrel kell vadászni, mert annyira hiú állat, hogy ha meglátja a saját tükörképét, az annyira lefoglalja, hogy könnyű becserkészni.

Akkor kezdtem el ezen gondolkodni, hogy ha már adottak ezek a karakterek, egyedi, különleges jellemzőkkel, és még szórakoztatóak is, akkor erre a szórakoztató jellegre lehet építeni. Az pedig adta magát, hogy ezek a tulajdonságok kijátszhatóak legyenek egymás ellen, mint annak idején a pokémon kártyák esetében.

Lényegében a hagyományos, színre-szín, számra-szám elvre épül a játék, annyi csavarral, hogy ehhez ismerni kell a különböző karaktereknek a háttértörténetét, jellemzőit, képességeit. Például nagyon sokáig hitték, hogy az unikornis egy létező, állat, amit csak és kizárólag úgy lehet elkapni, hogyha egy szűz lány leül az erdőbe és vár, az unikornis pedig megérzi az ő tisztaságát és előmerészkedik. Ebből kiindulva tehát az unikornis kártya a szűz kártyával kijátszható, a szűz pedig a szatírral és így tovább.

Ami a vizualitást illeti, az állatok ábrázolása nagyrészt megegyezik bestiáriumbeli ábrázolással. De szeretném még továbbfejleszteni, jelenleg a kártyalapon egy szám és egy karakter szerepel, hátul meg a logó, de szeretném azokat a mesébe illő sajátosságokat is feltüntetni rajtuk amik a bestiáriumban szerepelnek.

Elég sajátos stílusod van, miből építkezik ez? Mi szolgál inspiráció-forrásként?

Ugye én '96-os vagyok, nekünk még az óvodai és kisiskolai képzésünknek szerves része volt a népművészeti foglalkozás, néptánc, népdaléneklés, már óvodában és később iskolában is voltak népviseletben szerepléseink, voltunk népművészeti táborokban. Úgy érzem, ez egy olyan alapot adott nekem, aminek köszönhetően később az alapképzéses diplomamunkámnál is és a mesteri munkámnál is visszanyúltam ezekhez a népi vonatkozásokhoz, látványvilághoz, ikonrendszerekhez, logikai felépítésekhez.

Őseink népművészetét máig rendkívül jelentőségteljesnek tartom, ez a kincse az embernek, ami ott van mögötte, amihez bármikor vissza tud nyúlni, és olyan dolgokat tud előhúzni, ami ma is ugyanúgy megállja a helyét, mint 100-200 évvel ezelőtt. Úgyhogy engem legtöbb esetben ezek az itthoni helyi archaikus formák inspirálnak.

Ezeket esztétikai minőségükben építed be vagy a többletjelentést is figyelembe veszed?

Azt gondolom, hogy ha valami mögött, amit ábrázolunk, nincs jelentés, akkor az felszínes marad. Ha nem tudom megindokolni, hogy ez miért ilyen színű, miért így hajlik, miért olyan, amilyen, akkor azt nevezhetjük giccsnek. Egy logó vagy arculat vagy illusztráció megtervezésénél nagy szabadsága van az embernek, viszont nagyon kell vigyázni arra is, hogy legyen mögöttes tartalom, legyen egy koncepció, mert ez a fundamentuma az egésznek. Hogyha ez hiányzik, akkor az egész felejthetővé, személytelenné válik, sablonos lesz.

Mennyire vált konkurenciává a mesterséges intelligencia? Hogy érzed, már fel tudná venni a versenyt a grafikai tervezőkkel?

Szerintem legtöbb esetben a mesterséges intelligencia elvégzi a feladatot, generál egy logót, tervez egy arculatot, de az nagyon általános, basic lesz, nem lesz mögötte tartalom, nem egy koncepcióra építkezik.

Lényegében nem tud újat alkotni, csak a már meglévő munkákból összegyurmáz egy következőt. Van, aki megelégszik ennyivel, de ez azért ritka ebben a korban, amikor marketing-osztályok specializálódnak fogyasztói igények tanulmányozására. Nekem abból a szempontból van szerencsém, hogy elég egyedi, felismerhető stílusom van, akik megkeresnek, azért keresnek meg, mert hasonlót szeretnének, azaz magam miatt kérnek fel. Ezért is nem érzem én még az MI fenyegetését, de tartok attól, hogy ez a pont is eljön majd. Próbáltam arra kérni a ChatGPT-t, hogy az én stílusomban generáljon egy logót, de nem igazán jött még össze neki.

Kisegítő-eszközként azonban sok grafikus használja. Nagyon jó mondjuk arra, hogy elkészítsen vizualizációkat, megmutassa, hogy fog kinézni az adott logó különböző termékeken. Korábban is volt erre módszer, de MI-vel könnyebb és gyorsabb ezt elvégeztetni.

Hogy kezdődött ez a mese a kecskékkel? És hol tartotok most?

Én mindig is nagyon szerettem foglalkozni állatokkal, 13 éves koromig tömbházban laktunk, akkor is volt aranyhal, meg ékszerteknős. De amikor kikötöztünk kertes házba, akkor elszabadult a pokol, megjelentek a kutyák, tyúkok, libák, nyulak, ez volt a kapudrog, innen már egy lépés volt, hogy valami nagyobb is betegye a lábát az udvarra. 11 évvel ezelőtt megjelent az első két kecske, amiből aztán lett 3, és most van 16.

Nagyon sok állat a keveréke szerintem a kecske. Úgy ragaszkodnak, mint a kutyák, de önállóak is tudnak lenni, mint a macskák, meg nagyon intelligensek is, hasonlítanak a juhokra is, de nem annyira félősek. Rendkívül hasznosak, hasznosítják a kerti gazt és egyéb zöld hulladékot, fejjük őket, a tejükből sajtot, túrót, kefírt készítünk, mindenképpen egy nagyon széles spektrumú haszonállat. Minden évben az embernek megvannak a sikerélményei is, amikor születnek a kisgidák. A nálunk élő kecskék fajtája, anglo-núbiai, ez egy nagytestű, tejelő fajta, jellegzetes hosszú, lelógó füleiről és, zsíros tejéről ismert.

Nálunk ezek az állatok szinte családtagok, nem csak haszonállatként tekintünk rájuk, mindegyiknek neve és saját története, személyisége van, legyen szó Heidiről, Szofiról vagy bármelyikükről, ha kell, kint éjszakázok mellettük. Azonban az is hozzátartozik a történethez, hogy néha kénytelenek vagyunk levágni őket. Ha már nincs kapacitásunk fenntartani őket, meghirdetjük, hátha el tudjuk adni valakinek, de ez nem mindig jön össze. Hogyha arra kényszerülünk, hogy mégis levágjuk őket, akkor a lehetőségekhez mérten a legjobb életet biztosítjuk számukra egészen addig, amíg a levágásra nem kerül a sor. Korábbi interjúkban azt mondtam, hogy mi nem vágunk le semmit és senkit. Ez akkor volt, amikor volt öt kecskénk, azóta volt egy Covid és lett egy háború, amik a gabonaárak emelkedését hozták magukkal. Újabban pedig a száj- és körömfájás is fenyegeti az állatokat, bár szerencsére még csak Magyarországon, de már mi is óvatosabbak vagyunk. Korábbi években óvodások is jöttek hozzánk látogatóba, megnézni a kecskéket, de mostanában már nem igazán engedünk be idegeneket, ha érdeklődő jön, előbb lefertőtlenítjük a kezét, lábát, ruháit, mielőtt beengednénk. Mert ezt a betegséget be lehet hozni ruhával, takarmánnyal, cipőtalppal, akármivel. Amíg az országban nincs, nem mondták ki, addig reménykedek, hogy nem is lesz, de jobb félni, mint megijedni.

Szóval nem mindig könnyű. Annak idején, amikor tombolt a Covid, megjelent egy cikk a kecskéinkről a Blikkben csak azért, hogy feldobja az embereket ez a kedves, vidám történet. Mondták, hogy ezért íródik. Én akkor is próbáltam elmondani, hogy azért ez nem mindig fenékig tejfel és vannak mélypontok is. De amikor megjelent, akkor olyan nagyon habos-babos rózsaszín életnek mutatta be a miénket, hogy az ember tényleg megkívánja. De ez csak a fele annak, amit valóban magába foglal ez az életmód. A szebbik fele.

Számolni kell olykor a betegséggel és a kudarcokkal is. Na de annyira még nem ütöttem meg a bokám, hogy azt mondjam, ennyi volt, befejezzük.

El tudnád képzelni azt, hogy ipari állattenyésztésben dolgozz?

Nem. Ha nem tudom így csinálni, akkor sehogy. Ahogy ezt mi csináljuk, nem jövedelmező. Mi azért csináljuk, mert szeretjük ezeket az állatokat, szeretünk velük foglalkozni és szeretjük a tejüket na meg a sajtot, de ha az ember leül, vesz papírt, ceruzát és elkezd számolni, akkor rájön, hogy legjobb esetben is nullában jövünk ki, azaz az állatok fenntartják saját magukat.

Az ipari állatartás arra játszik, hogy amíg az állat él, addig annyira használd ki, amennyira az lehetséges. Ha pedig már nem tud téged kiszolgálni, akkor vágó, vége, képszakadás. Nálunk nem így működik ez. Hogyha például kisgida születik, nyolc hét előtt – amikorra már az anyja is természetesen ellökné magától – semmiképp nem választjuk el őket, hiába esünk el így sok tejtől.

Hogyan fér össze ez a két, látszólag ellentmondásos szakma? Milyen kapcsolatban állnak egymással?

A grafikusság egy elég statikus munka, az ember a képernyő előtt ül és dolgozik. Ezzel ellentétben az állatok miatt kint kell lenni, egy aktív életmódot követel meg. Prioritások szempontjából mindig elsők az állatok, ők élveznek előnyt. A szabadúszó grafikusság bizonyos szempontból több mozgásteret ad, nem vagyok időhöz, körülményekhez kötve. Azt tudom csinálni éjszaka is, magamnak osztom be az időmet. Az állatoknál ez más, ott ők osztják be nekem. Akármennyire jól gondoskodik róluk az ember, ha valakinek van az udvarán egy állat, akkor azzal előbb-utóbb történik valami, ha több van, akkor ez hatványozódik. De ez nem egy negatívum, ha kell egy szünet, és akkor kimegyek a napfényre, a friss levegőre, ez meghozza az ihletet is a kreatív munkához sok esetben.

Viszont van olyan is, hogy annyira lemerít fizikailag a kinti munka, hogy tolódik egy projekt, olyan időszakban, amikor minden nap kint kell dolgozni, és fizikailag annyira kifáradok, hogy este már nem tudok minőségi munkát végezni a számítógép előtt. Tehát egyszerre támogatja és olykor lehetetleníti el a kettő egymást.

A Kecskemesék egy szerelemprojekt nekem, csináltam ennek is egy teljes arculatot, készítettem egy logót. Ezt az egész arculatmentalitást, amit tanultam és csinálok, próbáltam belecsempészni ebbe a gazdálkodásba is. Nekem jól esik úgy adni a saját termékeimet, hogy az karakterhű legyen. Ez a logó is a helyi motívumvilágból építkezi, a székelyharisnyán lévő zsinórdíszből inspirálódva született meg ez a kecskefej.

Sok esetben azt is vallom, hogy az állatok azok, amik itt tartanak engem. Ha nem lennének, akkor lehet, hogy nem jöttem volna vissza Magyarországról egyetem után, ott próbálkoztam volna elhelyezkedni. De ez ideköt engem, hiába sokkal nehezebb itthon grafikusként érvényesülni.

Viszont hála az internetnek, tudok dolgozni olyan cégeknek is, amik helyileg távolabb vannak, vagy akár külföldre is. Két éve megkeresett a Cărturești azzal, hogy látták a munkáimat Instagramon és szeretnék, ha terveznék nekik karácsonyi dizájnt, molinókat, rollupokat. És specifikusan rendeltek egy „férfias csomagolópapír” dizájn-tervet is.

Hogy néz ki egy férfias csomagolópapír?

Szerencsére konkrét elképzeléseik voltak, mert hanem én is nagy gondban lettem volna. Kikötötték, hogy semmiképp nem ezen a bajszos, farkasos, Pinterestes vonalon akarnak elindulni, szóval ne whisky-s üvegekben és barbershop-stílusban gondolkodjak. Így végül lett kempingezős, biciklis, csavarkulcsos. Próbálkoztam fejszéssel is, de attól megijedtek, szóval végül nem került be a válogatásba.