„–Mi egy vérből valók vagyunk! –Az biztos!” Áthaladtak Kolozsváron a csíksomlyói zarándokok

2022. június 03. – 17:50

frissítve

„–Mi egy vérből valók vagyunk! –Az biztos!” Áthaladtak Kolozsváron a csíksomlyói zarándokok
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek délután a Tamási Áron arcképével díszített zarándokvonat futott be a kolozsvári állomásra, a peron pillanatok alatt megtelt határon inneni és túli magyarokkal. Amikor a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” elhangzott, már sokkal inkább éreztük nemzetinek, mint vallásinak ezt a pünkösdi zarándoklatot.

Még emlékszem a 2010-es évek elejére, az első pár alkalomra, amikor berobogtak a kolozsvári állomásra az első zarándokvonatok: szinte versenyeztek a magyar politikai szervezetek, hogy ki oszt ki több pogácsát az érkezőknek. A pártok meglátták abban a lehetőséget, hogy találkozhatnak a törzsszavazóikkal, jó fényben tüntethetik fel magukat nyugdíjasok, fiatalok előtt, akik ráérnek egy hétköznap délután kisétálni a vasútállomásra, és hajlandóak akár esőben, akár napsütésben erőfeszítést tenni azért, hogy ismeretlen magyar emberekkel váltsanak néhány szót. Kimentek egyszer, kimentek kétszer, majd hopp, hirtelen hagyomány lett kimenni és zarándokokat fogadni.

Egy évtizeddel később pogácsát már csak hellyel-közzel osztanak, helyette inkább néptáncos produkcióval üdvözlik az átvonuló zarándokokat, akik két vonattal is érkeznek. Csütörtökön a Boldogasszony Zarándokvonat robogott át Erdélyen, pénteken pedig a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors összekapcsolt vagonjait húzta a Tamási Áron arcképével díszített mozdony. Az Erdélyi Magyar Néppárt mára szinte teljesen eltűnt az állomásról, legalábbis a zarándokokat már biztosan nem fogadják, teljesen kisajátította az eseményt az RMDSZ, aki ilyen kampánymentes időszakban csupán egy állóbannerrel jelzi, hogy ő ott a szervező. Az esemény vallási jellegét erősítendő, mert mégiscsak egy búcsúra zarándokolnak, manapság már kötelező elem lett a papi áldás is.

Ebben a felállásban futott be a zarándokvonat, szűk negyedórás késéssel, tehát, aki akart, biztosan elért, és ahhoz képest, hogy igencsak hevesen sütött a júniusi nap, elég sokan kockáztattak egy enyhe napszúrást, de legalábbis pirulást. A törzsközönség alig változott valamit az elmúlt években, a nyugdíjasokon, újságírókon, politikusokon, illetve néhány papon és fellépőn kívül nem is nagyon van másnak ideje péntek kora délután a vonatot várni. Néhány kezdő székelyföldi egyetemista tűnt még fel, akiket még kihozott a kíváncsiságuk, a vonatvárás híre. Rajtuk kívül tényleg csak értetlenkedő utasokat lehetett látni, akik nem tudták elképzelni, hogy mit keres az amúgy is forgalmas állomáson ennyi nyugdíjas.

Fotó: Gál László / Transtelex
Fotó: Gál László / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A mérai fiatalok ropták, a Tokos zenekar húzta, a lelkes – vagy inkább feltüzelt – zarándokok pedig a zászlóikat lobogtatva érkeztek. Néhány pillanat alatt össze is csődültek a helyszínre, ahol előbb a főkonzulátus képviselője mond beszédet, majd a kolozsvári plébánosok osztanak áldást, néhány perc múlva pedig Vákár István RMDSZ-es megyei tanács alelnök is mondott egy ünnepi köszöntőt, és a Mérai Cifra Néptáncegyüttes fellépése fogta keretbe a kolozsváriak fogadását.

 Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex
 Fotó: Tóth Helga / Transtelex  Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex
 Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Amikor a zarándokok hálaként a kedves fogadtatásért azt énekelték, „ha elvették, mi miénk volt, vissza fogjuk nyerni”, nem csak a csendőrök élénkültek meg, hanem az is érezhető volt, hogy közeledik az ünnepség csúcspontja, ami elméletileg a magyar himnusz eléneklésével lett volna teljes – de azért ráadásként meghallgathattuk a székely himnuszt is. Amikor pedig azt a sort fújták, hogy: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”, már sokkal inkább éreztük nemzetinek ezt a zarándoklatot, mint vallásinak. Ezek után pedig tényleg nem lepődhettem meg, hogy amikor valaki búcsúzol azt kiáltotta, hogy: „Mi egy vérből valók vagyunk!”, akkor rögtön érkezett is rá a válasz: „Az biztos!”

Fotó: Gál László / Transtelex Fotó: Gál László / Transtelex
Fotó: Gál László / Transtelex
 Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex