Amerikai kutatók megállapították, hogy a macskák is gyászolhatnak

2024. augusztus 7. – 17:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az oaklandi egyetem kutatói az Applied Animal Behaviour Science című folyóiratban megjelent tanulmányukban arra keresték a választ, hogyan reagálnak a macskák más háziállatok halálára. A Guardian szerint a gyakran zárkózottnak és szeszélyesnek titulált macskák a gyász jeleit mutatják, ha a környezetükben meghal egy másik állat – még a kutyák esetében is.

A kutatás során vizsgált állatok gazdái arról számoltak be, hogy voltak olyan macskák, amelyek nehezen aludtak el, nem ettek, nem játszottak, vagy sokkal távolságtartóbbak voltak a gondozóikkal. A tanulmány szerzői szerint az eredmények megkérdőjelezik azt a tévhitet, hogy a macskák antiszociálisak. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a veszteség élménye általános lehet.

„Kevésbé foglalkoztak alvással, evéssel és játékkal, inkább az emberek és más háziállatok figyelmét keresték, elbújtak, egyedül töltötték az időt, és úgy tűnt, hogy elveszett társaikat keresik” – mondták a Guardiannek a tanulmány szerzői.

A lap azt írja, hogy a gyász jól ismert jelenség az állatvilágban. Az elefántok, a delfinek és a csimpánzok például őrzik társaikat a haláluk után. Egy olasz kutatók által készített tanulmány arra is rámutat, hogy a kutyák viselkedése is megváltozik, ha meghal egy másik kutya a háztartásban.

Az oaklandi egyetem munkatársai szerint a macskáknál a gyász nem ilyen egyértelmű. „A kutyákkal ellentétben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a macskák zárkózottak és antiszociálisak” – mondta Jennifer Vonk, a tanulmány egyik társszerzője. Hozzátette, hogy szerinte eddig rosszul jellemezték a viselkedésüket.

A tanulmány szerint a macskák annál mélyebben érintettek a társuk halálában, minél hosszabb ideig éltek velük. Amennyiben sok időt töltöttek együtt, jobban gyászolták az elhunyt társukat. Ugyanakkor az nem volt hatással a viselkedésükre, ha látták a háziállat halálát.

Bár a tanulmány alátámasztja, hogy a macskák gyászolnak, van egy másik magyarázat. A szerzők szerint a gazdik kivetíthették a saját fájdalmukat a macskáikra, és emiatt számolhattak be háziállataik viselkedésének drasztikus változásáról – írja a Guardian.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!