Kádár Zoltán János, azaz Krampusz, aki több mint harminc hangszeren játszik

Kádár Zoltán János otthonában alig akad olyan hely, ahol ne ütköznénk valamilyen ütős, billentyűs, vonós, fúvós hangszerbe, még a falakon is pengetős hangszerek egész sora csüng. A kolozsvári zenész több mint ötven zeneszerszámot gyűjtött össze a világ különböző pontjairól, és több mint harminc különböző hangszeren tanult meg játszani. Ezeknek jó részét azzal a skót módszerrel sajátította el, amelyet zenetanárként alternatív akadémiáján is oktat. Szerinte a zenéléshez nem szükséges az abszolút hallás vagy veleszületett képesség, ennél sokkal fontosabbnak tartja a zenélés holisztikus megközelítését, amely szemlélet az ő életének is jellemző vonása.

Kádár (becenevén Krampusz) a világhírű szászrégeni hegedűk és húros hangszerek városából származik. Az erdélyi kisváros viszont nem csak zeneileg volt hatással rá, idegen nyelvek tekintetében is magával ragadta. Szászrégenben ugyanis vegyes etnikai összetétele miatt a román, német, magyar nyelv is „a levegőben van ”. Krampusz ezért már egész fiatalon úgy érezte, el kell sajátítania a magyar mellett az idegen nyelveket is. Ehhez segítségére román, szász és magyar szomszédai voltak, illetve a színjátszás, amiben kitűnt a román gyerekek közül is. Meg persze ott volt még a család mesemondója is, az akkor még fekete-fehér képet sugárzó televízió.

Azt mesélte, a 90'-es évek elején sokszor volt otthon egyedül, ilyenkor idegen nyelvű adásokat nézett. Így három (angol, román és német) idegen nyelven tanult meg értekezni.

Az élet azonban nem a bölcsészet vagy a rajzfilmek felé terelte

Krampusz délutánonként képzőművészeti szakra járt a helyi népfőiskolában, így nem csak rajzolni, de festeni, szobrászkodni is megtanult. Rajzfilmtervező akart lenni. Családi gyökerei (pap és gondnok nagypapa), valamint a kolozsvári református kollégium és ennek bentlakása a teológia felé terelte.

Tehát lemondott a bölcsészetről, és vele a fordítói szakról is. Tanulmányai folytatása előtt azonban kihagyott egy évet és megnézte magának Németországot, ahol összművészettel foglalkozott: táncolt, énekelt, zenélt, színdarabokban játszott, máskor városi misszionáriusként szolgált, a gettókat is bejárta, ahol prostituáltakkal, hajléktalanokkal, csavargókkal is szóba állt.

Nem turistaként, bámészkodni ment oda hozzájuk, komoly érdeklődést mutatott a társadalom kirekesztett tagjai iránt, akiknek élethelyzetébe empátiával próbált belehelyezkedni. Levonva azt a következtetést, hogy ők csupán annyiban különböznek tőlünk, hogy olyan helyzetbe sodorták magukat vagy kényszerültek bele, amiből nem tudtak kikeveredni, vagy már annyira hozzászoktak, hogy elfelejtették, hogy lehetne másképp is, ezért már nem is akarnak kimenekülni.

Kádár Zoltán János egy év után, honvágytól vezérelve hagyta maga mögött Berlint. Példaképei is arra sarkallták, hogy a megszerzett tudást otthon kamatoztassa. Amikor ottani, zenei tanítványaitól és ismerőseitől búcsúzott, sokan csak akkor jöttek rá, hogy az addig akcentusa, de folyékony beszéde miatt Németország egyik távolabbi tartományából származónak gondolt német „Szultán” (ahogy ott egyesek a Zoltán helyett szólították), valójában Erdélyből származik.

Kolozsvárra visszatérve elkezdte a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hat éves képzését. Ezalatt az idő alatt ismét szembetalálkozott különböző idegen nyelvekkel. Teológiai képzése során azonban hiába kóstolt bele a holland, ógörögöt és héber nyelvekbe, ezek már nem bizonyultak olyan ragadósnak, mint például a német.

Hat év után, mesteri diplomával a kezében, úgy érezte, mégsem akar gyülekezetet vállalni, de után doktorálni se szeretett volna. Családja és a környezet elvárásai ellenére, végül a lelkészi hivatást sem választotta.

Mivel a lelkészi szolgálat ugrott, családjával egy ideig megromlott a kapcsolata, és néhány barát segítségére és önmagára számíthatott.

Előbb építő munkásnak állt, majd lovardába szegődött el, tériszonyosként ipari alpinistaként folytatta, később ügyfélszolgálatos és az Adrenalin Park sportanimátorává vált, amíg életcélját meg nem találta.

„Nagy lecke volt az élettől mesteris diplomával az építőtelepen dolgozni, de sokat tanultam belőle, mert azóta jobban értékelem azokat, akik körülvesznek” – mutatott rá Kádár Zoltán János, aki a kétkezi munka során jött rá, hogy olyan dolgokat kell tennie, amelyek gyerekkorában is boldoggá tették.

Ami mindig is boldoggá tette, az a zene volt

Krampusz gyerekkorában „egy másik idegen nyelvvel” is megismerkedett. Csodálva figyelte a kazettás lejátszóból feltörő hangokat. Fiatal kora ellenére azonban a hupikék törpikék helyett inkább Vivaldit és Queent hallgatott. Első zenével kapcsolatos emléke pedig kisiskolás korára nyúlik vissza, amikor karácsonyi előadásra készültek, és nagyon megtetszett neki az osztálytársára irányuló figyelem, aki az énekeket kínai elektromos orgonáján kísérte. Krampuszt annyira magával ragadta a szintetizátor hangja és az a szerep, ami a fiút a tömegből kiemelte, hogy elhatározta, ő is megtanul rajta játszani. Hónapok múlva szülei megajándékozták egy szintetizátorral. Kotta nélkül addig rakosgatta egymás mellé a hangokat, amíg a Cartoon Network egyik rajzfilmjének betétdalát el tudta játszani rajta. Ezzel nagyon sok munkája volt, de akkora lendületet adott neki, amikor végre sikerült, hogy már biztosra tudta, hogy ezek után bármelyik karácsonyi zenét el fogja tudni játszani.

Nemsokára már a kántortól tanult templomi orgonán játszani. A színpadi fellépésektől, a turnéktól azonban ekkor még nagyon félt, azonban egy születésnapon élő zenekar egyik tagjának elektromos gitárszólója olyan élményt nyújtott számára, hogy úgy döntött, ő is ezzel szeretne foglalkozni. Azóta főleg vendégzenészként lép fel, illetve Szilágyi Tónival kollaborál és dolgozik az első saját lemezén. Egy másik zenekarral pedig angol nyelvű nemzetközi turnéra készül.

Az Alternative Music Academy (AMA) tanítása abban különbözik a megszokottól, hogy Duncan Lorien módszerén alapul, akit Kádár egyfajta skót Kodály Zoltánként írt le. Lorien módszere viszont a gyakorlati és a holisztikus tudásra épít, és azt tanítja, hogy bármit meg lehet tanulni, és bármit át lehet adni helyes információ, helyes pedagógiai sorrend és helyes motiváció révén.

„Duncan Lorient minden érdekelte, ami a zene mögött áll, legyen szó történelemről, vallásfilozófiáról, harcművészetekről, művészetekről. Visszament az ókori görögök zenepedagógiai módszereihez. Hérodotosztól azt olvasta, hogy az ógörögök elvárták, hogy a gyerekek 11 éves korukra 2-3 hangszeren játszanak. Lorien ebből kiindulva azt kezdte el kutatni, hogy milyen pedagógiai, kulturális közeg volt a hangszereken való játszás megtanulásának táptalaja. Ezeket ötvözte a Lorien-módszerben. Ezzel pedig sok év zeneiskolai anyagot néhány órára szűkítette le, illetve megkönnyítette, hogy a diákok több hangszeren is megtanuljanak játszani” – fejtette ki Krampusz.

Ő maga is élő példája a módszer hatékonyságának: a segítségével mára több mint harminc hangszeren játszik.