Egyre kevesebb a vad, egyre több a trófeavadász – utánajártunk, miért változik meg fenekestől a vadászat

Ha az ember a vadászatról ír, akkor vegye magának a fáradságot, és menjen közel a témához – gondoltam magamban, és elindultam Gyergyóalfaluba, hogy részt vegyek életem első vadászatán.

A Gyergyói Vadgazdálkodási Egyesülethez tartozó két csoport (Csomafalva és Remete) január végén szervezte meg a 2023-2024-es vadászidény utolsó nagycsoportos vadászatát. Dezső László természetfotós pártfogásával és jóvoltából egy róka- és vaddisznóvadászaton megfigyelőként én is ott lehettem. A vadászegyesület vezető tanácsa ugyanis jóváhagyta a jelenlétem, mert úgy értékelték, hogy „a mi vadász egyesületünknél nincs rejtegeti, titkolni való”.

Megtörtént tehát az első lépés ahhoz, hogy tervezett cikkemben körbejárhassam, hogyan alakult át és mivé változott a vadászat napjainkra: miért van egyre kevesebb vad és több trófeavadász, azt is megtudtuk, hogy mit gondolnak a vadászok valójában a medvékről, és miért éri meg nekik lövés helyett inkább etetni a vadat. Milyen szabályoknak kell megfelelnie, aki fegyvert ragad, egyáltalán miért fagyoskodik valaki órákon keresztül egy fa tövében, hogy meghúzza a ravaszt, mi történik, ha a hajtók és vadászok közé újságíró keveredik, hogy a vadászat múltjáról és jelenéről cikket írjon.

Gyergyóalfaluban már reggel 8 órára be is gyűlt a társaság a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermébe: 26 vadász, egy-két tucat hajtó és egy szem újságíró. A sötétzöld és kaki színű ruhába öltözött vadászok és hajtók egyből kiszúrták, hogy megjött a „csomag” is. Ehhez pedig nem kellett a vadászok nyomolvasása, éleslátása, lerítt rólam, hogy nem vagyok vadász. Kilógtam a sorból, miután sem a mustársárga kabát, sapka, sem a piros felső nem segítette az észrevétlenséget. Mentségemre szóljon, nem is ez volt a célom.

Számtalan vadászbalesetről olvastam, legutóbb január 28-án volt egy, amiben az adrenalinban úszó vadászok egymást nézték nagyvadnak, és nem várták meg, hogy felismerjék mire lőnek, vadásztársuk, a hajtó kárára hamarabb meghúzták a ravaszt.

A vadászbalesetes hírek meggyőztek arról, hogy az álcázásnál sokkal jobb stratégia nekem, aki max fényképeket lőhetek, ha biztosra tudja mindenki, hogy hová ne eresszen golyót. Dezső László pedig biztos, ami biztos alapon a hajtókhoz hasonlóan rám is megkülönböztető foszforeszkáló mellényt adott.

„Nem az a vadász, aki lőni tud, hanem aki tudja mire kell”

A Görgényi havasokba szervezett vaddisznó és róka vadászat munkavédelmi és baleset megelőzési felkészítővel indult, ami a vadászati balesetek megelőzésén túl a vadászok hitvallását, a vadászat ideáját is összefoglalta.

Konkrétan megfogalmazták, hogy a vadászatnak miről is kellene szólnia, ami azért jól érzékeltette, hogy a hagyományos vadászatban hívők mire törekednek egy vadászat során, és mi az, amire egyes vadászok és vadásztársaságok nem fektetnek elég hangsúlyt.

A gyorstalpalót Dezső László természetfotós, a vadásztársaság egyik vezető alakja tartotta, akinek szemléletében a vadászat és a vadak, a természet iránti tisztelet egymástól elválaszthatatlanok. Itt hangzott el az a mondat is Dezső László részéről, ami a csomafalvi és remetei vadásztársaságok ars poeticáját is összefoglalta: a vadászat egyszerre sport, szakma és gazdasági tevékenység, melyet nagyon szigorú írott és íratlan szabályok betartásával lehet gyakorolni.

A szabályok szerint az alkoholfogyasztás és tudatmódosító szerek használata is tilos a vadászat idején. Tilos lőni vélt mozgásra vagy zörgésre, előbb pontosan be kell azonosítani, hogy mi lehet a cél, és figyelembe kell venni a vadászok és hajtók pozícióját. A várakozó standokhoz, gyülekező helyekre mindenkinek üres, nyitva hagyott fegyverrel kell érkeznie.

A csomafalvi és remetei vadászoknál már a golyók száma sem mindegy, sőt olyan egyéni vélemény is akad, amely szerint magát a golyó használatát is be kellene tiltani, mert szerinte az igazi vadászat ott kezdődik, amikor a vadtól pár tucat méterre vagy és csak sörétessel állsz neki leteríteni, ami azért felér egy cirkuszi mutatvánnyal, mert a nagyvad se hülye, a legelső neszre, szagra elmenekül. A sörétest ezért is cserélték nagyvadaknál golyóra.

A vadászat egyik alapelveként Dezső azt is megfogalmazta, hogy az állatok méltóságát meg kell őrizni, a természetet tiszteletben kell tartani, az állatnak esélyt kell adni arra, hogy elmeneküljön (pl. ezért is tilos egynél több lövedéket tartalmazó lőszert használni nagyvadaknál), a vadászathoz szaktudásra is szükség van, biztonságossá kell tenni, a vadászok önmérsékletet és önfegyelmezést kell tanúsítsanak, és a vadászatot a hagyományápolás elve alapján kell megszervezni.

A vadászat akkor veszélyes, ha nem szabályos

A reggeli eligazító után az egyik vadásszal a vadászsérüléseiről beszélgettem el. Sajnos, előfordul, hogy a vadásztársaságok egyes vadászai nem tartják be a vadászat általános előírásait és szabályait. Bár nem ez a jellemző, és sokszor nem rosszindulatból történik, a szabályok be nem tartása végzetes következményekkel járhat.

Naiv kérdésemre, hogy a puskák felé közeledő hajtók vagy az egymás mellett ötven-száz méterenként sorakozó vadászok vannak-e nagyobb veszélyben, a vadászok és hajtók nevetni kezdtek. Ők már sok mindent láttak.

Egy apró figyelmetlenségnek is visszafordíthatatlan következményei lehetnek, törte meg a csendet Dezső László. „Mindenki számára veszélyessé válik a vadászat, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Általában hirtelen felindultságból hozott döntések, a kapzsiság szokott bajhoz vezetni, ezért mondom el mindig, hogy a vadászat nem teljesítménysport, nem az a lényege, hogy amennyiben a szerencse ránk mosolyog és esélyem lesz lőni, akkor hármat vagy négyet lelövünk-e, lehet épp azért válik emlékezetessé a vadászat, mert részt vettem rajta” – mesélte Dezső.

Elmondása szerint decemberen két halálos kimenetelű vadászat is volt: Beszterce és Temes megyékben, mindkettő alapproblémák miatt. A vadász látta, hogy a bokor megmozdult, de nem látta, hogy mire lő, mégis meghúzta a ravaszt.

Idesorolta azt a Segesvár környéki balesetet is, amikor az egyik vadász a vadászkutya keresésére indult. A kutya nyakára erősített nyomkövető mutatta a helyzetét. A kutya egy medvebarlangra akadt, nem mozdult, vélhetőleg azért, mert a medve már elpusztította az állatot. A vadász nem vette figyelembe az intő jeleket és utána ment a barlangba.

Ide már kutyákat sem hoztak

Dezső László szerint a vadászkutyás vadászat sokszor több kárral jár, mint haszonnal, mert a kutyák megsérülhetnek, és ha megtalálják a vadat, addig űzik, amíg csak lehet. A Görgényi havasokban pedig nagyon nehéz a terep, ami nem a vadászoknak kedvez.

„Amikor kutyákkal vadásztunk, a vaddisznókat kivétel nélkül mindig elhajtottuk a kutyával a szomszédos területekre. A disznók kaptak egy rést a vadászok között és elmentek egészen fel a gerincre. Betanított kutyák voltak, de a kutyák nem ismerték a terepet, ezért nem fogták le, hanem tovább hajtották. Már sötét volt, amikor az utolsó kutyát megtaláltuk, az is meg volt sebezve” – mondta a vadász, aki a vadat és a kutyát egyaránt sajnálja.

A vadat azért is, mert volt, hogy a foxi addig támadta a vaddisznót, amíg a heréit le nem tépte. A vadászok másnap találták meg a maga után vérnyomot hagyó disznó tetemét, ami a hóban többször összerogyott, míg el nem vérzett.

A helyieknek a szerencsén múlik, a bérvadászoknál a pénzen

Az ismeretterjesztő után megszólalt a vadászkürt, mindenki vigyázzba vágta magát, mint valami himnusz hallatán. „Megkezdődött a vadászat” – szólt Dezső, akinek szavát mindenki értette: szedelőzködtek és sürögve kocsira pattantak, hogy a közelben lévő kijelölt területre, a Baktára utazzunk. Itt már a „sorskártyákat” is kiosztották.

Megszámozott vaddisznóképes hűtőmatrica kártyák döntötték el, hogy a vadászok közül ki, hol fog lesben állni. Minél nagyobb vagy kisebb volt a kártyán lévő szám, annál inkább a leszakított terület szélére került a vadász.

A kocsiban társul fogadott vadászok szerint azért bízzák a szerencsére, hogy ne legyen vita abból, hogy ki, hol várja a vadat. Persze, azt egyesek azért még elismerik, hogy vannak babonák a számokkal és tapasztalatok is, hogy melyik számra, pozícióra jellemző, hogy vadesélyesek, de az, hogy a vadak hol fognak menekülni, és ki lesz a szerencsés vadász, aki meghúzhatja a ravaszt, esetleg le is lő valamit, az a véletlenen is múlik.

„Sose lehet tudni, hogy hol próbálnak kitörni a disznók, ezért mindenhol kell állnia valakinek, hogy ha kell, lőjön” – szögezte le egy tapasztalt vadász, aki tanítgatni kezdett a vadászatról.

„És ha még nagyobb szerencséd van le is lövöd” – tette hozzá egy fiatal erdőmérnök-hallgató, aki vadász szeretne lenni.

A vadászok nagyot nevettek. Érdeklődő tekintettel figyeltem Dezső László arcát, hátha leolvasom róla, hogy miért ennyire vicces, aki szavak nélkül is értett.

„Van, hogy kijön a húsz disznó az erdőből, és egy se lövődik meg, és olyan is, amikor a kutyák elhajtják a vaddisznókat, és este 7 óráig kutyát keresünk. De volt olyan is már, hogy a hajtókat kerestük” – mondja Dezső, aki szerint a Görgényi havasok vulkanikus hegyek, amin nehéz eligazodni. „Akinek nincs terepismerete, annak itt vége van” – tette hozzá.

A vadőröknek azonban van kellő tapasztalat ahhoz, hogy ne csak a szerencsében bízzon az, aki messzi földről és sok pénzzel érkezik a vadászatra.

„Általában szoktak jönni fizetős vendégek is a vadászatra, akik Magyországról, Németországból vagy Ausztriából jönnek, és őket a vadőr olyan pontra teszi le, ahol nagy valószínűséggel jönni fognak a disznók. Ez azonban minden patakvölgynél és területnél más” – mondta egy két évtizedes tapasztalattal bíró vadász, aki szerint Semjén Zsolt magyar miniszterhelyettes és Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is Udvarhely környékén szokott vadászni.

„Milyen a vadászat helyzete? Szar. Bővebben?! Nem olyan szar”

– hangzott el az Örkény egypercesbe illő beszélgetés az egyik terepjáróban ülve, amikor egy vadőrnél érdeklődtem. Előtte ugyanis a vadászok egymás között azt osztották, hogy a lelőtt vaddisznók, rókák száma tekintetében következetesen tartották az előző évekre jellemző szintet.

Azaz nem lőttek semmit a vadászat alatt.

Ezt pedig a vadállomány megcsappanásával, a nagyvadak védelmét célzó 2016-os EU-s szabványok ratifikálásához kötötték.

A vadászat végén Dezső László autójába ültem vissza. „Ugye nem lőnek meg mindent a vadászok egy vadászaton?” – tette fel a költői kérdést nevetve Dezső László, aki látszólag egy percig se bánta, hogy nem lőttek semmit, mert egyre kevesebb a vad.

Egyre több a trófeavadász

Dezső elmondása szerint a vadászat kintről nézve egyféleképpen látszik, bentről másféleképpen. Hogyha kintről nézve elemezzük, akkor valóban csak arról van szó, hogy a vadászok évente egy néhány alkalommal összegyűlnek vadászni. Az a negatív kép, amit külső szemlélők kialakítottak a vadászokról a bérvadászok számának növekedése miatt is alakulhatott ki. „Sajnos egyre több az a vadász, akinek nincs ideje az effektív tevékenységből kivenni a részét. Azokat nevezzük mi ilyen bérvadászoknak” – mesélte.

Hozzátette, valóban számtalan olyan vadász van, aki sportvadászatot, hobbivadászatot, trófeavadászatot folytat, miközben a vadászat az tulajdonképpen egész évben, januártól decemberig zajlik, mert aki vadászattal foglalkozik, az elsősorban a vadakkal foglalkozik és nem a lövéssel.

„Szerencsére bőven akadnak olyanok, akik a vadászatnak azt a formáját választják, hogy jó sokat tevékenykednek” – tette hozzá a természetfotós vadász.

Ahhoz, hogy egy területen egy vad megüljön, ott nekik azért bizonyos feltételeket kell az a terület biztosítson: nyugalmat, ételt, sót. Tevékenység alatt pedig Dezső László az etetésre, ápolásra, területmegőrzésre, vadászlétesítmények (lesek, szóróhelyek, sózóhegyiek létesítésére), ezeknek a folyamatos karbantartására, vadászesemények szerevezésére gondolt.

Miért van szükség külföldi bérvadászokra, akiknek köze sincs az elejtett vadhoz?

A bérvadászat valójában csak a trófeavadászatról szól, nem a gazdálkodásról, de a vadász egyesület fenntartásának hatalmas költségei vannak, ezt belsőleg szinte lehetetlen volna előállítani, ezért működik olyan jól a bérvadászat.

A vadásztársulatok kiszolgáltatottságának megértéséhez ismernünk kell a múltat. Régen egy-két rókaszőrméből az egyesület éves költségvetése megvolt. Dezső szerint azonban ahogyan a világ elkényelmesedett, egyrészt a vadász szakmát is többen választják, de az embereknek sincs már szüksége a szőrmére, emiatt már mesterségek is szűntek meg (a szűcs, a cserző), de a vadásztársaságok bevételei is megcsappantak. Mivel a vadásztársaságok nonprofit szervezetként működnek, azt az összeget, ami a bérvadászoktól bejön, teljes egészében visszafordítják takarmányvásárlásra, sózóknak a létesítésére. Azzal, hogy a vadászok kiveszik a részüket a munkából, a kis vadásztársaságok is önfenntartóvá válnak.

„Tudni kell, hogy mindennek az alapja a pénz” – mondja Fancsali István a Székelyudvarhely melletti Gordon Vadásztársaság elnöke, akit arról kérdeztem még első vadászatom előtt, hogy miért érződik kívülről az a vadászatokon, hogy a természet tisztelete helyett a bizniszről szól.

A farkaslaki vadásztársaság elnöke szerint a vadból származó bevétel a régi és az új vadásztársaságnál is egyaránt meghatározó volt. Romániában a vadásztársaságnak a működési és strukturális felépítése a piaci gondolkodás felé tolja el a vadászatot. Minden adott társaságnak fizetnie kell a működési engedélyt, a vadászati igazgatót, és minden vadászterületen van legalább egy-két vadőr alkalmazottja.

Ugyanakkor a vadászegyesületnek nagyon nagy költségei vannak: területbér, amit ki kell fizetni az állam felé, a Környezetvédelmi Minisztérium felé való díjak. De a szakembereknek a foglalkoztatása (vadőrök), a takarmányozása is pénzbe kerül.

„Egyértelmű dolog, hogy ezek az emberek azért mennek oda valahova dolgozni, hogy meg is éljenek belőle, ehhez nyilván jó fizetést kell adni. Hiába próbáljuk mellőzni, hogy kimondjuk: ahhoz, hogy az embereket kifizessék, üzletelni kell, pénzt kell csinálni” – szögezte le.

Hozzátette, ő sem tudja megérteni, hogy egyes vadásztársaságok tagjai miért lesznek vadászok, de semmiképpen nem azért, hogy a saját zsebükből fedezzék a vadásztársaság kiadását.

Lakatos András vadőr szerint viszont a tagságdíjakból, a bérvadászatból vannak forrásaik, esetleg egy-két százalékos adóvisszaigénylésekből, ami minimális.

„Nálunk nincsenek nagy pályázati lehetőségek, mint más országokban. De ha normálisan gazdálkodsz, akkor a bérvadászat nem okoz gondot, mert a cél az volna, hogy egy egészséges populációt fenntarts. Ha törvényes keretek közt meglöveted azt, amit a törvény és maga a szakma megenged, minél jobban értékesíted, annál több pénzt tudsz visszafordítani a vadnak a megőrzésére és takarmányozásra meg élőhelyfejlesztésre” – tette hozzá a vadőr.

Túlterhelt vadőrök és erdészek, dilettáns vadásztársaságok

A Gordon Vadásztársaság elnöke szerint a szakmailag el nem kötelezett vadászok jelenléte, és az a szokás, hogy a vadásztársaságoknál a vadőr – fizetéskiegészítés miatt – egyszerre erdész is, a minőség rovására megy.

„Amikor valaki két helyen dolgozik, nem jut mindenre ideje” – mondta a fővadász, aki szerint a vadőrnek nehezebb a dolga, mert mindig résen kellene lennie, falopásnál még ott marad a csutak.

Mivel az erdész-vadőrök a vadászati oldalt hanyagolják el, Fancsali István szerint a vadak száma tovább csökken, és ezért a vadászat mára odáig jutott, hogy a sportszerűség és etikus magatartás rovására megy sokszor a vadászatok megszervezése.

A problémák szerinte onnan erednek, hogy Romániában ahhoz, hogy vadásztársaságot vezethessen valaki, meg van szabva, milyen végzettséggel kell rendelkeznie. Általában nem vadgazdászi végzettséget kérnek, hanem középfokú erdészeti végzettséggel vagy felsőfokú erdészeti végzettséggel és öt év régiséggel kell rendelkeznie a szakmában ahhoz, hogy egy vadásztársaság vezetője lehessen. Az ilyen embereknek nincs tapasztalatuk, nincs meg a gyakorlati vadgazdálkodásra a felkészültségük.

„Ismerek olyan erdőmérnököt, aki nem tudta megkülönböztetni az egyéves bakot a háromévestől. Na most, ha az ilyen elmegy vadásztársasági igazgatónak, ott nem lesz belőle semmi. Ha addig nem tudta, ott se fogja tudni” – mondta az elnök, aki szerint fontos ráébredni, hogy milyen keveset is tudunk.

A vadászok is hajlamosak a technikára bízni a szakértelmet

„Most megjelentek ezek a különböző szuper technikák, hőkamerás, éjjel látós lószarocskák. Elmegy a vadász szarvast lőni, ott üldögél, didereg a sötétben a hőkamerával, meglát valamit a lámpával, meglövi, és utána megnézi, hogy mi volt az. Na ez az, ami nem egyeztethető össze a vadászat minőségi oldalával” – mesélte a fővadász, akinek 40 éves régisége van a szakmában.

Géza bácsi 1975 óta vadászik. A közel ötven esztendő alatt, azt mondja, már mindent levadászott, amit le lehet vadászni, egyesek szerint egyszer még egyik vadásztársát is. Bár az véletlen volt. Azt mesélte, a régi időben is voltak kvóták, de akkor még mindenféle nagyragadozóra lehetett lőni, amit az egyesületi tagok vagy már akkor is külföldi vadászok ejthettek el. Amióta pedig egyes nagyragadozók, mint a medvék, farkasok is védettek lettek, azóta elég nagy bevételkieséseik vannak. A medve volt ugyanis az az állat, amiből a legtöbb pénz folyt be az egyesületekhez. A külföldi vadászok ugyanis nem a rókák és nyulak kilövéséért szeretnének befizetni, az Géza bácsi szerin senkinek sem kell, mert a nyúl húsa nem olyan különleges, a róka bundája pedig már nem értékes.

„Régen két róka bőréből az évi tagságdíjat ki lehetett fizetni” – tette hozzá egy másik vadász, aki húsz éves kora óta vadászik.

„Van, amikor a vadat 200-300 méterről lövik meg, az őz azt se tudja, hogy honnan jött a lövés, esélye sincs elmenekülni. Ez egészen más, mint a vadászat” – mondja egy vadász, miközben a vadászterületre hatolunk be. Azt is megjegyzi, hogy szerinte az volt a vadászat, amikor még terepjárók nélkül vadásztak, és arra kényszerültek, hogy kilométereken keresztül húzzák a több száz kilós zsákmányt maguk után, vagy feldarabolják annyira, hogy táskákban hazavigyék. „Most jön a Jeep, kimegy szinte bárhová” – jegyezte meg.

Géza bácsi szerint az volt az igazi vadászat, amikor még a vadászoknak be kellett cserkésznie, „be kellett lopnia” a vadat, mert sörétes puskával harminc méternél messzebbre aligha tudtak ellőni, és volt, amin távcső se volt. Mivel sokan már a lőszert is maguknak gyártották, a vadász kézügyessége is közrejátszott a találat sikerességében. Régen ez jelentette azt, hogy esélyt adtak az őznek, hogy elmeneküljön. A vadászatokon néhány vadász vett részt, de a hangulat bensőséges volt, és általában közös szalonnázással és céllövészettel zárták.

Ugyanakkor fegyelmezettebbek is voltak az emberek, nem gyújtottak rá, ha várták a vadat, a mostaniak pedig már „nem tudnak csendben ülni”: telefonoznak, rágóznak, amikre a vadak felfigyelhetnek és elriaszthatja őket.

„Régen összeverődtünk páran vadászni, most már nagyon soknak kezdtek lenni, és ez az összeszokott közösség kárára van” – tette hozzá egy másik vadász.

A csomafalvi vadászokat például mindig egy munkásszállító vitte ki a vadászat gyülekező pontjára, amiben vaskályhával fűtöttek. A vadászat alatt azonban nem volt fűtés, és a Gyergyói-medencében a telek is csípősebbek voltak.

„Volt, hogy mire a hajtók odaértek, a vadászok úgy megfagytak, hogy ha egy vonat jött volna, azt se tudták volna meglőni” – mesélték nevetve a vadászok.

Ahogy azonban a technológia fejlődött, a vadászok szerint már ott tartunk, hogy a helyi vadászok pár száz lejes golyós fegyverei mellett megjelennek még a külföldi vadászok 10.000 eurós ballisztikai rendszerrel és távcsővel ellátott fegyverei is, amikhez néha drónok is társulnak. Ez egyre inkább átveszi a vadászati szaktudás, tapasztalat és lélekjelenlét „terhét”, ami vadásszá teszi a vadászokat. Néha annyi dolga van a bérvadászoknak, hogy meghúzzák a ravaszt, a többit intézi a rendszer. „Ez csak csillogás, villogás, lehet hogy magam ellen beszélek, de személy szerint én az összes golyós fegyvert visszavonnám” – mondta az egyik vadász, aki szerint nem a fegyveren, hanem a fegyver viselőjén kellene múljon a vadászat.

Jogosítványa annak is van, aki nem tud vezetni

Fancsali István fővadász szerint a vadászok manapság nem csak a technika fejlődése miatt felkészültebbek, hanem azért is, mert ma már vizsgázni kell az engedély megszerzése érdekében, amihez alapfogalmakat el kell sajátítani.

„Régebben még teszt sem volt. Az működött, hogy szimpatikus voltál, és akkor felvettük. Most csak akkor vesszük fel, ha átmegy a vizsgán, ami automatikusan egy bizonyos szintű felkészülést teremt. A mostaniak általában többet tudnak, mint a régiek a vadászati módszerekről, a vadállatok életéről, a fegyverekről. A másik dolog az, hogy a régi vadászoknak vettek egy sörétes puskát, és azzal egy életen át vadásztak. A mai világban ez nem működik. Ha valakinek nincs egy sörétes fegyvere apró vadra, és egy golyós fegyvere nagyvadra, akkor nem is tud vadászni” – tette hozzá. Szerinte, akit érdekel régen és most is dokumentálódott, mert szégyen, ha egy vadász nem tud hozzászólni a témákhoz.

Fancsali István szerint átlagosan nem kijelenthető, hogy az újgazdag bérvadászokat nem érdekli a vadászat maga, nagyon kevesen vannak úgy, hogy „bunkó, mint a segg és fogalma sincs a dolgokról”. Az újgazdagok anyagilag többet megengedhetnek maguknak, de akik többfelé járnak vadászni eléggé informáltak.

Szerinte a múltban is volt ilyen és olyan is a vadászok között, inkább az van, hogy a vadászat régen olcsóbb volt és kevésbé szólt a presztízsről. Akik akkor trófeát akartak lőni, azok már alapjáraton műveltebbek voltak, érdekelte a vadászt, nem kompenzálni akartak valamit a vadászattal.

Jó szomszédi iszony

Az elnök szerint érezhető a szomszédos vadászatokon is a változás, hisz a nagyvadak nem maradnak meg egy adott vadászterületen, hanem oda-vissza járnak.

„A jó szomszédsági viszonyhoz hozzátartozna igazából az is, hogy a szomszéd is betartja a vadászgazdálkodási szabályokat, nem lopja el a vadat, és a hagyományokat betartja, de ha nincs felkészülve, nincs is ahonnan tudja, nincs ahogy betartsa. Ezért mondom, hogy a vadászat nagy probléma, hogy olyanok lettek a vezetők, akik maguk sem ismerik a hagyományokat”

Érdeklődésünkre, hogy mit értett az alatt, hogy a szomszéd ellopja a vadat, azt mondta, hogy szó szerint kell érteni: a szomszéd kimegy vadászni, meglövi a vadat, elviszi haza, nem is papírozza le. Esetleg van egy engedélye egy vad kilövésére, és azzal nem egyet lő meg, hanem többet, ami orvvadászatnak minősül. Volt olyan tapasztalatuk, amikor látták is az éjjel közepén a reflektorfényben vadászókat, akik felhúzták a tetemet az autóra és elhajtottak.

Az elnök szerint a területükről elvándorló állatok egy része azért nem jön vissza, mert lelövik, ezek között pedig 100 százalékosan biztos, hogy többet illegálisan lőnek meg.

Már most kevés a vad, nincs amit lőni

Az elmúlt évtizedben a vadászok által vadászható, nem védett fajok száma is csökkent, de az a vadállomány is megritkult az utóbbi időben. Lakatos András szerint utóbbinak az egyik oka az, ha a vaddisznókra gondolunk, hogy 2019 végén, 2020 elején megjelent az afrikai sertéspestis, ami Hargita és Háromszék esetében is kilencven százalékát a vaddisznó állománynak megtizedelte. Ahol nem pusztult el ennyi állat, ott pedig jelentősen megritkította.

Dezső Lászlóék vadászterületén is csak azért maradt meg 20-30 példány, mert amikor 5-öt lelőttek és bevizsgáltattak, azok pedig egészségesek voltak, más vadásztársaságokkal ellentétben igyekeztek nem okozni olyan halált, ami értelmetlen lett volna. Más vadásztársaságoknál ennél kisebb a vadállomány a sertéspestis miatt.

Lakatos András szerint a helybeli vadászok jelentős többségének a vaddisznók jelentették a fő vadfajt, de az most el van tűnve. Ami van is, az minimális.

„Most minden vadászegyesület, amelyik épeszű és normális, az mindenki tűzzel-vassal ügyel a szarvasfélékre, mert egyszerűen abból élnek. Hogyha kiesett a vaddisznó, nincs medve, mindenki a szarvasból él, és arra, hogy ha nem ügyelsz, szabad kezet találsz adni, úgy értve a szabad kezet, hogy orrvadászat vagy valami elinduljon, akkor annak a vadászegyesületnek vége. Akkor az csődhöz vezet” – szögezte le a vadőr.

Szerinte őzre vadászni lehet, de össze sem hasonlítható a vaddisznóvadászattal. A helyi vadásztársadalomnak most nem igen van, amire vadásznia. Maradt az apróvad: a nyúl és a róka, mert ez olyan vadfaj, amelyik a legjobban reagál az emberi tevékenységre, a legjobban alkalmazkodik mindenhez. A nyúl a legfőbb apróvad, de nem olyan nagy a populáció, mert érzékenyen reagál az intenzív mezőgazdálkodásra.

„Sajnos a turizmus, az új off-road kultúra, illetve az erdő alatti építkezésektől elkezdve a tavaszi nagy tüzeléseken keresztül a gombászásról, az erdei gyümölcsgyűjtésről nem is beszélve minden negatív szinten hat a vadfajokra” – teszi hozzá Lakatos András.

A vadőr szerint a vadászok ez ellen azzal tehetnek, ha a vadgazdálkodásra helyezik a hangsúlyt, hisz ezáltal a társadalom is másképp nézne a vadászatra, és nem úgy látná a vadászokat, mint „valami gyilkosokat, akik mindent meg akarnak ölni”.

Generációs válasz: kevesebb lövés, több vadgazdálkodás

Lakatos András vadőr szerint azért változott meg a vadászat, mert a generációváltás kezd végigmenni a vadászegyesületeken. Elmondása szerint Csíkszereda környékén jó irányú a változás. A hagyományos vadászok számára a vadászat a vadgazdálkodásról kezdett el szólni, nem pedig a vadak kilövéséről.

„A vadászatban a fegyverhasználat és a vad elejtése csak a legutolsó lépés volna. Addig hosszú utat kell bejárni, s most már kezdték belátni az emberek, hogy másképp ezt nem lehet csinálni. Vagy gazdálkodunk normálisan, vagy ha nem, akkor lassan oda fog kerülni minden, hogy nem lesz elég vad, nem lesz, amit megvédjenek” – mondta Lakatos.

Lakatos András szerint negatív példák, kivételek mindig vannak, de most már azért a nagy része, én azt mondom, hogy felébredt a társadalom, és maga a vadásztársadalomban is kezdtek olyan emberek lenni a vezetők, akik komolyabb végzettséggel rendelkeznek, s nem a pénz, nem az önös célok vannak maguk előtt, hanem az, hogy az hosszú távon legyen fenntartható, az az egész dolog, amiről szólna maga a vadgazdálkodás.

A bérvadászatra azonban jelenleg továbbra is szüksége van a vadászegyesületeknek, mert egyszerűen nincs más forrásuk, amiből fedezni tudnák a költségeiket.

„Ahol vadászat van, ott az a vadfaj nem pusztul ki, mert ott érdekek vannak. Arra a vadra figyel mindenki, azt takarmányozza, gondozza, neveli. A vadásznak az a lényege, hogy minél több vad legyen, hogy minél többet lehessen a természetben lenni, figyelni őket, követni a fejlődésüket, és igen, időnként vadászni rájuk” – tette hozzá.