„Mindig azt mondogattam, hogy bejárom a világot, és azután hazaköltözöm”

2024. május 12. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Nem is gondolnánk, hogy milyen rövid út vezet a Hargita megyei Máréfalváról az Amerikai Egyesült Államokba, de Fülöp Edina története bizonyítja, hogy Kolozsvárról nézve nincs is szükségünk hozzá másra, mint lelkesedésre és nyitottságra. Persze, nem árt hozzá némi nyelvtudás, sőt jogosítvány sem, ha az amerikai kultúra és az ottani látnivalók érdekelnek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy vannak olyan fiatalok, akik miután mindent is láttak a nagyvilágban, utána hazavágynak a pár ezres falucskába, hogy a multikuti helyett, a hagyományban fürdőzzenek.

A székelyföldi kistelepülések számos székely néphagyományt, szokást őriznek. Mit érdemes tudni a Hargita megyei Máréfalváról (Satu Mare), ahol a szatmáriak is otthon érezhetnék magukat?

Máréfalva nagyon szerethető hely, az igazi székely falu hangulata és a vendégszeretete mellett, talán a gyönyörű székelykapuink, és az igazi, kemencében sült tejföles lepényünk az, ami a turisták számára vonzóbbá tehet minket, mint a románul azonos nevet viselő Szatmárt. Ahogy te is említetted, a hagyományőrzés nálunk is fontos, és egyre népszerűbb is. A faluban tevékenykedő Rozetta Ifjúsági Egyesület, amelynek sokáig aktív tagja voltam, évről évre, sőt hónapról-hónapra tesz azért, hogy „Legyen vagány a hagyomány”. Olyan tevékenységekre gondolok itt, mint a néptáncoktatás, gyermeklakodalom és bálok szervezése, de a húsvéti időszak régi szokásait is felelevenítették az elmúlt években: a lányok például idén is népviseletben várták a locsolóikat, akik dalolva, vizes vödrökkel érkeztek. Természetesen szentmise után, ahogy azt illik.

Ezt azért is kérdeztem, mert vidékről egyre több fiatal költözik el, és csak szerencsésebb esetben mennek a közeli kisvárosig. Sokan inkább a nagyvárosok, nagyvilág felé kacsintgatnak, ahol nem feltétlenül a hagyományápolással lehet érvényesülni. Szerinted mi az oka annak, hogy a fiatalok tömegesen elköltöznek faluról?

Ennek nagyon sok oka lehet, vannak például, akik tanulni és tapasztalni mennek, vannak, akik pénzt keresni külföldön, vagy nagyvárosban, és vannak, akik egyszerűen nem találnak lehetőségeket az aktuális falusi környezetükben, vagy nem elég erős a közösség megtartó ereje számukra. Vagy csak más az értékrendjük és az elképzeléseik, és ez teljesen rendben van, ha az ember nem érzi jól magát a környezetében, nincsenek lehetőségei, és ezen nem áll módjában változtatni, akkor mennie kell.

Az első két esetben én úgy látom, hogy a fiatalok egy idő után visszatérnek a falvakba. A külföldön vagy nagyvárosban szerzett tudást és tőkét ilyenkor helyben kamatoztatják. A falusi közösségek vezetőinek, szervezőinek törekedniük kell arra, hogy megszerettessék a hagyományokat a fiatalokkal, hogy értéket adjanak nekik, ne csak rájuk erőltessék, és hogy lehetőséget biztosítsanak a fejlődésre, a nyílt kommunikációra. Ilyen szempontból nagyon büszke vagyok Máréfalvára!

Te el tudnád képzelni, hogy hazaköltözz Máréfalvára?

Igen! Teljes mértékben! Mindig azt mondogattam, hogy bejárom a világot, és azután hazaköltözöm. Szeretem Máréfalvát! Valahogy egyszerre kap helyet a falu életében a hagyományőrzés, a régi értékek tisztelete és a fejlődés is: új vállalkozások indulnak, nemrég nyílt meg például a falu első étterme, a Medvenyelv Pizzéria (Júlia néni isteni finom ételeket készít).

Ugyanakkor épül az új és modern óvodaépület, restaurálják a templomot, egyre népszerűbb a színjátszás, aktívan tevékenykedik a Caritas (főleg a szépkorúaknak szerveznek programokat), a Rozetta új kezdeményezése, a RoziSuli is nagy népszerűségnek örvend. Olyan nyílt alkalmak ezek, ahol tapasztalt előadók beszélnek hasznos és fontos témákról. Ebben a hónapban például Dávid Endre vállalkozó tartott előadást a történetmesélés rejtelmeiről. Ezek a dolgok összességében nekem a közösséghez tartozás erejéről tesznek tanúságot és arról, hogy igenis lehet fejlődni úgy is, hogy közben nem dobjuk el régi értékeket, szokásokat.

Hogyan jött az ötlet, hogy külföldön vállalj munkát?

Mindig is szerettem utazni, és a Work and Travel kiváló lehetőség volt nem csak arra, hogy az ember meglátogasson egy másik kontinenst, de arra is, hogy személyiségfejlődést érjen el, munkatapasztalatot szerezzen, új kapcsolatokat építsen, ténylegesen megtapasztaljon egy másik kultúrát, és persze, hogy fejlessze az angol nyelvtudását. Úgy éreztem, hogy nekem erre szükségem van: tapasztalni akartam és persze világot járni.

Egyértelmű volt, hogy az Egyesült Államokba fogsz kiutazni Work and Travellel?

Igen. Amerika a legnépszerűbb célpont a Work and Travel keretein belül, és nagyon sok jó történetet hallottam róla ismerősöktől.

Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma
Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma

Mennyire nehéz jelenleg papírokat elintézni, és mekkora anyagi ráfordítással jár, amíg eljutsz odáig?

Huh… Jó pár papírt be kell szerezni a programban való részvételhez, de az ügynökségek segítenek. Én személy szerint annyit „zaklattam” az ügynökömet, mindenféle kérdéssel és történetmeséléssel, hogy a végére már barátok lettünk.

A papírokat nem nehéz beszerezni, a legtöbb csak utánajárást és egy kis időt igényel, az egyetlen igazi kihívást jelentő rész a vízuminterjú. Ott nem biztos, hogy megkapod a kért beutazási engedélyt, csak azért, mert igényelted azt.

Ami a dolgok anyagi részét illeti, három nagyobb kiadással kell számolni: a programdíj, a repülőjegy és a kezdeti tőke. Összességében körülbelül 3000 dollár, de szerencsére nem egyszerre kell kifizetni, és ha részletekre bontjuk, akkor nem érződik soknak. A legtöbb esetben ez a ráfordítás bőven megtérül, nem csak a szerzett tapasztalatokban és élményekben, hanem anyagiakban is.

A program révén sokan úgy látnak világot, hogy a saját szakmájuktól teljesen távolálló munkákat vállalnak. Hozzád mennyire volt közelálló a Coastal Wilds, ahol számos állatfajjal kellett foglalkoznod, köztük vidrákkal, lajhárokkal, kengurukkal?

A Work and Travel nyári programján belül csak a vendéglátáshoz kötődő szakmákban lehet elhelyezkedni, ami tőlem nem áll annyira távol, hiszen egyetem mellett sokáig pincérkedtem, de így is sikerült a legérdekesebb és legaranyosabb ajánlatot kiválasztanom arról a hosszú listáról, amit az ügynökség adott. Nem volt sok tapasztalatom egzotikus állatokkal, de annál lelkesebb voltam.

A Coastal Wildsról amúgy azt is kell tudni, hogy ők nem csak egyszerű kis állatkert, a fő fókuszuk az oktatáson van, év közben iskolákhoz járnak (országszerte), előadásokat tartanak ezekkel a csodálatos kis teremtményekkel, és nyáron is inkább gyerektáborokat és vezetett túrákat tartanak, ahol érdekes információkat osztanak meg a látogatókkal és résztvevőkkel. Ez a része szintén kötődik az életemhez, hiszen középiskolában pedagógiát végeztem, és a tudásomat, ezen a munkahelyen is fel is tudtam használni.

Mi volt a te munkád a Coastal Wildsnél?

Minden is. A munkaközösség nagyon támogató és családias hangulatú volt, az első pár héten minden, a helyhez kötődő munkafolyamatba beavattak az állatok gondozásától a recepción keresztül a túravezetésig. Az első pár héten nem kellett egyedül dolgoznom, és így nagyon könnyen tanultam. A későbbiekben is változatos volt a munkaprogramom, oda osztottak be, ahol éppen szükség volt rám. A túravezetést is nagyon szerettem, de a kedvenc munkám talán az állatgondozás volt.

Őszintén be kell vallanom, hogy néha annyira érdekes és aranyos munkákat végeztem, hogy szinte szégyelltem magam, amiért én ezért fizetve vagyok.

Volt például amikor „az állatok szocializálása” címszó alatt két órán keresztül csak játszottam vidrával, vagy trükköket tanítottunk Harley-nak, a vízidisznónak, de gondoztam bébikengurut és bagolyfiókákat is. Persze, hogy ne csak a napos oldaláról beszéljek, azért állatgondozóként az aranyos állatok után ki is kellett takarítani.

Hogyan emlékszel vissza az első napokra?

Az első dolog, ami beugrik, az a kíváncsi izgatottság. A második az, hogy landolás után nem talált hálózatot a SIM kártyám és majdnem szívrohamot kaptam: pár pillanatra teljesen kiestem a világból, hiszen ott voltam az Amerikai Egyesült Államok fővárosának repterén és nem tudtam kommunikálni senkivel, akit ismerek. Szerencsére a dokumentum ellenőrzési rész után rá tudtam csatlakozni a reptéri WiFi-re és beszélni a főnökömmel, aki várt rám a reptéren. Az első napokban inkább az amerikai kollégákkal és az állatokkal ismerkedtem, a többi romániai diák csak egy héttel utánam érkezett.

Mi volt számodra a legmeglepőbb?

Az, hogy Amerikában tényleg minden olyan, mint a filmekben: a házak, a táj a teherszállító autók, a postaládák, minden. Másrészt engem meglepett, hogy az amerikaiak mennyire praktikusak és gyakorlatorientáltak, sokkal többet adnak arra, hogy valami jól működjön, mint arra, hogy jól nézzen ki, és ez nagyon tetszett.

Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma
Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma

Mennyire volt számodra kihívás állatokkal foglalkozni?

Állatokkal dolgozni végtelenül hálás dolog, persze, ha az ember szereti az állatokat. Nagyon jó tapasztalat volt, főleg amikor a trénerekkel dolgoztam együtt. Megtapasztalhattam, hogy mennyire értelmesek és taníthatóak egyes állatfajok, és hogy mindegyiküknek mennyire megvan a saját személyiségük.

Nyilván tanulni is rengeteget kell róluk: mire érzékenyek, mit szeretnek, hogyan kell őket megfogni, mit ehetnek. Tudtad például, hogy a szakállas agámák nem ehetnek avokádót, vagy hogy a lajhárok jók az úszásban? Hogy a kenguruk hajnalban és napnyugtakor aktívak, vagy hogy a vidrákat naponta legalább négyszer kell megetetni a gyors metabolizmusuk miatt?

Jó, hogy mondod, ezeket eddig egy szóval sem említették még nekem… Az állatokkal való bíbelődésen túl mi az, ami még tetszett a munkahelyeden?

A Coastal Wildsnél az tetszett a legjobban, hogy az ott dolgozók mennyire szeretik és ismerik az állatokat, és mekkora odaadással gondozzák őket. Másrészt nagyon jó volt látni, hogy a programok élmény- és információ dúsak, és a helynek van üzenete. A látogatók nem csak végigsétálnak a helyen és megnézik az állatokat, hanem kiscsoportban haladnak a túravezetőkkel, akik rengeteg érdekes információt és történetet is megosztanak, a túra végén pedig lehetőség van interakcióba is lépni néhány érdekes kisállattal, és a kengurukkal. Ezen felül külön programokon lehet úszni a vidrákkal, vagy meg lehet etetni a lajhárokat, ami életre szóló élmény. A Coastal Wilds törekszik arra, hogy tanítsa is az érdeklődőket és, hogy közelebb hozza az állatokat és az embereket, ennek pedig az a tágabb üzenete, hogy az embert érzékenyítse a környezeti problémák iránt, éberebbé tegye az élővilággal, a környezetvédelemmel kapcsolatos témákban.

Ennyi tennivaló mellett jutott-e időd a helyiekkel való kapcsolatépítésre, az ő megismerésükre? Ugyanolyan pozitív tapasztalataid voltak az emberközi kapcsolatokban is?

Persze, hogy jutott. Nekem kifejezetten tetszett az amerikai mentalitás: a pozitivitásra való törekvés, nyitottság, vállalkozószellem, ami amúgy nem sokban tér el a miénktől. Nem éreztem nehéznek a beilleszkedést. Az egyetlen dolog, amit nehéz volt megszokni, hogy az amerikaiak nagyon ritkán mondanak szemtől szembe „nem”-et, inkább csak annyit mondanak helyette, hogy „talán”, vagy „beszéljünk erről később”, és ez nekem fura volt. Meg az ételek, sokkal több minden előre fel van dolgozva és dobozolva, mint nálunk. Emlékszem, egyszer akartam készíteni tradicionális almás tésztát a kollégáimnak. Másfél órát kellett keresgélnem a bevásárlóközpontban, mire megtaláltam minden hozzávalót az almától a lisztig és tojásig, ezzel szemben az almáspite alap és a konzervált almás töltelék jól látható helyen voltak.

Delaware-ben töltötted el a teljes négy hónapod, vagy sikerült másfelé is eljutnod ?

Szerencsés véletlennek köszönhettem, hogy kirándulhattam is. Az ottani főnököm az elmúlt években utazási vállalkozást indított kimondottan a Romániából érkező diákok számára (nyaranta a környéken, főleg Ocean City-ben rengeteg a WTA-s diák, több ezer), és az első hetekben egy alkalommal megkérdezte, tudok-e vezetni, mert a sofőrnek, akinek a következő csoportot kellett volna kirándulni vinnie, közbejött valami, és szüksége volt egy beugróra, én pedig voltam olyan bátor és vakmerő, hogy elvállaljam. Így sokkal érdekesebben telt a nyaram, és volt lehetőségem ellátogatni Philadelphiába és Washingtonba is. A Niagarához is így mentünk együtt, csoportosan, bár akkor nem én voltam a sofőr, hanem az egyik szintén romániai munkatársnőm. Több helyre szerveznek amúgy kirándulást, például Floridába, Jersey-be és nyár végén a nyugati partra is, ha valaki Amerikában tölti a nyarat, és szeretne ilyen izgalmas utazásokon részt venni, vagy reptéri transzferre van szüksége, mindenképpen ajánlom őket.

Még merre jártál?

Ellátogattam Texasba, San Antonióba is, mert onnan lehetett látni a napfogyatkozást, és engem hihetetlenül vonzanak az ilyen ritka égi események. Az utolsó hetemet pedig, New Yorkban töltöttem.

Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma
Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma

Mi az, amit Amerikából itthon is meghonosítanál?

Ami nagyon tetszett az amerikaiakban az a hihetetlen erős vállalkozószellem és gyakorlatiasság, ilyen téren nagyon sokat tanulhatnánk tőlük. Delaware-ben egy kis településen éltem, de majdnem mindenkinek saját vállalkozása volt, mindenki foglalkozott valamivel, ha nem mással, hát zöldségtermesztéssel és árulták a terményeket a házuk előtti kis standoknál, becsületkasszával (ami azt jelenti, hogy mindennek ki volt írva az ára és kint volt hagyva egy doboz, amibe beletehetted a megvásárolt termékek árát, de nem ellenőrizte senki).

Azért tud működni, mert az emberek támogatják egymást, keresik a partnerségeket. A Coastal Wilds is nagyon sok helyi vállalkozóval együttműködött a rendezvényein:

például minden héten volt kengurujóga ahol a helyi jógaoktató vezetett tevékenységet az érdeklődőknek a kengurukertben.

Hétvégénként pedig volt egy másik rendszeres eseményünk a „Sippin with Sloths”, ahol egy helyi zenész játszott az embereknek a kertben, és közben volt lehetőség környékbeli borászatok borait megkóstolni és időt tölteni a lajhárokkal is.

Sorolhatnám még ezeket az együttműködéseket, de az üzenete jól látszik már így is: Egymást támogatva kell fejlődnünk! Ezt nem csak a vállalkozók közötti partnerségekben figyeltem meg, hanem munkahelyen belül, a munkatársak között is. A kollégáim sokat tettek azért, hogy pozitív legyen a munkakörnyezet, sokat biztatták és dicsérték egymást, és nagyon rugalmasak voltak.

Ami még nagyon tetszett az amerikaiakban, és szívesen haza is hoznék belőle, az a fiatalok mentalitása. Az amerikai fiatalok nagyon korán elkezdenek dolgozni, általában 13-14 évesen, és ezt ne értse félre senki, nem kényszerből és nem akármilyen munkákat (általában kis szezonmunkákat vendéglátásban, vagy ház körüli tevékenységekben segítenek a szomszédságban) azért, hogy tanuljanak és legyen élettapasztalatuk és ezt a társadalom támogatja is. Ennek az az eredménye, hogy a fiatalok nagyon gyakorlatiasak és felelősségteljesek, 16 évesen vezetnek, de a legtöbbjük csak 21 éves kora után fogyaszt alkoholt, vagy bulizik igazi nagy szórakozóhelyeken (legalábbis akikkel én találkoztam, de nem akarok általánosítani, mert Amerika óriási).

Milyen az amerikaiak életfelfogása és szokásai?

Tapasztalataim alapján optimista és nyitott emberek, akik nagyon szeretnek szocializálódni és beszélgetni, kifejezni magukat. Banális példa erre, hogy a legtöbb étteremben a pincér vagy báros hosszasan elbeszélget a kliensekkel, nem csak felírja a rendelést, mert az embereknek erre van igényük. Vagy nagyon sokszor láttam olyat is, hogy családok, fiatalok össze vannak ülve a házak tornácain, mint a filmekben, és csak élvezik az együttlétet. Egy biztos, nagyon szeretnek kommunikálni.

Hamarosan visszatérsz Amerikába. Miért döntöttél így?

Nagyon tetszett, és úgy érzem, nem láttam még eleget Amerikából. Másrészt úgy tekintek erre, mint egy vissza nem térő lehetőségre, hiszen idén megkapom a mesteri diplomámat, azután pedig szeretnék komolyan nekifogni egy zöld projektnek Kolozsváron, majd elindulni hazafelé, vissza Máréfalvára, és ott tevékenykedni. Röviden: kihasználnám az utolsó diákévem. Nem mellesleg idén választási év van az államokban, és mivel nemzetközi kapcsolatokat végeztem alapképzésen, illetve jelenleg diplomáciát hallgatok, ez egy külön érdekesség számomra.

Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma
Fotó: Fülöp Edina személyes archívuma

Miket írtál fel a bakancslistádra az idei kiruccanásod alkalmával?

Mindenképpen szeretnék meglátogatni néhány nemzeti parkot, az kimaradt a tavalyi évemből és szeretnék kicsit nyitottabban figyelni a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatos témákra, eseményekre, amerikai megoldásokra, megvalósításokra, és ha már választási év van, szívesen meghallgatnék egy elnökjelölti vitát élőben, vagy legalább élő közvetítésben helyiekkel.

Jelenleg Kolozsváron élsz, előtte megfordultál már Székelyudvarhelyen is. Téged, a tanulmányi lehetőségeken túl, mi vezetett ide?

Székelyudvarhely valahol kézzelfogható és egyértelmű döntés volt: közel van a szülőfalumhoz és köztudottan „iskolaváros” sok tanintézménnyel mindenféle profilban és minden olyan lehetőséggel, amire egy középiskolásnak szüksége van.

Kolozsvár ezzel szemben már kicsit összetettebb döntés volt, rengeteg dolog vonzott benne: egyrészt ez édesapám szülővárosa, de ő már nagyon fiatalon Máréfalvára költözött a családjával, és nem maradt sok rokonunk a városban, tehát nem is jártunk ide, talán csak egyszer voltunk itt látogatóban. Mindez arra volt elég, hogy beivódjon Kolozsvár képe a tudatalattimba, de ne tudjak róla eleget ahhoz, hogy unalmas legyen számomra, így középiskola után úgy döntöttem, felfedezem.

Másrészt ez Románia második legnagyobb városa, gazdag történelemmel, kultúrával, sok jó egyetemmel és lehetőséggel és egy elég számottevő magyar közösséggel, ami akkoriban megnyugtatott, mert még nem beszéltem a legmagabiztosabban az országunk nyelvét. Kolozsvár olyan hely, ahol akkor is el tud boldogulni az ember, ha csak a magyar nyelvet beszéli és a magyar kultúrát éli, vannak magyar egyetemek, diákszervezetek, éttermek, üzletek, színház, rendezvények és még sorolhatnám, de értelemszerűen többet tud adni ez a város, ha kihasználjuk a multikulturalitását.

Mit vártál Kolozsvártól, és mit kaptál?

Nem voltak különösebb elvárásaim, én inkább az a fajta ember vagyok, aki alkalmazkodik az adott körülményekhez és lehetőségekhez: nyitottan szemlélem magam körül a világot és megragadom belőle azt, ami tetszik, és igyekszem elkerülni azt, ami nem. Ez a mentalitás, úgy gondolom, sokszor segített már rajtam az életben.

Ha mégis meg kellene fogalmaznom elvárásokat, azt mondanám, szerettem volna aktív diákéletet folytatni, tanulni, fejlődni, kicsit jobban megismerni a román kultúrát és szerettem volna önállósulni, mint minden átlagos kamasz, és ezeket a dolgokat mind meg is kaptam Kolozsvártól.

Meddig tervezel Kolozsvárral? Utána hogyan tovább?

Egyre jobban húz a szívem hazafelé, de még van dolgom Kolozsváron. Idén fogok végezni a mesterin, ami kiváló alkalmat teremtene, hogy ezzel egyidőben el is búcsúzzam a Kolozsvártól, de nemrég egy helyi NGO-val, a 16Trees-zel közösen nekifogtunk egy zöld projektnek, ami a szívügyem lett. Közösségi kertet szeretnénk létrehozni és fenntartani a városban és előadásokat és workshopokat szervezni környezettudatosság és fenntarthatóság témában. Úgy látom, hogy az embereknek egyre nagyobb igényük van arra, hogy a természethez kapcsolódjanak, és tegyenek valamit fenntarthatóbb, „zöldebb” életért (talán ez is az egyik tünete annak, hogy sok fiatal költözött faluról nagyvárosba, és hiányzik nekik az autentikus természetközeliség).

Hosszú távú terveim visszavezetnek Máréfalvára, vagy legalábbis Székelyföldre. Szeretnék majd ott, helyben tenni azért, hogy több lehetőség nyíljon a fiatalok számára és megtalálják az értékeket a hagyományaikban, a természetközeliségben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!