„Nem az MI veszi el a munkánkat, hanem az a kolléga, aki tudja használni”

2024. április 15. – 17:56

Másolás

Vágólapra másolva

„A ChatGPT-re úgy kell gondolni, mint a sarokban álló balfék haverra. Zseni, de csak akkor, ha jól adjuk neki a feladatot” – magyarázza Balázs Aaron munkáját mesterséges intelligenciára alapozó vállalkozó.

Mondja ezt április 11-én, a Szintlépés öt promptban: mesterséges intelligencia a médiatartalmak gyártásában című előadásán a BBTE Újságírás és Digitális Média, valamint a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének meghívásában.

Bemutatja specialitását: a ChatGPT egy mesterséges intelligencián alapuló szoftver, amely képes emberi nyelvű szövegek generálására és értelmezésére.

Megjelenésével liberalizálódott a számítógéppel való kommunikáció: most már nemcsak a programozók kiváltsága az eszköz feletti teljes kontroll, hanem az átlagos felhasználók is – programkódok helyett emberi nyelven – rávehetik, hogy bizonyos feladatokat elvégezzen.

Balázs Aaron nevéhez köthető a Székely Dizájn Légió dizájnügynökség, ahol ügyfelei között a Microsoft és a Superbet is szerepelt. Ő hozta létre a Bikkla bikiclikölcsönző szolgáltatást nyújtó céget, amellyel a magyarországi Cápák között és a romániai Imperiul Leilor tévéműsorban is szerepelt.

2023-ban ügyvezető partnere lett a Pine Lines marketing- és MI-konzultációs ügynökségnek, amely erdélyi kis- és középvállalkozások számára teszi elérhetővé az MI-alapú üzleti megoldásokat. Korábbi, vele készült interjúnk itt olvasható.

Balázs Aaron – Fotó: Sata Zalán
Balázs Aaron – Fotó: Sata Zalán

„Nálam sokkal okosabb emberek lefordították az emberi nyelv összefüggéseit számsorokká, gépi nyelvre. A ChatGPT megtippeli, mit akarunk tőle, létrehoz sok ezer választ, majd azok közül kiválasztja, melyik lehet a legmegfelelőbb. Tippel, nem pedig örök igazságot mond. Ha hülyeséget válaszol, rossz volt a tipp, az pedig lehet, azért, mert rosszul kérdeztünk: javítani kell a prompton” – fejti ki a Pine Lines ügyvezető partnere.

A prompt a feladat, amit beírsz a programnak. A felhasználó által megadott kezdeti kérdés vagy parancs, amely irányítja a beszélgetést és befolyásolja a rendszer válaszait.

Példázza először a rossz, majd a jó promptot. Az utóbbival személyre szabottabb választ kaphatunk: a ChatGPT semmit nem tud rólunk és arról, hogy mit akarunk, így ezeket meg kell határozni.

  1. „Írj egy szerelmes verset a feleségemnek!”
  2. „Írj egy kétszakaszos szerelmes verset Annamária nevű feleségemnek Ady Endre Lédával a bálban című versének stílusában! Én Aaron vagyok, és ezt a verset szerelmem jeléül fogom Annamária Facebook-oldalára posztolni.”

Hogy a „balfék haverunk” zsenivé alakuljon, promptíráskor legyünk

  • közvetlenek és lényegretörők;
  • fogalmazzunk tisztán és érthetően;
  • határozzuk meg a szerepet, amelybe a ChatGPT képzelje magát;
  • a feladatot;
  • a célközönséget;
  • a formai követelményeket (pl. Facebook-poszt);
  • a szövegstílust (pl. hivatalos jogi nyelv);
  • osszuk fel a bonyolult feladatokat könnyen kezelhető kérdésekre;
  • használjunk példákat, hogy élővé tegyük ötleteinket.

Egy almát hoz fel példának, megkéri a közönséget, képzeljék el, milyen színű, milyen ízű, romlott vagy egészséges egy alma? Van vagy nincs benne kukac? Leesett már a fáról vagy sem? Mikor érik meg? A fán, ősszel, vagy a pincében, télen? Ki fogja a kezében? Hófehérke vagy a gonosz mostoha? Mérgezett vagy még nem mérgezett?

A jó kontextus plusz a világos feladatmeghatározás egyenlő a hatékony prompttal.

Az ember ért a gesztusokból, szavakból, testbeszédből, a gép viszont nem. Létre kell hozni azt a kontextust, amivel jól körülírjuk az almát: pontosítjuk a fogalmakat, kiemeljük a releváns információkat, szűkítjük az értelmezési lehetőségeket – ismerteti.

Megjegyzi, megéri saját gyűjteményt készíteni a fenti módon megírtakból. Minél több sajáttal rendelkezünk, annál több helyzetben másolhatjuk be a ChatGPT-nek. Csak egyes szavakat kell kicserélni, hogy illeszkedjen az adott szituációhoz.

Aaron szerint az alapszintű promptírási képesség a médiában dolgozóknak is elengedhetetlen: jó parancsadással többek között

  • adathalmazokat, például táblázatokat, tehetünk könnyen fogyaszthatóvá;
  • interjúalanyokkal kapcsolatos háttérinformációkból készülhetünk fel percek alatt;
  • hangfelvételek zavaros átiratát dolgozhatjuk át érthető szöveggé, majd alakíthatjuk olvasmányos interjúvá;
  • a cikknek pedig címet és Facebook-ajánlót készíthetünk.

Sőt, az is lehetséges, hogy amennyiben elegendő véleményanyagot táplálunk be, egy idő után az MI megtanulja a bizonyos újságíró stílusát, világnézetét, így akár helyette is megírhat bizonyos publicisztikákat. Példa is van arra, hogy használják már ily módon – egészíti ki mondandóját közönségi kérdésre Balázs Aaron és szintén jelenlévő kollégája, Molnos József.

Nem a mesterséges intelligencia veszi el az újságírók munkáját, hanem az a kolléga, aki jól tudja használni – állítja.

A megbeszéltek fordítottjáról is tanít, hat olyan jelet sorakoztat, ami segítségével rájöhetünk, egy szöveget a ChatGPT írt:

  1. ha a címben minden szó nagybetűs, esetleg túlzottan díszes a megfogalmazása;
  2. ha sok az emoji;
  3. ha túlzottan optimista;
  4. ha információdúsnak tűnik, de tulajdonképpen semmitmondó;
  5. ha nem fogyasztóközpontú, hanem írójának nagyszerűségéről ír;
  6. ha megjelenik a „ha […], akkor” szószerkezet.

„Ha olyan, mintha egy olasz televíziósvásárlás-prezentátor és egy feltörekvő székelyföldi politikus szerelemgyermeke írta volna, valószínűleg ChatGPT” – viccel.

Aaron szerint nincs, amiért tartani a mesterséges intelligenciától. Nem tartja valószerűnek a disztópiát, hogy a gép átveszi a hatalmat. Azzal viszont egyetért, hogy durva társadalmi hatásai lesznek, mint minden műszaki fejlesztésnek: a gőzgépek megjelenésekor is voltak ludditák, azaz géprombolók.

Nem gondolja, hogy ez a fejlesztés annyira drasztikus hatásokkal járna, azonban hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy van és egyre inkább lesz egy gondolkodó lény mellettünk. De ezt úgy teszi, hogy mi utasítjuk arra – mondja.

A ChatGPT nem tárolja személyes adatainkat, az éppen futó chaten kívül nem menti, de csak akkor, ha ezt beállítjuk a programban. Ha fel is használja, mintákat jegyez meg, nem pedig konkrét információkat. Ha határidőnaplót készíttetünk vele, nem a mindennapi teendőinket tárolja, hanem magát a folyamatot, ahogy parancsot adtunk és ő teljesítette. A ChatGPT a rengeteg adatot mindig darabjaira szedi, majd kombinatorikusan újra összerakja, úgy, hogy annak értelme legyen. Nincs senki a gép másik oldalán, aki figyeli a felhasználó bankkártyaszámát – válaszolja Balázs Aaron, Csuszner Ferenc és Molnos József, a Pine Lines munkatársai egy közönségi kérdésre.

Egyébként külön megtanítják neki, hogyan válassza el az érzékeny adatokat az általános információktól: hogy tudja, mi a különsbég például az Eiffel-torony magassága és a felhasználó személyazonossági száma között. Ehhez hasonlóan orvosi tanácsokat sem ad, vulgaritásra sem rávehető, és konkrét idézeteket sem ad meg például irodalmi művekből. Mindenféleképpen körülírja, de konkrét idézet nem sarkallható ki belőle – egészítik ki.

Hozzáteszik, vannak arra irányuló kísérletek, hogy az adatbiztonsági megoldásokat kijátsszák, például

morzekódban próbálják feltenni azokat a kérdéseket, amelyre normális esetben nem válaszolna.

Kicselezni nagyon kemény munka, külön erre specializálódott csapatok próbálkoznak, többek között a program saját gyártói. És minél inkább fejlődik az MI, annál gyorsabban fog rájönni, hogy a felhasználó éppen átverni próbálja.

Aaron előadásai alatt és munkája során a ChatGPT 4-es verzióját is használja, ez fizetős. A jelenleg ingyenesen elérhető a 3.5-ös, amelyre fájlokat feltölteni nem lehetséges, és lényegesen kevesebbet tud, mint utódja.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!