Kiveszőben vannak a szokásaink, a rituálék helyét a külcsín veszi át egy tanulmány szerint
Életünk nagy eseményei gyökeresen átalakulóban vannak, mutat rá egy román szociológiai folyóiratban megjelent kutatás, amit a HotNews szemlézett, úgy tűnik, hogy eltűnőben vannak a szüléshez, a házasságkötéshez és a temetéshez kapcsolódó szokásaink. De azok a szembetűnő különbségek is, amelyek a városi és vidéki események meghatározó elemei voltak.
A szerzők, Codruța Predatu és Cristina Leovaridis szerint bár a kereszteléshez, az esküvőhöz és a temetéshez kötődő rendezvényszokások még mindig elterjedtek a vidéki területeken, már kevesen tudják, hogy mit is jelentenek valójában, vagy miért gyakorolják őket. Így már a vidéken élők is inkább városi éttermekben szervezik meg az eseményeket, holott korábban természetellenesnek tartották, hogy ezeket az eseményeket otthon vagy a közösséghez közel szervezzék meg. Különbségek akkor merülnek fel, amikor a menüválasztásról vagy a helyszínről van szó.
A szerzők a szokásoktól való elszakadást az esküvők szervezésén keresztül is érzékeltették. A városi esküvők ugyanis már teljesen elszakadtak a korábbi szokásoktól, inkább a családok közötti versengéssé váltak, hogy ki nyűgözi le a legjobban a világot, és ki kapja meg a legnagyobb figyelmet.
A modern esküvőkről már aligha hiányozhat a candy bár, fagyis, sós, szivaros asztal, a DJ, kvartett, szaxofon, videós, virágos, sminkes, vendégszállás, menyasszonyi ruha vagy öltöny próba is helyet kapott, már-már kihagyhatatlan részévé válva a nagy napnak.
„A külső, formális szempontok előtérbe kerülése, valamint a család és a közösség részéről érkező nyomás eltűnése mutatja, hogy ezek az események rítusból átmenetivé, általános ceremóniává váltak” – vonják le a következtetést a kutatás szerzői.
Apropó szervezés: a tanulmány írói abban is változást látnak, hogy kik szervezik meg az eseményt, hisz újabban rendezvényszervezők segítik a családot, akik a család szempontjait követik.
A „család” fogalma a múltban megszokottól eltérően, már vidéken is kevésbé jelenti a nagyszülők által diktált elvárásokat. A vidéki társadalmakkal ellentétben, ahol a hagyományos családoktól elvárták, hogy legalább egy gyermekük legyen, a városi társadalmakban a házasságot már nem tekintik olyan aktusnak, amely várhatóan végleges, vagy különféle elvárásokkal járna. Ugyanakkor a városi társadalmakban a család már egyáltalán nem biztosítja az egyén számára azt a társadalmi státuszt, mint a vidéki társadalmakban, ami a családi funkciók eltolódásához és a hierarchiák felcserélődéséhez vezet – állítják a kutatók.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!