Ingyenes kilátóból csodálhatjuk Kolozsvár belvárosát: megnyílt a Tűzoltótorony

2023. március 21. – 15:20

Ingyenes kilátóból csodálhatjuk Kolozsvár belvárosát: megnyílt a Tűzoltótorony
Kolozsvár belvárosa a Tüzoltótorony kilátójáról nézve – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Már nem kell a Central áruház tetején működő vendéglő tetőteraszán helyet vadásznunk ahhoz, hogy felülnézetből szemlélhessük Kolozsvár belvárosát: megnyílt a majdnem 35 méter magas Tűzoltótorony, amely ezután minden nap ingyenesen látogatható, és lépcsőzés nélkül is fel lehet jutni a tetejére.

A város esti fényeit nem innen fogjuk élvezni, hacsak nem nyílik erre különleges alkalom, mint a hétfő esti hivatalos megnyitó Emil Boc polgármesterrel, a Tűzoltótorony ugyanis 9-től csak 17 óráig tart nyitva, májustól pedig 10-től 18 óráig. Szerencsére hétvégén is, így nem csak a turistáknak, hanem a hétköznapokon dolgozó vagy tanuló városlakóknak is lesz alkalma feljutni, és összevetni a panorámát a városközpontot mintázó domborművel.

A felújított toronyban többek között tüzoltókat ábrázoló, archív fényképeket is vetítenek – Fotó: Tóth Helga / Transtelex A felújított toronyban többek között tüzoltókat ábrázoló, archív fényképeket is vetítenek – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A felújított toronyban többek között tüzoltókat ábrázoló, archív fényképeket is vetítenek – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A Nyomda (Tipografiei) és Dávid Ferenc utcák találkozásánál található, 2001 óta kihasználatlanul álló Tűzoltótorony felújítását már 2012-ben prioritásként emlegette a városvezetés, de a folyamat elhúzódott. 2016-ban az önkormányzat és a Romániai Építészek Rendjének Erdélyi Fiókszervezete nemzetközi pályázatot írt ki a torony helyreállítására, amit Vlad Sebastian Rusu kolozsvári építészirodája nyert meg.

Két évvel később, 2018-ban jelentették be, hogy uniós alapokból finanszírozzák a munkálatokat, de a 2020-as határidőig nem sikerült ezeket befejezni. A polgármesteri hivatal 2021 őszén felbontotta a szerződést a Research Consorzio Stabile Societate Consortile nevű céggel, majd a Decorinttel kötött szerződést a felújítás befejezésére. Négy év után, 2022 decemberében közölte Emil Boc, hogy az utolsó simításokat végzik a Tűzoltótornyon, amit végül 2023. március 20-án adtak át. A felújítás 11 millió lejbe (2,2 millió euróba) került.

A torony bejárata előtt, a járószinten olvasható ötnyelvű feliratból tudhatja meg a járókelő, hogy az egykori Takácsok tornya, a későbbi Tűzoltótorony előtt áll. Az épület legnagyobb attrakciója a nyílt tetőterasz, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik a városra és a mennyezetet borító tükör is új perspektívát nyújt. Egy szinttel lejjebb ablakok mögül élvezhető a kilátás, ez a tér akár kisebb rendezvényekre is alkalmas lehet.

Tűzoltófelszerelés a 20. század különböző időszakaiból és Török István tűzoltó igazolványa a Tűzoltótoronyban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex Tűzoltófelszerelés a 20. század különböző időszakaiból és Török István tűzoltó igazolványa a Tűzoltótoronyban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Tűzoltófelszerelés a 20. század különböző időszakaiból és Török István tűzoltó igazolványa a Tűzoltótoronyban – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A tetőre lifttel is fel lehet jutni, a lépcsőház mellett szól viszont, hogy az egyben kiállítótér is, a fémrácsból kialakított liftház külső falán elhelyezett kazettákban, illetve az egyes emeleteken a tervek szerint időszakos tárlatokat rendeznek majd be. A lépcsőről ugyanakkor jól megfigyelhetők a torony különböző korszakai, láthatóvá váltak például a lőrések a középkorból, amikor a torony még védelmi funkciót látott el.

A kiállítótérben a nyitás alkalmából a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (ISU Cluj) közreműködésével berendezett tűzoltó-történelmi tárlat és a Kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) diákjainak munkái láthatóak. Láthatunk például olyan jellegzetes bőrsisakot, amilyent a XX. század elején az erdélyi tűzoltók is viseltek, két világháború közötti román gyártmányú tűzoltópalackot vagy az 1940-es években Kolozsváron szolgálatot teljesítő Török István tűzoltó Kárelhárító Gyakorlati Szabályzatát, illetve több archív fényképet is a XX. század kolozsvári tűzharcosainak életéből.

A kilátóba vezető csigalépcső és a torony szelfi-kompatibilis tükre – Fotó: Tóth Helga / Transtelex A kilátóba vezető csigalépcső és a torony szelfi-kompatibilis tükre – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A kilátóba vezető csigalépcső és a torony szelfi-kompatibilis tükre – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az UAD diákjai a műemlék történetéhez és a felújítás folyamatához kapcsolódtak látványos papírnyomataikkal. Ezek között olvasható például papírba nyomva a FORTIOR EST QVI SE QVAM QVI FORTISSIMA VINCIT MOENIA NEC VIRTVS ALTIVS IRE POTEST (Erősebb az, aki magát, mint aki vastag falakat győz le, ennél feljebb erény nem juthat.) latin közmondás, amelyről a történeti kontextus jelzése nélkül azonban csak sejtheti a látogató, hogy valami köze van a toronyhoz. Ez a felirat a középkori bástya Szamos felőli oldalán áll a 74-es szám kíséretében, amelyet Nagyajtai Kovács István történész 1574-es évszámként értelmezett, és valószínűleg az első megmagasítás időpontját jelöli.

Az egykori Takácsok tornya a 15. század végén épült a Kolozsvár második középkori erődítésének részeként. Sokáig Szappan utcai kis kapuként emlegették, de már 1574-ben megmagasították és 1583. május 10-től állandó tűzőrséget állítottak fel benne. A 19. század második felében tovább magasították, tűzmegfigyelő toronyként szolgált az 1930-as évekig.1998-ban nyílt meg benne a tűzoltómúzeum, amely 2001-ig működött itt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!