Graffiti és street art Sepsiszentgyörgyön, egy helyi alkotó megmutatta, mit mulaszt el a város

Sepsiszentgyörgyiként, de bármelyik városban élve ki ne ábrándozott volna már azon, hogy a város valamelyik lelakott vagy elhanyagolt zugát feldobja valamivel. A szentgyörgyi városházának is voltak ilyen akciói, amikor a város egyik szégyenfoltjának nevezett Bodok Hotelt egy óriásmolinóval fedte le: az óriáslepel egy fát és annak ágain a városról készült fényképeket ábrázolta. De a témánkhoz közeledve, szentgyörgyi, romániai és külföldi alkotók már a megyei könyvtár mögött lévő kazánház, illetve a véradó központ és a buszállomásnál lévő, Igo épület falain is megmutatták, hogy a művészet nem ismer határokat, képes megtörni és teljesen más értelmezési tartományba helyezni a tereket a mentális térképünkön. A városban tehát nem ismeretlen a kortárs művészeti alkotások graffiti-változata sem.

A sepsiszentgyörgyiek tehát már tapasztalták, hogy a városi, köztéri művészet, angol nevén street art, színes, izgalmas, feldobja a környezetet és gyönyörködteti a szemet. Olyan, mint egy különleges ruhadarab, ami felöltözteti a szürke házfalakat.

Egy sepsiszentgyörgyi alkotó, a Daru Látó művésznéven futó fotós és illusztrátor pedig azokat az épületeket is képes volt újraértelmezni különböző művészeti alkotások digitális elhelyezésével, amelyek mellett nap mint nap elhaladunk, és nem igazán vesszük észre, hogy mennyi lehetőség rejlik bennük.

Az alkotó ItthonSepsin_AcasanSfantu nevű oldalán jelentette meg azokat a virálissá vált képeket, amelyeket a szentgyörgyiek előszeretettel elkezdtek osztogatni szerdán. A művész ezzel abba a gondolatkísérletbe szerette volna bevonni a városlakókat, mint a leírásban is megosztotta, hogy mi lenne, ha graffitikkel dobnák fel a lepusztult, fantáziátlan részeit a városnak. Az alkotások pedig magukért beszélnek.

A képek láttán sokan gratuláltak, kinyilvánították tetszésüket, és egyesek már azt is felajánlották, hogy amennyiben a képeken látható épületek fenntartói beleegyeznek, ők szívesen közreműködnek a gyakorlatba ültetésben.

Nemcsak az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a művészeti lehetőségekre, hanem az is, hogy megmutassa, ezt az átváltozást meg lehet valósítani a sepsiszentgyörgyi művészekkel, nyilatkozta a Transtelexnek a művész, rámutatva, hogy az eddigi falfestésekkel nem sepsiszentgyörgyieket bízott meg a város, holott vannak olyanok, akiknek megvan a hozzávaló fantáziájuk, tehetségük és képességük is megcsinálni.

Daru Látó elmondta, bár vagány lett a megyei könyvtár mögötti rom-kazánház díszítése, többségében külföldi alkotók járultak hozzá, pedig nagyon sok alkotóval bír Szentgyörgy, akik minőségi munkát végeznének, ha gondolnának rájuk, ezért alapjáraton nem lenne indokolt másfelé tekinteni. Viszont ha a helyi alkotók nincsenek foglalkoztatva, a város veszít vele, emelte ki.

Ő maga 1995-ben kezdett el graffitizni. „Amikor én abbahagytam, akkor Tibodi Péter a DTA graffiti-csapat tagjaként még egy ideig folytatta, majd ő is leállt. Később megérkezett az RWT csapat, akiknek köszönhetjük az Igo épület díszítését nagyon jó minőségű graffitikkel. Utánuk viszont teljesen kihalt a kultúrája ennek a mozgalomnak” – ecsetelte.

A falfirkák, amit graffitinek hiszünk, művészetnek nem nevezhetők

Ha az egykori graffitiművésszel már belemelegedtünk a témába, akkor egy kicsit elidőztünk a részletek tisztázásánál is, mert amennyiben Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának is megtetszenének az ötletei, akkor ezeket az alkotásokat is graffiti sprayjel kellene felfújni, amitől azért sokak háta borsódzik. A graffitire ugyanis számos sztereotípia ráragadt, ami a városvezetők kedvét is elvehetni egy ilyen projekt életbe ültetésétől (nem úgy mint Marosvásárhely esetében, ahol a marosvásárhelyi közösség markáns személyiségeit az utcaművészek a falakon jelenítették meg).

Daru Látó elmondása szerint a graffitit övező sztereotíp előítéletek egy félreértésből erednek.

Elmondása szerint, amikor elkezdett graffitizni, akkor az éj leple alatt, egyedül, figyelmesen kellett elkészítenie képzőművészeti alkotásait, anélkül, hogy a rendőrök észrevették volna. Ez ugyanis nyilván illegális volt. „Akkor még külföldön is tiltották, ezért a szubkultúrához, az underground-hoz tartozott” – tette hozzá.

A graffitinek a street art változata azóta számos országban elismerésnek örvend, azonban sokan még ma is egy olyan szubkultúraként azonosítják a műfajt, ami csak a figyelemfelkeltésről szól. Van, akit felháborít, hogy összemázolják a falakat, árgus szemmel pásztázzák az utcákat, a tereket, fürkészik a legújabb alkotásokat. Bárhol feltűnhet még egy rajz, még egy tag, még egy matrica. Az aluljárókban, a liftekben, a buszmegállókon, az épületeken, a bezárt, üres üzletek kirakatain, a villanydobozokon és a kukákon, esetleg a még itt-ott látható telefonfülkék felületein.

Erről persze sok alkotó is tehet, legalábbis azok, akik tiszteletlenül kezelték/kezelik ezt a művészetet. Az egykori graffitis leszögezte: a komolyan vehető utcai munkáknál a firkálás helyét az esztétikai elgondolások veszik át. Míg a firkászokat szinte kizárólag a hírnév és a szubkultúrájukon belüli elismertség mozgatja, addig azok, akik művészetként tekintenek a graffitire, a társadalom széles rétegeihez kívánnak szólni, és képi üzeneteikkel tudatosan törekednek a közvetlen hatáskeltésre, az emberek legszélesebb körét célozva.

Daru Látó szerint a falfirkáknak is megvan a helyük. „Egy szép hely van kialakítva a szentgyörgyi Szimplában. Ott a falfirkák egységessé teszik a helyet, viszont a város más részeit összekoszolják. Ha graffitizel, akkor tiszteletben tartod a helyet ahova festesz. Hosszú és költséges folyamat egy graffiti megalkotása, a falfirkák másodpercek alatt kész vannak, el is vannak sietve, és sosem az esztétikai szempontok alapján hozzák létre” – szögezte le.

Amikor létezett az RWT, ők már legálisan készítették el a „remekműveket” a véradóközpont mögötti épület falára, és egy olyan mércét állítottak fel vele, amit illegálisan lehetetlen volt megfesteni és legálisan sem könnyű, ezért szerinte sok alkotó elvesztette a bizalmát önmagában a folytatáshoz. Ha azonban lehetőséget kaptak volna, hogy kipróbálják magukat, lehet nem így történik, de ez azonban már történelem.

„Úgy éreztem, hogy meg kell mutatnom ezeknek a sepsiszentgyörgyi épületeknek azt a formáját, amilyennek én látom őket, és a reakciókból ítélve úgy tűnik, hogy az elképzelést sokan magukénak érzik. Eredetileg arra gondoltam, hogy be fogom vinni a városimázs irodához, hátha ráharapnak, végül azonban megosztottam a Facebookon, és nem gondoltam volna, hogy ennyire pozitívan fogadják” – jegyezte meg a képzőművész, akinek a posztját több ezren látták és több száz reakció érkezett rá.

Szerettük volna megkérdezni Antal Árpád polgármestert is, mit gondol a képekről, illetve a projekt életbe ültethetőségéről, de nem sikerült elérnünk.