Parasportoló: Hallucinálsz, az úton elalszol lábon állva, de akkor is megéri 330 km-t futni

Az olaszországi Alpokban minden év szeptemberében több száz ultramaratonista vág neki a világ hatodik legdurvább futóversenyének, a Tor des Géants-nak, melyen a versenyzőknek a 330 kilométeres távot kevesebb mint 150 óra alatt kell megtenniük. Ebben az évben 1400-an álltak rajthoz, köztük a nagyenyedi származású Polgár Levente is, a célba azonban csak 620-an értek be. A futóknak a verseny során nem csak a kilométerek, hanem a hatalmas szintkülönbségek okozzák a legnehezebb pillanatokat, és az időjárási körülményekkel is meg kell küzdeni. Bár a szervezők megteszik a szükséges óvintézkedéseket: az útvonalon 43 felüdülő állomás található, 50 kilométerenként pedig életmentő bázisokat is létesítenek, a 2010-ben először szervezett versenynek már volt halálos áldozata is.

„Nem számít, hogy ki, hányadik helyen végez a Tor des Géants-on, aki végig tudja szaladni a 330 kilométert az Alpokon keresztül, az már önmagában is eredményesnek számít” – mesélte a Transtelexnek Polgár Levente.

A sportolót Nagyváradon értük utol egy interjú erejéig, ahol éppen sporteredményeit elismerő diplomáját vette át a Bihar megyei prefektúrától. A több félmaratont, maratont és ultramaratont megjárt sportolónak nem ez az első diplomája, több éremmel és kupával is büszkélkedhetne, de azt mondja, ő sosem lesz elbizakodott. Az elismerés pedig nagyon sokat segít neki a Tor des Géants-hoz hasonló, embert nem kímélő kihívások teljesítésében. Saját mostani eredményét viccesen úgy értékelte, hogy megnézte, le tudja-e győzni az óriást, és úgy látszik, a válasz igen. Fél kézzel is sikerülhet. „Így lettem az első ember a világon, aki a sérülése ellenére végigcsinálta a Tor des Géants-ot, ezt a nagy kihívást” – mondta Polgár Levente.

Az átlagemberek számára 330 kilométer rettentő távolságnak tűnik, még biciklivel is kétszer meggondolja az ember, hogy neki vágjon-e az útnak, de a Tor des Géants-on a versenyzőknek nem csak kilométerekkel kellett megküzdenie, hanem az Alpok rettentően nehéz terepével és szintkülönbségével is. Miért vág bele valaki egy ilyen nehéz versenyfutásba?

A Red Bull ranglistája szerint a Tor des Géants a világ kilenc legdurvább versenyének az egyike, a hatodik helyen áll. Ide tehát nem viccből megy el az ember. Aki képes végigmenni a világ egyik legnehezebb túráján, az hatalmas elismerésben részesül, mert a világon nem sokan tudják megcsinálni. A mostani versenyen is 1400 indulóból 600-nak sikerült kevesebb mint 150 óra alatt megtennie a távot. Én 140 óra alatt teljesítettem.

De mi vesz rá valakit, hogy ezen végigmenjen?

Csak a saját nevemben beszélhetek, nem azért vállaltam a kihívást, hogy én legyek az első sérült a világon, aki végigcsinálja, és azt mondja: „itt vagyok, egy kezem van, látjátok, én is meg tudom csinálni”. Ettől függetlenül is végigmentem volna rajta, mert szerettem volna próbára tenni magam. Az, hogy sikerült, annak köszönhető, hogy 16 évvel ezelőtt elkezdtem komolyan venni a sportot, elhagytam a cigit, rendet csináltam az életemben, elkezdtem felfedezni a saját erőnlétemet, közben megismertem az igazi Polgár Leventét, mert nekem a sporttal egy teljesen új életem kezdődött el. Most ennyi év és kihívás után látni szerettem volna, hogy megütöm-e a gigászok, az óriás túra legyőzőinek szintjét. És úgy látszik, hogy igen, mert célba értem és be tudtam fejezni a túrát.

Hogyan néz ki az útvonal az Alpokban?

Nagyon sziklás és sok a szintkülönbség. Nagyon szép tájakon haladtam végig, de tudatosítanom kellett magamban azt is, hogy ez halálos szépség. Ha futás közben egy percig nem figyel oda az ember, ott marad. De nagy sérüléseket is tud okozni, ha valaki elesik. Erre pedig nagyon nagy a kockázat, különösen mert az erőfeszítés miatt fáradt vagy, kialvatlan, és egy idő után sokan elkezdenek hallucinálni. A terep nincs tekintettel rád.

Az első 100 kilométernél ez már egyértelművé válik számodra, hogy itt nem számít, hogy milyen nemzetiségű vagy, milyen országból származol, vagy a világ melyik részéről érkezel, minden ilyesmit elfelejthetsz. Ott csak az ember számít, ott csak magadra számíthatsz és a képességeidben bízhatsz. Nehéz pillanatok voltak, sokan hallucináltak, sok nehézség volt, de az élményasztalról inkább csak azt visszük magunkkal, ami szép volt. Ez olyan, mint egy házasságnál, nem csak jó dolgok vannak benne, de a jó dolgok miatt maradnak együtt a házastársak.

Ismeretlen emberek is nagyon sokat segítettek azzal rajtam morálisan, hogy mosolyogtak, szóltak egy jó szót, biztattak, vagy kérdezték, hogy jól vagyok-e, ott ez is egy nagy segítség volt. A versenytársakkal ugyanígy nagyon jól egyeztünk, ott senki senkinek nem volt az ellensége, és nem számított, hogy én román vagyok a másik meg amerikai, ugyanazzal a nehézséggel néztünk szembe, és tiszteltük a másik kitartását. Ez volt a legszebb benne: mindenki fair playt játszott és fehér zászló alatt küzdött. Nagyon szép volt. Csak a szép emlékekkel távoztunk.

Az apró dolgokba is belekapaszkodik az ember, hogy kitartson, azonban még így is sokan feladják a megmérettetést. A statisztikák szerint nagyjából a versenyzők felének sikerül végig mennie rajta 150 óra alatt.

A versenyzők több mint 60 százaléka feladja, és már az első 48 órában kirostálódnak azok, akik nem tudnak végigmenni. A Tor des Géants első szakaszai egyfajta szűrőpályákként működnek, ami azt jelenti, hogy nagyon durva emelkedők vannak, amik nagyon gyorsan, egymás után következnek. Akinek nem megfelelő a kondíciója, hogy ezeket kibírja, annak itt véget is ér a verseny.

Mennyire nehéz 150 óra alatt teljesíteni a távot?

Mivel tudtam, hogy 150 óra alatt végig kell jutnom rajta, az elején nagyon belehúztam, a 150-200 kilométert nagyon gyorsan megtettem. A versenyzők közül ekkor még az első 100-ban benne voltam, mert attól féltem, hogy ha valahol, valami rossz fog történni, nem fogom tudni behozni a lemaradást. Nekem nem volt követőm, aki baj esetén segíthetett volna, és nem voltak kollégáim sem, akik az állomásokon várjanak. Csak én voltam és a Jóisten egy csapatban, de ő volt a legjobb csapattárs, mert amit kigondoltam, az összejött.

Milyen felkészülésre van szükség egy ilyen megmérettetésre?

Nem tudom, hogy elegendő-e az, ha valaki jól felkészül a Tor des Géants-ra. Itt többre van szükség, mint a fizikai tűrőképesség növelése. Akik elindultak ezen a versenyen, mindenki sportol, azaz jól fel voltak készülve, jó felszerelésük volt, de nem ezen múlt, hogy feladták-e vagy sem. Sok év alatt lehet megedződni egy ilyen megmérettetésre. Hogy nekem ez most sikerült, több év munkájának a gyümölcse: félmaratonok, maratonok és ultramaratonok voltak azok, amik miatt sikerülhetett.

Az ember meghúzza a vonalat magának, és mindent bele ad, hogy sikerüljön. Van, akinek sikerül megugrania a szintet, és elmondhatja magáról, hogy legyőzte az olaszországi óriást, van akinek nem.

Voltam az 54 kilométeres magyarországi Salomon UTH-n és háromszor a 171 kilométeres UTMB-n is. Utóbbit kétszer sikeresen teljesítettem, harmadszor viszont az orvosok nem engedtek tovább szaladni, mert nem voltam jó állapotban. Nem minden nap ugyanolyan, és egyik kihívás sem hasonlít a másikra.

Hiába készül egy éven keresztül valaki egy maratonra, ha reggel hasfájással ébred, lehet hogy aznap le kell mondani a futásról…

Így van. És megköszönöm mindenkinek, aki megérti, hogy Polgár Levente nem csak egy profi futó, hanem egy ember is, aki tud hibázni, és a hibákból tanul. Nekem minden fülrázás egy olyan lecke volt, amiből tanultam, és ezért hálás vagyok érte.

A hallucinációt említette az egyik veszélyforrásként. Önnek is voltak téves észlelései?

A harmadik este volt olyan pont, amikor bementem az éjszakába, jött egy nagy felhőszakadás, egész éjszaka viharban kellett futnunk. Lehet ez is hozzátett ahhoz, hogy amikor egy 2900-3000 méteres hegyre kellett felmenni az egyik hegyi menedékhelyhez, sokszor nem tudtam eldönteni, hogy amit magam előtt látok: sziklákat, köveket, azok a valóságban is ott vannak-e, vagy csak én képzelem oda. Este 10 órától egész hajnal háromig tapogattam a nedves sziklákat, mert nem voltam biztos benne, hogy nagy lépéseket kell tennem vagy kicsiket. Amikor ráraktam a kezem, sokszor kiderült, hogy csak a képzeletem játszott velem.

Egy ilyen helyzet folyamatos koncentrálást és tudatosságot igényel, mert különben az ember elveszik. Ön mivel tartotta fenn a figyelmét, akár az éjszaka közepén?

A szorzótáblát mondtam egész éjszaka. Minden éjszakát úgy töltöttem el, hogy számtani példákat adtam az agyamnak, amiket meg kellett oldanom. Nem nagy összegekkel dolgoztam, de nekem így is hasznosnak bizonyult.

Mennyire lehet aludni egy ilyen túrán? Ön úgy tudom, hogy csak 9 órát aludt...

Az a baj, hogy az állomásokon csak három órát lehet maradni. Lehetsz 50 órával is előnyben a többiekhez képest, ha bemész az állomásra, három óra után a rendszer úgy értékeli, hogy feladod, ezért automatikusan kizár a versenyből. Aludhatsz viszont kint a sziklákon vagy az útszélén is, de bírnod kell a hideget és nagyon jól kell tudnod gazdálkodni az idővel. Ha elalszol, arra is gondolnod kell, hogy lehet nem költ fel senki, mert mindenki el fog menni melletted, ők a saját idejükre figyelnek. Egyedül vagy.

Ön is kint aludt a terepen?

Kétszer megpróbáltam, de mind a kétszer meggondoltam magam, mert nem tűnt túl jó ötletnek. Egy órát ledőltem a gyepre, de féltem, hogy elalszom és túl későn ébredek meg. Odatettem magam mellé a telefont, hogy csengjen, de a fáradtságtól nem hallottam. Nekem szerencsém volt, mert jött egy csaj és felköltött.

Annyira kimerültek az emberek, hogy nem hallják meg az ébresztő hangját?

Láttam embert elaludni a lábán, állt a felmenőm és el volt aludva. Olyan volt, mint egy zombi. Vagy egy csaj hallucinált és beszélt egy kővel. Olyan helyzetekbe kerültek egyesek, hogy nem lehet elmondani. Hallucinálsz, az úton elalszol lábon állva, és mégis megéri végigcsinálni. Ezért mondom, hogy próbálom otthagyni, amit láttam és tudok. Ami ott történt, az ott is marad, és csak a szép dolgokra emlékezünk.

A karjával mi történt?

Hat és fél éves koromban a vonat elütött, a Jóisten rám adott egy poros kabátot, amit magamon kell hordanom egy életen keresztül. Nincs mit tennem ellene, nem tudom levetni magamról, és arra sem vagyok méltó, hogy a Jóistennek panaszkodjam miatta, hogy miért adott egy ilyen poros kabátot nekem. Ő tudja, miért tette, én csak annyit tehetek, hogy becsülettel és méltósággal viselem, majd az utam végén visszaadom neki.

A versenytársak hogyan viszonyultak a „poros kabátjához”?

Mikor a túrán voltam, a versenyzők végigmértek, és sokan megkérdezték, amit a szemüknek nem hittek el: „neked hiányzik egy kezed?” Néztek egyet, majd oké jelet mutattak, sokan büszkék voltak rám, hogy így is nekivágtam, és egyesek fotózkodni akartak velem, mert én vagyok az első a világon, aki sérültként elvégezte Tor des Géants-ot, és előzőleg kétszer az UTMB-t is.

A futóversenyt 620-an teljesítették. Ebből ön hányadik helyen végzett?

400. lettem, mert megbüntettem saját magamat. Lehetett volna jobb is, de ez van.

Hogyan?

A 330 kilométernél kicsit többet is futottam, mert 200 kilométernél nem jelentkeztem be az állomáson, már felmentem a 2700 méteres csúcsra és hét kilométerrel hagytam el a pontot, amikor rájöttem, hogy mi történt. Onnan vissza kellett jönnöm az állomásig, mert ha nem lett volna meg a check in és check out, akkor nem lett volna érvényes az eredmény, kizártak volna a versenyből.

Úristen! Nagyon durva pillanat lehetett, amikor rájött tévedésére…

Gondoljon bele, hogy 200 kilométer után nem olyan egyszerű újra csinálni, 2700 méteres szintkülönbségről fordulj vissza, gyere le és utána mássz még egyszer vissza, ez azért minden, csak nem könnyű.

A verseny legmagasabb pontja egyébként 3300 méteren volt, és az összesített szintkülönbség, amin végigmentünk hivatalosan 24 ezer métert tesz ki. A nem hivatalos mérések azonban mintegy 30 ezret mutattak. Ez olyan, mintha valaki 140 óra alatt háromszor megmászná az Everest legmagasabb csúcsát, a háromszor nyolcezer ugyanis 24 ezer. Tehát közel sem az a lényeg, hogy hol végzel, milyen gyorsan mész végig a pályán, ha elvégezted, az már önmagában is valami.

Mit érez az ember, amikor 330 km után áthalad a Finish-en?

Úgy éreztem, hogy meg tudnám ölelni a világ összes emberét, és mindegyiknek köszönetet kell mondanom azért, hogy sikerült.

A Géantsra jövő évben is tervez menni?

Hogyha meghívnak, mint tiszteletbeli versenyzőt, akkor ott leszek. Most egyelőre nehezen tudok rágondolni, mi lesz jövőre, azon gondolkodom, ami most van. Még nem dolgoztam fel az idei Géants-ot sem.

A Thaiföldön szervezett extrém hegyfutási verseny, amire Géants-on elért teljesítménye után meghívták november 2-5. között zajlik. Oda elmegy?

A North Face hívott meg, és egyelőre nem tudom, hogy eleget tudok-e tenni a meghívásnak. Még nem kaptam szponzorokat rá, hogy az úti díjat megoldjam. Ha kapok, akkor szívesen elutazom, ha nem, akkor meg fogom köszönni a szervezőknek a meghívást, és hogy rám gondoltak, szép beszédeket mondtak rólam, és el fogok köszönni tőlük.

Most 42 éves, amikor huszonéves volt, teljesen másfajta életet élt, ha azt nézzük, hogy hiányzott belőle a sport. Mi hozta a változást?

27 éves koromban kezdtem el sportolni, miután hazajöttem Magyarországról. Pestre dolgozni mentem ki, aztán a család miatt haza jöttem, mert a nagyszüleimnek szüksége volt rám. Nekem pedig a család a legfontosabb, bárhol élhetnék és járhatnék a nagyvilágban, nekem a család az első, és a gyökereim és az elhunyt őseim itt vannak Nagyenyeden. Itthon is az építőiparban helyezkedtem el.

Mikor hazajöttem, kerestem a kiutat az addigi rossz szokásaimból, 100 kilós voltam. Hét kilométert még könnyen leszaladtam, de hosszú távra már nem voltam felkészülve. Tükörbe néztem, és azt mondtam, Levente le kell fogynod, a cigit le kell tenned, kezdened kell valamit magaddal. Leszoktam a dohányzásról, és pár éven belül le is fogytam. 32 évesen mentem el az első futóversenyemre. Ez egy félmaraton volt, és első látásra szerelem lett belőle, amikor a gyulafehérvári hegyre fel kellett szaladni. Ott helyben eldöntöttem, hogy ha ez ilyen szép élményt tud okozni, akkor ezzel nem állok le. Így vette kezdetét az én sportolói történetem.

Hogy jött azaz ötlete, hogy átszaladja Romániát Zsombolyától Vama Veche-ig?

Meg akartam nézni, hogy melyik az ország legszebb része, és arra is kíváncsi voltam, hogy milyen útvonalon lehet összehozni a leghosszabb távolságot. Végül 13 nap alatt 1100 kilométert tettem meg.

Háromszor is megtette ezt a távot: 2016-ban, 2020-ban és 2022-ben is. Hagyományt szertetett volna teremteni?

Pontosan, de ez egy olyan kihívás is volt a számomra, ami megmutatta nekem, hogy mi az, amire képes vagyok, kibírok-e egy ekkora távot.

Az 1100 kilométerhez képest a 330 km talán már nem is tűnik olyan soknak...

Nem lehet összehasonlítani a kettőt.

Miért?

Mert az egyik aszfaltúton halad végig, a másik hegyeken keresztül vezet nagy szintkülönbségekkel, ahol pár kilométer is kíméletlen tud lenni. Ha városokban halad át az ember, akkor az út szélén bármi történne veled, akármikor tudsz hívni egy mentőt, de a hegyekben ötven kilométerenként találkoztál a mentőpontokkal, ötven kilométer alatt sok minden történni tud a hegyekben.