A mai pincérem fizetést sem kap, pedig egész nap csak robotol

Jutalmaznám magam egy kis finomsággal a hosszú hét után. A Iulius Mallba, az egyik emeleti kávézóba tartok, olvastam már róla a Transtelexen.

Minimalista helyen járok, csupa bézs és földszín minden, növények lógnak a mennyezetről. Trendi emberek trendi dolgokat fogyasztanak.

Odaállok a pulthoz, rendelnék, azonban szembeáll velem egy félméteres alak, és rám szól angolul, hogy menjek az útjából: „Elnézést, dolgom van!”

A mai pincérem nem fárad és idegileg sem készül ki. A mai pincérem csendben végzi a dolgát, példaértékű pontossággal és gyorsasággal szolgál fel. Mert robot.

Megtudom az egyik alkalmazottól, italt nem szolgál,

csak akkor hozza ő a rendelésed, ha ételt vagy a pult melletti üvegszekrény édességeiből kérsz valamit.

Azt is elárulják, két hete dolgozik náluk az új „kolléga”, és Mirelnek hívják.

Az ember munkatársaktól rendelek is gyorsan magamnak banánkenyeret és csokis kekszet, alig várom, hogy átvegyem. Fizetek, majd helyet foglalok a pincérem által csak R2-esnek ismert asztalnál. Mert hogy az adatbázisában mindegyik asztalnak és felvételi pontnak kódja van, mindig megjeleníti kijelzőjén az épp aktuális célját. Ezek között furikázik egész nap.

A többi frissen érkezett vendég tágra nyílt szemekkel vizsgálja, fotózza, videózza, nevet a környéken eddig elképzelhetetlen jelenségen. Nem tűnik úgy, hogy bárkit zavarna az emberi interakció ekkora mértékű hiánya, hiszen szó sincs arról, hogy nem kell szóba állni senkivel: a rendelésedet emberek veszik fel, a felmerülő kérdéseid ők válaszolják meg, fizetned is nekik kell. Amikor pedig Mirel foglalt, nem ő szolgál ki és veszi el az üres tányérjaid, akkor is emberekkel kommunikálsz.

Alig várok két percet, a személyzet máris felhelyezte Mirelre rendelésem, és kiválaszotta, hova tartson következőnek. Miután megérkezik, a képernyőjén tájékoztat, rányomhatok az „étel felvéve” feliratú gombra, máskülönben tizenöt másodpercem van elvenni a rendelésem, utána automatikusan visszatér a pulthoz.

El is veszem finomságaim egyes számú tálcájáról, rám mosolyog, képernyőjén jó étvágyat kíván, majd elindul vissza. Köszi, Mirel!

A robotpincérek egyébként egyáltalán nem új találmányok, a Guinness Világrekordok weboldala szerint

már 1983-ban működésbe helyeztek két efféle szerkezetet a kaliforniai Pasadenában.

A Two Panda Deli étteremben szolgáló, japán készítésű robotok zenéltek és vicceket mondtak munka közben, azonban nem volt zökkenőmentes velük a mindennapi élet: amikor rádióinterferencia zavarta meg őket, például ha a közelben rendőrségi adó-vevőt használtak, leejtették az ételt, esetleg körbe forogtak.

Az egyenként húszezer dolláros, közel másfél méteres és harminchat kilós gépezetek népszerűek voltak a vendégek körében, és az étteremnek nagy forgalmat hoztak – írják.

A CBS News cikke alapján napjainkig megosztó a robotpincérek témája. Míg sokan úgy gondolják, ezek jelentik a megoldást a vendéglátás munkaerőhiányára, mások szerint egyelőre fejletlen a technológia ahhoz, hogy ténylegesen leváltsák az embereket: nem tudnak rendeléseket felvenni és fizikai kihívásokhoz alkalmazkodni, lépcsőn járni, szabadtéri teraszokon felszolgálni.

Egy michigani étterem tulajdonosa, Li Zhai például nehezen talált személyzetet, ezért vásárolt egy példányt. Annyira bejött, hogy még kettőt beszerzett: az egyik a vendégeket vezeti asztalukhoz, a másik ételt szállít nekik, a harmadikra pedig a mosatlant pakolják a dolgozók, hogy azokat a konyhára vigye. Állítása szerint így a személyzetnek több ideje marad foglalkozni a vendégekkel, ezzel több borravalót bezsebelve, a látogatók pedig videókat osztanak meg a szokatlan felszolgálókról a közösségi médiában, ezzel növelve a forgalmat.

A világon most már több tízezer példány szolgál fel, csupán a sencseni Pudu Robotics cég a CBS News cikke megjelenéséig több mint ötvenhatezer robotot telepített világszerte – teszik hozzá.