Egyre nő azok száma, akik a plasztikai műtéttől remélik a boldogságot

Az arcplasztikai beavatkozások – mint például szemhéjfelvarrások, orrplasztikák, ajakfeltöltések – 2023-ban 20%-kal növekedtek. Tavaly világszerte 35 millió ilyen beavatkozást végeztek, írja a Guardian.

A legnépszerűbb eljárások közé tartozott a szemhéjplasztika (1,7 millió eljárás, 24%-os növekedés), az orrplasztika (1,1 millió eljárás, 21,6%-os növekedés), valamint az ajakfeltöltés és száj körüli eljárások (0,9 millió eljárás, 29%-os növekedés). A mellműtétek száma csökkent (4,1 millió, -5%), míg a test és végtagok beavatkozásai kis mértékben csökkentek (5,1 millió, -0,4%).

A Guardian cikke szerint ez a növekedés annak köszönhető, hogy a társadalom folyamatosan a szépséget helyezi előtérbe. Sokak szemében a vonzó megjelenés összefonódik a sikerrel, legyen szó munkáról, kapcsolatról vagy akár a médiafigyelemről. A közgondolkodás szerint a szép emberek könnyebben kapnak állást, vonzóbb partnereket találnak, sőt még a díjak megszerzésére is nagyobb esélyük van.

A probléma azonban az, hogy a plasztikai műtétek gyakran nem teljesítik azt az ígéretet, hogy tartós boldogságot hoznak. Sok esetben az emberek egy beavatkozás után nem elégedettek, és újabb és újabb műtéteket akarnak, hogy elérjék azt az „ideális” kinézetet, amelyet elképzeltek. A „tökéletes új én” azonban mindig csak egy újabb műtét távolságában látszik lenni. Ennek következtében kialakul egy ördögi kör, ahol a műtétek száma nő, ám a kívánt boldogság vagy elégedettség sosem érkezik el. Katie Price is arról beszélt, hogy miután lefogyott, következő lépése a fenékfeltöltés lesz, hogy elérje az általa elképzelt „tökéletes” megjelenést.

Eközben a kozmetikai sebészeti beavatkozások árnyoldalai sem hagyhatók figyelmen kívül. Nem minden műtét végződik sikeresen, és egyre több tragikus eset kerül a nyilvánosság elé. Nemrégiben egy Alice Webb nevű 33 éves, ötgyermekes anya halt meg egy nem sebészeti „brazil fenékfeltöltés” komplikációi következtében, hívja fel a figyelmet a Guardian cikke. Ezek az esetek rámutatnak arra, hogy a szépészeti beavatkozások nemcsak mentális, hanem fizikai kockázatokkal is járnak, és a műtétek nem mindig eredményeznek boldogabb, elégedettebb életet.

A közösségi média és a mesterséges intelligencia is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek egyre többet gondolkodjanak a megjelenésükön. Egy felmérés szerint minden harmadik nő, amikor összehasonlítja magát az Instagram influencerekkel vagy az AI által generált arcokkal, úgy érzi, hogy neki is szüksége lenne valamilyen beavatkozásra. Az algoritmusok által meghatározott „szépség” olyan elérhetetlen standardokat állít, amelyek nyomás alá helyezik az embereket, különösen a fiatal nőket. Ez egy spirál, amelyben a gyors megoldások, mint a plasztikai sebészet, elsődleges szerepet kapnak, ám a mentális egészség háttérbe szorul.

A valóság az, hogy a plasztikai sebészet nem oldja meg az alapvető önértékelési problémákat. A testi átalakulások gyakran nem képesek orvosolni azokat a mélyebb lelki sérüléseket, amelyeket az emberek magukkal hordoznak. Az önbizalom és az önelfogadás sokkal összetettebb folyamatok, amelyeket egy műtéti beavatkozás nem tud megoldani.

Minél több ilyen beavatkozást végeznek el valakin, annál inkább további műtéteket kíván, mert a vágyott „új én” mindig elérhetetlen marad, írja a Guardian, amely a plasztikai műtéteket hajszolókkal szemben azokat állítja, akiknek külsejük akár betegség, akár más maradandó sebet okozó károsodás következtében, tényleg mindennapos gondot okoz.

A cikk szerint több mint 100 millió ember él a világon olyan feltűnő külső különbségekkel – például sebhelyekkel vagy betegségekkel –, amelyek gyakran hátrányos megkülönböztetéshez vezetnek. A lap egy új amerikai filmre hívja fel a figyelmet: az A Different Man (Egy másik ember) a külső eltérések és a társadalmi normák közötti konfliktust tárja fel. A film főszereplője, Adam Pearson, aki a neurofibromatózis nevű genetikai rendellenességgel él, erőteljes szószólója azoknak, akik ilyen különbségekkel küzdenek. A film bemutatja, hogy a felszíni változások – mint a műtéti átalakulások – nem mindig oldják meg az önértékelési problémákat.

Pearson elmeséli saját életét, amelyet a társadalmi elvárások és előítéletek formálnak. A film azt mutatja be, hogy az igazi probléma nem az, hogy hogyan néz ki valaki, hanem az, hogy a társadalom hogyan reagál rá. Pearson rámutat arra, hogy a szépség, mint társadalmi norma, történelmileg mélyen gyökerezik, és a külső különbségek gyakran az „ördögi” karakterek sztereotípiáival kapcsolódnak össze, például olyan filmekben, mint a James Bond sorozat vagy a Joker.

A film kritikusai dicsérik annak realista ábrázolását és azt, hogy elkerüli az egyszerű megoldásokat. Pearson szerint az igazi változás akkor következik be, amikor egy feltűnő külső különbséggel élő ember is szerepelhet egy filmben anélkül, hogy a különbségét kiemelnék. Addig is Pearson vállalja, hogy szószólója legyen ezeknek az embereknek, bízva abban, hogy az ő története mások számára könnyebbé teszi a mindennapokat.