Itt az anti-Instagram, ami unalmas őszinteséggel üzen hadat a tökéletesre retusált, hazug boldogságnak

A BeRealt 2019-ben indították el, és eleinte főleg főiskolások használták, csakúgy, mint annak idején a Facebookot. 2022 nyarán aztán annyira beindult az app, hogy Amerikában is az első helyre került a letöltések között az Apple App Store-jában. Az anti-Instagramnak is hívott social felület teljesen szembemegy mindennel, ami a mainstream közösségi oldalakra jellemző manapság: csak napi egyszer posztolhatsz, nem használhatsz képfiltereket, nincs benne semmilyen tartalomajánló algoritmus, és a posztok egy nap után eltűnnek.

Én magam is használom a BeRealt már egy ideje, és ahogy rátaláltam, jól jelzi, miben tér el annyira a konkurenciától. Bő egy éve a feleségem mesélt arról, hogy van egy app, amit a barátnőivel használnak, és mennyire jó, mert egyszerre kell fotózni benne mindenkinek napi egyszer.

Csak legyintettem, hogy egy tucat aktív social media account mellett hülye leszek feltenni még egy pittyegő bizbaszt a telefonomra. Aztán hónapokkal később kiderült, hogy a szűk baráti társaságomban is többen használják az appot, ezért poénból én is felraktam. Azóta pedig egyértelműen ez az a közösségi médiás felület, amit a legjobban használni szeretek.

Amióta brutális pénzcsinálóvá vált a Facebook, az Instagram és a YouTube, ezek a felületek folyamatosan változnak, néha egészen radikálisan. A legfrissebb példa erre a Meta, a WhatsApp, az Instagram és a Facebook anyacége, ami hosszú évek óta igyekszik összelopkodni más új közösségi felületek funkcióját (lásd a Snapchatről átvett Insta-sztorikat), hogy így maradjon domináns a piacon. Most éppen a TikTok miatt változtatták meg annyira az Instagramot és a Facebookot, hogy már nem is nagyon látjuk azokat, akiket bekövettünk, helyette egy algoritmus által ránk erőltetett influenszerek anyagait tolja a képünkbe a rendszer. De hasonló történik a YouTube-on is, ahol szintén elkezdték jobban előtérbe tolni a rövid videókat.

Kisközösségi média

Személy szerint az abszolút kiégés felé tartok a közösségi felületek esetében, és ha nem lenne a médiában kötelező munkaeszköz a Facebook, már rég letöröltem volna magam (de úgy, hogy előtte még jól meg is mérgezem az adataimat, hogy abból ne tudjon Mark Zuckerberg digitális zombihadsereget klónozni a metaverzumba).

Amennyire izgalmas volt a 2010-es évek elején a személyre szabott, algoritmikus tartalomajánlás, annyira lehet ma már károsnak, pusztítónak érezni, sőt, információs gettósításnak, ahogy például a Facebook visszhangkamrába zárja az embereket a hírekkel kapcsolatban. Mára egyszerűen eltűnt az igény arra, hogy minél több emberrel akarjunk kapcsolatban maradni, hiszen ez ma már nem egy-két közösségi felület sajátossága, hanem az internet elterjedésének velejárója.

Nincs semmi egzotikus vagy újszerű abban, hogy Kovács Irénkét a 7. c-ből megtalálom a Facebookon, hiszen elég egy Google-keresés, és megtalálom a LinkedIn-profilját, a Twitterét, az Instagramját, a Pinterestjét, és három perc alatt meg is tudtam mindent az életéről, ami felületesen érdekelt. Elkezdett nőni az igény arra, hogy a csökkentsük a folyamatos digitális zajt, ne lássuk azokat az embereket online, akiket élőben sem szívesen. Cserébe azért mégis jó lenne tudni tíz-húsz emberről, hogy miben vannak éppen. Itt jön képbe a BeReal.

A BeReal működése baromi egyszerű:

• a már létező telefonkönyvünk alapján felvehetünk ismerősöket;
• az app naponta egyszer egy random időpontban küldd egy értesítést, hogy két perced van fotót készíteni;
• a fotóhoz a telefon mindkét oldalát kell használni, tehát egyszerre készítünk képet valamiről és magunkról egy szelfit;
• a barátaink fotóit csak akkor nézhetjük meg, ha már mi is posztoltunk aznap;
• a feltöltött képeket csak az ismerőseink látják, majd 24 óra után eltűnnek (de a rendszer csak nekünk elérhetővé teszik az emlékek funkció alatt).

Persze van olyan opció, hogy publikussá lehet tenni a bejegyzéseinket, lehet a kétperces időintervallumon kívül is posztolni (bár ezt jelzi a rendszer), de csak egyszer lehet képet törölni egy nap, és nem lehet filtereket használni. Viszont személyre szabott emojikkal reagálhatunk a barátaink képeire. Van egy úgynevezett felfedezés opció is, ahol random emberek geotagelt képeit böngészhetjük, igaz, ezt eddig egyszer használtam 20 másodpercig, mert rájöttem, ha random tartalmakat akarok görgetni, arra van már vagy négy másik accountom máshol.

A Wordle már bebizonyította, hogy a közösségi médiás függőség ellen mennyire jó, ha egy applikációt egy nap csak egyszer lehet használni, és ez igaz a BeRealre is. A filterek hiánya, a szerkesztett, művi élethelyzetek kiszűrése és a feedünk zártsága miatt a BeReal sokkal jobban hasonlít az átlagos életünkre, mint bármi az Instagramon vagy a YouTube-on.

Nem lehetetlen ugyan, de tényleg extrém narcisztikusnak kell ahhoz lenni, hogy ilyen rendszerben valaki mindig tökéletes képet lőjön a környezetéről és önmagáról. És éppen ez a jó benne, hogy itt nem nyomasztja az embert, hogy mindenki másnak mennyivel jobb, szebb és profibb a kontentje, hiszen kedd este 7-kor az ismerőseim nagy része arról posztol smink nélkül, beállítatlan séróval, hogy éppen mit néz a tévében, mit kajál, vagy merre sétál. Az algoritmusokkal és influenszerekkel agyonszennyezett közösségi térben ez meglepően frissnek, őszintének és autentikusnak hat.

Nekem például van egy tíz hónapos kislányom, akiről szívesen osztanék meg képeket, de egyre kevésbé tartom ezt jó ötletnek az olyan nyílt felületeken, mint a Facebook vagy az Instagram. A BeRealen viszont csak a barátaim és a közeli ismerőseim látják a képeket, amelyek ráadásul el is tűnnek, vagyis nem lesz attól bűntudatom, hogy épp ki látja, ahogy tolom a babakocsit a Mester utcában. A haverjaim viszont simán rám írnak, hogy „hé, én is épp erre járok! Nem futunk össze?” Ez a kisközösségi attitűd lehet az oka annak, hogy egyre több fiatal fordul a BeReal felé a nagyobb platformok helyett, ahol a brutális digitális zajban elveszik a tartalmunk az algoritmus által ránk erőltetett videók, fotók és bejegyzések között.

Normcore a közösségi médiában

Eddig szinte kizárólag a közeli barátok voltak az ismerőseim a BeRealen, de egy ideje felvettem pár távolabbi ismerőst, mert bekapcsolt a régi Facebook-reflex, hogy ha valaki bejelöl ismerősnek, azt illik elfogadni. Most viszont már azon gondolkodom, hogy ismét letörlök mindenkit a szűk baráti körön kívül, mert minél többen látják a mindennapjaimat, annál kevésbé akarok arról megosztani bármit. Hogy mennyire hétköznapi a BeReal, ahhoz most gyorsan átpörgettem a teljes feedemet (ez nagyjából másfél perc), és megnéztem, miről posztoltak az ismerőseim:

• a monitorjukról munka közben (5 ember),
• az irodájukról, ahol dolgoznak (3 ember),
• a helyről, ahol épp vannak (5 ember),
• a gyerekükről (2 ember),
• az étkezésükről (5 ember),
• vagy arról az emberről, aki épp mellettük áll (3 ember).

Ugye milyen rohadt érdektelennek hangzik? Az is, de inkább nézegetem a barátaim érdektelen életét, mint érdektelen emberek elérhetetlen, művi, teljesen megkreált, agyonretusált, beállított, hazug és hamis boldogságát. Vagyis bármit influenszerektől vagy azok wannabe kiadásaitól.

Követjük egymást a BeRealen pár ismertebb emberrel (főleg zenészekkel) is, és az ő bejegyzéseik aztán látványosan nem olyanok, mint, mondjuk, az Instagramon: sehol egy szponzorált poszt, sehol egy termékelhelyezés, sehol egy tökéletesre filterezett naplemente – cserébe van egy csomó életlen, de valós kép asztalokról, cipőkről, buszmegállókról és más hétköznapi dolgokról.

Ami a normcore volt a divatnak, az a BeReal a közösségi médiának.

Nyilván minden, ma már baromi népszerű felület is hasonlóan indult, aztán szépen elkereskedelmiesedett, de a BeReal esetében egyelőre nem látni ennek a jeleit. Az alapítók sem akarnak az Instagrammal versenyezni, viszont az még kérdéses, hogyan tudnak egy ennyire privát felületet monetizálni. Egyelőre sehogy, de egyszer majd valamit csak vissza kell csorgatni abból a 30 millió dollárból, amit 2021-ben kapott a cég különböző befektetőktől.

Ami még veszélyt jelenthet a BeReal népszerűségére, hogy az új, feltörekvő felületeket azonnal lemásoló Meta már most elkezdte koppintani a trendet, és bevezette az Instagramon a Dual nevű funkciót, amellyel mindkét oldali kamerával készíthetünk fotót, ami aztán el is tűnik. Sőt, a háttérben még jobban dolgoznak a BeReal legyőzésén, a hírek szerint IG Candid (a candid őszintét jelent angolul) néven már fejlesztik ennek a funkciónak egy sokkal profibb és kifinomultabb verzióját.

És mivel a BeReal egy meglehetősen egyszerű ötletre épül, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a többi nagy közösségi felület is integrál egy hasonló szolgáltatást, és az emberek végül elvándorolnak a BeRealről. Az már más kérdés, hogy miért akarna bárki visszamenni százmillió vadidegen közé, ha tíz-húsz baráttal lehet a legjobban fotókat meg úgy általában az életünket megosztani.