80 éves késéssel szállítottak ki egy második világháborús magyar szerelmeslevelet, a címzett leánya vette át a borítékot
Nyolcvan év után került vissza egy szerelmeslevél a néhai szerelmespár leszármazottjához, miután a Magyar Honvédség tartalékos katonája hosszú kutatómunka után felderítette a levél történetét, írja az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldalán megjelent beszámoló alapján a Telex.
A levél a második világháború alatt, 1943-ban íródott. Bodnár Gyula őrvezető Kassán teljesített szolgálatot, a helyi gépkocsizó könnyűtüzér osztály, első üteg katonájaként. A levelet 1943-ban a kassai laktanyában írta meg az akkor 22 éves őrvezető az ő „Marikájának” és szerelmi vallomásában reményeit taglalta arról, hogy a háború után össze tudnak majd házasodni.
A levelet Aszalóra címezték, a miskolci toborzóiroda katonája pedig a helyi anyakönyvvezető segítségével kiderítette, hogy Bodnár Gyula és Marika túlélte a háborút, azonban a férfi hadifogságba került; végül 1951 áprilisában tudtak összeházasodni. A világháborút, majd a hadifogságot is túlélő Bodnár Gyula 1984-ben hunyt el, nem sokkal később szerelme is meghalt. A házasságból két gyermekük született, a fiatalabb, Busku Jánosné Bodnár Anna Mária ma gyógyszerészként dolgozik Miskolcon – írták.
A levélre a honvédség tartalékosa, Bukta László egy antikváriumi könyvben talált rá. Bukta a hadisírok felkutatásával és a hősi emlékművek nyilvántartásával foglalkozik, kutatni kezdte a levél történetét, kiderítette, hogy a levél feladója és címzettje végülis összekötötték életüket, két gyerekük lett, és a fiatalabbik most is Miskolcon él: hozzá vitték el a levelet. Busku Jánosné Bodnár Anna azt mondta, családja ezzel a levéllel korábban nem találkozott, mindössze néhány tábori levelezőlap és képeslap maradt fenn édesapja háborúbeli írásaiból.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!