Bölöni László sportlegenda díjat kapott a Román Sportügynökségtől

A sportlegenda különdíjat kapott Bölöni László a Román Sportügynökség keddi bukaresti gáláján, ahol a tavalyi év legjobb sportolói, edzői és csapatai mellett – egyfajta életműdíjként – korábbi nagyságokat is elismertek. A szatmári Gyenes Emánuelt is díjazták.

A Román Operában szervezett gálát a 108-szoros román válogatott és a Steauával BEK-et nyerő Bölöninek a díjat az egykori csapattársa, Miodrag Belodedics adta át.

Beszédében Bölöni az egykori csapatának ajánlotta a díjat, kijelentve, hogy a ‘86-os Steaua minden tagját megilleti a díj. Külön megemlítette Jenei Imrét, Miodrag Belodedicst, Adrian Bumbescut, Tudorel Stoicát és Anghel Iordănescut. Ugyanakkor köszönetet mondott az eseményen jelenlévő – a román sajtó szerint épp Bölöni meghívására érkezett – Valentin Ceauşescunak, aki a ’80-as években a politikai befolyását kihasználva részt vett a csapat építésében, ahogy a Golazo fogalmaz, „közel állt ahhoz a generációhoz”.

„A trófea valaki másé is. Egy különleges, erős és nagyon intelligens emberé is. Nagyon boldog vagyok, hogy ma velünk van. Valentin, a trófea a tiéd is” – mondta Bölöni a színpadon a könnyekig meghatva az érintettet, majd megemlékezett a generáció már eltávozott tagjairól is. Arról korábban írtunk, hogy a Bölöniről készülő portréfilmben, amely a magyar kormány és az RMDSZ finanszírozásával készül, szintén megszólal Valentin Ceauşescu.

A Vasárhely.ma összefoglalója szerint a Barcelona elleni győzelem legszebb pillanatának a Dicsőszentmártonból induló sportlegenda a hazaérkezést nevezte , amikor éjszaka mintegy 30 ezer szurkoló várta őket az otopeni-i repülőtéren. Szintén szép szavakkal illette a román válogatott több mint negyven évvel ezelőtti és mostani edzőjét, Mircea Lucescut, aki 1981 őszén visszahívta abba a nemzeti 11-be, amelyből Valentin Stănescu igazságtalan módon kihagyta.

„November elseje volt, halottak napja, én apám sírjától tértem haza. Épp akkor csörgött a telefon, amint hazaértem. Az úriember, aki hívott a beszélgetésünk végén egy négy szavas mondatot mondott: Am nevoie de tine! (Szükségem van rád!) Ez akkoriban egy nagyon bátor mondat volt, mert a válogatottól való eltiltásomat támadta. Ez volt az a mondat, amit 2 évig senki sem mert kimondani, 4 szó, ami megváltoztatta az életemet” – idézi Bölöni beszédét Digisport, hogy miként köszönte meg Mircea Lucescunak a bátorságát a korábbi válogatott focista.

A díjak többsége a tavalyi párizsi olimpián és paralimpián aranyérmet nyert sportolók nyerték, de az Európa-bajnokság emlékezetesen teljesítő román labdarúgó-válogatottat is elismerték. Gyenes Emánuelt is kiválóságdíjjal ismerték el.

  • Az év férfi sportolója: David Popovici, úszás
  • Az év női sportolója: Simona Radiş, evezés
  • Az év férfi edzője: Adrian Rădulescu, úszás (David Popovici)
  • Az év női edzője: Camelia Voinea, torna (Sabrina Maneca Voinea)
  • Az év férfi parasportolója: Alex Bologa, cselgáncs
  • Az év női parasportolója: Camelia Ciripan, asztalitenisz
  • Az év sporteseménye: a bukaresti Birkózó-Európa-bajnokság
  • Különdíj az év magánkezdeményezésért a sportban: Transylvania Open
  • ⁠Az év férfi csapata: a férfi labdarúgó-válogatott
  • ⁠Az év női csapata: CS Gloria 2018 Bistrița-Năsăud (kézilabda)
  • ⁠Az év férfi csapata (egyéni sportok): Marian Enache és Andrei Cornea (evezés)
  • Az év női csapata (egyéni sportok): női evezős nyolcas
  • Az év női reménysége: Amalia Lică (ritmikus sportgimnasztika)
  • Az év férfi reménysége: Vlad Covaliu (vívás)
  • ⁠Az év reménysége (vegyespáros): Teodor Luca Botnaru és Julia Denisa Bidică (versenytánc)
  • Az év szakszövetségi elnöke: Camelia Potec (Román Úszó- és Öttusaszövetség)
  • Kiválóságdíj a motorsportban: Gyenes Emánuel
  • Kiválóságdíj az egész sportpályafutásért: Simona Halep
  • ⁠Román Sportügynökség sportlegenda különdíja: Bölöni László

Bölöni Lászlónak egyébként idén ez már a harmadik díja, amiről hírt adunk, korábban arról írtunk, hogy a „Tiszteletbeli Székely” díjat vehette át Vidnyánszky Attilával együtt XI. Budapesti Székely Bálon. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett bálon a kitüntetéseket Szász Jenő, az intézet elnöke és Kövér László házelnök adta át a díjazottaknak. Ezen kívül a Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíját is szintén idén januárban vette át a 72 éves egykori futballista.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!