Többségben vannak a nők a romániai gémertársadalomban: nagy részük a történetvezérelt játékokat kedveli

2022. november 14. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt héten a román videójáték-gyártók szövetsége, az RGDA közzétette az ország videójáték-fogyasztásáról szóló felmérésének második kiadását, két évvel az első ilyen jellegű romániai kutatás közzététele után. A kutatásból kiderül néhány érdekes tény a romániai játékosokról – például, hogy több nő játszik videójátékkal, mint férfi -, valamint a két évvel ezelőtti tendenciák is megfigyelhetők. Ugyanakkor az uniós szinten végzett felmérésekhez képest megfigyelhető néhány sajátosság, például a PC-s játékok iránti nagyobb érdeklődés.

A 15-64 év közötti románok közül körülbelül 7,8 millióan játszanak legalább havonta egyszer valamilyen játékplatformon. A becslés hasonló a 2020-as adathoz, akkor is ez lett a végeredmény. Figyelembe véve azonban, hogy ez nem tartalmazza a 15 év alatti kiskorúakat, a romániai videojáték-felhasználók száma minden bizonnyal magasabb – mondta Cătălin Butnariu, az RGDA elnöke a felmérés bemutatásakor.

„A videojátékosok száma annak ellenére megmaradt, hogy Románia statisztikai népessége csökkent. Mivel a 15 év alatti gyerekek nagy része is játszik valamilyen játékot, a reális szám valahol tízmillió körül mozog” – mondta Butnariu.

A 2020-as tanulmányhoz képest fordulat történt a nemek közötti megoszlásban: a 15-64 éves korosztályban több nő (51%) játszik videojátékokkal, mint férfi (49%); a két évvel ezelőtti felmérésben még a férfiak vezettek, 52-48%-os megoszlással.

A nemi sztereotípiákat a mai napig nehéz kiirtani a videójáték-iparból, de kezdetben még inkább uralták azt: a női fogyasztókat olyan „csajosnak” vélt narratívákkal próbálták elérni, mint a Barbie vagy a The Baby-sitters Club. Ez szerencsére az utóbbi évek iparági kutatásainak köszönhetően megváltozott, de tény, hogy vannak műfajok, amellyel nagyobb arányban játszanak nők.

Egy korábbi felmérés szerint csaknem kétszer annyi nő kedveli a Tetrishez és a Candy Crush-hoz hasonló puzzle-játékokat, illetve családi vagy farm-szimulátorokat (pl. The Sims), mint a férfiak. Ezzel szemben rendkívül alacsony a számunk az olyan versengésre épülő műfajokban, mint a sportjátékok (pl. FIFA széria) vagy az autós játékok (pl. Need for Speed).

Az interaktív filmként működő, történetvezérelt játékokat is előszeretettel választják a nők. Emellett az online közösségben vagy akár egyénileg élvezhető szerepjátékok (RPG-k) felhasználói között is jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők, mint a lövöldözős akciójátékokban.

A férfiak a PC-ket és a konzolokat, a nők a mobiltelefonokat részesítik előnyben.
A romániai játékosok körében a mobiltelefon (70%) és a PC/laptop (69%) maradt a fő eszköz, amelyen általában játszanak, ami 2020-hoz képest emelkedett. Ezeket követik a konzolok (40%), az internetböngészőkből megnyitható játékok (18%), a táblagépek (11%) és a közösségi hálózatokon található játékok (9%).

Az egyes platformok nemek szerinti preferenciái között egyértelmű különbség van: míg a nők 79%-a játszik szívesebben mobiltelefonon, addig a férfiaknak csak 61%-a teszi ezt meg. A számítógépek/laptopok esetében az arányok fordítottak: a férfiak 79%-a, a nők 58%-a választja ezt a megoldást. A konzolokat pedig majdnem kétszer annyi férfi (52%) használja, mint nő (27%).

Ez jelentős növekedést jelent a konzolos játékosok számában a 2020-as felméréshez képest, amikor a válaszadóknak csak 15%-át tették ki. A különbség egy része a két felmérés közötti módszertani változással magyarázható: míg a 2020-as felmérésben csak azok a felhasználók vettek részt, akik legalább egy platformon játszanak, addig az idei felmérésben a válaszadók háromnegyede „videójátékosként azonosítja magát”, és legalább hetente néhányszor játszik, ezért nagyobb valószínűséggel fektetnek be speciális játékhardverekbe.

Másrészt azonban a konzolok népszerűségének növekedése azzal a hosszú időszakkal is magyarázható, amikor a félvezető-válság és a kriptovaluta-piac fellendülése miatt hiány volt a dedikált játék-videókártyákból és nagyon magasak voltak azoknak az árai. Ugyanebben az időszakban a PlayStation 5 kivételével szinte minden konzolból volt elegendő készlet a szakkereskedőknél.

A mobil és a PC/laptop játékosok azok, akik leggyakrabban játszanak: 49% és 45% közülük naponta játszik, őket követik a konzolosok (32%). Fordított a helyzet azoknál a játékosoknál, akik azt mondják, hogy csak hetente néhányszor játszanak, ahol a konzolokat részesítik előnyben.

A felmérésből az is kiderül, hogy a társadalom nagy része nem tudja elfogadni a női játékosokat, sőt ez sokszor a gamer-közösségeken belül is így van és még a játékipar szemszögéből is dívik az elképzelés, hogy ők „gyengébb” játékosok. Ez a hozzáállás gyakran visszatér az online térben is, és hasonlít a hétköznapi életben felbukkanó szexizmus mechanizmusára.