Szent György Napok: a vásáros részét kimaxolták, a bulik terén van még hova fejlődni

Erdély egyik legnagyobb városünnepén jártunk, ahol az elmúlt héten több százezres tömeg ringatózott a teljes várost lefedő és megmozgató tematikus programbázisok között. A Szent György Napokon az ember tényleg királyul érezhette magát, amiből a síró gyermekek hangja, a lökdösődés vagy az egyik vagy másik színpadtól áramló zenei morajok sem tudták kibillenteni.

A városnapokon egyébként nem csak a szentgyörgyi magyarok hullámzottak az utcákon, tereken, a környező településekről is ide sereglettek a székelyek és románok is, hisz a fesztivál mind zeneileg, mind tartalmilag nyitottnak mutatkozott irányukba.

A hat napos rendezvény igyekezett megfelelni a magaskultúrát igénylőknek is: ünnepi hangversennyel, színházi előadásokkal, zenei és képzőművészeti programokkal is készültek a szervezők. Akit inkább a vásár és a gasztronómia érdekelt, az is kielégíthette „étvágyát”. A kisgyermekes szülők számára a szervezők „gyermekváros” programponttal, múzeumkertben elhelyezett mesemondással készültek, de az Olt partja melletti vidámparkban is szórakozhattak. És a fiataloknak is, akik nappal szabadidős tevékenységekben, este csapatós bulikban vehettek részt.

Sok mindent ki lehetne emelni az elmúlt napok történéseiből, a beszámolók és saját élmények alapján azonban ezek azok a pozitívumok és negatívumok, melyeket a Szent György Napok forgatagából kiemelnék.

Öt dolog, amiből az ünneplő tömeg még kérne

• Ami még a szentgyörgyieket is meglepte, az a Székely Nemzeti Múzeum előtti Kós Károly utcába átköltöztetett végeláthatatlan kézművesvárás volt. Eddig a vásár a központban, a Székely Mikó Kollégium és Szent György Süsü névre átkeresztelt szobra körül zajlott. A textilesek, faragók, gyöngyfűzők, bútorestők, ékszerkészítők, keramikusok azonban idén már teljes egészében csak a Kós épületek előtt váltották egymást. Korábbi évekkel ellentétben, amikor a városünnepen ekkora hangsúlyt még nem fektettek a minőségre, be-becsúszótt néhány kínai portéka is. Ez mára már nem fordul elő, a vásárosokat szigorú rostán szűrték meg idén is, így csak színvonalas, giccsmentes portékákat lehetett látni. Az ember esetleg abba szédült bele, hogy mennyiféle különböző színű, anyagú, stílusú terméket lát.
• Muszáj lesz a múzeumkertet második helyre helyeznem, miután a felújított Székely Nemzeti Múzeum is úgy döntött, hogy kinyitja kapuit, és látogatókat fogad a városünnepen. A Herczeg Ágnes tájépítész munkáját dícsérő 1600 fajta növény, a kertben elhelyezett játszótér, patinás ház és székelykapuk, olyan egyedülálló lehetőséget biztosítottak, amelyet kár lett volna nem kihasználni, ha már a fesztivál a Kós épületek elé helyezte át a fókuszát. A múzeumkertben különböző gyermekprogramokat szerveztek, két jurtában pedig lehetőség nyílt mesehallgatásra. Itt el tudtam volna képzelni több programot, akár a szélesebb közönség számára is. A fesztiválozók azonban most beérték ennyivel is, hisz nem kellett ahhoz programon részt vegyenek, hogy a múzeumkert hangulatát átérezzék, bőven elég volt, ha sétával, padon üldögéléssel magukba szívták.
• Érzem a nyomást, ami rám nehezedik, mert a harmadik helyre a közpénztékozlás egyik leglátványosabb eszközét, a tűzijátékot, tenném. Különösen úgy, hogy szentgyörgyi fiatalok pár éve tiltakoztak is (Fazakas Dorka-ügy) a tűzijátékkal járó pénzszórás ellen. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy mindenképp a tömegnek óriási élmény volt Szentgyörgy főteréről végignézni ezt a parádés tűzijátékot. Erről a képek tanúskodnak. Hiába tudjuk, hogy drága, fölösleges, káros stb. a régi beidegződés szerint nincsen ünnep tűzijáték nélkül, és ez most is beigazolódott: rengetegen ezt nevezték meg az eseménysorozat fénypontjának.
• Negyedik helyre egy csendesebb foglalkozást soroltam, bár tömeg szempontjából a borudvar is vetekedett a legfontosabb helyszínekkel. Hangulatfények, kis boros bódék, hatalmas koccintgatós tömeg hullámzott éjjel-nappal errefelé. Sepsiszentgyörgy bővelkedik a kihasználatlan terekben, a városnapok azonban megteremti a lehetőséget rá, hogy megmozgassunk némi kreatív energiát, hogy bejárhatóvá, sőt izgalmassá tegyük a kaviccsal leszórt, épületromos placcot is. Itt is ez történt, a színpadok élő zenéi és az éjszakai hangszórós playbackek ugyanúgy hódítottak, egyedi színfoltjaivá válva az eseménynek. De a borduvar nappal sem hagyta hidegen az embereket, hisz itt húskülönlegességeket, édességeket, illetve virághagymákat (liliomok, tulipánok és nárciszok közül) lehetett választani.
• Repoharak. Ez talán kissé megosztó téma, de nálunk mindenképpen újdonság a magyarországi fesztiválokon már bejáratott visszaváltható pohár. Nyilván az eredeti koncepció miatt tettem az ötödik helyre, mert így a városban nem láttam szanaszét hajigált söröspoharakat úton, útfélen. Sőt, nemcsak a poharakat nem dobigálták el, de sörösdobozok sem sokáig hevertek a földön, mert ami egyeseknek szemét, az az élelmesebbeknek pénzkeresési lehetőség, elvégre már a garanciás sörösdobozokért is adnak 50 banit a bevásárlóközpontok visszaváltói. A repoharakra visszatérve, teljesen jó ötlet, épp a folytonos hordozása kényelmetlen, mert sokan másnap is ugyanazt használták. Illetve, az ár-érték arányával volt némi gondjuk azoknak, akiknek egyes helyeken eleve kevesebb sört csapoltak bele, de a hab miatt még azt is leszázalékolták.

  

Amit érdemes lenne átgondolni

• Érdemes elsőként kibeszélni egy álvitát, ami azt tematizálta, hogy egy június 9-én választás elé álló városvezető, ez esetben Antal Árpád polgármester-jelölt a közösség pénzéből kivitelezett fesztivált miért használ fel önreklámozásra azzal, hogy a zenakarokkal fotózkodik. Ez Antal Árpádnak már csak azért sem lett volna szükséges, mert előző választási eredményei alapján most is 80-90 százalékos szavazatarányra becsülhető. Enélkül is tudta volna mindenki a sokéves városvezetése után, hogy köze van a szervezéshez, a zenekarok meghívásához. A vita azonban nem is erről szólt, hanem a sepsiszentgyörgyi Raklap zenakarról szól, akik első alkalommal léptek fel a Szent György Napok főszínpadára. Mivel a polgármester a 17-20 éves fiatalokból álló punk zenekarral is fotózkodott, ezért a keresztény-konezervatív és szabadelvű nézetek összeférhetőségének kérdésköre kavarta fel az állóvizet, mert kicsit tényleg olyan volt, mintha Orbán Viktor Azahriah-s önreklámozásának erdélyi változatával találkoznánk. Szóval ebben a történetben nem a Raklappal van a gond, hanem azzal, hogy most már tizenéves fiatalok zenéjét is kisajátítják időnként politikai célokra.
• Zeneileg jó húzás volt nem csak székelyföldi, de relatíve olcsó és felkapott romániai és magyarországi zenakarokat elhozni a vársnapokra, mint a Connect-R, Halott Pénz és Bagossy Brothers Company és értem a szimbolikus üzenetét annak is, hogy egy Gyergyóból Budapestre elszármazott zenekar lett a városnapok headlinere. És itt nem az „agyelszívásra”, vagy az erdélyi tehetséges alkotók átcsábítására gondolok, hanem az „élhetsz bárhol, szülőfölded hazavár” üzenetre. Mivel azonban leéltem már pár tíz évet Sepsiszentgyörgyön, voltam elégszer büszke a Szent György Napok zenei színvonalára, még a Tabakó és a pénzügyi megszórítások árnyékában is sajnálom, hogy egy ilyen rangos városünnep ennyire elhanyagolta a nagy nevek kiaknázását.
• Akiket pedig színpadra állított, nem tudott számukra megfelelő hangosítást biztosítani. Azon persze lehet vitázni, hogy Bagossy és a Halott Pénz az abc hányadik betűjén listázható, ahogyan a többi rétegzenekarnál is lehetne ilyen becslésekbe bocsátkozni. De talán jobb most arról a jóérzésről beszélni, ami akkor fogja el az embert, amikor egy igazán nagy név húzza el a mézesmadzagot, és miatta éri meg igazán várni az április végét, és még a hangosítás is pazar. (Egyébként igen, a Bagossy koncert még az érezhetően a minőséggel küszködő hangosítás mellett is színvonalas volt, jövő évben is csápolnék rájuk, de inkább egy pénteki vagy egy szombati napon.)
• A városháza joggal vethetné fel ellenérvnek, hogy a fiataloknak három éve már van saját terepük is a tombolásra, ezért ilyen silány a Szent György Napok bulis felhozatala. Legalábbis az, amit a szervezők, és nem a Follies és a Crown biztosított. Ha azonban nem egy lassan egy éve véget ért rendezvény élménye az érv, akkor a Tabakóval azonos, dohánygyári udvaron szervezett partiknál van még hová fejlődni. Ha ugyanis valaki már szervez bulit, akkor először is biztosítania kell, hogy színesebb legyen a felhozatal. Hát itt az a pár lemezlovas (pl. Pici), akik a pénteki bulin debütáltak, nem tudták önmagukban ezt biztosítani. Dehát milyen buli az, ami este tízkor kezdődik és 12-kor, max 1-kor véget ér? Mondhatnánk, hogy még el sem kezdődött. De ennél nagyobb gond volt, hogy a Tabakót is elbíró területen nem a buli méretéhez mérten állították fel a sátrat, mert a két óra bulizásra a fiatalok fele kilógott a sátorból, belül pedig heringpartin lehetett nyomorogni.
• A városháza egyik évben a Bodok Hotel előtti központi térről a város szélén lévő Olt partjára „száműzte” a vidámparkot, ezzel valamelyest tompítva a fesztivál falunapos hangulatát. A távolság miatt a vidámpark része is és nem is a városnapoknak, mintha a városháza se lenyelni, se kiköpni nem tudná, hogy vidámpark kell-e a városünnepnek. Vagy úgy vélné, hogyha a kisebb gyerekek közül valakinek mégis igénye lenne rá, az gyalogoljon ki a város végére érte. Talán ebből adódik, hogy a vásárral ellentétben a város „mostohagyerekének” színvonala nem fejlődik kellőképpen, ha valamelyest bővült is a kínálat, igazán látványos elemei nincsenek, a Szent György Napok mostani hangulata pedig zéró a helyszínen. Sőt, a terület évről évre inkább egy sárdagonyázásra ad teret.