A neoprotestáns egyházak missziója sokszor hatékonyabban segíti a romák integrációját, mint a nagy összegekkel finanszírozott felzárkóztatási programok

A legutóbbi, 2021-es romániai népszámlálás eredményei (is) megmutatták, hogy a romák körében egyre népszerűbbek a neoprotestáns vallások. Ugyanakkor láthatunk példákat arra, hogy egy-egy mélyszegénységben élő közösség szinte kivirágzik, miután egy felekezet megjelenik és megerősödik a körükben. Sok esetben látványos életmódbeli felzárkózás követi az evangelizációt: tisztább környezet, ápoltabb emberek, csökkenő bűnözési ráta, a szenvedélybetegek számának visszaszorulása mutatja, hogy valami alapjaiban megváltozott. Kiss Dénest, a Valláskutató Intézet munkatársát kérdezzük.

Minek köszönhetők a látványos változások egy-egy mélyszegénységben élő roma közösség háza táján, miután egy vallás megjelenik és elterjed a körükben?

Ezek a látványos változások másodlagos következmények. Az egyházaknak vallási üzenetük van, az életmódváltás járulékos csomag, csatolt áru. De mivel az embereket nem szokta foglalkoztatni a romák üdvösségének a kérdése, csak az életmódbeli változást szokták észlelni. Gyakran kétségbe is vonják, hogy valódi változás történt, sokan azt gondolják, hogy gyermeteg módon, segélyek osztogatásával vonzzák őket, és csak addig maradnak, amíg az osztogatás tart. De a tapasztalataink szerint ez az esetek túlnyomó többségében nem így történik.

Az igaz, hogy az extrém szegénységben élőket segélyosztással lehet mindenekelőtt megfogni. De utána a történet átalakul, más irányokat vesz. Azt látjuk, hogy többségük nem fordít hátat ezeknek a vallási közösségeknek még akkor sem, amikor már nem megsegítettek, hanem ők válnak segítőkké.

Mi áll e mögött? Mi motiválja őket arra, hogy akkor is maradjanak, amikor már anyagi előnyük nem származik ebből?

Hatalmas szakirodalma van ennek, mert ez nem kizárólag roma jelenség. Globálisan érvényes, Brazíliától Afrikáig, hogy a társadalom peremén élő csoportok tömegesen válnak újprotestáns egyházak követőivé, ezek keretében hoznak létre helyi közösségeket. Ezek nagyjából a romániai romákéhoz hasonló körülmények között élnek, és ugyanazokról az egyházakról van szó, amelyeket az angol evangelical kifejezés magyarításával evangéliumi egyházaknak szokás nevezni, de Erdélyben gyakran használjuk rájuk a neoprotestáns megnevezést is. Ezek közül is kiemelkednek sikerükkel a pünkösdista típusúak, amelyek Romániában is a legsikeresebbek, olyannyira, hogy Európában nálunk a legnagyobb a pünkösdisták aránya, és szám szerint is itt van a legtöbb pünkösdista.

Egyrészt ezek a globálisan működő egyházak az európai és főleg a kelet-európai történelmi egyházakhoz képest nemzetiségi szempontból sokkal semlegesebbek. Mi magától értetődőnek tartjuk, hogy az egyházak a nemzeti közösségek ügyeit is szolgálják, legyen szó magyarokról, románokról, németekről. Számunkra idegen dologként hat, hogy olyan egyházak is léteznek, amelyek semlegesek ebből a szempontból. Ez egy előnyös vonása viszont ezeknek az egyházaknak azokra nézve, akiknek nincs helyük másutt a nemzetiségük miatt. A romákra ez bizonyosan érvényes. Az újprotestáns egyházak viszont azt mondják: az, hogy ti romák vagytok, nem számít, ugyanolyan értékűek vagytok, mint a többiek. Ez új és vonzó dolog a romák számára.

Másrészt ezek az egyházak egy olyan viselkedésbeli normarendszert propagálnak, várnak el, ami éltmódváltást feltételez. De nem kívülről, messziről rájuk erőltetett szabályokként, hanem ezek a saját közösségükben, önkéntesen vállalt normákként működnek. Ezek önkéntes közösségek, a tagjaik önkéntes vállalásokat tesznek, éppen azért hozzák létre a közösséget, hogy segítsék egymást a változásban. Ritkán vannak külső látogatók, akik ellenőrző szerepben érkeznének. Az új viselkedésbeli szabályok belső kötelezettséget jelentenek, önkéntes vállalást a saját csoport felé, ezért van sokkal erősebb kikényszerítő erejük ezeknek a közösségeknek, mintha az állam képviselője vagy az iskolaigazgató menne hozzájuk és követelné a betartásukat.

Az életmódváltás pedig oda vezet, hogy megváltozik a munkavállalással, pénzgazdálkodással kapcsolatos viszonyuk, és sokszor egy olyan kapcsolatrendszert hoz magával, ami túlmutat a szegény roma közösségek keretein. Amennyiben komolyan veszik például azt, hogy nem fogyasztanak többé szeszes italt és nem dohányoznak, az hatalmas megtakarítást jelenthet már önmagában. Nézzük csak meg, mennyibe kerül egy doboz cigaretta és számoljuk ki, mennyit költ dohányzásra egy olyan család, ahol ketten-hárman cigiznek. Az ital esetén pedig rengeteg idő is felszabadul, amit ha másra fordítanak, rövid időn belül látványos hatást produkál a család anyagi helyzetében.

Mely felekezetek a legsikeresebbek nálunk a romák körében?

A legtöbben a pünkösdista vallást veszik fel, de sikeresek a baptisták és az adventisták is a körükben, valamint – kisebb mértékben – a Jehova tanúi is.

Miért a pünkösdista vallás a legnépszerűbb a körükben?

Ennél a felekezetnél elfogadottabb a misztikum, a csoda. Ez egy olyan tényező, amely a népiesebb vallásosságú csoportok számára vonzóvá teszi a pünkösdizmust. Azok számára, akikre a hagyományos népi vallásosság is jellemző, nemcsak romák számára. Nagy kiterjedésű, falusi jellegű térségekben is találkozhatunk a pünkösdizmussal, pl. Erdélyben Máramaros és Beszterce vidékén. Széles társadalmi csoportok fogékonyak az ilyen típusú vallásosságra.

Mondana egy példát ezekre a misztikusabb jegyekre?

A leggyakoribbak például a látomás, az álom illetve a nyelveken szólás képessége. Ezekkel nem nagyon kezd semmit egy racionálisabb vallásosságot követő egyház. Ha egy racionálisabb vallásosságú felekezetnél valaki egy mások számára érthetetlen nyelven kezdene beszélni, és azt állítaná, hogy a nyelveken szólás képességének birtokába jutott, valószínűleg badarságnak tartanák, amit beszél, nem pedig vallási élménynek, őt pedig pszichológiai esetnek nyilvánítanák. A pünkösdizmusban viszont ennek van egy vallási, teológiai kerete.

Miért működik hatékonyabban az életmódváltás a sikeresen terjedő újprotestáns felekezetek tagjainál? A többi keresztény irányzat is hangsúlyozza az újjászületés fontosságát.

A többi vallás is hirdeti az újjászületést, hogy a bevallott, megbánt bűnök megbocsáttatnak, és tiszta lappal minden újra kezdhető. Az újrakezdés azonban nem egyszemélyes történet. A sikeres változáshoz szükség van egy támogató környezetre is, olyanokra, akik hisznek neked, és nemcsak benned, mint emberben hisznek, hanem az újjászületés lehetőségében is, ez is egy közös hit. Ezt a támogató közeget tudják nyújtani ezek a kis közösségek. Létrejön egy új belső nyilvánosság, ami elfogadja a változást, és úgy veszi, hogy ez meg is történt. Ilyen élményt csak a kis közösségek tudnak nyújtani. Egy nagy egyházon belül is csak a kis közösségek, a személyes viszonyok, azoknak az embereknek a jelenléte ér el valódi hatást, akik a szemedbe néznek. Ezt nem tudja nyújtani egy nagy katedrális, melynek részesülsz a szolgáltatásaiban, de a személyes megszólításodra nincs lehetőség. Van esély persze a nagy egyházaknál is a valódi változásra, de itt is inkább csak a kis közösségek keretében. De kicsi az esély arra, hogy egy roma egy ilyenbe bekerülhessen.

A romákban a vallás felvétele révén kialakul egyfajta új identitás is, ha jól értem. De mi helyzet a nemzeti identitásukkal, hogyan hat a megtérés az etnikai hovatartozásukra, jobban mondva arra, hogy milyen etnikumhoz tartozónak érzik magukat, mi felé indulnak el?

Az evangéliumi egyházak nemzetiségi szempontól elvileg semlegesek, egyes esetekben viszont azt látjuk, hogy a kelet-európai nemzeti logika kizárólagosságán belül néha az eredmény az lesz, hogy helyi szinten ezek egyfajta roma egyházzá válnak. A romák sok esetben úgy gondolkodnak, hogy a magyaroknak van templomuk és iskolájuk, a románoknak is van templomuk és iskolájuk, és ezek az irányadó dolgok nemzetiségi szempontból. Ezért ha a nemzetiségükről kérdezik őket, magyarnak vagy románnak mondják magukat, aszerint, hogy melyik egyházhoz tartoznak, melyik iskolába járnak a gyerekeik. Ha pedig megtérnek egy újonnan érkező neoprotestáns egyházhoz, kialakul egy saját közösségük, azt mondhatják, hogy nekünk is van már templomunk, ez egy roma templom, így nemzeti emancipációs eszközként tud hatni egy imaház megépítése.

A vallási integráció legtöbbször egy nemzetiségi integrációt is jelent egyúttal. Két lehetőség adott. Az egyik az, hogy egy település valamilyen nemzetiségű neoprotestáns közössége, például a magyar nemzetiségű baptisták térítő munkát folytatnak a roma közösségben, és a magyar többségű közösségbe belépő romák elmozdulnak a magyar identitás felé, egy tágabban értelmezett magyar nemzeti identitás felé. A másik lehetőség pedig az, hogy a megtérő romák külön közösséget képeznek, jellemzően olyan esetekben, amikor nincs a településen működő neoprotestáns közösség. Az így létrejövő közösségekben például roma nyelven is prédikálnak, ez pedig nem a másik identitáshoz való kapcsolódást erősíti, hanem a saját etnikai csoporton belüli összetartozást, a roma etnikai tudat erősítését.

Melyik a gyakoribb ön szerint Erdélyben, Romániában?

Mindkét folyamat érvényesül, nincs rálátásom arra, hogy melyik a gyakoribb. Mindkét típusú folyamatot látjuk, de talán inkább az utóbbi, az önálló útra terelődés a gyakoribb. Már csak azért is, mert gyakori, hogy a magyar vagy román közösségbe belépő romák, számuk növekedésével és mindenféle súrlódások, konfliktusok eredményeként egy idő után kiválnak és külön gyülekezetet hoznak létre.

Milyen a romák eredeti vallása, hitvilága?

Nem vagyok jó ismerője ennek a kérdésnek, de a huszadik századi viszonyokról szólva talán azt lehet elmondani, hogy a térben elkülönülten élő roma közösségek általában nincsenek integrálva, vagy csak kis mértékben vannak integrálva a nagy egyházakba. Ezeknek a roma közösségeknek a vallásokhoz való szokásos viszonya az, hogy a közelükben található valamelyik egyház bizonyos szolgáltatásait igénybe veszik. Ezek leggyakrabban a születéssel és a halállal, főleg a halállal kapcsolatos rítusok, lényegében arról szól tehát a dolog, hogy mindenképpen pap temesse el a halottat. A néprajzi leírások szerint ezt főként a halott visszajárásától való félelem motiválja.

A születéssel és halállal kapcsolatos nagy rítusok közötti időszakban a kapcsolatuk az egyházakkal minimális. Néha a roma gyerekek is részt vesznek a hitoktatásban, kis arányban eljutnak elsőáldozásig, konfirmálásig, többségük azonban már korábban lemorzsolódik. A hitviláguk így olyan, amilyen formális vallási szocializáció nélkül lehet, azaz alapvetően a népi vallásosság elemei dominálják. De a helyzet korántsem egységes, az egyes roma közösségek vallási integráltságának a mértéke több tényező függvénye, hatással van rá a roma és nem roma közösségek közötti viszony jellege, e viszony aktuális helyzete és a történeti előzményei, az adott egyház cigánymissziós stratégiája, valamint a lelkész személyes hozzáállása.