Ha tojást írsz, nem lehet rohanni – ezzel magyarázzák a hagyományos tojásírás egyre nagyobb népszerűségét

A családomban több tanító is él, így már gyermekként megtanultam tojást írni, főleg a gyimesi mintákat karcoltam rá a piros tojásra és ezekkel vártam a locsolókat húsvét hétfőn. Mint utólag megtudtam, Háromszéken csak a 20. század második felében kezdtek elterjedni a gyimesi tojásminták, pedig annak a vidéknek is megvoltak a maga autentikus formái: gyakrabban használták a színeket, feketét, pirosat, sárgát és a zöldet, de a tojások felosztása, a mintázat is más formavilágot hoz, mint amit Antalné Tankó Mária híres gyűjteményéből megismerhettünk.

A néprajzkutatók a Gyimeseket tartják a tojásírás szellemi központjának. Itt csak piros tojásokat festettek és több száz mintát használtak, amelyet ezerféleképpen lehetett párosítani, kombinálni. Igen elterjedt húsvéti hagyomány volt a tojásírás moldva különböző régióiban is, ahol falunként változtak a szokások: a székely falvakban a gyimesi és erdélyi mintákhoz hasonlóan írták a tojásokat, azaz piros alapon fehér mintával. A nemszékely csángóknál fordítva készítették: piros mintával, fehér alapon. A hétfalusi csángók főként növényi motívumot használtak, a régióban Barcaújfaluban egyedi mintázatokat használtak a tojásíró asszonyok, mert az ő feladatuk volt a cserépedények festése, így az edények díszítésére használt motívumok kerültek fel a tojásokra is. Érdekesség, hogy Krizbán nyírfalevélből, Hétfaluban sáfrányból készült páclében főzték meg a tojásokat, hogy a minta szép sárga legyen a pirosra festett tojáson. Hasonló módon, azaz piros alapon sárga mintával készültek a húsvéti tojások Árapatakon is, ahol a Transtelex egyedülálló tojásgyűjteményt fedezett fel.

Kalotaszegen és a Nádasmenti falvakban cifra tojásokat készítettek azok, akik értették a mesterséget, sokan közülük olajfestéket használtak, a motívumokat inkább a bútorfestésből vették át. Magyarvistán már inkább a gyöngyös tojás készítésének technikája maradt fenn. Erdélyből még mindezeken kívül Szatmár megyét sorolják fel a kutatók, ahol főként szabadrajzolatú, felosztás nélküli tojásmintákat alkalmaztak, elterjedtnek számított, hogy a viaszba ezüst vagy aranyport mártottak, fényes dombormintázatokat kialakítva a húsvéti tojáson.

Hogyan szivárog be a hagyományos tojásírás technikája az olyan vidékekre, ahol ennek nem volt meg/nem maradt fent a hagyománya?

Kolozsváron többnyire festékkel, temperával, később filctollal díszítették a piros tojást, esetleg a levélrátétes technikát alkalmaztak – magyarázta a kolozsvári származású Szabó Kinga pedagógus, tojásíró. Elmondása alapján a városba elsősorban olyan emberektől szivárogtak be a különböző technikák, akik hagyományőrző vidékekről érkeztek Kolozsvárra tovább tanulni, és végül a városban is telepedtek le. Kinga is egy székelyföldi származású egyetemistától tanulta el a hímes tojás készítést, ami annyira beszippantotta, hogy később képzésekre járva fejlesztette tudását.

Kinga kollégájával együtt a saját osztályaikban kezdte a tojásírást tanítani. Időközben kismama klubokba jártak, játszóházakat szerveztek, jártak az Életfa Családsegítő Egyesület rendezvényeire is, és már jó ideje gyerekfoglalkozásokat, játszóházakat tartanak az EMKE JelesNap Tár rendezvénysorozat keretében is.

„Minden alkalommal újabb gyerekkel, szülővel és pedagógussal találkoztunk, a tevékenységeink során pedig egyre többször kaptunk meghívást különböző óvodákba, iskolákba, és körökbe is. Mindenhova vittem az eszközeimet és a módszereket, és azt vettem észre, hogy a résztvevők többsége megtalálta magát benne, akinek volt egy kis kézügyessége annak jókora sikerélményt jelentett. Ezek az emberek nem hagyták abba. Többen közülük vissza-vissza járnak, megírnak pár darabot a tevékenységeinken, de sokan közülük otthon is nekiállnak, megírnak néhány darab tojást. És ha már otthon vannak, akkor a gyermekek kezébe is oda adják a tojásíró eszközöket. Ha örömüket lelik benne és van egy kis késztetés, akkor a gyerekek is évről évre fejlődnek, megtapasztalják az alkotás örömét, hogy milyen szépet létre tudnak hozni. Megtanulják, hogy nem kell rögtön a boltba szaladni. (…) De visszafele is igaz a dolog: óvodákba és előkészítő csoportokba is úgy járunk, hogy jelen vannak a szülők, a gyerekek mellett pedig ők is ellesik a technikákat. De ha nincsenek is ott, a gyerekek otthon elmesélik, hogy mit csinálnak, ennek hatására több szülő kezdett érdeklődni, ma már rengetegen járnak a különböző felnőtt tevékenységekre is. (…) Tehát igen, kijelenthetem, hogy a népi foglalkozások hatására mára a szélesebb körökben is elterjedt a hímes tojás készítése. Itt azt is hozzá kell tennem, hogy nem csak mi szervezünk ilyen tevékenységeket a városban”.

„Az interneten látom, hogy ma már mindenhol hirdetnek foglalkozásokat: Szamosújvároon, Tordán, Désen, de tágabb környezetben is: Temesváron, Aradon, Nagyváradon. Mindenhova cseppent olyan ember Székelyföldről, aki ügyesen és eredményesen teríti a tojásírást” – tette hozzá.

Amikor a visszajelzésekre, visszacsatolásokra és egyébként a hagyományos tojásírás népszerűségének okaira kérdeztünk rá, Szabó Kinga elmondta: a tojásírás egy olyan foglalkozás, ami alatt az emberek megállnak a rohanásban és magukra is időt szánhatnak.

„Hálásak, mert jó együtt dolgozni, kalákában, közben egy jó beszélgetés is ki tud alakulni, még akár éneklés is. Egy ilyen alkalomnak vannak olyan lelki adalékai, amelyek sokat számítanak úgy a felnőtteknek, mint a gyermekeknek. (…) Lehet, hogy nem is jönnek rá, de nagyon jól esik a résztvevőknek, hogy leülnek, saját kezükkel készítenek valamit, rászánják az időt valamire. Manapság semmire nincs elég időnk. De a tojásírással ezt nem lehet. Ez az, ami megfogja az embereket, hogy el lehet kicsit csendesedni” – véli a tojásíró.

A Gyimesekben továbbra is kereskednek az írott tojással azok a nők, akiknek nagyobb gyakorlata és tehetsége van hozzá

A néprajzkutatók feljegyzéseiben olvastam, hogy a gyakorlott tojásíró asszonyok több száz tojást is írtak egy-egy húsvéti ünnep alkalmából, és cserekereskedelmet folytattak azokkal, akiknek nem volt ebben nagy tehetsége. Hasonlókra emlékszik vissza Salamon Piroska tanító is, aki gyermekkorában édesanyjától tanulta a tojásírást, manapság pedig pénzért is készít ismerősöknek, rokonoknak.

„Mai napig élő hagyomány a hímes tojások készítése. Mindenki igyekszik, hogy hétfőn hímes tojást tegyen az asztalára. Ha nem maguk készítik, akkor vásárolnak. Mondhatom úgy is, hogy a tradíciók szerint élni inkább divat lett” – véli a tanító, tojásíró, aki Szabó Kingához hasonlóan több képzésen vett részt, többször Magyarországon is, elmondása szerint Válaszúton, vagy akár a Gyimesi Skanzenben is többszöri alkalommal oktatott hímes tojás készítést.

„A facebookos csoportokban látom, hogy sokan kínálják a hímes tojást, de vannak is érdeklődők bőven. (...) Én jómagam 200 darab eladott tojásnál tartok, és még lehetne írni, csak már muszáj volt visszautasítani a kéréseket, mert nincs elég idő. Esténként 2-3 óra alatt körülbelül 30 főtt tojást írok meg, erre persze még rájön a festés és a viasz letakarítása” – mondta Salamon Piroska, aki hangsúlyozta: bár a szezonban sokan készítenek eladásra tojásokat, nem ismer olyan személyt a Gyimesekből, aki vállalkozóként kifejezetten tojás írásból keresné a kenyerét.