Ugrásnyi patakocskák harsogó folyamként zúdultak alá – képeken idézzük fel az 1975-ös marosvásárhelyi nagy árvizet

„Jöttek a hatalmas felhők, mint valami túltáplált, acélszürke bombázógépek, s kegyetlenül ránk zúdították sok-sok hektoliternyi terhüket. S hogy még nagyobb fejtörést okozzanak nekünk, a hirtelen megnőtt vízszintek nem egy esetben hátból támadtak ránk. Marosvásárhelyen például ezúttal nem a megzabolázott Maros kegyetlenkedett, hanem két kis helyi érdekű patakocska” – írja az Ifjúmunkás 1975 júliusának második felében. Az ár ekkorra már visszahúzódott, de még javában zajlott a helyreállítás, az élet visszarendezése a megszokott kerékvágásba.

Az 1970-es években több súlyos természeti csapás is megrázta Romániát. Az egyik az 1977-es földrengés volt, ami főleg Bukarestben pusztított, és egy korábbi nagyképes összeállításban már felidéztünk az akkori történéseket. A másik – amire a bevezető idézetben egy félszóval már utalt az Ifjúmunkás újságírója – az 1970-es nagy árvíz volt. A kettő között, 1975-ben egy másik áradás is sokkolta az országot, a mostani összeállításban Nagy Lajos amatőr fotós képeivel és a korabeli sajtóbeszámolók alapján idézzük fel az akkori pusztítást.

Az 1970-es árvíz után sokan azt gondolták, hogy egy ahhoz mérhető csapás természeti ritkaság, és nem kell tartani a megismétlődésétől, de ugyanakkor figyelmeztette is a lakosságot és az ország akkori vezetőit, hogy a meginduló víz rettentő pusztítást végezhet, fel kell rá készülni. Vásárhelyen ekkorra már elkészült a Marosnál a védőfal, de a Poklos pataknak még nem volt meg a betonból készült medre. Így történt meg, hogy nem a Maros megáradása okozta a legnagyobb károkat, hanem a Poklos patakon lezúduló hatalmas mennyiségű víz mosta el a város egy részét. Az Ifjúmunkás már említett száma más példákat is hoz, a megfogalmazásuk szerint Kovászna megyében az Olt és a Feketeügy roppant „szelídeknek” bizonyultak a váratlanul megvadult hegyi patakokhoz képest.

„Láttam például Zágon határában ugrásnyi patakocskát, amely a nevezetes július eleji napon harsogó folyamként zúdult alá, elmosva magas utat és faragott, széles fahidat, s ráadásul a készülő új betonhíd négy méterrel földbe kapaszkodó vasbeton pilléreit is jócskán megfacsargatta” – írták a lapban.

Ugyan a mostani összeállítás elsősorban a marosvásárhelyi eseményeket mutatja be, de szinte egész Erdélyben, sőt Európában gondokat okozott lezúdult hatalmas eső. Udvarhelyszéken is pusztított a víz: a Nagy-Küküllő vize elárasztotta a szombatfalvi házakat, a már álló cérnagyárat, a Tehnoutilaj vállalatot, illetve a készruhagyár régi épületeit is. Az árvíz okozta károkat felmérendő követő napokban a rövid látogatást tett a városban és a környéken Nicolae Ceaușescu. Ennek köszönhetően kezdték el építeni a következő évekbeni a zeteváraljai gátat.

A bözödújfalusi víztároló építésében is szerepet játszott a két árvíz. Már az 1970-es hatalmas áradás után fontolóra vették a gát megépítését. Több terv is született, hogy a mai 625 méter hosszú és 28 méter magas duzzasztót hová építsék. Közben a hivatalos érvelés az volt, hogy Bözödújfalut nem fogja víz érni, a falunak nem esik bántódása, nem kell elköltözni, csupán néhány házat bontanak majd le. De az 1975-ös árvíz világossá tette, hogy valamit lépni kell. Így a bözödújfalusi gát megépítése már 1975-ben megindult, majd 1977-ben ideiglenesen leállt, és csak a 80-as évek végén árasztották el végleg a falut.

De találtunk olyan összeállítást is, ami a Duna és Rába megáradásáról tudósít Győrben. A sajtóbeszámolók szerint Romániában július elsején kezdődtek az esőzések és még 3-án is jelentős mennyiségű csapadék hullott.

„A Földközi-tenger központi övezetében keletkezett légköri zavarok kelet felé terjedve elérkeztek a Márványtenger övezetébe. Az így kialakult légköri depresszió nedvességdús trópusi levegője bőséges esőzéseket okozott a Balkánfélsziget északi részén, tehát hazánk területének legnagyobb részén is” – tudósítja a Vörös Zászló a Meteorológiai Intézet magyarázatát a jelenségre.

Főleg Munténia központi és nyugati részén, a Déli-Kárpátokban és Erdély délkeleti részén voltak különösen nagy, felhőszakadás jellegű esőzések, a csapadék egyes helyeken elérte a 75-118 litert négyzetméterenként, ami az akkor hírek szerint ez az évi átlag egyötödével egyenlő. A csapadékos időjárás ugyanakkor a Bărăganon és Dobrudzsán kívül az egész országot érintették kisebb-nagyobb mértékben.

Ennek megfelelően alakultak az áradások is. Dél-Romániában a Ialomița, a Dâmbovița, az Argeș folyók vízgyűjtő területén voltak áradások, Erdélyben az Olt, a Küküllő, az Olt és a Maros vízgyűjtő területéről érkeznek beszámolók tetőző vízhullámokról, a víz által elzárt vagy elborított gazdasági egységekről, elöntött gyárakról, járhatatlan közutakról és vasúti vonalakról, illetve a helyreállítási munkákról, az ellátás biztosításáról. Maros megyében a vizek „kilépése a medrükből” a legnagyobb mértékben Marosvásárhelyet, Segesvárt és Dicsőszentmártont érintette, de a régió számos más települését is sújtották a felhőszakadások.

„Hirtelen jött a víz, akárcsak hetvenben. Megtévesztett, mert akkor a Maros öntött ki, most pedig a patakok. Már nem volt idő a sötét éjszakában az állatok elterelésére. Bekerített a víz. Egyedül voltam. Nem hagyhattam a 160 állatot magára. Ahogy nőtt a víz, egyre nyugtalanabbak lettek. Tudtam, ha elengedem őket, odavész az egész csorda, mert már mindent elöntött a víz, s a szájván (akol) a Maros partján van éppen. Fölmásztam a kaliba tetejére. Újságpapírt gyújtottam, hogy jelt adjak az embereknek (…) A szarvasmarhának víziszonya van. Elveszti a fejét. Ezt csak tudom, hiszen gyermekkorom óta velük bíbelődőm. Előbb mint cseléd, aztán magángazdaként, a közös meg alakulása óta mint állatgondozó, s mióta betegeskedem, mint éjjeliőr, s immár közelítek a hetvenhez. Szóval, tudtam, az a leghelyesebb, ha az állatokat az akolban hagyjuk, és őrizzük” – idézzük az Új Életből a sárpataki Simon Józsi bácsit, hogy azért érezhető legyen a korhangulat, amikor a beszámolók elsősorban a mezőgazdaságban és az ipari létesítményekben keletkezett károkról szóltak.

A Koronka irányából érkező Vácmány és a Jedd irányából lefolyó Sásvári patakok összefolyása után keletkező vizet nevezik Poklos pataknak. Rendes körülmények között alig csörgedez, de nagy esőzések alkalmával már többször is kilépett a medréből. Már az 1970-es árvíz után szóba került a Maros mellett a Poklos patakot is szabályozni, rendezni kellene, de 1975-ig ez nem készült el medrének betonozása. Ahogy egy 2018-ban a Népújságban megjelent cikkben leírták, ekkor „még szabályosan kialakított szimmetrikus trapézszelvényű, füvesített rézsűjű” földmedre volt. 1975-ben az árhullám tetőzésekor a patak melletti utcákban a víz a 1,5 méteres magasságot is elérte. Elöntött mindent. Látunk képeket az elárasztott Dózsa György útról, a Madách Imre, a Honvéd, a Liviu Rebreanu utcákból.

Nagy Lajos szenvedélyes amatőr fotós volt. A marosvásárhelyi természetjáró mozgalom egyik kiemelkedő alakjaként leginkább a kirándulásai alkalmával fotózott, de szívesen megörökítette a családját, a barátait és – mint ebben az esetben látjuk – a várost is. A beszámolók alapján fiatalon ismerkedett meg a fotózással, és a Metalotehnica gyár fotókörén keresztül ő is csatalakozott az igen jelentős vásárhelyi amatőrfotós mozgalomhoz.

Az árvíz mondhatni házhoz ment neki, a vasútállomás közelében élve a saját utcáját is elöntötte a víz, de az árhullám tetőzése után, de még korántsem a víz teljes visszahúzódása utána vette a gépét, hogy megörökítse az ocsúdó várost. A képein néha még érezzük magunkon az értékeiket menteni igyekvők szúrós tekintetét, a helyzet megoldásán dolgozók értetlenségét, hogy mit keres ott a gépével.

A Vörös Zászló korabeli beszámolója alapján Marosvásárhely több mint 12 ezer lakosa vett részt az árvíz nyomainak az eltüntetésében. A Poklos patak és az árvíz sújtotta negyedek tisztítására 400 tanulót és főiskolást vezényeltek ki, de a katonaság is részt vett a kárelhárításban, és a gyárak dolgozói is. A kiáradt víz több mint 25 utcát rongált meg, számos hidat tett tönkre. Az újságok még hetekig a helyreállítási munkákról és a megáradt patak medrének a tisztításáról tudósítottak.

„A Poklos pataknál naponta 200 ember – hét ipari és építkezési egység, valamint a sofőriskola tanulói – dolgozik. Több száz köbméter földet emelnek ki, tisztítják a patakmedrét és az Építkezési Tröszt segítségével helyreállítják a Budai Nagy Antal és a Busuiocului utcai megrongálódott hidakat” – írta közel három héttel az árvíz után a Vörös Zászló a munkákról, néhány nappal később pedig már a Poklos – és az összes többi marosvásárhelyi – patak szabályozásáról számoltak be.