Egy szatmárnémeti galambász két, korábban eltűnt helyi galambfajtát tenyésztett ki újra

2022. június 05. – 10:16

frissítve

Egy szatmárnémeti galambász két, korábban eltűnt helyi galambfajtát tenyésztett ki újra
Fotó: Szilágyi Ottó

Másolás

Vágólapra másolva

A galambtenyésztés egyszerre megnyugtató és izgalmas hobbi, mondja Juhos Bertalan, aki szerint egy szép pázsiton sétálgató csapat szemet gyönyörködtető látvány. Interjú.

A Szatmárnémetiben élő Juhos Bertalan évtizedek óta tenyészt galambokat, és jelentős sikereket könyvelhet el. Két, korábban eltűnt szatmári fajtát sikerült újra életre keltenie, amelyeket ismét elismert a galambász szakma, így a városnak megint vannak saját fajtái. A szatmári szíveshátú babos bukó és a szatmári suta a város büszkesége lehet ismét, és talán hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megint előtérbe kerüljön a galambtartás a térségben. Régen ez a foglalkozás igen elterjedt volt: szépségük és a húsuk miatt is tartottak galambokat, és a postagalamboknak speciális szerepük volt az üzenetek célba juttatásában.

Juhos Bertalan szerint ezelőtt 40-50 évvel Szatmárnémetiben még minden utcában volt 5-6 galambász, ma viszont csak minden harmadik utcában lehet látni galambdúcot. A tenyésztő számára az eddigi legnagyobb szakmai elismerést az jelentette, amikor 2015-ben a franciaországi Metzben az Európa Kiállításon a három színváltozatban (fekete, vörös és kék) bemutatott szatmári szíveshátú babos bukóból egy vörös rajzolatú hím Európa Champion-címet nyert, és ezzel Európa-szinten is elismerték a fajtát.

Honnan jön a galambtenyésztés iránti szenvedélye? Mióta foglalkozik galambokkal?

Azt szokták mondani, hogy a gyerek örököli az apától, vagy a rokonságtól az ilyesfajta szenvedélyeket, hobbit. Nálunk a családban viszont nem volt senki, aki galambokkal foglalkozott volna. Igazából nem tudom, hogy honnan jön… Gyerekkoromban nagyapámnak a szomszédja tartott rengeteg galambot, akkoriban szinte napokig el tudtam nézegetni őket. Az édesapám Szinérváralján, a szülővárosában dolgozott, mint kádár, és jártak hozzá kanapék javításával foglalkozó mesteremberek. Apám fűrészelt nekik olyan fa alkatrészeket, amikre szükségük volt, de nem fogadott el tőlük pénzt soha. Ők pedig hálából meglepték, hoztak egyszer hat parasztgalambot, lényegében ezekkel kezdtem a galambász pályafutásomat. Viszont még nem értettem hozzá, felerősítettem nekik egy ládát az eresz alá, de nem maradtak meg benne. Talán maguktól mentek el, de az is lehet, hogy megfogta őket a macska.

Akkor annyiban maradt a galambászkodás, mígnem 1976-ban bekerültem Szatmárnémetibe a faipari iskolába. Akkor megint elkezdett érdekelni a dolog, az iskola környékén sokan tartottak galambot. Elkezdtem járni kiállításokra, összebarátkoztam tenyésztőkkel. Majd az iskola befejezése után elvittek katonának, és ott is úgy alakult, hogy a kaszárnyában voltak galambok. Szóval, valahogy mindig úgy adódott, hogy a közelükben voltam. Miután leszereltem, egy bútorgyárban kezdtem el dolgozni, és összeismerkedtem olyan tenyésztőkkel, akiktől kezdtem beszerezni galambokat. Ezeket az avasújvárosi hegyen tartottam, viszont ez egy dombvidék, ahol sok a ragadozó, ezért télen szinte az egész állomány elpusztult.

Miután megnősültem, visszakerültem Szatmárnémetibe, és összetársultam egy helyi galambásszal, Bíró Károllyal, aki elismert kontyosgalamb-tenyésztőnek számított. Tőle nagyon sokat tanultam. Majd egy idős házaspár – van ennek már vagy húsz éve -, akik szintén tartottak galambokat, megengedte, hogy én is náluk tartsam a galambjaimat, mivel én tömbházban lakom, és nincs erre lehetőségem. Azóta is ott tartom a galambjaimat.

Milyen fajtákkal kezdett? És hogy jöttek képbe a régi szatmári fajták?

Eleinte vonzott mindenféle galamb, volt, hogy 25 fajtát tartottam egyszerre. Végül rájöttem, hogy nem érdemes túl sokfélét tartani, mert akárhogy próbálod őket kontrollálni, mindig becsúszik egy-egy félreszerelem, amiből korcsok származnak. A kontyos galambokhoz vonzódtam nagyon eleinte, és tetszettek a szegedi, makói, hódmezővásárhelyi, és az ernyőszemű galambok is, ezekből a fajtákból rengeteget tenyésztettek régebben Szatmárnémetiben.

Ezeket tenyésztettem én is, és jártam velük kiállításokra is, azonban többnyire csalódás volt a vége. Én voltam a legfiatalabb a tenyésztők között, a díjakat pedig mindig az idősebbek között osztották el. Azt gondolhatták, hogy a kölyöknek jó így is, ha semmit nem nyer. Sokat olvastam a galambokról, így fedeztem fel a szatmári szíves hátú babos bukó galambot. Elkezdtem érdeklődni a fajta iránt, de Szatmáron már nem tartották sehol. A harmincas években ismertették el ezt a fajtát, viszont a hatvanas években eltűnt. Találtam róla különféle, alapos leírásokat, de galamb már nem volt. Én viszont eldöntöttem, hogy újra kitenyésztem ezt a fajtát: elkezdtem hasonló tulajdonságokkal rendelkező egyedeket beszerezni, és elkezdtem párosítani őket. Eleinte úgy gondoltam, hogy ez viszonylag hamar fog menni, de végül tizenöt évembe telt, hogy elérjem, amit szerettem volna. Most már elmondhatom, hogy eléggé rendben van a fajta, viszont még mindig vannak meglepetések, mert nem mindig jön ki a babos rajzolat, vagy a szintén követelménynek számító szíves hát. Ezeket a tulajdonságokat azonban vissza lehet dolgozni, ha tudod, hogy miből dolgoztál eddig, én pedig pontos kimutatást vezetek a galambokról.

Melyek a legfontosabb jegyei ennek a fajtának?

A szatmári szíves hátú babos bukónak kell legyen a hátán egy szív alakú rajzolat, és az is kötelező, hogy ezen babozottság jelenjen meg, azaz hogy ne legyen egyszínű a szív alakú rajz, hanem pettyezett legyen. A kisebbik fiam a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági és Élelmezéstudományi Karának diákja, és harmadik éve folytatunk egy kísérletet. A székesfehérvári szíves hátú galambot és az aradi szíves hátú galambot összekereszteztük a szatmári babossal, és azt vizsgáljuk, hogy miként örökíthető át a babozottság egy olyan fajtába, melyre nem jellemző ez a tulajdonság.

Szatmári szíves hátú babos bukók – Fotók: Juhos Bertalan Facebook-oldala Szatmári szíves hátú babos bukók – Fotók: Juhos Bertalan Facebook-oldala
Szatmári szíves hátú babos bukók – Fotók: Juhos Bertalan Facebook-oldala


Mondta, hogy amikor 76-ban Szatmárra került, minden utcában volt 5-6 galambász. Most mi a helyzet?

Szerintem jó, ha minden harmadik utcában van egy-egy ember, aki tart galambokat. Pedig komoly hagyománya van ennek, régebben szinte minden fuvarosnak galambdúc állt az udvarán, és Szatmáron sokan foglalkoztak fuvarozással. Egyébként tervezem, hogy össze fogom foglalni egy részletes tanulmányban, hogy Szatmárnémetiben ki, hol, milyen galambokat tenyésztett. 40-50 évvel ezelőtt még a szegedieknek, a makóiaknak, a hódmezővásárhelyieknek hatalmas értéke volt, esetenként egy-egy példányért egy havi fizetést is elkértek. Nem mindenki engedhette meg magának, hogy ezekből a fajtákból vásároljon. Ezek nagyon sok kritériumnak kellett megfeleljenek, pontosan meg kellett jelenjen rajtuk például az elvárt rajzolat ahhoz, hogy kielégítsék a követelményeket. Régebben, az 1800-as

években még többen tartottak galambot.

Most hány fajtát tart?

Jelenleg főként a szatmári szíves hátú babos bukóval, és a szatmári sutával foglalkozom, utóbbi is egy kiváló alapfajta volt régen, és ezt is én tenyésztettem ki újból. Ezek öt színváltozatban léteztek valamikor: fekete, vörös, kék, sárga, és kakaó vagy májszínű, és volt szíves hátú változata is. Szatmáron úgy ismerték, hogy ezek a Gyenes-féle suták, és nagyon jó repülő galamboknak számítottak. Az egyszínűekkel már rendben vagyok a fajtaleírás szerint. Jelenleg a szíves hátúakon dolgozom, melyek gyöngyszeműek voltak a régi galambászok szerint. A román federáció viszont megkért, hogy ezekből tenyésszek ki bükkönyszemű változatot is.

Mit jelent a gyöngyszemű és a bükkönyszemű?

A gyöngyszem világos, mint egy gyöngy. A szemük pontosan úgy néz ki, mint egy gyöngy, mikor keresztül van a szúrva, csak a kis pupillájuk fekete, az írisz pedig fehér. A bükköny az sötét, a bükkönyszemű galambnak a pupillája és az írisze is fekete. A federáció azért kérte ezt, mert ennek a fajtának a feje fehér, és úgy gondolták, hogy a fekete, azaz a bükkönyszem lenne kívánatos. Szerintem két-három évbe bele fog telni, amíg ezt elérem.

A szatmári suta is eltűnt, ezt is ön tenyésztette ki újra. Mennyi időbe telt ez? És milyen módszerrel dolgozott?

Körülbelül tíz éve kezdtem dolgozni ezen. Szolnoki galambokból és egy szerb pántos galambfajtából indultam ki. Ezzel a két fajtával kezdtem el variálgatni, addig párosítani őket, míg el nem jutottam a kívánt tulajdonságokig. 2020-ban mutattam be ez eredményeimet az országos kiállításon, és el is fogadták a fajtát. Ősszel lesz az országos kiállítás, ezen már részt vehetek, az én galambjaimat már el tudják bírálni, mert létezik, el van ismerve a fajta.

Szatmári suta – Fotó: Juhos Bertalan Facebook-oldala
Szatmári suta – Fotó: Juhos Bertalan Facebook-oldala


Régebben mire használták a galambokat és mire használják őket ma a tenyésztők?

Régen voltak egyrészt a postagalambok, ezeket üzenetküldésre használták, ugyanakkor haszongalambként is tartották, fogyasztották a húsukat. A galambhús nagyon egészséges gyerekek számára, és cukorbetegeknek is inkább ajánlott, mint más húsok. A postákkal kapcsolatban érdekesség, hogy mivel nagyon jó nevelő tulajdonságokkal rendelkeznek, velük költették ki és neveltették más galambfajták tojásait, fiókáit. Voltak az úgynevezett parasztgalambok, melyeket a húsukért tartottak, ezek többnyire nagytestű, keverék galambok voltak. Szerettek mezőzni, kiengedték őket és jóllaktak a határban, ma viszont az ilyesmi kockázatos, mert sok vegyszert használnak, ami megárthat. És voltak a díszgalambok, melyeket kedvtelésből tartottak a szépségük, érdekes röptük miatt. Manapság is kedvtelésből tartják a különböző fajtákat, és van, aki eszi is a húsukat. Viszonylag népszerűek a postagalambok is, azonban üzenetküldés helyett ma már versenyeztetik őket. Elviszik a galambokat pár száz, vagy akár ezer, ezerkétszáz kilométerre, és mérik az időt, hogy hány óra alatt érnek haza.

Jelenleg hány fajtát tartanak nyilván Romániában?

Körülbelül háromszázat. Viszont érdemes tudni, hogy a román szövetség színváltozatokat elismert új fajtaként.

Hány példány van jelenleg a szatmári szíveshátú babos bukóból?

Szerintem öt-hatszáz példány lehet itt, az országban, talán több is. Magyarországon pedig további száz-kétszáz. Viszont korábban, hat-hét éve adtam valakinek ajándékba néhányat, majd a Facebookon láttam fotókat, és amikor rákérdeztem, hogy kitől származnak, az illető mondta, hogy ezek valamikor az én galambjaim voltak. Tehát nem tudom pontosan, hány van belőlük jelenleg.

Mi a jelentősége egy helyi galambfajtának? Miért tartotta fontosnak újból életre hívni ezt a két szatmári fajtát?

Szerintem minden emberben benne van az az igény, hogy valami maradjon fenn utána. Ez egy ambíció, nevezhetjük akár hírnév utáni vágynak is, az ember szeretné megmutatni, hogy mire képes. De ez csak akkor lehetséges, ha valaki szereti is azt, amit csinál. Talán az is benne van, hogy fiatal galambász koromban szerintem nem úgy voltak elbírálva a galambjaim, ahogy kellett volna, és akkor eldöntöttem, hogy megmutatom, mit tudok, hogy ne a más galambjaival érjek el eredményeket, hanem olyanokkal, melyeknél az én nevem szerepel. Akár azt is mondhatnám, hogy az én nevem már beíródott a történelembe. A magyarországi Galamb és Kisállat Szövetség kiadott egy lexikonszerű kiadványt, amiben már a szatmári szíveshátú babos bukó és a szatmári suta is szerepel. A mellékelt képeken pedig megjelenik egy régi fénykép Szatmárnémeti régi főterétől, a Pannónia Szállóval és az előtte lévő parkkal, egy kis várostörténeti összefoglalóval, így sikerült a város hírnevét is emelni.

Mik a további tervei? Akar-e más fajtákat is kitenyészteni?

Jelenleg az a tervem, hogy ezt a két fajtát részletesebben tenyésszem, tökéletesítsem, fejlesszem, mert egyelőre még elég sok selejt példány.

Miért érdemes galambokat tartani? Kinek ajánlja? Mi a jó galambtartásban?

Szeretném hangsúlyozni, hogy az állattartás felelősséggel jár. Aki ilyesmibe kezd, az gondjukat kell viselje, hogy ne nélkülözzenek se ételt, se italt, semmit. Lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy tudjanak fejlődni, és ne szenvedjenek. A postagalamb tenyésztésben vagy egy olyasfajta izgalom, amit a versenyek adnak meg. A díszgalambok tenyésztése pedig nagyon megnyugtató, ugyanakkor van ebben is izgalom bőven.

Létezik a kihívás, hogy egy fióka megfeleljen a fajtára kötelező kritériumoknak. Olyan hét-nyolc napos korában, amikor fel kell gyűrűzni, már körülbelül látszik, hogy a rajzolat hogy alakul. Három-négy nappal később már lehet figyelni, hogyan bontakozik a tollazat, babos lesz-e vagy sem? Miután kirepülnek, elindul a vedlés, ilyenkor pedig az a nagy kérdés, hogy miután kivedlik, vajon mi lesz? Vagy olyan, hogy egy nagyon szép galambból vedlés után egy csúnya galamb lesz, de olyan is, hogy egy csúnya galambból egy nagyon szép galamb lesz.

Hogy kinek ajánlanám a galambtartást? Mindenkinek, aki kertes házban lakik, legalább párat érdemes tartania. Egy gondozott pázsiton gyönyörű látványt nyújt néhány fehér vagy nagy parókás galamb, de a pávafarkúak, vagy a szatmáriak is nagyon mutatósak. A röptük, meg ahogy buknak, szintén érdekes. A bukó galambok a levegőben tesznek mutatványokat. Nem tudni, miért, de a bukók időnként bucskáznak a levegőben, átfordulnak a fejükön. Vagy elkezdenek – ahogy galambász körökben mondják – seggelni, ilyenkor a faroktollaikra ereszkednek és fordulnak egyet-kettőt a levegőben. Ez is érdekes. De vannak olyanok is, egy spanyol fajta, ami a földön gurul, mint a labda. Az ember kiül és élvezi, ahogy körülötte járnak, repkednek a galambok, és gyönyörködik a mutatványokban.

Szatmárnémetiben jelenleg nem engedélyezett a galambtartás…

Valóban van egy régi jogszabály, ami miatt, ha a szomszéd feljelent, problémák adódhatnak. Reméljük, hogy az önkormányzat tesz majd engedményeket a galambászoknak.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!