Hiába lett olimpiai bajnok Imane Helif, idén sem vehet részt a női ökölvívó-világbajnokságon

Az olimpiai aranyérmes Imane Helif algériai ökölvívó nem vehet részt a március 8. és 16. között a szerbiai Nisben megrendezendő női ökölvívó-világbajnokságon.
A döntést a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) arra hivatkozva hozta meg ismét, hogy álláspontjuk szerint Helif „nem felel meg a jogosultsági feltételeknek”, írja a HotNews.

„Imane Helif nem vehet részt a mi világbajnokságunkon, nem felel meg a jogosultsági kritériumoknak a túl magas tesztoszteronszint miatt. A technikai szabályzatunk világosan meghatározza az erre a versenyre vonatkozó követelményeket és kritériumokat. Szúrópróbaszerűen végezzük a nemi alkalmassági vizsgálatokat, és az itteni világbajnokságon is elvégezzük őket” – idézte Chris Robertset, az IBA főtitkárát és vezérigazgatóját a Gazzetta dello Sport.

A 25 éves ökölvívó legutóbb a 2024-es párizsi olimpián került a nemzetközi figyelem középpontjába, miután annak ellenére indulhatott az olimpián, hogy magas tesztoszteronszintje miatt kizárták a 2023-as világbajnokságról. A döntés és Helif sorozatos győzelme heves vitákat váltott ki, különösen Magyarországon, mivel Helif Hámori Lucával, az első magyar női olimpiai bokszolóval is megmérkőzött, aki egyhangú pontozással elveszítette ellene a párizsi olimpia negyeddöntőjét.

Az IBA, amely az ökölvívó-világbajnokságot vezeti, más jogosultsági kritériumokat alkalmaz, mint az olimpiai játékokat szervező Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Míg az IBA 2023-ban is kizárta Helifet, a NOB engedélyezte indulását a 2024-es olimpián, mivel a Boxing Unit szabályainak megfelelt. Ez az ellentmondás tovább fokozta a vitát a nemi identitás és a sport tisztességessége körül.

És a helyzeten az IBA párizsi sajtótájékoztatója se sokat segített, amit a Guardian és a Time beszámolója kaotikusnak nevezett, miután a bokszszövetségnek bizonyítékokat nem sikerült felmutatnia, de kiderült, hogy nem egységes az álláspontjuk arról sem, hogy miért tiltották el Helifet. Amíg a szövetség orosz elnöke, Umar Kremlev a tesztoszteronszinttel, az Európai Ökölvívó Szövetség elnöke és az IBA orvosi bizottságának korábbi elnöke, Ioannisz Filippatosz már kromoszómatesztre hivatkozva indokolták Helif kizárását, de az orosz állam befolyása alatt álló Gasprom szponzorja is téma lett a sajtótájékoztatón, ami az IBA függetlenségét is megkérdőjelezte.

A NOB álláspontja szerint egyébként Helif azért felel meg a női versenyszabályzatnak, mivel útlevelében nőként született nőként szerepel. Az IBA őket is tájékoztatta, hogy Helifnél X és Y kromoszómákat is találtak egy vizsgálat során. A NOB szóvivője, Mark Adams azonban „illegitimnek” és „ad hocnak” nevezte a teszteket. Úgy fogalmazott, hogy a szóban forgó tesztek „annyira hibásak, hogy nem lehet azokat figyelembe venni”, de az egész tesztelési folyamattal szemben aggályokat fogalmazott meg. Szerinte a teszteket önkényesen végezte az IBA, indokolatlan volt a sportoló nemének vizsgálata.

A nemi identitás és biológiai nem kérdése bonyolult és sokszor vitatott téma a sportban. Rengeteg pletyka, mendemonda kavarog Helifről is az interneten: az, hogy transznemű, hogy túl magas a tesztoszteronszintje, hogy valójában férfi stb. A természet jóval változatosabb annál, hogy két kategória – férfi és nő – elegendő lenne minden ember besorolására. Az interszexualitás, amely kategóriába nagy valószínűséggel Helif is tartozik, azt jelenti, hogy az egyén genetikai neme, nemi szervei és másodlagos nemi jellegei között ellentmondások vannak, így nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként. Az interszexualitás helyett jelenleg a szexuális fejlődési zavart (DSD, disorders of sex development) használja a szakirodalom, ám ezt számos interszex ember és szervezet ellenzi, mivel feleslegesen patologizálja, orvosilag kezelendőnek írja le ezt az állapotot.

Nem ismert, hogy Imane Helifnek van-e ilyen genetikai rendellenessége, mivel a részletek bizalmasak, az IBA által végzett tesztek eredményeit nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit közöltek, hogy a sportoló nem felelt meg a feltételeknek, de nem részletezték, hogy pontosan miért.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!