Újabb egzotikus állat került elő Nagyváradon: helyi lakosok piráját találtak a Sebes-Körösben

2022. december 2. – 11:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két nagyváradi lakos szerda délelőtt egy elpusztult vöröshasú piráját talált Nagyvárad központjában, a Sebes-Körösben – írta meg az Ebihoreanul.

„Szerettünk volna egy kicsit takarítani az egyik horgászó helyen, a Centenáriumi híd közelében. Amikor a rongyokat és egyéb szemetet összeszedtem, akkor láttam, hogy a vízfelszínen egy pirája lebeg. A hal nem sokkal azelőtt pusztulhatott el, ennek egyik magyarázata lehet, hogy szerdára virradó éjjel 10 Celsius-fok alá süllyedt a víz hőmérséklete” – nyilatkozta a megtaláló személyek egyike.

A Bihar megyei környezetvédelmi őrség vezetője, Sever Șerbănescu megerősítette, valóban a Dél-Amerikában őshonos, veszélyes ragadozóra találtak rá, ezért felszólította a hatóságokat, hogy azonnal indítsanak eljárást és mihamarabb azonosítsák a felelős személyt. Erre azért is szükség lenne szerinte, mert a pirája könnyedén kipusztíthatja a Sebes-Körös egyik mellékágának az élővilágát.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy kerültek-e más példányok a folyóba. A Sebes-Körösben a jelenlegi alacsony hőmérsékleten nem élnének sokáig, de előfordulhat, hogy a Pece-patakba is kerültek, amiben termálvíz is van, tehát ott már könnyedén elszaporodhatnak. Ez sajnos súlyos következményekkel járhat a patak faunájára” – mondta Șerbănescu.

A környezetvédelmi őrség vezetője rámutatott: megpróbálják az állatkereskedéseknél kihelyezett térfigyelő kamerák segítségével felkutatni, hogy ki dobhatta a halat a folyóba.

Bihar megye, mint határmenti vidék, évek óta az egzotikus állatkereskedelem paradicsomának számít. Nyugati országokból különböző nagymacskákat, halakat, pókokat, madarakat és hüllőket csempésztek át ide, majd Nagyváradon egyre többen fogtak bele egzotikus állatok tenyésztésébe – mindezt természetesen engedély nélkül. Az egzotikus állatokat a törvény értelmében csak engedéllyel rendelkező személyek értékesíthetik, akik kötelesek nyilvántartást vezetni a vevőkről is, de az enyhe, 1000 és 2000 lej közötti bírságok miatt kevesen tartják be a szabályokat. Az egzotikus állatok engedély nélküli behozataláért már borsosabb, 7500 és 15000 lej közötti pénzbírság jár, de a csempészeket ritkán csípik el a határon.

Legutóbb a kukába kihajított pitonok borzolták fel a kedélyeket a városban, a környezetvédelmi őrségnek ebben az esetben sikerült azonosítani az elkövetőt, akiről kiderült, hogy illegálisan hozta be az óriáskígyókat az országba.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!