Balesete ellenére megvédte országos bajnoki címét és világbajnokságra készül Molnár Ede szentgyörgyi terepkerékpáros

2022. október 1. – 11:07

Balesete ellenére megvédte országos bajnoki címét és világbajnokságra készül Molnár Ede szentgyörgyi terepkerékpáros
Molnár Ede a hegyi kerékpározás megszállottja – Fotó: Carpathian MTB Epic Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában egyelőre még kevésbé ismert, de egyre népszerűbb sporttá válik a terepbiciklizés, európai és világbajnoksága is van. Ez utóbbira készül vasárnap az extrém sport hétszeres romániai bajnoka. A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede az Európa-bajnokságot megelőző utolsó edzésén törte el egy eséskor a kulcscsontját. S bár az az európai szintű vetélkedőt így kénytelen volt kihagyni, egy hónapos kihagyás után múlt pénteken újra rajtvonalhoz állt, hogy országos bajnoki címét megvédje. A sportolóval két fontos megmérettetése között beszélgettünk a terveiről.

A 26 éves szentgyörgyi sportoló kipróbált már több sportot is élete során, de mivel nem szereti a csapatsportokat, ahol másokhoz kell igazodni, ezért olyan egyéni sportágat választott, ahol a feltételeket – bizonyos kereteken belül –, ő szabhatja meg. Ez a sport pedig nem más, mint a hegyi- vagy terepbiciklizés, ami az egyik legveszélyesebb biciklis sportnak számít, mivel a versenyzőknek elég egy rossz mozdulat, és nem csak a szezontól, de eddig elért eredményeiktől, vagy akár a karrierjüktől is elbúcsúzhatnak a hegyes, kövekkel és faágakkal nehezített terepen.

Molnár Ede azonban a veszély ellenére kitartott a terepbiciklizés hivatalos formájánál, amit kis költségvetésből kezdett el egy székelyudvarhelyi támogatóval a háta mögött, egészen addig, amíg jelenlegi csapata, a BikeXpert Racing Team fel nem fedezte magának a junior profi országos bajnokság győztesét, aki a macedóniai Balkán-bajnokságon 2015-ben a korosztályában a harmadik helyen végzett. A sepsiszentgyörgyi fiatal azóta folyamatosan fejlődött, és a felnőtt mezőny egyik legjobb hazai terepkerékpárosává küzdötte fel magát.

Ebben az évben pedig önmagát is felülmúló sikereket ért el. Augusztus 6-án például Temesvár főterén, a nemzetközi Cross Country Eliminator (XCE) hegyikerékpáros versenyen nem kevés meglepetést okozva legyőzte a sportág világbajnokát, a német Simon Gegenhimert (2021) és a francia Titouan Perrin-Ganiert, a cross-country eliminator háromszoros világbajnokát (2017, 2018, 2019), és első helyen végzett.

„A kezdetektől fogva mindent egy lapra tettem fel. Hogyha sikerül, sikerül, és ha nem, nem. Az élsportnál nincs B. terved. Nem tudsz vele párhuzamosan egyetemet is végezni. Ha egy versenyre készülsz, akkor csak arra fókuszálsz. Elindulsz a felkészülésben, és lesz, ami lesz. De van úgy, hogy a verseny reggelén fájó hassal ébredsz. Hiába edzettél hónapokon keresztül, fel kell adnod a versenyt”

– mutatott rá Molnár Ede.

A sepsiszentgyörgyi élsportolót legutóbb az akadályozta meg abban, hogy a rajthoz álljon, hogy az augusztus 19-i, Németországban szervezett Cross Country Olympic Európa-bajnokság előtti utolsó edzésen elesett a biciklijével.

„Feltetted az életed valamelyik sportra, de edzésen elcsúszol, és megvan a kockázata ilyenkor, hogy vége a sportkarrierednek. Ezen a pályán nagyon hamar elveszíthetsz mindent. Nem az van, hogy az egyik edzésen magas térdemeléseztünk, két hétig fáslizom a bokámat, hanem szerencsés esetben két hónapot is ki kell hagyj, mert eltöröd a kulcscsontodat” – meséli néha elnevetve magát Molnár Ede, aki már hozzá van szokva az esésekhez.

Elmondása szerint a terepbringázás során sokszor elesnek a sportolók és sokszor súlyosabban is megütik magukat. Ezt viszont idővel megszokják, kiépülnek a reflexek, azokat a testrészek pedig, amiket sok ütés éri, egyre erősebbé válnak.

„A kulcscsonttörés a bringásoknál egy jellemző sérülési forma, mert amikor átesel a fejeden, akkor általában valamelyik válladra esel. Gyakran épp a saját állad töri el a vállad”

– tette hozzá. Molnár először észre sem vette, hogy nay baj van. Azért ment be másnap a müncheni kórházba kivizsgáltatni, mert fájdalmat érzett a vállában. Ekkor közölték vele a rossz hírt: eltört a kulcscsontja.

A sportolónak azonban szerencséje volt, hogy „ennyivel” megúszta. És a németországi orvos segítségében is bízhatott, hogy hamar talpra álljon. Az orvos műtétet javasolt neki, mert nem volt elmozdulva a csont, így csak hat napot kellett teljes pihenőt tartania. Különben a felépülése a romániai fáslis kötözési módszerrel két hónapot vett volna igénybe, ami nyilván meggátolta volna a versenyzésben.

Ede az európai bronzéremmel – Fotó: UEC Facebook-oldala
Ede az európai bronzéremmel – Fotó: UEC Facebook-oldala

„Ez nagyon nagy kiesés lett volna, és véget vetett volna ennek a szezonnak, ezért azt mondtam, csinálják meg” – mesélte. A sportolónak ugyanis mindössze egy hónappal később fontos megmérettetése volt, aminek eredménye tudta, hogy kihatással lesz az életére: hetedik alkalommal kellett megvédenie országos bajnoki címét.

A Cross Country Eliminatort 2016 óta szervezik Romániában. Ez egy 1-2 kilométeres, akadályokkal teletűzdelt biciklis körpálya, ahol elsősorban nem az állóképesség számít, hanem a gyorsaság, a gyors problémamegoldó készség és persze a technika. Amióta pedig az országos szintű bajnokságon részt lehet venni Romániában, azóta Molnár Ede a címtartó, ami miatt ez a verseny többről szól már számára, mint 15 versenytársa legyőzése és éremszerzési lehetőség.

„A sportban nagyon nagy dolognak számít hét évig magadnál tartani egy bajnoki trikót. Azt is lehet mondani, hogy történetet írtam azzal, hogy amióta nálunk is megszervezik a bajnokságot, azóta ebben én vagyok a legjobb. Ezért is csináltattam meg a kulcscsontomat, hogy ne kelljen két hónapot kihagyjak és tovább tudjam vinni a hétéves sorozatot”

– tette hozzá.

A sepsiszentgyörgyiek körében valósággal legenda számba megy Molnár Ede sikere

Amikor Molnár tíz évvel ezelőtt elkezdett terepbringázni, még senki nem volt, akire azt tudták volna mondani: „hogyha sokat edzel, akkor olyan leszel, mint ő”. Olyan se volt, aki a bicikliseknek példaként szolgált volna arra, hogy ebből a sportból nem csak megélni lehet, hanem boldog is lehet az ember. Ezért aztán rengeteg bizalmatlanság kísérte a sepsiszentgyörgyi sportoló útját, amíg a sportág egyik úttörőjévé nem vált, és ő maga lett az, akire ezután hivatkozni lehet. Ez pedig a vesszőparipájává vált.

Elmondása szerint bár ő hamar felismerte hivatását, gyerekkora meghatározó eleme volt, hogy kételkedtek a terveiben: „Úgy gondolod, hogy meg lehet élni ebből?”; „Mit fogsz csinálni, hogy ha nem jön össze?” – ezek a kételyek adták viszont „a legnagyobb motivációt” számára, mert a székely ifjú be akarta bizonyítani: „hogyha keményen dolgozol, akkor még tehetség nélkül is el tudsz érni majdnem bármit”. Mindamellett pedig meg akarta valósítani az álmát is.

„Azt mondják, akkor találtad meg a hivatásodat, ha megtudnád, hogy már csak 6 hónapod van hátra, és akkor is bemennél dolgozni. Ha így lenne, akkor nagyon sok helyre el akarnék menni még biciklizni. A terepbiciklizésben én megtaláltam a hivatásomat. És akkor is szívesen csinálnám, ha nem kapnék érte pénzt.

Majdnem a nulláról indultam, de sikerült úgy építkeznem, hogy tíz év után, ha valaki elkezd valaki bringázni, akkor az édesapja vagy az édesanyja azt mondhatja neki, hogyha sokat edzel, akkor olyan lehetsz, mint Ede. És ez is nagyon nagy dolog” – ecsetelte.

Egy sportoló élete viszont szerinte még azon a szinten sem kényelmes, ahová ő felküzdötte magát. Úgy véli, sokan úgy gondolják, hogyha valaki jó valamiben, akkor idővel már kényelmesen megél a sportból. De ez nem jelent még garanciát semmire sem, mert egy sportolónak folyamatosan felül kell múlnia önmagát, ahhoz hogy megtartsa a pozícióját, és aki nem dolgozik már elég keményen, azt megelőzi a feltörekvő konkurencia.

„Ameddig fejlődsz, kettesével veszed a lépcsőfokokat. Amikor elérsz egy bizonyos szintet, amit szerintem én még nem értem el, akkor minden egyes plusz szekundumért nagyon keményen meg kell dolgozz” – tette hozzá.

Hónapos kihagyás után ismét a „ringben”

Egyesek szerint, amikor a terepbringások ágakon, gyökereken, sziklákon vagy épp köveken hajtanak végig (és mindezt minél gyorsabban, hogy előnyt szerezzenek) néha felér egy ringben töltött fordulóval. Molnár Ede azonban a műtéte ellenére kiállta a próbát, és nem kapott K.O.-t edzések alatt, így sikerült formában tartania magát. Ehhez viszont a sportoló kulcscsonttörése után egyetlen napot sem hagyott ki mozgás nélkül. A műtét után ugyan két hétig óvatosabban edzett, a második hét letelte után azonban keményen rákapcsolt és nehezebb feladatokat is elvégzett. Csak az járt az eszében, hogy meg akarja védeni a Cross Country Eliminator országos bajnoki címét Câmpulungban. Szeptember közepén így történt, hogy egyesek arra lettek figyelmesek, hogy kedvenc terepbiciklisük éppen félkeréken megy fel a hegyre.

Fotó: Cjphoto.ro / Carpathian MTB Epic
Fotó: Cjphoto.ro / Carpathian MTB Epic

Kellett is a felkészültség és a motiváltság, hisz az időjárás sem sokat könnyített a helyzetén: a pénteki országos versenyen az eső miatt a pálya köves része csúszós volt. Molnárt viszont a rutinja és technikája segítette, és a pálya gyenge pontját sikerült előnyére fordítania, így lett sorozatban hetedszer is aranyérmes.

Ráadásul másnap már az Eliminátortól független Argeș megyei MTB Academy Cup-on vett részt, azaz a Román Kupa negyedik és egyben utolsó szakaszán. Ezen Molnárnak a 4,4 kilométeres távot ötször kellett volna megtennie, de miután teleszkópjának kábelje a verseny során elszakadt, és enélkül nem tudta folytatni, a második körben fel kellett adnia a mérkőzést. Ennek ellenére a kupa négy fordulójának összesítésében még mindig dobogós helyre sorolták, mert egy előző körben kapott 60 pontja elégségesnek bizonyult a bronzéremre.

A sportolónak ezután sem sok ideje maradt pihenni, holnap ugyanis már a Cross Country Eliminator világbajnokságán vesz részt, ahol Molnár a világ legjobb négy terepbiciklise között szeretne végezni a fináléban, mert ott bármi eldőlhet.

„Ha valaki azt mondta volna nekem januárban, hogy ilyen szezonom lesz, én sem hittem volna el neki. De amit az utóbbi években belefektettem ebbe a sportba, ez ebben az évben érett be. És ezért ül az év eleje óta a vállamon a szerencse. Remélem, hogy vasárnapig kitart, mert eddig nem voltam világbajnokságon. Hisz ez az első Cross Country Eliminator világbajnokság”

– mondta Molnár. A sportoló ebben az évben kezdte kipróbálni magát a nemzetközi porondon, eddig nem érezte úgy, hogy ott a helye. Ebben az évben viszont a Portugáliában tartott Cross Country Eliminator Európa-bajnokságon harmadik lett. Augusztus elején pedig világbajnokok ellen is győzelmet aratott Temesváron, ami meggyőzte arról, hogy helye van a világbajnokságon is.

A terepkerékpár párizsi olimpiája a következő cél

Molnár Ede számára nagyon úgy tűnik, hogy felfelé ível a pálya, és ezt látva ő is egyre nagyobb célokban gondolkodik, és az elkövetkező két évre már előre megvan a terve.

„Minden sportoló próbál arra fókuszálni, hogy fejlődjön és minél magasabbra jusson. Egy sportolónak a legmagasabb szint, ahová eljuthat, az az olimpia. Az olimpiai táv egy másfél órás futam, egy négy-öt kilométeres körpályán. Az elkövetkezendő két évben a fókuszt erre fogom áthelyezni, hogy kijussak a 2024-es párizsi olimpiára”

– jelentette ki Molnár. A terepkerékpárnak ugyanis nemcsak hivatalos nemzetközi versenye van, hanem olimpiai ága is, a Cross Country Olimpia pedig nem kevés presztízzsel és pénzzel jár, nem mellékesen pedig az Eliminátorral ellentétben a sportolók kijutását a nemzetközi versenyekre már a minisztérium is támogatja.

„Amikor a portugáliai Anadiában rendezett Cross Country Eliminator Európa-bajnokságon bronzérmet nyertem, akkor gondolkoztam el azon, hogy jobb lenne a sportkarrier szempontjából, hogyha már csak az Eliminátorra fókuszálnék. Ez azonban nem olimpiai sportág, így ezzel elvágnám magam az olimpiai részvételtől. Úgy egyeztünk ki a csapatommal és menedzseremmel, hogy a párizsi olimpiáig azon lesz a hangsúly” – mutatott rá Molnár, aki viszont az Eliminátort sem fogja teljesen elhanyagolni. Később visszahelyezi rá a hangsúlyt, de 2024-ig a pontgyűjtő versenyeken való részvétel miatt sok esetben választania kellene egyik vagy másik terepbiciklis ág között, ezért szerinte megfontoltak kell legyenek. Országos címét a viszont a következő években is megpróbálja majd megtartani.

2020-ban a tokiói olimpián hajszál híján már ki is jutott a válogatott tartalékosaként, Molnár Ede mellett ekkor Lucian Logigan és Vlad Dascălu gyűjtötték a pontokat az országnak a kijutás érdekében. Mivel azonban Dascălu megnyerte az U23-as világbajnokságot, ezért az olimpia kvalifikációjához szükséges pontok a terveiknél hamarabb is összegyűltek – az olimpián pedig csak 53 sportoló vehet részt. A ranglista első három helyezettje 3-3 versenyzőt, az azt követő öt ország 2-2 kerékpárost nevezhet, a többieknek pedig csak egy indulójuk lehet: Romániából csak a legtöbb pontot szerző bringás vehetett részt a megmérettetésen, ez pedig az U23-as világbajnok volt. Molnárék így Vlad Dascălut csak csapattársként kísérhették el az eseményre.

A 2024-es olimpián viszont a megváltozott szabályok értelmében már nem az első öt, hanem az első kilenc ország küldhet két versenyzőt, ezért Molnár esélyei is nagyobbak lesznek a kijutásra.

„Ha a kvótatársaimmal közösen keményen dolgozunk a kvóta futás alatt, akkor el tudjuk érni, hogy a párizsi olimpiára két sportolót tudjunk kiküldeni. Ha pontokban én következek a második helyen, akkor mehetek az olimpiára”

– ecsetelte. Mivel a terepbicikli egy technikai sport, ami költséges az alkatrészek és az utazások miatt, a gazdagabb országok biciklisei nagy előnnyel indulnak a „féléves abronccsal” tekerő országok bringásaihoz képest, mint Ukrajna, Görögország, Szlovénia, Horvátország és Románia, akiknek saját szerelőre se telik. Egy korábbi interjújában Molnár amúgy hagyományosan az olimpia első helyein végzőként jelölte meg a svájciakat, olaszokat és a franciákat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!