A transzhumáló pásztorkodás felkerült az emberiség kulturális örökségének listájára

A transzhumáló pásztorkodás, mint hagyományos foglalkozás és a kulturális identitás megőrzésének eszköze felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének UNESCO-listájára – írja a News.ro. A portál megjegyzi, az elmúlt években Románia is tagja volt annak a 10 országból álló munkacsoportnak, amely a transzhumáló pásztorkodás elismeréséért dolgozott. A legelőváltó pásztorkodás felterjesztését a spanyol kulturális minisztérium koordinálta, de Albánia, Andorra, Ausztria, Horvátország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Luxemburg és Románia társintézményeivel együttműködve.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a legelőváltó pásztorkodás olyan legeltető állattartást jelent, amelynél a nyájakat (főleg juh, kisebb számban kecske) nyáron hegyi, télen síkvidéki legelőkön tartják. A téli és nyári legelők között a távolság olykor több száz kilométer, de ha rövidebb is, e tartás szembeötlő mozzanata a nyájak és pásztoraik tavaszi, ill. őszi átköltözése. A forma neve épp e mozzanatra utal.

A Wikipedia szerint transzhumáló pásztorkodás nevezetes példája az Erdély peremén élő román juhászok legelőváltása a Kárpátok magasan fekvő legelői, valamint Havasalföld és Moldva (kisebb mértékben az Erdélyi-medence és az Alföld) között. Az Erdély és Havasalföld közötti transzhumálásról az első adat 1363-ból való, de akkor még nem volt tömeges méretű. A cikk szerint a transzhumálás ott alakult ki, ahol a népesség legfőbb foglalkozása a juhászkodás volt, de a megnövekedett állományt az adott falu legelői már nem tudták ellátni szénával. A transzhumálás a 17. században lendült fel, és a virágkorát jelentő két–háromszáz évben Dél-Erdély néhány kistájára, a Szeben-Hegyalja („Mărginimea”) falvainak többségére, illetve pár szomszédos falura, a Barcaság déli részére (különösen a bolgárszegi és a hétfalusi románokra) és néhány Székelyföld-széli település, elsősorban Kovászna és Bereck román lakosságára volt jellemző. A transzhumálással foglalkozó románokat gyakran mokányoknak nevezték.

A nyájakkal csak a felnőtt férfiak tartottak, az asszonyok, a gyermekek és az öregek egész éven át a faluban éltek és földet műveltek vagy háziiparral foglalkoztak.

A Dorna folyó vidéke és a moldvai síkság közötti transzhumálás egyfajta ábrázolása olvasható Mihail Sadoveanu A balta (Baltagul) című regényében is. És általában a nyájak átköltöztetésekor szoktak olyan hírek születni, hogy juhok akadályozták a forgalmat a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán.

Ezzel az új bejegyzéssel együtt Románia már tíz elemmel szerepel az UNESCO világörökségi listáján, két természetivel, illetve nyolc kulturálissal. Többek között szerepel a listán a Duna Delta, a Kárpátok ősbükkösei, az erdélyi erődtemplomok, Segesvár történelmi központja, a máramarosi fatemplomok, a horezui, illetve a moldvai kolostorok. Korábban szó volt arról, hogy a csíksomlyói búcsú is az UNESCO szellemi kulturális öröksége lehet, de az egyelőre még nem jött össze, ebben a cikkben próbáltuk kideríteni, hogy miért.